Könyvborító.

 

A
Cs. és Kir.
Báró Hötzendorfi Konrád Ferenc Tábornagy

 

Debreceni

39.
Gyalogezred

Világháborus története

1914-1918.

 

Írták:
Vitéz Lépesfalvi Lépes Győző
és
Mátéfy Artur

Ny. Áll. Ezredesek

 

Debrecen, 1939.
Nyomta a Magyar Nemzeti Könyv- és
Lapkiadó Részvénytársaság, Debrecen.

 

Tartalom:

 

A HŐSI HALÁLT HALT HARMINCKILENCESEK

EMLÉKÉNEK.

József királyi herceg előszava

Előszó

Az olvasóhoz

 

1914.

Írta : Mátéfy Artur.

Előzmények és a mozgósítás

Az ezred hadrendje és tisztikara

Déli hadszíntér.

Szerbia határán

Északi hadszíntér.

Az első lembergi csata. Rohatyn

A második lembergi csata. Komarno

A lesnovicei ütközet

Visszavonulás a San mögé és a Kárpátokon át Sztropkóig

Újabb offenzíva a Kárpátokon át

Blozew-gorny

Wolff- és Zeiss zászlóaljak harcai (Chyrowi csata)

A harcok megszakítása és visszavonulás az

 átcsopor­tosítás érdekében

A roskóczi ütközet

Támadás a Dukla szoroson át Widaczig

A duklai ütközet

A przybowkai ütközet

Utóvédharcok

Zyndranowa, Felsőfenyves

 

1915.

Írta : vitéz Lépes Győző.

A kárpáti téli csatában

A nagycsertészi harcok

Átcsoportosítás

A hocsai állásban

A hocsai ütközet

A Radivojért vívott harcok

Az 1. radivoji ütközet

A 2. radivoji ütközet

Átcsoportosítás

A Szálnok melletti harcok

Az 1. szálnoki ütközet

A 2. szálnoki ütközet

A 3. szálnoki ütközet

414-447-es hegyeken állásban

A húsvéti nagy csata

A borozsnyai állásban

A gorlicei áttörést követő üldöző harcok

A tokarnaiai ütközet

Más harctérre

Az olasz harctéren.

A KARINTHIAI HAVASOKON

Küzdelem a Hoher Triebért

Az ezred tiszti beosztása 1915. szeptember 8-án

Le az Isonzó frontra

A DOBERDÓI FENSÍKON

 A 3. Isonzó-csata

A 4. Isonzó-csata

A selói táborban

 

1916.

Írta : vitéz Lépes Győző.

Ismét az állásokban

Az 5. Isonzó-csata

Hadtestünk külön karsztütközete.

Gáztámadásunk

A 6. nagy Isonzó-csata

Átcsoportosítás

A S. GRADO DI MERNA-I ÁLLÁSBAN

A 7. Isonzó-csata

A 8. Isonzó-csata

A 9. Isonzó-csata

A KOSTANJEVICA-FAJTI HRIB-I ÁLLÁSBAN

Kobila Glaván

Az oláhok ellen harcoló zászlóaljunk története

 

1917.

Írta : Mátéfy Artur.

Pihenőben

Újra az első vonalban.

Papp Gyula t. fhdgy. vállalkozása

Az ezred tisztjeinek beosztása 1917. április 30-án

A 10. Isonzó-csata

A Fajti hrib magaslat elfoglalása

A 11. Isonzó-csata

Az ezred tisztjeinek beosztása augusztus 27-én

A 12. Isonzó-csata

Az ellenség üldözése. Előrenyomulás olasz földön

­     Az ezred tisztjeinek beosztása december 28-án

 

1918.

Írta : vitéz Lépes Győző.

Menet a Piavéhoz

A Piavénál

Az ezred tiszti beosztása 1918. február 28-án

A Montello elfoglalása

A Montelló kiürítése

Az ezred tiszti beosztása július végén

Átcsoportosítás

A VELENCEI ALPOKBAN

Utolsó felvonás

Küzdelem az utolsó babérágért

A gyászos vég

Emlékoszlopvers

 

FÜGGELÉK.

 

A világháborúban a Mária Terézia-renddel kitüntetettek

A világháborúban arany vitézségi éremmel kitüntetettek

A világháborúban nagyezüst vitézségi éremmel kitünte­tettek

HŐSI HALOTTAINK A VILÁGHÁBORÚBAN

T é n y l e g e s  t i s z t e k

T a r t a l é k o s  t i s z t e k

L e g é n y s é g

Ismeretlen illetőségüek A - H

Ismeretlen illetőségüek I - K

Ismeretlen illetőségüek L - Ö

Ismeretlen illetőségüek P - ZS

Balmazújvárosiak

Derecskeiek

Egyekiek

Földesiek

Hajdúböszörményiek

Hajdúdorogiak

Hajdúhadháziak

Hajdúnánásiak

Hajdúszoboszlóiak

Nádudvariak

Tetétleniek

Adatok az ezred régebbi multjából

Harcok, amelyekben az ezred,

illetve annak részei résztvettek és az

azokban elszenvedett veszteségek

Az ezrednek, illetve egyes részeinek állomáshelyei

1756-tól 1917-ig

 

Északi-front 1914.VIII. hó - 1915. V. hó közötti

összefoglaló vázlat.

 

Isonzo-front 1915.X.1.-1917.X.27. közötti

nagy térképvázlat

 

 

 

 

A HŐSI HALÁLT HALT HARMINCKILENCESEK

EMLÉKÉNEK.

 

 

Messze világtájak földén, hol hadba viharzál,

Van híred és temetőd egykori hős regiment.

Érzé Nagy Frigyes is vele vívó fegyverid élét,

és lobogóid előtt Bonaparte megállt.

 

Zivuska Jenő.

 

Köszönetet mondunk mindazon bajtársaknak, akik munkánkban segítségünkre voltak, valamint azoknak a hatóságoknak, - különösen Debrecen sz. kir. városnak, - melyek a könyv kiadását anyagi támogatásukkal elősegítették.

A szerzők.

 

 

József királyi herceg előszava

 

Ez a könyv egy hős ezred dicsőséges története, a hajdúság nagyszerű fiainak világháborús tevékenysége, a volt cs. és kir. 39. gyalogezred halhatatlan fegyvertényeinek hosszú sorozata. Büszkeségem az atya büszkesége volt az, hogyha egy-egy győzelmét láthattam, vagy arról értesültem ; mélységes fáj­dalmam, az atya fájdalma, ha haldokló fiainak utolsó szavát vagy sóhaját hallottam. Az ezred összesen közel három évig állott vezetésem alatt és nap-nap után szemtanúja voltam emberfölötti véresi küzdelmeinek. Sokszor könnybelábbadt szemmel láttam, vagy olvastam fényes sikereit, vagy száraz leírásukat és a haza elesett vértanúinak szörnyű nagy számát.

Midőn 1914 november végén Sztropkón kétségbejtő helyzetben átvettem a VII. hadtest parancsnokságát, a mind­jobban visszaszoruló siralmas állapotban levő kimerült, kiéhezett csapataimat szorongató orosz óriás túlerő betóduló­félben volt imádott hazánkba és már-már megsemmisülés előtt állott a hadtest, akkor a 39-esek emberfölötti megerőltetéssel, utolsó erejüket latba vetve, oldalba támadják az orosz tömegeket; elkeseredett tusában visszavetik a hatal­mas ellenfelet és lélegzethez jutunk s a 39-esek döntő ered­ményű fegyverténye lehetővé teszi, hogy gyülekezve új ellenállást fejthessünk ki, majd pár nappal később mi indul­junk ellentámadásba, mely kiveri messze Duklán túlig a betört oroszoknak híres szibériai csapatait. Ettől kezdve a rettenetes kárpáti téli csaták vértengerében minduntalan fölragyog a 39-esek tündöklő hősiessége. 1914. XII. 13-án saját szemeimmel látom őket kitörő lelkesedéssel a Dukla fölötti magaslatokat elfoglalni és az egész megszálló orosz csoportot elfogni.

Nagycsertész, Radivoj, Szálnok megannyi szörnyű tusa és ragyogó tettek színhelye, hol a hajdúság dicső fiai halha­tatlan babérokat arattak, súlyos véres áldozatok és szenve­dések árán, a legnemesebb vitézségnek magasztos példáját arany betűkkcl hadtörténelmünk lapjaira írva.

A húsvéti nagy csatában az óriás orosz erő utolsó kísér­lete, a Kárpátok vonalainak áttörésére, a magyar szilaj ellen­álláson törött meg. A hadseregparancsnok csodálatát fejezte ki nekem a minden elképzelhetőt fülülmúló szívósság miatt, mellyel derék csapataim, az elsők között a 39-esek, minden ellenséges támadást vérbefojtva, elkeseredett kézitusákban vertek vissza, még akkor is, midőn már a két szomszéd had­test már visszaszorult és Ratko Dimitriev fülszabadult erővel megduplázott hévvel nekem rontott.

A karintiai egetverő havasok nehéz vállalkozásai között, midőn egy különösen veszélyes föladatra önként jelentkező­ket keresek, az egész ezred ajánlkozik lelkesen. Az alföld fiai Dolomit sziklaóriások halálos veszélyeit semmibe se veszik, hogy szorongatott bajtársaik segitségére siethessenek.

A 22 napig tartó harmadik Isonzoi csatában a harcterek legvéresebbikén, a Doberdoi fennsíkon, a legelkeseredettebb szuronyküzdelmekben, a pergőtüzek leírhatatlan poklában, halhatatlan vitézséggel állja az olaszok hullámverésszerű hatalmas támadásait és hullahegyek maradnak a Szörnyű tusák helyén ; de a 39-es minden rohamot keményen kitartva nagy áldozatokkal visszaver, vagy a betört ellenséget újból kiveti állasaikból. A szenvedések netovábbja ! De a hajdú hősök nem tőrődve ezzel, híven és büszkén, emberfölötti áldozatkészséggel teljesítik súlyos föladatukat. Ellentámadá­sokat láttam, hol a bekötetlen sebesültek utolsó erejüket összeszedve, mindent feledve csatlakoztak a rohamozókhoz, vagy utánuk bicegtek, áthatva az áldozatkészség netovábbjai­tól és résztvettek a kézitusában, csak hogy magyar becsülettel a győzelmet minden áron kivívják.

 A 25 napos negyedik Isonzoi csata, mely tulajdonképpen folytatása volt a harmadiknak, még nagyobb próbára tette a nagyszerű ezredet. Számos tiszti kitüntetés és legénységi arany és ezüst vitézségi érem megannyi ékes bizonyítéka az ezred ragyogó fegyvertényeinek és soha nem látott vitéz áldozatkészségének.

Minden csata fokozódva végletekig próbára teszi a testi és lelki erőt és kitartást. Csata következik csata után, mind a Karst fennsíkok el nem képzelhető poklában, mely a szen­vedések netovábbját összpontosítva, idegbontó pergőtüzek szakadatlan áradatában, tömegrohamok viharos hullámveré­sében, a hullák rothadó garmadái között, mérges gázok fel­hőiben, pihenést nem tűrő szakadatlanságban, a hősiesség legmagasabb fokát igényelte a harcostól. Ott állottak a 32-esek nap-nap után vérezve, küzdve, szenvedve és a legmagaszto­sabb kötelességérzettől áthatva, el nem képzelhető méretű és hevességű harcokat vívtak.

Állandóan folytak az elkeseredett, kétségbeesett tusák míg meg nem törött bámulatosan szívós ellentelünk ereje és a 12. nagy csatában bekövetkezett a mi nagy áttörésünk Caporettonál. A háború végéig bárhol találtam a 39-eseket, mindenütt a régi doberdoi hősiességgel és hűséggel Teljesítették súlyos szent kötelmüket.

Nevük a háborúban magasztos fogalommá lett, mely a magyar dicsőség arany koszorújába számtalan fényes levelet fűzött.

Sok ezer hősi halottjuk előtt, vérző, de büszke szívvel hajtok térdet ! Fölmagasztalt emlékük szent nekem és é1 bennem utolsó leheletemig, mint azon sziklaszilárd hitnek egyik gyökere, hogy ilyen nemzet akármily gyötrelmes sors­csapások és gonosz igazságtalanságok is sanyargatják, mégis boldogabb jövőre fog ébredni, mert így kívánja az isteni igazságosság.

Hősi halottjaink lelke virraszt szent hagyományuk fölött és nem engedi elvenni azt, amiért meghaltak : az ezeréves Magyarországot.

Midőn e lelki kincsekkel telt könyvet átadom hivatásá­nak, mélységes, soha nem múló hálás szeretettel köszöntöm az életben maradt 39-es bajtársaimat, akiket mindenkoron szeretett fiaimnak tekintettem és kérem a magyarok Istenét, hogy áldja meg mindazzal, amit szívük, lelkük kíván ! Aldja meg régi szent hazánk dicsőséges föltámadásával.  

Hűséges ragaszkodással volt hadvezérük és bajtársuk:      József főherceg

 

 

Előszó.

 

Sok-sok nemes, önzetlen igyekezettel és szeretettel írták meg ezt a nagyon értékes munkát, a volt császári és királyi 39. gyalogezred történetét. Véres dicsőségekben gazdag hadi­tettek és harci események hosszú soraiból szép csokrot tűzött össze e könyvben a kegyeletteljes megemlékezés. Magyar hősiesség, vitézség, önfeláldozás és izzó hazaszeret ragyogó példái sugároznak ki belőle az olvasó elé azokról a dicső harminckilences bajtársakról, akiknek a Haza iránti köteles­ségek teljesítése mindenekelőtt való volt.

Az idő homokórája pereg ... és minél inkább telik az idő és múlnak az évek, a mult ködös fátyolán át annál szebb és annál tisztább fényben ragyog az utódokra a világháború heroszainak dicső emléke, amelyből ebben a megcsonkított szegény hazában erőt, biztatást és a nemzet szebb jövőjébe vetett hitet merít a szenvedő magyar.

Debrecen volt háziezredének dicső fiai, akik legnagyobb­részt a nagy magyar Alföldről származtak, s aranykalászt termő róna szülöttei, a nagy világégés közepette megmutatták, hogy mire képes az acélos magyar izom, az erős kar, a neme­sen dobogó magyar szív és a hazát szerető lélek akkor, amikor a H a z a  ü z e n és amikor a H a z a  h í v.

Én, aki velök jártam a vérrózsákkal termő harcmezőket s ott velök küzdöttem, láttam őket ádáz Harcok fergetegében oroszlánként küzdeni, láttam őket vérük hullásakor, láttam őket hősi halált halni, láttam őket lovagias győzőként, mikor a legyőzött ellenféllel egy nemes nemzet fiaihoz méltó módon bántak, láttam őket mint a bajtársiasság példaképeit, láttam őket mint a katonai erények megtestesítőit. Mint volt ezred­parancsnok lelki szemeimmel ma is látom őket és látni fogom mindig és magam mellett érezni, amíg szívem dobog - egy­aránt az életben maradottakat, mint azokat, kik hősi halált haltak, s akik felett rég elkorhadtak már a fakeresztek, de akiknek emléke örökké élni fog és körülveszem mindnyáju­kat bajtársi szeretetem és megbecsülésem minden melegével.

A hős harminkilencesek történetének e könyve az áldo­zatos Hazaszeretet könyve, melynek minden szava olthatatlan honszerelmet hirdet a volt szemtanúknak és a késő utó­doknak. Büszke vagyok és mindig büszke leszek arra, hogy ennek a kiváló ezrednek parancsnoka lehettem.

Adja Isten, hogy a sok-sok hősi véráldozat teremje meg mielőbb országunknak boldog feltámadását!

Debrecen, 1939. évi január hó 2-én.

 

Besztercebányai Klein László

 

ny. áll. tábornok.

 

a volt cs. és kir. 39. gyalogezred utolsó parancsnoka.

 

Az olvasóhoz.

 

Egy kiváló ezrednek a világháborúban viselt dolgairól könnyű sokat írni. Ha azonban annak, a 41/4 év alatt, több harctéren végre­hajtott tetteit, a számtalan, sokszor heteken át tartó csaták, győzelmes előnyomulások, sietve végzett visszavonulások és ácsoportosításoknak talán óránként változó eseményeit hézag nélküli egészbe akarjuk összefoglalni, azoknak okait és döntő fordulatait hiteles adatok alapján kimutatni, egyúttal az utókor számára minél több oktató és lelkesítő részletet megörökíteni. - úgy ez a vállalkozás könnyűnek nem mondható.

Hogy erre képesek legyünk, úgy az ezred és a zászlóaljak, sőt egyes századok parancsnokainak minden fontosabb paran­csára és az egyes eseményeknél kiváló szerepet játszó egyé­neknek pontos adataira van szükségünk.

Munkánk kezdetén mindebből alig volt meg valami. Leg­kevesebb az első (1914.) évből.

Az ezrednek „hadtörténelmi ládájá"-ban az anyagnak csak kis töredékei voltak meg és a Debrecenbe bejött oláh katonák még azokat is szétszórták. Ezeknek az eltaposott értékek után kutatók által fel nem fedezett kincseknek a porból való kiszedésével, kisimítgatásával kezdődő az első munka.

Azután megkezdődött az anyaggyűjtés mely évek hosszú során át tartott. Nem csoda! Zászlóaljainknak, eleinte századainknak is parancsnokai nagyrészt nem voltak magyar állampolgárok és a háború után az ő feljegyzéseikre nem tehetett számítani. A parancsnokságok harctéri naplói pedig majdnem kivétel nélkül elvesztek.

Bajtársainknak magánnaplói a forradalmi években rész­ben szintén elkallódtak, részben csak egyéni benyomásokat tartalmaztak. (*Volt közöttük egy egyszerű iparosnak, volt tizedesnek, a legnagyobb pedantériával kaligrafált, családi ereklye számba menó 80 ívoldalas nap­lója; egy gyalogosnak összes háborús élményeit elmondó könyve, stb.)

A legtöbb és igen értékes adatot szolgáltattak utolsó ezredparancsnokunknak, besztercebányai Klein László tábor­nok úrnak - kit a Végzet keze annyi válságos időkön át csodálatosképen sértetlenül megtartott - harctéri magán­naplói.

Még mindég nagy hézagok tátongtak az események között, midőn ezredünknek egy volt tagja, egyideig parancsnoka és élete végéig lelkes híve, Dominig Ernő osztrák tábornok vál­lalkozott a bécsi Kriegsarchivban található, ezredünket érintő összes adatoknak a kiírására. Hálával tartozunk emlékének, mert önzetlen munkájának eredménye számunkra nagy érté­ket képvisel.

Időközben az Országos Hadilevéltárban - ahol pedig éveken át alig volt ezredünket érintő anyag, - tömegével gyűltek az ezredre vonatkozó adatok, úgy hogy most már ebből, a részben egymásnak ellentmondó adathalmazból a valóságnak kihámozása adott nagy gondot.

És a munka ki tudja mikor de bizony nem ezen terjede­lemben készült volna el, ha Mátéfy Artúr ezredes úr, eltelve ezredünk háborús tettei iránti csodálattal, hőseink iránti kegyelet áhitatától, hasonlóképen sorompóba nem állítja nagy felkészültségét és évekre szóló önzetlen munkásságát. Az ő lelkesítő befolyása és a munkamegosztás tette lehetővé annak fokozott ütemben való folytatásat és végre befejezését.

Azonban legnagyobb igyekezetünk dacára sem lettünk volna képesek sok helyi és időbeli adatnak kétségen kívül való megállapítására, főképen pedig az ezred tetteinek teljes tárgyilagossággal való elbírálására egy, terjedelmében és ala­posságában minden világháborús munkát felülmúló műnek, József királyi herceg tábornagy Őfensége „A világháború amilyennek én láttam" című hatalmas memoirjának igénybe­vétele nélkül.

At a részletesség, mellyel a Fenséges Úr ezredünkről állandóan megemlékezik, az a ntegkülönböztetett szeretet és csodálat, mellyel a mi „József apánk" hadtestének (később hadseregének) kiváló ezredei között is, az ő 39-eseiről beszél, nemcsak a legszebb emlék, melyel az ő, a Kárpátok és Erdély erdős hegyeiben és Doberdo szikláin elvérzett „fiacskái"-nak állíthatott, hanem egyúttal döntő bizonyíték arra, hogy ezre­dünket, a volt monarchia legkiválóbb csapattestei között is, a legelső sorba állíthatjuk.

A naplószerűen megírt műben igyekeztünk volt ezredünk világháborús tetteinek hézagnélküli, részletes és a valóságnak megfelelő történetét olymódon megörökíteni, hogy az a Mayer Ferdinánd százados által német nyelven, nagy szeretettel megírt, 1756-tól 1875-ig terjedő ezredtörténetnek méltó foly­tatását és befejezését képezze.

Lapozzák szívesen, nemcsak bajtársaink, a nagy harcok tanui és szereplői, hanem azoknak ivadékai is, ezt a könyvet, melynek az a célja, hogy tanuságot tegyen arról, hogy több mint másfél évszázadon át, ha bárhol Európa harcterein a hajdúsági és északbihari fiúkból álló, skarlátpiros hajtókás, fehérgombos ezred megjelent, nála vitézebb harcos nem volt és így szemünk elé tárva fajunk katonai kiválóságát, lelkesítsen minden magyart az eljövendő küzdelmekre, a szebb, boldogabb magyar jövő kivívására.

Debrecen, 1939. évi február hó.

 

Vitéz Lépes Győző.

 

 

 

 

 

1914.
(írta : Mátéfy Artur.)

 

Előzmények és a mozgósítás.

 

Vegetius Flavius római hadvezér mondotta „SI VIS PACEM, PARA BELLUM!” (Ha békét akarsz, ké­szülj a háborúra.) Ez lett a nagyhatalmak jelszava is a XX. század elején és a túlságos fegyverkezés - a béke érdekében, - hozta meg a háborút. I n d í t ó o k a i: Anglia félté­kenykedett az elhatalmasodott Németországra, Franciaország „revanche”-ját VII. Eduard angol király bekerítő politikája érlelte meg, Monarchiánk délszlávjainak elszakadását Szerbia szorgalmazta, Oroszország a szláv területek fennhatóságára törekedett stb., stb.

Az égő fáklyát a feszültség puskaporos tornyába Szerbia dobta be, midőn emberei 1914. j ú n i u s 28-án Szarajevóban csapatszemlét tartó Ferenc Ferdinánd trónörökösünk és neje ellen kétszeres merényletet követtek el. A  s z e r b  P r i n c i p  G a v r i l ó g o l y ó i  k i o l t o t t á k  a   t r ó n ö r ö ­ k ö s p á r  é l e t é t.

Erre Monarchiánk biztonsági garanciákat követelt Szer­biától, de utóbbi azokat Oroszország biztatására megtagadta és válaszként a két ország mozgósította haderőit. Így hát Monarchiánk sem maradhatott tétlen, királyunk - I. Ferenc József - j ú l i u s 25-én elrendelte a részleges mozgó­sítást Szerbia ellen. Ennek keretében a császári és királyi 39. gyalogezred is megkapta a mozgósítási parancsot.

Hadüzenetünket Szerbia 1914. j ú 1 i u s 28-án vette át, de ekkor már Oroszország is egész haderejével felkészült a háborúra. Erre július 31-én nálunk is el­rendelték az egész Monarchiára kiterjedő á l t a l á n o s mozgósítást.

Szerbia és Oroszország elleni - két irányú - mozgósítás miatt hadvezetőségünk a Monarchia haderejét két részre osztotta : Az északi orosz hadszíntérre az 1., 2., 3. és 4. had­sereget és a Kummer altábornagy hadseregcsoportot vonul­tatta fel, a déli szerb frontra az 5. és 6. hadsereget.

Az a körülmény, Hogy a részleges mozgósítást négy nap mulva általános mozgósítás követte, némi zavart okozott. Ugyanis a 39. gy. ezredet magában foglaló 2. hadseregnek részleges mozgósítás esetére a déli harctérre kellett felvonul­nia, míg az általános mozgósítási terv szerint az északi frontra.

A 2. hadsereg legnagyobb része már le is ment a szerb határszélre, ahol az Újvidék-Zimony-Pancsova területén gyülekeztették azon célhól, hogy a Dráván átkeljen és az 5. hadsereggel Belgrád-Valjevo-Uzice vonaláig hatoljon be. Oroszország elleni általános mozgósításra a Szerémségben gyülekező 2. hadsereget is az északi hadszintérre át irányí­tották, elszállításáig azonban a Duna partján tüntető vállal­kozást kellett végeznie.

 

*

 

A mozgósítás elrendelésének idejében ezredünknek pa­rancsnoksága, úgyszintén az I., a III. és a IV. zászlóalja B é c s b e n (Wienben) állomásozott, a II. zászlóalj pedig D e b r e c e n b e n. Itt volt az ezrednek a pótkerete, egyben a kiegészítési és felszerelési állomása is, így az ezredet hadbavonulás előtt Bécsből Debrecenhe kellett szállítani.

Júl. 27-28.

Bécsben a Stifts-laktanyában (Máriahilferstrassén) elhe­lyezett ezred július 27-én 1 ó. 30 p.-kor éjjel kapta kézhez a mozgósítási parancsot. Az előre megállapított és mozgósítási napokra felosztott felkészülődési munkálatok megkezdésére július 28-át jelölték ki a mozgósítás első napjául.

Júl. 29.

Lázas készülődés és csomagolás után az ezred 29-én 5 ó.-kor délután menetkészen állott. Az egybegyűlt ezredhez hötzendorfi Conrád báró, gyalogsági tábornok - az ezred tulajdonosa - lelkesítő beszédet intézett. Utána az ezred zászlóaljanként, a bécsiek tűntető lelkesedése közepette a pályaudvarra menetelt, ahol vasúti szerelvényekre rakodott be. Az éjszaka folyamán a szállítmányok elindultak a magyar haza felé.

Júl. 31.

Miután a részleges mozgósítási terv szerint az ezrednek a délihadszíntérre kellett vonulnia a déli határ biztosítására, a Debrecenben állomásozott II. zászlóaljat azonnal a déli Duna szakaszra indították el. Ez a zászlóalj a felszerelési állo­máson lévén legelőbb készült fel és már a 4. – mozgósítási napon - július 31-én - a Pancsova melletti R é v ú j f a 1 u r a érkezett.

Bécsből az ezred július 31-én érkezett Debrecenbe. Itt páratlan lelkesedéssel és mindenképen megnyilvánuló szere­tettel fogadták Debrecen és a Hajdúság fiait. Özönlött ki a nép az állomásra, a bevonulás után pedig a laktanyához.

Aug. 1.

A behívott tartalékosok késedelem nélkül vonultak be, a kiegészítés és a felszerelés csodálatos gyorsasággal ment végbe. Másnap - augusztus 1-én - az ezred már teljesen hadrakészen állott és e napon délután 5 ó.-kor a Pavillon­laktanya előtti gyakorlótéren, óriási közönség jelenlétében, ünnepélyesen letette a hűségesküt királyának és hazájának.

Aug. 2.

Augusztus 2-án az ezredet négy, egymást kb. 6 órai időközökben követő vonaton vitték le a déli hadszíntérre.

 

Az ezred hadrendje és tisztikara.

 

Mielőtt az ezred hadrendjének és tisztikar névsorának közléséhez fognánk, meg kell itt említenünk azt, hogy a moz­gósítás elrendelése előtt K á r o l y F e r e n c J ó z s e f  f ő ­h e r c e g alezredest - immár a Magyar-Osztrák monarchia trónörökösét, a későbbi IV. Károly királyt - I. Ferenc József császár és király 1914 július hó 21-én ezredessé és a 1. közös huszárezred parancsnokává nevezte ki.

A Bécsben állomásozó ezredet 1912. év őszén érte az a megtiszteltetés, hogy Károly Ferenc József főherceg őrnagyot beosztották hozzá és az I. zászlóaljnak parancsnokságát reá ruházták. Őfensége szívvel-lélekkel megszerette a tősgyökeres magyar ezredet és viszont az ezred minden tagja, de főként az I. zlj.-a is rajongott a példás parancsnokért és előljáróért, a tisztikar a Fenséges bajtásért, a tiszti hölgyek pedig Zita

főhercegasszonyért. A főherceg 1913-ban alezredes lett, zlj. segédtisztje Pintér Ferenc főhadnagy volt. 1914 július 23-on a zászlóaljparancsnokság átadása alkal­mával a főherceg az alábbi búcsú parancsot adta ki

„Legfelsőbb Hadurunk tegnap kegyesen az 1. közös huszárezredhez ezredessé nevezett ki, azért most - bár nehéz szívvvel - átadom az annyira megszeretett Conrád gyalogezred I. zászlóaljának parancsnokságát Dominig őrnagy úrnak.

Szívem óhajának teszek eleget, ha ez alkalommal legelsősorban a századpararncsnok uraknak. azután valamennyi tiszt úrnak, altisztnek és az egész legénységnek legmelegebb köszönetemet fejezem ki, hogy a legmagasabb szolgálat érde­kében oly hűségesen teljesíttették kötelességüket és oly élénk igyekezetet mutattak.

Különösképen e derék zászlóalj valamennyi hozzátarto­zójának köszönöm a mi szép és magasztos hivatásunk teljesí­tésében tanúsított áldozatkész támogatását és a személyem iránti ragaszkodását és bizalmát.

Nagyon fájlalom e hirtelen megválást valamennyitektől, de a válás a katona sorsa. Egyúttal, mikor mindnyájatoknak szívélyes „Istenhozzá­dot” mondok, minden egyesnek közületek megelégedett jövőt és a további katonai életetek számára sok szerencsét kívánok. Egyet sem fogok közületek elfelejteni, de remélem, hogy ti is meg fogtok őrizni emléketekben.

Ha majd Őfelsége, a legfelsőbb hadúr magasztos köteles­ségünknek vérontással való teljesítésére hív fel, akkor tudni fogom, hogy az én derék I. zászlóaljam mindenütt a legelsősorban fog haladni, győzelemről-győzelmre félelem nélkül, a Dom Miguel gyalogság példájához híven.”

Wien, 1914. július hó 23.-án. Károly főherceg ezredes.

 

Ezredtörzs

 

Ezredparancsnok :

Ezredsegédtiszt :

Vonatparancsnok :

Ezredutásztiszt :

Élelmezőtisztek :

 

Zászlótartó :

Táborilelkész:

Orvosfőnök :

Csapatszámvevő:

nemes Vidulovics Sándor ezredes.

Martinovszky Antal százados.

Scheibner Béla százados.

Liebich Ferenc százados.

Bezerédi Győző hadnagy és

Forgács hadapród.

Munkácsi József hadapród.

Vass Antal t. táborilelkész.

dr. Firbas Károly ezredorvos.

Lóbert Ulrik számvevőszázados.

 

I. zászlóalj.

 

Parancsnok:

Segédtiszt:

Orvosfőnök:

Kellner Ferenc alezredes.

Pintér Ferenc főhadnagy.

dr. Grünfeld t. segédorvos.

 

1. század.

Parancsnok:

Waldhauser Rezső százados.

Gusztovics Artúr főhadnagy.

Kindlovics József főhadnagy.

Szundy Sándor tart. hadnagy.

Szundy Jenő hadnagy.

Hajdu Lajos tart. zászlós.

Somogyi Gábor és Tausch A. hadapródok.

 

2. század.

Parancsnok:

Hiller Rezső százados.

Dús Jenő főhadnagy.

Róbert Béla tart. hadnagy.

Klein tart. hadnagy.

Nagy Lajos tart. zászlós.

Zakar József és Klosz Ákos hadapródok.

 

3. század.

Parancsnok:

Valentics Fülöp százados.

Hermann Géza főhadnagy.

nemes Palik Brunó hadnagy.

László Miklós tart. hadnagy.

Nyilas István tart. zászlós

dr. Szabó Zsigmond és Flamm Ernő hadapródok.

 

4. század.

Parancsnok:

Hölzl Alfréd százados.

Pokorny Dániel főhadnagy.

Balogh Ferenc tart. hadnagy.

Szabó III. tart. zászlós

Ottava Jenő és Bukovinszky hadapródok.

Ármány hadapród jelölt.

 

I. géppuska-osztag.

Parancsnok:

Beosztva:

Starkel Ferenc százados.

Veres Béla őrmester.

 

II. zászlóalj.

 

Parancsnok:

Segédtiszt:

Orvosfőnök:

Wenderinszky Pál alezredes.

Herditzky Jenő hadnagy.

dr. Lévai József tart. segédorvos.

 

5. század.

Parancsnok:

Kogler János százados.

Bőhm Richárd főhadnagy.

Fischer Antal hadnagy.

Fischer Ernő tart. hadnagy.

dr. Ecsedi István tart. zászlós.

U. Szabó Gyula hadapród.

 

 

6. század.

Parancsnok :

Felsővályi Nagy Frigyes százados.

Lajbek József főhadnagy.

Zwolenszky Albert hadnagy.

Biró Béla tart, hadnagy.

Szladek Barnabás zászlós.

Németi tart. zászlós.

Tikos Béla és Bleyer Andor hadapródok.

 

7. század.

Parancsnok :

Hatházy Géza százados.

Strauss László főhadnagy.

Palkovics Ferenc hadnagy.

Riskó Rezső tart. hadnagy.

Ezry Millós tart. hadnagy.

Puschnik tart. zászlós.

Szigeti és Rotter hadapródok.

 

8. század.

Parancsnok :

Jandl Lipót százados.

Piszkai Árpád főhadnagy.

dr. Berger Károly tart. hadnagy.

Klár István tart. hadnagy.

dr. Sóvágó Tibor tart. zászlós.

Hermann, Hunyadi és Vass hadapródok.

 

II. géppuska-osztag.

Parancsnok :

Beosztva :

Lépesfalvi Lépes Győző százados.

Komán György őrmester.

 

III. zászlóalj.

 

Parancsnok :

Segédtiszt :

Orvosfőnök :

Zeiss Oszkár őrnagy.

Nébel Ádám főhadnagy.

dr. Tamássy Géza tart. segédorvos.

 

9. század.

Parancsnok :

Eschenbach Győző százados.

Radó Lajos hadnagy.

Pintér Sándor hadnagy.

Vönneki Antal tart. hadnagy.

Hollós Károly tart. zászlós.

Szőllősi Sándor és Jóvér Antal hadapródok.

 

10. század.

Parancsnok :

Hedrich Jenő százados.

Massányi Gyula főhadnagy.

Pintér Pál tart. hadnagy.

Fiala Ernő tart. zászlós.

Jakubik József és Stern Hadapródok.

 

11.század

Parancsnok :

Bohner Zoltán százados.

Hegedűs Dezső hadnagy.

Herbert Ferenc hadnagy.

dr. Frank Dezső tart. hadnagy.

Balla Gerő tart. hadnagy.

dr. Papp Lénárd tart. zászlós

Zierlich Elemér és Strobl hadapródok.

 

12. század.

Parancsnok :

Moldauer Henrik százados.

Frischfeldt Frigyes főhadnagy.

Kinzl Gyula hadnagy.

Brüll Fülöp tart. hadnagy.

Czipott Árpád tart. zászlós.

dr. Kathó és Walenta hadapródok.

 

III. géppuska-osztag

Parancsnok :

Beosztva :

Gömöry Á rpád százados.

Hajnal István őrmester.

 

IV. zászlóalj.

 

Parancsnok :

Segédtiszt :

Orvosfőnők :

Redensbrucki Redlich Ottó őrnagy.

Sill Ede főhadnagy.

dr. Székely József  tart. segédorvos.

 

13. század.

Parancsnok :

Zivoinovics Milorad százados

Schinszky Ágost főhadnagy.

Csiszár Sándor hadnagy.

Steinbach Emil tart. hadnagy.

Szászy József tart. zászlós.

Gáll Sándor és Alina hadapródok.

 

14. század.

Parancsnok :

Fischer Nándor százados

Kőnig Adolf főhadnagy.

Bodonyi László tart. hadnagy.

Hendel Ottó és Schiller tart. zászlósok.

Bán Endre hadapród.

 

15. század.

Parancsnok :

Popovits Konstantin százados           

Szabó Gyula főhadnagy.

Görtz tart. hadnagy.

Löwy Imre tart. hadnagy.

Zelenka Ferenc tart. zászlós.

Kursinszky Kálmán és Kallós hadapródok.

 

16. század.

Parancsnok :

Schell Ernő százados.

Hermann Móric főhadnagy.

Rotter Ferenc hadnagy.

dr. Papp Emil tart. hadnagy.

Schwab Ottomár tart. zászlós.

Bartsch Artúr és Westerschutz hadapródok.

 

IV. géppuskaosztag.

Parancsnok :

Beosztva :

Andrea Pompeius százados.

Sipos tart. őrmester.

 

Az ezred kiegészítésével és felszerelésével egyidőben ala­kult meg Debrecenben a z I. m e n e t z á s z 1 ó a 1 j. (A menet­alakulatok rendeltetése volt, hogy más menetalakulatokkal menetezredekké, vagy menetdandárrá stb. egyesítve, mini haderőnk újabb alakulatai felhasználtassanak, vagy a tábori alakulatok állományánk kiegészítésére szolgáljnak.)

A tartalékos legénységből alakított I. menetzászlóaljat Debrecenben a Ghillányi-laktanyában (a mikepércsi út mentén volt régi épületben) helyezték el. 1914 augusztus 31-ig harctéri szolgálatra képezték ki és szeptember 1-én útbaindították az északi hadszíntérre, ahová időközben az egész ezre­det felvitték.

 

I. menetzászlóalj.

Parancsnok :

Segédtiszt :

Orvosfőnök :

Klein László őrnagy.

Szremácski Sándor főhadnagy.

dr. Hajdu tart. segédorvos-helyettes.

 

1. menetszázad.

Parancsnok :

Lupeán Sándor százados.

dr. Bernáth Zoltán tart. hadnagy.

Lukács Gyula tart. hadnagy.

Beke Jenő tart. hadnagy.

Blassmann Miklós tart. zászlós.

dr. Pécsi Mihály és dr. Julow Mihály hadapródok.

 

2. menetszázad.

Parancsnok :

Müller Emil százados.

dr. Horváth Kálmán tart. hadnagy.

Antalffy Lajos tart. hadnagy.

Székely Sándor tart. hadnagy.

Magi Ferenc és Papp Gyula hadapródok.

 

 

3. menetszázad.

Parancsnok :

Müller Artúr százados.

Révész Aladár tart. hadnagy.

Pólya László tart. hadnagy.

Pákozdy Elek tart. hadnagy.

Sajó E. tart. zászlós.

Palkovics hadapród.

 

 

4. menetszázad.

Parancsnok :

Orosz Jenő százados.

Léderer Róbert tart. hadnagy.

Miklóssy Béla tart. hadnagy.

Domokos Jenő tart. hadnagy.

dr. Vitéz József tart. zászlós.

Wéhli és dr. Pénzes Miklós hadapródok.

Richtfeld hadapród-jelölt.

 

A felsorolt tábori (harctéri) csapatokon kívül még az alábbi alakulatok létesültek.

Felsőbb parancsnokság szolgálatára beosztott:

 

1. törzs-század.

Parancsnok :

Tornyos Ede százados.

2. törzs-század.

Parancsnok :

?

 

Harcvonal mögötti és hadtápterületi munkálatok ellátására:

 

I. munkásosztag-csoport.

 

Parancsnok :

Roykó Richárd főhadnagy.

1. munkás-osztag.

Parancsnok :

dr. Csabai István tart. hadnagy.

2. munkás-osztag.

Parancsnok :

Ivanovics Aladár tart. hadnagy.

3. munkás-osztag.

Parancsnok :

Kovács Gyula tart. hadnagy.

 

II. munkásosztag-csoport.

 

Parancsnok :

Elek Miklós tart. főhadnagy.

4. munkás-osztag.

Parancsnok :

Riesz Miklós tart. hadnagy.

5. munkás-osztag.

Parancsnok :

Reiter Armand tart. hadnagy.

6. munkás-osztag.

Parancsnok :

Engel Vilmos tart. hadnagy.

7. munkás-osztag.

Parancsnok :

dr. Krennmacher Károly tart. hadnagy.

8. munkás-osztag.

Parancsnok :

Schneider, utána Jakobovits József tart. hadnagy.

 

Mozgósításkor ezreden kívüli beosztásba kerültek : nagy­iváni Fekete László alezredes, Dominig Ernő őrnagy, Wald­herr Rezső százados, Busenlecher Ferenc, Büttnerr Herman és verbói Szluha Ferenc főhadnagyok. A háború folyamán visszakerültek az ezredhez a fentiekből: Dominig őrnagy, Busenlechler Ferenc és Büttner Herman főhadnagyok.

 

 

Pótzászlóalj.
Megalakult Debrecenben mozgósításkor az alábbi tiszti beosztással:

 

Zászlóalj-törzs.

Parancsnok :

Segédtiszt :

Géppuska előadó :

Orvosfőnök :

Számvevőségi előadó :

Hadkiegészítési előadó :

Hegyközszentimrei Wolff János alezredes.

Milion Rezső százados.

Radits Ervin százados.

dr. Topalovics Pál törzsorvos.

Lukáts Zsigmond számv. százados.

Penyigey Sándor százados.

 

I. pótszázad.

Parancsnok :

Penyigey Sándor százados.

Beosztottak :

Postl Rezső és dr. Barna főhadnagyok.

Weiss Ármin, dr. Lőwy Gyula, Lovass Béla, dr. Pénzes Miklós, Podhaicky Béla tart. hadnagyok. Lukács Jenő és Antal Béla tart. zászlósok.

Leska Ferenc és Ujvárosi tart. hadapródok.

Ferenczi, Szabó I., Darvassy István, Szívós Antal, Lovászi, Schwarz, Stieglmar, Stolfa hadapród­jelöltek.

 

II. pótszázad.

Parancsnok :

Sucher Alfréd százados.

Beosztottak :

Unger Jenó főhadnagy.

Kovács II. Lajos, Baudisch Alfréd, Korizek Ottokár, Budaházy Győző, dr. Gáll Zoltán és Winkler tart, hadnagyok.

Dr. Kiss Artúr tart. zászlós.

Kertész Aladár, Koller, Radó é M. Nagy tartalékos hadapródok.

Lovász, Szabó I., Borotvás, Kiss, Szerinka, Török, Papp, Mikulicsics, Lipcsey, Bonek Hadapród-jelöltek.

 

III. pótszázad.

Parancsnok :

Schima József százados.

Beosztottak :

Lederer József, Schorr Elkán, Langer Nándor, dr. Czobor László, dr. Jakobovics József és Medgyesi Pál tart, hadnagyok.

Hegedüs Gyula és Nagy tart. zászlósok.

Bérczi és Komlósi László tart. hadapródok.

Horváth, Czizovszki, Antal A., Bognár, Pólya László, Tapódi, Schweger, Vértesi, dr. Hoffmann Pál, Waldner és Weber hadapród-jelöltek.

 

IV. pótszázad.

Parancsnok :

Holzschuh Sándor százados.

Beosztottak :

Uzonyi-Kiss György, Jeney János, Gulácsy Sándor, Nagy János, Debreczeni Gyula és Engel László tart. hadnagyok.

Simon Zoltán tart. zászlós.

Komáromy Miklós, Hegedűs Jenő tart. hadapródok.

Boros Béla, Fehér, Dávid, Flegmann Ödön, Friedmann Dezső, Novák, Friedmann Lajos, Osváth Lajos és Nánásy hadapród-jelöltek.

 

Az ezred felsőbb kötelékei és azok p a ­r a n c s n o k a i: A debreceni 39. gy. ezred és a nagyváradi 37. gy. ezred a 33. g y a 1 o g d a n d á r t alkotta. a szegedi 46. gy. ezred és a karánsebesi 43. gy. ezred a 34. gyalogdan­dárt, a 33. és a 34. gy. dandárok együttesen a 17. h a d o s z­ t á l y t.

A császári és királyi közös 17. és 34., valamint a magy. kir. 20. honvédhadosztályok és egyéb szervezetileg hozzá tar­tozó csapatok képezték a V I I. h a d t e s t e t.

A IV., VII. és XII. hadtestből, valamint 4 lovashadosz­tályból, 3 osztrák népfelkelődandárból, 2 magyar népfelkelő­dandárból és 2 menetdandárból alakult a 2. h a d s e r e g.

Az összhaderők főparancsnoka : F r i g y e s  f ő h e r c e g tábornagy, vezérkari főnöke : h ö t z e n d o r f i  C o n r á d  F e r e n c  báró gyalogsági tábornok.

A 2. hadsereg parancsnoka : B ö h m - E r m o l l i lovas­sági tábornok, vezérkari főnöke : Mecenséffy Artur tábornok.

A VII. hadtest parancsnoka lovag M e i x n e r  O s z k á r gyal. tábornok, vezérkari főnöke : lovag Schilhawsky József vk. ezredes.

A 17. hadosztály parancsnoka : lovag H e n r i q u e z  J á n o s , altábornagy, vezérkari főnöke : Say Győző vezér­kari őrnagy.

A 33. gyalog dandár parancsnoka : B a r b i n i  S á n d o r tábornok.

(A 34. hadosztály parancsnoka : Krautwald altábornagy, a 20. honv. hadoszt. parancsnoka : Csanády Frigyes altábor­nagy, a 34. gyal. ddr. parancsnoka : Resch Ferenc tbk.)

A szép, harcikedvtől lelkesült ezred tehát 36 év után ismét hadbavonult, ismét délre, a Balkánra. Most már tudjuk, hogy úgy azok, akik akkor Bosznia megszállását csak mint egy erősebb hadgyakorlatot, mint azok, akik a mostani háborút csak mint egy erősebb harci­kalandot képzelték el, - nagyon csalódtak.

 

DÉLI HADSZINTÉR.

 

Szerbia határán.

 

Aug. 3.

Az ezredet szállító vasuti szerelvé­nyek aug. 3-án érkeztek Ferenchalomra (Pancsovától északra 10 km-re), ahol az ezred kirakodott és este R é v ú j f a l u r a  (Belgrádtól 35 km-re) menetelt. A II. zlj. már néhány nappal hamarább érkezett ide. A hadműveletek elején a VII. hadtest - így tehát az ezred is - a Szerbia ellen felvonult déli hadsereg tartaléka lett. Az ezred aug. 10-ig maradt Révújfalun és az északi had­színtérre való elszállításáig állandóan gyakorlatozott. A dandárparancsnokság Ferenchalom-ban volt.

Aug. 7. 8.

A 17. hadosztályparancsnokság valamennyi géppuska-osztagát Resch tábornoknak - az I. határkörlet parancsno­kának - rendelkezésére bocsátotta, ezért mind a négy gépp.­osztagunkat H o m o 1 i c z b a rendelték, ahová azok aug. 8-án hajnalban, 55 km-nyi út után érkeztek meg, s ott báró Henne­berg ezredesnek (46. gy. ezred parancsnoka), valamint Potyondy századosnak (46. ezr. I. zlj.) parancsnoksága alá léptek. A II. és IV. gépp.-osztagot még e napon S á n d o r e g y h á z á r a küldték, ahonnan délután 5 órakor a Duna partjára, az ott kiszemelt lesállásba ment. I n n e n  l ő t t e k  a z  e m b e r e i n k  l e g e l ő s z ö r   a z  e l l e n s é g r e, a túlsó parton kb. 100 emberrel Ritopek felé menetelő komitácsi osztagra és egy ellenséges gépp.-osztagra 1400 lépésről.

Aug. 9.

E két gépp.-osztag éjjelre a sándoregyházi szállására ment vissza, másnap az I. és III. gépp.-osztaggal és két ágyús­üteggel együtt újból a Duna menti állásba mentek. A tüzérek Ritopek és Vinca falvakat lőtték.

Az ezrednek augusztus 8.-i létszáma a következő volt. Élemezési 4608 ember és 304 ló ; puska : 4096, géppuska : 8 : kétlovas szekér : 57, kerékpár : 4. Beteg : 52.

Aug. 10.

Reggel 6 órakor a II. és IV. gépp.-osztagot Omlódra, a III. gépp.-osztagot Starcsavaba küldték, a IV. gépp.-osztag azonban délután visszajött Sándoregyházára.

Aug. 11-12.

Ezredünk Révújfaluról Dolova-ra menetelt, ahonnan másnap három zlj. Banaviste-re, az I. zlj. Homokbálványosra ment, hogy a 33. gyalogdandár dunai átkelést színlelő tény­kedésében részt vegyenek.

Aug. 13-14.

13-án az egész ezred P a n c s o v á n gyülekezett, hová 14-én valamennyi gépp.-osztag is bevonult.

Aug. 15.

Hajnalban 3 ára 20 perckor felriasztották a IV. zlj-at, utána a 19-es tábori ágyus ezreddel a Dunához menetelt, s ott a parti töltés mögött foglalt állást. A tüzérség a távoli szerb tüzérségre lőtt. Este e zlj. H e r t e 1 e n d i f a 1 v á r a ment, ott elszállásolták és az ezrednek az északi hadszíntérre való elszállításáig ott is maradt.

Aug. 16.

A zlj. parancsnokok felsőbb utasitásra felszólították tiszt­jeiket és a legénységet, hogy jelentkezzenek azok, akik haj­landók és képesek arra, hogy aug. 17-én hajnalban a Dunát átússzák és a túlsó parton a szerbeket oldalba támadják, hogy csapataink által a szerbek ellen más irányból megindí­tott támadást támogassák.

Az alföldi embereink közül kevesen tudtak úszni, mégis számosan jelentkeztek erre a veszélyes és úszási gyakorlott­ságot igénylő vállalkozásra. (Például az I. zlj.-tól Dus főhadnagy és 10 ember jelentkezett.) A tervezett támadás azonban elmaradt, Dus főhadnagy mindazonáltal éjjel álúszta a Dunát, a túlsó partot szemügyre vette és 17-én este úszott vissza.

Aug. 18.

17-én este I. Ferenc József királyunk születése 84. évfordulójának előestéjén Pancsovát kivilágították, másnap - 18-án - az ezred díszkivonuláson vett részt és tábori misét hallgatott.

Az ünnepélyt az tette lelkessé, hogy ezúttal osztrák zász­lók helyett mindenütt magyar zászlók lengtek. A IV. zlj. Hertelendifalván hasonlóképen ünnepelt.

Aug. 19.

Belgrád bombázása Pancsováig elhallatszott. Éjszaka távoli fény jelezte, hogy a szerb főváros kigyulladt. A szer­bek Sándoregyházát lőtték.

Az ezred minden katonája türelmetlenül várta az alkal­mat, hogy a megindult harcokban résztvehessen. Harci vágy­tól tüzelve mindenki erőpazarlásnak hitte a naponkénti igen fárasztó gyakorlatozásokat, mert a nehéz hadifelszere­léssel történő kivonulások az akkori nagy hőségben kimerí­tették a legénységet. Harcra azonban itt a szerb határon nem került sor, a 2. hadsereget, vele tehát a 39. g y a l o g e z r e­ d e t  is áthelyezték az északi harctérre.

Aug. 20-24.

Aug. 20-án az ezred megkapta a menetparancsot és útravalókkal ellátva 22-én Ferenchalomra menetelt, ahonnan szállítmányokra bontva vasuton Temesvár-Hódmezővásár­hely-Nagyvárad-Debrecen-Csap-Sambor-Stryj vonalán Galíciába vitték.

Útközben a felvirágzott és zászlódíszes vonatokat min­denütt nagy lelkesedéssel fogadták, embereinket sok helyen megvendégelték, azonban sehol sem volt hosszabb tartózko­dásuk, mert az északi hadszíntéren nagy szükség volt csa­patokra.

A szállítmányok ilynemű megvendégelése egyes vidéke­ken hihetetlent méreteket öltött.

Hiszen nagyon régen volt már az utolsó háború! Bizonnyal ez sem fog, éppen úgy, mint az előzőek, egy-két hónapnál tovább tartani. Sietett mindenki kitenni nnagáért. A legénység épúgy, mint a tisztikar, már nem tudott mit csinálni a tömérdek ennivalóval. Szekérszámra hozták a fehérneműt, sőt párnát és polgári ruhát is, ez utóbbi jó lesz a kémeknek - ahogy azt a jószívű, lelkes falusi emberek elképzelték. Mennyi tábori kórházat lehetelt volna ezekkel felszerelni s milyen jó lett volna ez a készlet a háború 3-4. évében ...

Debrecenben aug. 24-én csak átfutottak a szállítmányok, az állomáson óriási tömeg várakozott reájok, hogy - ha futólag is - mindenki viszontláthassa szeretett katonáját és újból szerencsét kívánhasson neki.

 

ÉSZAKI HADSZINTÉR.

 

Az első lembergi csata. Rohatyn.

 

Aug. 26-27.

Az északi hadszíntéren a hadműveletek már folyamatban voltak, amidőn a déli frontról áthelyezett VII. hadtest még csak gyülekezett L e m b e r g alatt. Az ezredet szállító vasuti szerelvények augusztus 26-án különböző idő­pontokban érkeztek M i k o 1 a j o w b a, illetve e városnak 3 km-nyire Rozwadow falunál lévő vasutállomására. (Lem­bergtől délre 35 km-nyire.)

A szállítmányok kirakodása a megérkezés sorrendjében történt, nagyjában ugyanígy a csapatok továbbindítása is, aminek következtében az ezred valamennyi része Rohatyn-ig nem egyesülhetett teljesen, mert a harchelyzet megkövetelte, hogy a beérkezett csapatok minél hamarabb elérjék a harc­vonalat. A külön menetelő zászlóaljak felzárkózása, amen­nyire lehetséges volt, még a menet alatt megtörtént.

A 33. gyalogdandár menetiránya Z y d a c z o w – C  h o­ d o r o w volt. Az említett napon délután 2 órakor első szállítmányként a géppuskás osztagok érkeztek meg, 4 órakor megérkezett az I. zlj. az ezredtörzzsel. Ez a zlj az I., III. és IV. gépp. osztagokkal már 5 órakor elindult, s dél-keleti irányban a Dniester folyó északi partján vonuló úton menve, aztán Brezina falunál a folyó hídján átkelve Zydazow elé érkezett, ahol sátortáborba szállt. E csoporttal másnap - 27-én - délelőtt Vidulovics ezredes tovább menetelt a Chodorow előtti Carnagora-ba.

A II. zlj. 26-án éjfélkor érkezett M i k o l a j o w b a. Ezt megvárta a hozzá tartozó III. gépp.-osztag, s 27-én reggel 6 órakor együttesen elindultak déli irányba, Mikolajow alatt átkeltek a Dniesteren, Czernicza falun át dél-keletnek for­dulva szintén Zydaczow-ba (22 km.) mentek.

A később beérkezett IV. zlj. 27-én délelőtt indult el, az utolsónak érkezett III. zlj. pedig csak késő este érte el Zyda­czow-ot. Legvégül érkezett meg az ezred vonata, melynek menet alatti biztosítására 1/2 század maradt hátra. 27-éről 28-ára Zydaczow-ban éjjelezett a II., III., IV. zlj. és a 11. gp - osztag.

Aug. 28.

Hajnali 2 órai felriasztás után az alig pihent zlj.-ak elindultak Zydaczowból biztosított menetben. Elővéd : 1/2 II. zlj., főcsapat : 1/2 II. zlj., 19. tábori ágyusezred és a III. zlj. Barbini parancsnoksága alatt, Az időközben Zydaczowba érkezett VII. hadtestparancsnokság védelmére visszamaradt a IV. zlj., de ez is már 5 órakor menetkészen állott és követte az előbbi csoportot.

Barbini tábornok csoportja, mint a hadosztály északi (bal oldali) oszlopa Chodorow-on át Podkamien és Psary területe felé haladt. A menetet késleltették a szembe áradó menekülők végtelen sorai, szánalmas látványt nyújtott az éle­tüket és szekerekre rakott csekély holmijukat menteni igyek­vők özönlése valamennyi járható és immár járhatatlanná vált úton. Elakadt az ezred vonata (trénje) is, mert sem ez, sem a menekülők szekerei nem tudtak kitérni a tengelyig érő sár miatt.

Az egész nagy chaosznak látszott. Így hát elmaradtak az ezrednek élelmi cikkei. A tisztikar tájékozatlan volt a helyzet felől, a csapatparancsnokok nem tudtak az ellenségről, csa­patainkról, a harcvonalról, a zlj. parancsnokoknak térképük sem volt. Így nem volt csoda, ha ebben a zűrzavarban a dandárparancsnok a Chodorow-tól észak-kelet felé vonuló dombokon tartózkodó (leszállt) lovasjárőröket ellenségnek nézte s ellene a III. és IV. zlj.-at, a II. gépp.-osztagot és a 2. ágyusüteget támadásra indította. A tévedés hamarosan kiderült. Ezután a balszárny hathatósabb biztosítása céljából két zlj. - a III. és IV. - Chodorow-tól nagykerülővel észak felé kikanyarodott és miután Duliby, meg Hrusiatycze falukon át haladt, ismét visszafordult délnek és végül az eredeti menet­irányba érve a IV. zlj. P s a r y b a, a III. zlj. K n i h y n i ­c z e b e vonult. (55 km-es út.) Ez az erőszakolt menet a nagy hőségben a legénységet rendkívül megviselte, sokan kidőltek és elmaradtak.

Az ezrednek többi része (ezredtörzs, I. zlj. és 3 gépp.­oszt.) Chodorowból egyenest keletnek a Swirz patak mélye­désén és tavas szakaszán át Psary-ba menetelt.

A nagy melegben teljes felszereléssel való fárasztó mene­telés, a sebesült katonák és a hajléktalanná vált lakosság visszaözönlése, s a mind erősebben hallatszó ágyúdörgés bizony némileg lelohasztotta az embereknek a háború iránti lelkesedését. A babonások rossz jelnek vették, hogy a csilla­gos égbolton egy üstökös mutatkozott. A növekvő zür-zavar­ban a vezető tisztek és parancsnokok bátorító szava tudta csak fenntartani az önbizalmat. Az ezred parancsnoka - Vidulovics ezredes -, akit a bécsi garnizonban mindenki vasakaratúnak, fegyelmet és kitartást a végsőkig követelő parancsnoknak ismert, épp most, közvetlenül az ellenséggel való összeütközés előtt - aug. 28-án reggel - megbetegedett (fehérvérűséggel, leukaemia)  és az ezredet elhagyta.

Fokozta a bajt utódjának, Kellner alezredesnek hősi halála aug. 30-án. A parancsnokságra hivatott Wenderinszky alezredes szintén ezen a napon esett el. Most már a harma­dik törzstiszt, Zeiss őrnagy lett az ezred parancsnoka, erről azonban ő az akkori viszonyok miatt csak későn értesült. Ezek a felette sajnálatos események okozták azt a bizonyta­lanságot, amely az ezred vezetésében éppen a harcok első napjaiban (29-én és 30-án) mutatkozott.

Éjszakára a két csoportra bontott ezred Knihyniczen és Psaryban megpihent. Knihyniczen a 11. század mint főőrs biztosított délkelet felé, a 9. század 1 szakasza felderítésre ment déli irányba Wasiuczyn felé. Psaryt kelet felől 2 főőrs - a IV. zlj. két százada - biztosította.

Aug. 29.

A 17. hadosztály a VII. hadtest északi, illetve bal szár­nyát képezte és 29-én R o h a t y n felé támadott. Eleinte úgy látszott, hogy csekély számú ellenséggel került szembe, de később erős állásokra bukkant és rendkívüli veszteségei lettek.

29-én az ezred két csoportja hajnali 4 órakor menet­készen állott. Parancs szerint Barbini tábornoknak a 33. gya­logdandárral északi menetiránnyal Bienkowce-ba kellett volna vonulnia, s onnan keleti irányban : P o d k a m i e n - magassági pont 331 Peczona - magaslat (Rohatyntól északra) felé támadnia.

Az ezrednek a dandár keretében tervezett menetét köz­vetlen az elindulás előtt megváltoztatták. A fenti vonalon csak az I. zlj. és a III. gépp.-osztag nyomult előre, míg a II., III. és a IV. zlj. a többi gépp. osztagokkal délnek Wasiuczyn falun keresztül P o d m i c h a 1 o w c e i g menetelt, ahol dél­előtt 10 óra 15 perckor - mint a 17. hadoszt. legdélibb cso­portja - e falu és a 340-es magassági pont ,,Malowice” magas­lat között délkeleti arcvonallal készültségi alakzatba helyez­kedett. Jobbszárnyon a II., középen a IV., balszárnyon a III. zlj. Ebből aztán átmentek harcalakzatba, és pedig : a III. zlj. Malowicei erdő és Podmichalowce falu között széles arcvo­nalban előállást vett, a balszárny mögött a IV., a jobbszárny mögött a falunál a II. zlj. került állásba közbeékelt tüzér­ütegekkel. A 13. század fedezetül maradt a 19. táb. ágyus­ezrednél. (L. 1. sz. vázlat.)

 

1. sz. vázlat.

 

A zlj.-ak nagy buzgósággal lövészárkokat ástak, mire jól berendezkedtek, délután 5 órakor a II. és IV.z1j. parancsot kapott, hogy Jawce elé vonuljanak és a falu feletti (északi) 315-ös és 344-es magaslatról az ellenséget észak-keleti irán­nyal támadják meg. (l,. 2. sz. vázlat.) A III. zlj. mint tartalék továbbra is megmarad a széles arcvonalú állásában.

 

2. sz. vázlat.

 

A IV. zlj. és utána a II. zlj. egészen Jawce-ig ment előre. A falu északi, illetve déli szegélyén megállottak, s megfelelő tájékozódás és harcalakzat felvétele után a IV. zlj. délután 6 órakor, a II. zlj. 20 perccel később a falu északi sarkától támadásba indult. Általános irány volt : a keleti dombvonulat, ahonnan élénkülő ágyúdörgés hallatszott.

Harcalakzatba való tagozódáskor érte a zlj.-kat az első srapnell tüz. Itt esett át az ezred a t ü z k e r e s z t s é g e n, ekkor lettek az első sebesültjei és a legelső hősi halottjai. Az előterepről pedig idegen csapattestek (XII. hadtest) sebe­sültjei vonszolták magukat hátrafelé, vérző tiszteket és embe­reket vittek a zászlóaljak rajvonalán keresztül.

Az élen előnyomuló IV. zlj. került legelébb ellenséges gyalogsági tűzbe. A rajvonalat elől a 16. és a 15. század alkotta, jobb oldalt lépcsőben mint tartalék a 14. század és az időközben bevonult 1/2 13. század követte. Utóbbiak, mivel jobbról tüzet kaptak, délkelet felé fejlődtek fel. A második 1/2 13. század a zlj. mögötti ütegnél maradt fedezetnek. A IV. zlj.-al kb. 1500 lépésre lemaradva követte a II. zlj. Ez már csak alkonyatkor került gyalogság tüzbe. A zlj.-ak küzdő századai előtt élként haladtak a gp.­osztagok.

Malowice magaslaton visszamaradt III. zlj. semmiféle parancsot nem kapott. Zeiss őrnagy saját elhatározásából egy kissé előbbre hozta a zlj.-át, úgy hogy onnan a J a w c e falu feletti magaslatokon előremenő zászlóaljaink jól lát­szottak.

Időközben beesteledett, IV. zlj. és a II. zlj. beszüntette további támadását, rajvonalaik Jawce-től 2 1km-nyire egy erdőparcellánál megálltak és ott beásták magukat.

A dandárparancsnok este 9 órakor az erődítési munká­latokat beszüntette, az ellenállási vonalat 2000 lépéssel hát­rább vétette a Jawce feletti (északi) 344-es magaslatra. Itt újból kellett ásni. A IV. zlj.-tól most a küzdők vonalába a 14. és a 15. századok jutottak, a 16. század közép mögötti tarta­lék lett. Az előbbi zlj. jobb szárnyán helyezkedett el a II. zlj., szélső jobb szárnyán a II. gp.-osztaggal. A jobb oldalvédet a 14. század egy szakasza képezte Bán tart. hadapróddal az élén.

Kellner alezredes I. zászlóalját és a III. gp.-osztagot - Gömöry századossal - reggel 5 óra 30 perckor Psary-ból. illetve Knihynicze-ből indították el északnak Podkamien-be. Innen irányt változtatva Rohatyn felé a 8 órakor kiadott intézkedés szerint e zlj. az előtte lévő küzdőknek tartalékja lett. Útvonal: Podkamien-Peczona gora magaslat.

Az utóbbi magaslaton helyezkedett el az I. zlj. Az igen jó kilátást nyujtó, de másrészt a terepből hátrányosan kiemel­kedő Peczona magaslaton helyezkedett el a hadtest tüzérsége is. A hegyről látható volt az ellenség tüzérségének tüzelő­állása, kb. 6 kilométerre. Ez a távolság a mi tüzérségünk hordképességén felül volt, viszont az orosz tüzérségnek ked­vezett. Utóbbi ezt ki is használta és a magaslatra több nehéz gránátot lőtt.

Mikolajewből beérkezett ezredvonat a jól megtelt mozgó­konyhákkal az I. zlj. mögött állott meg. A tisztek és a legény­ség néhány nap óta nélkülözték a meleg ételt, pedig erre már nagyon rászorultak. Estefelé a zlj. parancsnok megengedte, hogy az ételt kiosszák, amidőn az éhes legénység a konyha­kocsikhoz tódult, néhány jól irányított orosz gránát belecsapott a tömegbe. A szakácsok ijjedtükben kiborították a jó meleg gulyást és az ezredzenekar megrettent cseh muzsi­kusaival megfutamodtak. Az étkezésből nem lett semmi. Augusztus 29-én az I. zlj. nem került tűzharcba, csupán Róbert t. hadnagyot küldték ki este a 2. század egy szakaszá­val a rajvonalba, ahonnan reggel ismét visszarendelték.

Aug. 30.

A VII. hadtest kezdetben sikerrel támadt, de délutánra már kimerült. E nap hajnaláig a II. és a IV. zlj. Jawce előtti állását kiépítette. A szárnyon volt tartalékszázadoknak hátrább egy második harcállást kellett ásniok, de már 5 óra 30 perckor a védelmi vonalat 11/2 km-rel egyenest északnak a 354-es magaslati pontra, a Mogilkára - tolták fel, ahol (7 óra tájban) a zászlóaljaknak egy újabb vonalat kellett ásniok.

7 óra 30 perckor érkezett oda B á n  h a d a p r ó d 10 orosz katonával - az ezred első hadifoglyaival - és a már elveszettnek hitt tegnapi jobb oldalvéddel. Bán fél szakaszával éjszaka megtámadott egy orosz osztagot, ame­lyet az elfogott tíz ember kivételével megsemmisített.

A IV. zlj. mögött állásba került ágyus- és taracküteg 8 órakor megkezdte a tüzelést. A 14. század (König főhdgy.) fele fedezte az ütegeket.

Zeiss őrnagy, a III. zlj. parancsnoka egymásnak ellent­mondó parancsokat kapott, ugyanígy a többi zászlóalj­parancsnok is. A zászlóaljak hol ide, hol oda meneteltek és sok hiábavaló utat tettek meg. Sok erő pocsékolódott a cél­talan ásásokkal is. A bizonytalan irányítás folytán a III. zlj. a bal szárnyról átjött a szélső jobb oldalra, azután átment Jawce falun, míg végül ismét visszajutott az eredeti Malowicze nevű magaslatra.

A M o g i l k a magaslaton lévő II. zlj. és ettől jobbra a IV. zlj. 9 órakor azt a parancsot kapta, hogy 10 órakor kezdje meg a támadást Rohatyn irányába. Kijelölt támadási sáv­juk : Knihynicze és Rohatyn közötti országúttól balra (észak­ra). Az úttól délre egyidejüleg a 46. gyalogezred egy zászló­alja is támad.

E zászlóaljak a támadási sávot észak felőli nagyobb kikanyarodással tudták csak elérni, amelyben a következő támadási irányt vették : A IV. zlj. - Redlich őrnagy – jobb szárnyával az említett országút mentén, ettől 500 lépésre északra a bal szárnyon lévő II. zlj. - Wenderinszky alezre­des - a vasuti vonal melletti Poczwarki 314-es magaslaton ál Potok nevű falunak (Rohatyntól 1 km-re észak-nyugatra).­

A 1V. zlj.-nál mint küzdő a rajvonalba ment a 16. és a 15. század, tartalék lett a közép mögött a 1/2 14. század és 1 szakasz a 13. századból. Utóbbi századnak egy másik sza­kasza a balszárny mögé került. A 13. század másik fele - a tegnapi ütegfedezet - a III. zászlóaljhoz csatlakozott. A zlj. jobb szárnyát követte még az a század is, amelyet a 62. és 64. ezredek, valamint a honvédek visszamaradt és szétugrasz­tott embereiből alakítottak.

A balszárnyon lévő II. zlj. (Rohatyn-tól 4000 lépésnyire nyugatra) a Poczwarki magaslat déli lejtőjén nyo­mult elő. Küzdő századai voltak az 5. és a 7. század és a II. gp.-osztag, tartalék a balszárny, mögött lépcsőzve a 6. szá­zad. A II. gépp.-osztag (Lépes százados) már 1500 lépésről megkezdte a tüzelést a legelső orosz rajvonalra, amely ennek hatása következtében hátrább húzódott, miáltal a zászlóalj­nak megkönnyítette az előbbrejutást. Ezután a gp.-osztag a vasut vonaláig (az ellenségtől 800 lépésre) ment előre, ott azonban Czercze falutól délre a 2000 lépésnyire állásban levő tüzérségünk lövedékei érték, ugyanakkor jobbról saját csa­patainktól gyalogsági tüzet is kapott. Akkor esett el az ifjú Schiller tényleges zászlós.

Hasonló zavarok másutt is voltak. Amidőn a II. gp.-­osztag északnak kikanyarodva a 311-es magaslaton (Po­toktól nyugatra) elhelyezkedett, a mellette fekvő rajvo­nallal ismét tüzet kapott egy másik csoportunktól. Ez oly heves volt, hogy kürtösökkel kellett „tüzet szüntess !"-t hos­szasan fúvatni, míg azt végül észrevették. A II. gp.-osztag nyugodt magatartásának volt köszönhető, hogy nagyok zür-zavar nem keletkezett.

Poczwarki magaslatnál Rohatyn felé a II. zlj. vitézül szökelt előre. Wenderinszky Pál alezredes, a zászlóalj parancs­noka önfeláldozó példával járt elől, itt lelte hősi halálát.

A IV. zlj. az ellenséges tüzérség zárótüzén és a srapnell­tüzben álló 4 és 1/2 km-nyi terepen áthaladva déli 12 óra körül az ellenség állásait 1200 lépésre megközelítette és ott a tüze­lést maga is megkezdte. Amikor 700 lépéssel előbbre haladt, mind a három százada már a rajvonalban volt, délután 2 óra 30 perckor a kombinált század is. Vitézül harcolt az egész zászlóalj. Kiváló bátorságot tanusítottak Sill főhadnagy, zlj. segédtiszt, Popovits százados a 15. századával, Prokopovits Leó főhadnagy (16. század), Jónás őrmester. Utóbbi hősi haláll halt, még utolsó szavaival is bátorította legénységét. A 16. század kiválóan bátor magatartásáért és mintaszerű előnyomulásáért elismerésben részesült. E század vesztesége 11 halott és 44 sebesült volt.

A III. z á s z 1 ó a 1 j  a fentiektől más csapatok által elvá­lasztva a Knihynicze-Rohatyn útvonaltól délre támadott. E zászlóalj a Mogilka magaslatról kb. 10 óra 30 perckor jött le, Jawce-tól keletre elnyúló mélyedésben eltolódott és délről észak-északkeleti irányban Rohatyn felé nyomult előre. Mint küzdők mentek elől (jobbról-balra) a 12, a 11. és a 10. ­század ; keletnek kifelé lépcsőzve mint tartalék a 9. század és ismét lépcsőzve - mint jobb oldalvéd - a zászlóaljhoz csatlakozott 13. század. A zászlóalj erős tüzérségi tűzbe került, de közelharcba nem jutott. Délután a Rohatyn felől vissza­özönlőket hatásosan fedezte.

Általánosságban a támadás lendületét az ellenség igen erős srapnell- és gránáttüze, valamint a mélyedésekben elnyúló nádasok, süppedékes, nedves rétek gátolták. A támadó zászlóaljak 1200-1500 lépésre kezdték meg a tüze­lést. A déli órákban tartalékjaikat felhasználva 600-800-ra közelítették meg az ellenséget, amely jól rejtett, fedett állá­saiból csak igen nehezen volt észlelhető. Délután a legtöbb alakulatnál, de főként a géppuskás osztagoknál beállott a lőszerhiány. A lőszer igen nehezen, csak áldozatok árán volt pótolható, ezzel szemben az ellenség tüze fokozódott, különösen szárnyaink ellen.

A legészakibb szárnyon volt I. zászlóalj az aug. 30-ra nyuló éjjelt Peczona ga. nyugati lejtőjén töltötte. Hajnalban mélyen bevágott úton hozták a szakácsok a reggeli fekete kávét.: Az éhes legénység - úgy mint tegnap este - a kiosz­táshoz csődült, ekkor ismét közéjük lőtt az orosz tüzérség. A srapnellek igen sok embert sebesítettek meg, maga a zlj.­parancsnok, Kellner Ferenc alezredes is megsebesült és elszállítása alatt meg is halt. Az eset után a magaslaton levő tüzérségünk lőni kezdte az orosz üteget, de ez oly hatáso­san válaszolt, hogy tüzérségünk kénytelen volt elhallgatni.

A zlj. erre kibontakozott és laza vonalban megszállotta a magaslatot. Szélső balszárnyára került a 3. század, a zlj.-hoz beosztott III. gp.-osztag a középen helyezkedett el. Az elébb említett tüzérségi tüz annyira foltozódott, hogy 8 óra 30 perc­kor a zlj.-at vissza kellett rendelni (északnak) Zalanow falu mögé. Délután az általános támadás előrehaladtával az I. zlj. is előnyomult és leszaladt a magaslatról, de ott igen sűrű golyózáporba került, amely sok áldozatot szedett. A zászlóalj e pusztító ágyú- és géppuskatűz elől egy erdőbe tolódott el, ahonnan azonban a meglepetés veszélye miatt Podkamien felé visszahúzódott. A III. gp.-osztag déltájt a küzdők támogatására 1700 lépésre megkezdte a tüzelést, mire a célba vett ellenség vissza is ment, de az osztag zalanowi temetőnél fog­lalt állását veszélyeztette a kelet felőli erdő, ezért kénytelen volt állását elhagyni.

A Peczona ga. magaslat az ellenség kezébe került. A 29. és a 61. gyalogezred zászlóaljai vissza akarták szerezni s dél­után 3 és 5 óra között többször megrohamozták az oroszokat. A rohamot a III. géppuska-osztagunk támogatta, de a táma­dás nem járt eredménnyel. Este a gp.-osztag a 37./II.-es zász­lóaljjal Podkamien mögé ment vissza.

A 17. hadosztályparancsnokság az ellenség túlereje és a nagy veszteségek miatt elrendelte csapatainak visszavonu­lását a Swirz patak mögé. Az oroszok veszteségei is nagyok lehettek, mert csak ezután tudták megszállni a Rohatyntól nyugatra általunk kiürített állásokat. A 39. gyalogezrednek gyülekezőhelyül a 334-es magaslatot jelölte ki, amely 2 kilométernyire nyugatra van Knihynicze-től.

E parancs folytán a csapatparancsnokok délután 2 óra és 3 óra között a küzdőket szakaszonként, terepszakaszról terepszakaszra vették vissza. Ez a balszárnyon, a II. zlj.-nál kezdődött, 3 óra 30 perckor már a jobbszárny, a IV. zlj is visszavonulóban volt. Utoljára a II. gp.-osztag (Lépes szá­zados) hagyta el állását. A visszavonulás erős tűzben történt, ekkor sebesült meg Bedlich őrnagy is, a IV. zlj. parancsnoka. E zászlóalj déli részét Sill fűhadnagy egy domb mögött gyü­lekeztette, ide érkeztek szakaszaikkal König és Matiegka főhadnagyok is ; másik részét, mely egy ütegünk közelében gyülekezett, Popovits százados Knihynicze-re, az éjszaka fo­lyamán pedig tovább nyugatnak, Chodorow felé vezette vissza. A IV. zlj. veszteségei : 16 halott (Szabó Gyula főhad­naggyal), 92 sebesült (köztük Redlich őrnagy, Schell száza­dos), 27 eltűnt (köztük Bán hadapród).

A balszárnyon küzdött II. zlj. észak-nyugati irányban ment vissza. A legdélibb III. zlj. Jawczebe ment, onnan tovább nyugatnak Wasiuczyn-ba, átkelt a Swirz patakon (Knihy­nicze-től 5 km-nyire délre), aztán Novosicicebe ment s olt töltötte az éjszakát.

A Psary felé visszamenetelö II. gp.-osztagnak (Lépes százados) a 20. honvéd hadosztály egy vezérkari lisztje azt a parancsot hozta, hogy e dombnál utóvédállást kell felvennie. Itt a 39. és a 46. gy. ezredeknek kb. 200-200 emberéből, a 101. gy. ezred menetzlj. 2 századából, 2 honvéd szakaszból és a 39/II.gp.-osztagból egy ,Diendorfer csoport" alakult. Lépes szds. géppuskásaival és egy századdal a domb keleti oldalán védelmi állást hevenyészett és ennek biztosítása alatt a csoport többi része pihenve töltötte az éjszakát.

A kimerült és kiéhezett legénység a földeken talált krumplit a védelmivonalban sütötte meg. Másnap Herditzky hadnagy (a csoport segédtisztje) a visszavonuló hadosztály­vonattól több szekérnyi élelmiszert szerzett.

Az éjszaka aránylag csendes volt. Hajnalban a 345-ös Psary magaslaton állásban maradt Diendorfer csoport bal­szárnyán Podkamien felől egy oszlop Rohatyn irányába előre­tört, de ezt az ellenség fölényes tüzérsége megtizedelte, mi­elötl még gyalogságunk a tüzelést megkezdhette volna. A tá­madás kudarccal végződött.

Az oroszok megkezdték előnyomulásukat. Miután a Din­dorfer csoport teljesen magára maradt és két szárnya védte­len lett, ez délelőtt 10 órakor szintén visszavonult Knihy­nicze-re.

A 39/III. gp.-osztag reggel 5 órakor a 37. ezred II. zlj.-ával indult visszafelé. Útközben parancsot kapott, hogy Psaryn át Knihynicze-re, az ezred gyülekező helyére vonuljon be. E gp.-osztag délután 1 órakor érkezett az ezredhez, amelyhez akkor már annak a többi része - kivéve a III. zász­lóaljat - felcsatlakozott.

Az oroszok északi és keleti irányból hatalmas erősítése­ket kaptak. Az ellenségnek tömege elől kitérni akaró 17. hadosztály elrendelte, hogy csapatai Chodorow-ig menjenek viszsza. Az ezredet Demidow-ba irányították. A visszavonuló csapatok útját magasba szálló por messzire jelezte, elhányt és

elmaradt felszereléseket, fegyverzetelket mindenütt lehetett, látni. Az ezred négy nap óta nélkülözte a meleg ételt, Demidow-ban jutott hozzá legelébb. D e m i d o w b a n, illetve (a III. és IV. zlj.) Z u r a w­ k o w b a n megpihent az ezred. A biztosító csapatokat azon­ban már éjfélkor bevonták és másnap korán hajnalba az ezred elindult elébb déli, majd később nyugati irányba. Az ezred vesztesége a rohatyni csatában : Elesett Wende­rinszky Pál és Kellner Ferenc alezredes, Szabó Gyula tart­. főhadnagy, Schiller N. zászlós, Bán Endre hadapród és 160 ember ; megsebesült 12 tiszt és kb. 300 ember.

 

Dr. Tamássy Géza, a III. zlj. volt orvosfőnöke feljegyzéseiből : „Aug. 29-én a III. zlj. Knihyniczeről Wasiuczynon keresztülmenve a 347 méter magas Malowicze hegy magaslatain állást foglalt. Itt egy tüzérüteg is csatla­kozott hozzánk. A legénység hozzáfogott a védelmi vonal elkészítéséhez, de alig kezdte el a munkát, ismét más állásba rendelték keleti irányba. Éhesen, ebéd nélkül újra menetelni kellett. Délután négy kilométerrel előt­tünk megkezdődött a csata. Hatalmas ágyúzást és puskaropogást hallottunk, de a III. zlj. még nem avatkozott bele. Miután semmiféle parancs nem érke­zett és újabb állásunkban a terepet áttekinteni nem tudtuk, Zeiss őrnagy néhány tisztje kíséretében előrement és a terepet figyelte. Estefelé a segédtisztjével, Nebel Ádám főhadnaggyal, Eschenbach századossal és Radó had­naggyal mintegy 2 kilométerre előrementünk és a terepet uraló magaslatra felmentünk. Az egész úton egy ulánus járőrön kívül semmi katonával, csapattal nem találkoztunk, ellenben a magaslatról a Glina-Lipa völgyében duló heves csatát a maga borzalmas valóságában megfigyelhettük. Vissza­felé menet az erdős vidéken egy csomó sebesülttel találkoztunk, honvédek­kel és az erdélyi hadtest katonáival, akiket a zászlóaljhoz vittünk. Itt már szintén összegyűlt mintegy húsz ellátatlan súlyos sebesült. Ezeket Zeiss őrnagy csapataik fekvése felől kikérdezte. A sebesülteket első segélyben részesítve még éjjel egy közeli községből hozott szekereken a hadosztály egészségügyi intézetbe, Knihynicze-re szállíttattuk. Zászlóaljunk az állásban éjjelezett. Másnap - augusztus 30-án reggel parancsra a négy század ismét hosszabb menetelésbe kezdett. Becs­léseink szerint mintegy 1 km-nyi utat tettünk meg hatalmas vargabetűket
csinálva. Közben egy orosz repülőgép is haladt el felettünk. Két és fél órai menetelés után visszaérkeztünk a tegnapi állásunkhoz. Onnan keleti irály­ban haladtunk, balfelől hagyva Jawcze községet. Itt csatlakozott hozzánk a negyedik zlj.-ból két század Zsivojnovics kapitány vezetése alatt. Hat század Zeiss őrnagy parancsnoksága alatt menetelt tovább, midőn délelőtt 11 órakor a menetalakulatban haladó csapatot hirtelen heves ágyú- és fegyvertűz fogadta, Körülöttünk fütyültek a golyók, szerencsére, eleinte magasra jártak. A századok felfejlődtek és székes rajvonalban haladtak előre egy házcsoportig, hol a segélyhelyet felállítottuk és onnan tovább nyomultak előre a rendkívül kedvezőtlen terepen. Jobbra tőlünk egy kis erdőcske feküdt, előttünk lapos dombhát, azon túl a Glina-Lipa folyócska völgye. Azon túl fekvő magaslatokon szabad szemmel is jól láttam az orosz ütegeket, felvillanásuk elárulta őket. Nem is nagyon leplezték magukat, az állások mellé a zászlókat is kitűzték. Én a vöröskeresztes zászlót levétettem, az orosz megfigyelő ütegállásnak vélhetné. A házcsoportot átkutat­tuk, lakósai elmenekültek, még az élelmiszereket is otthagyták. Míg az egyik házban voltam, szaladt hozzám egy katona : „Tessék nézni, micsoda fekete tömeg jött ki a földből” - kiáltotta. Mögöttük az orosz tüzérség zárótüzet adott le. Szerencsére a konyhák és a lovászok a lovakkal még idejében visszamentek. A zárótüz közeledett felénk. Az úttól baloldalt pár száz méterrel előttünk felfedeztünk egy mélyedést, futva és közben hasra feküdve előrementünk és szerencsénk volt, mivel a zárótüz az út vonalát követte.

Előrehaladás közben láttuk előttünk a rohamozó századokat, teljesen fedetlenül haladtak, mintha békebeli naggyakorlaton lennének. Volt olyan század, amelyik roham előtt a hátibőröndöt letétette a katonákkal, ezek visszavonuláskor felszerelésüket nem találták meg. A halált megvető hősies rohamok sorsa előre látható volt, a túlerő a századokat visszavetette és csakhamar pánikszerű visszavonulás következett be. A 39-esek legtovább tartották magukat és szinte fedezték más ezredek visszavonulását.

A III. zlj. a csata után Jawcze községben, a közben ott felállított segélyhelynél gyülekezett. Mivel azonban az oroszok ezt a falut is ágyúz­ták, az összegyült századok rövid pihenő után visszavonultak Wasiuczyn községbe. A sebesültek szállítására a zlj. mintegy 30 szekeret foglalt le. A zlj. parancs szerint Nowosielce községbe menetelt. A sebesültek kocsira helyezése sok időt igényelt, azért hátvédül Papp Lénárd zászlós maradt vissza néhány könnyebb szakasszal. A könnyebb sebesültek Lamberg orvos­tanhallgató felügyelete és a hátvéd védelme alatt Novosielce-be, a fekvő súlyos sebesültek pedig kocsikon az orvosfőnök vezetése alatt toronyirány­ban a 9 km.-re délkeletnek fekvő Nowosielce vasutállomáshoz szállíttattak. A hadtest tábori kórházai akkor még vasuton jöttek, egyedül a hadoszt. egész­ségügyi intézet és Chodorow-on egy kisebb betegnyugvó állomás működött. A had. oszt. néhány betegszállító kocsija a rossz útakon teljesen haszna­vehetetlenné lett.

 

A második lembergi csata. Komarno.

 

A 2. hadseregnek az volt a feladata, hogy Lemberg erő­dítményei és Mikolajow hídfő vonalában (Lembergtől délre) a 3. hadsereggel együtt - ennek jobbszárnyára támaszkodva a kelet felől előnyomuló ellenséggel felvegye a harcot.

A Chodorow-Zurawno mélyedés, illetve tavas, vizes lapály mögötti dombvonulat igen kedvezőnek látszott az ellenség feltartóztatására addig, amíg a csapatok a kijelölt vonalat elérik és ott újabb támadásra felkészülnek. E célból a 17. hadosztály elrendelte, hogy Barbini tábornok dandára a

Chodorow-Zurawno és a Dniester kanyarulata közti vonalat szállja meg.

Szept. 1.

E parancs folytán az ezred szeptember 1-én hajnali 3 órakor elindult déli irányba, hogy a neki kijelölt védelmi­vonalat elfoglalja. Azonban menetét be kellelt szüntetnie, illetve nyugatnak kellett kitérnie, miután az ellenség a fenti vonalat már elérte. E napon az ezred Zydaczow-ba ment.

Legénységünk kiváló szellemére jellemző volt, Hogy az ezred minden egysége annyi fáradalom, nélkülözés és véres veszteség átélése, annyi rendetlenség, sőt pánik látása után alig 48 órával a rend és fegyelem tökéletes képét mutatta.

Szept. 2. 3.

2-án az ezred Barcza ezredes csoportjában (39. és 46. gy. ezred) Wolcniow-Radelicz-on át H r u s z o w felé (49 km-t) menetelt. Estére az ezred R u d n i k i b e érkezett, az utóvéd­nek maradt III. zlj. kivételével, mely Demenkalies-ban töl­tötte az éjszakát, 3-án pedig az egész ezred H r u s z o v b a  ment. A hadtest a maga mögött hagyott hídakat - így a Dnies­ter hídját is - felrobbantotta, a torlódás folytán fennakadt vonatokat, valamint a visszamaradt raktárakat és hadi anya­gokat elpusztíttatta. Az oroszok az általuk elért falvakat fel­gyújtották, ezek lángjai éjjel messzire mutatták a háború rémes képét.

A 2. hadsereg parancsnokságának (hadvezetőségnek) az ellenség közelsége miatt immár az előbbi (Lemberg-Mikolajow) vonaltól el kellett tekintenie és új ellenállási vonalat kellett kiszemelnie. Erre alkalmasnak mutatkozott a Grodek-­Komarno-Dniester vonala a Weresyca patak mentén. Ez a patak több tavon átfutva a Dniester-be ömlik.

E napon hagyták el csapataink L e m b e r g e t is, ahová az oroszok 4-én este bevonultak. A visszavonulás egyenest nyugatnak sok oszlopban történt. A csapatok az uta­kat alig vehették igénybe, mert azok alapépítményei a nagy használat és a későbbi esőzések folytán teljesen hasznavehe­tetlenné váltak, hanem egyenest a terepen át, új utat vágva, sok akadállyal megküzdve, az ágyúkat, lőszerkocsikat és élel­miszerekkel megrakott társzekereket helyenként emberi erő­vel továbbsegítve özönlöttek visszafelé.

Szept. 4. 5.

Az ezred Hruszow-ból Hordyna-ba menetelt (38 kilomé­teres út). 5-én észak irányú eltolódás következtében az ezred átkelt a Dniester-en és Rudki-n át Gornicki-ba érkezett. (34 kilo­méteres út.)

Szept. 6.

Gornicki-ből az ezred harcszerű tagozódásban egyenest keletnek tartott és terepen át megtett 18 km-nyi menet utáti Buczaly-ba érkezett, ahonnan a kijelölt 1 és fél km. széles védelmi szakaszban - a Buczaly vasútállomás és ettől északra a K r u p k a - F o l w a r k nevű major között - helyezkedett el s állását lövészárokkal erősítette meg. A jobbszárnyon, Buczaly előtt a IV. zlj., a középen a II. zlj., a balszárnyon a majornál a III. zlj. foglalt állast. Az I. zlj. tartalékként a falu mellett, a segélyhely pedig 6 km.-re a vonal mögött Chiszewice­nél maradt.

Buczaly K o m a r n o - t ó 1 3 km-re van északra.

Szept. 7.

Reggel a messze távolban már észlelni lehetett a közeledő oroszok éleit. Dacára ennek és a jól kiépített védelmi vonal­nak Barbini tábornok dandárát (39. ezreddel) délután az állás előtt folyó W e r e s i c z a patakon, illetve a visszavonuláskor csapataink által felégetett hídnak megmaradt fapilléreire fek­tetett két szál pallódeszkán átküldte és a dandárnak egy újabb védelmivonalat jelölt ki: a Piaski-Czulowicze-Jakimczyce falvak közötti 5 km.-es területet. Így most a nehezen átgázol­ható mocsaras, tavas mélyedés a dandár háta mögé került.

Czulowicze falu keleti szegélyén foglalt ezredünk állást, ez előtt 1 km-nyi nyílt terep volt s azon túl a „Las Czulowski" nevű kb. 2 km. széles erdő terült el. A III. zlj. mint tartalék a jobbszárnyra, a Jakimczyce melletti erdőcskébe vonult. E szárnnyal szemben 5 km.-re, Humieniec falunál számottevő orosz tüzérség vonult fel.

Szept. 8.

Reggel 6 órakor, már világos nappal a dandár elhagyta a tegnapi állását és támadásra indult. Az ezred a Las Czu­lowski erdő déli részében 7 órakor megközelítő alakzatban ment előre és pedig : az erdő déli szegélyén a IV. zlj. (Zivoj­novics százados), ettől balra (északra) az I. és a II. zlj. A tar­talék III. zlj. a jobbszárny mögött maradt. Az első segélyhely az erdő déli szélén a vadászlakban, az ezredsegélyhely (Firbas törzsorvos) Czulowicze faluban helyezkedett el.

A IV. zlj. a ritkás, bozótos területen csakhamar tüzérségi tűzbe került és veszteségei voltak.

Az erdőben a lövedékek becsapódásai, a ledöntött fák reccsenései nagy morális hatással voltak a támadókra, kik déltájt érték el az erdő keleti szegélyét. Innen a támadás Falken­stein, Nikonkowice és Einsiedel közötti területre irányult.

Amidőn a rajvonalak az erdő szegélyét elhagyták, a nyílt és az ellenség felé mérsékelten lejtős terepen szembejövő és oldalozó ágyútüzbe kerültek, később ehhez járult az ellenség géppuskatüze is. Délután 2 óráig az ezred valamennyi alaku­lata átjutott az erdő szegélyén.

A támadás menetét a géppuskás osztagok bátor kitartá­sukkal és a helyzet nyugodt megítélésével segítették elő. A II. géppuskaosztagnak (Lépes szds.), mely az erdő előtti nyílt terepen a századok előtt több száz lépésre előnyomult, sikerült egy orosz ágyúsüteget, amely az ezrednek nagy veszteséget okozott, Einsiedel melletti állásából elriasztani. E gp.­osztag a vele szemben előnyomuló ellenségnek egy előtörését egyedül meghiusította és azt több órán át tüzével lekötötte. A későbbi visszavonulást oly hathatósan fedezte, hogy a túl­erőben lévő ellenség meg se kísérelte a hátrálókat üldözőbe venni. (Lépes százados megsebesült.)

A tartalék III. zlj. a déli szárnyról, a Jakimczicze-i erdő­ből eltolódott a Las Czulowski erdőben a balszárnyra. Ennek a zászlóaljnak géppuskaosztaga (Gömöry százados) délután 2 órakor az erdő előtti terepről, az ellenség igen heves tüzé­ben 2200-as irányzékkal kezdte meg a tüzelést az orosz gép­puskákra. Amikor utóbbiak tüze lanyhulni kezdett, a rajvona­lak kibujtak az erdőből és a támadás tért nyert. E géppuska­osztag esti 7 óráig maradt állásában, addig, amíg a vissza­vonult rajok biztonságba nem kerültek. Az elfogyott lőszernek utánpótlása okozott nehézséget, ennek megoldásánál Tőzsér tizedes kiváló érdemeket szerzett. A kezelők közül Horváth szakaszvezető hősi halált halt, Balog és Fazekas tizedesek, Cs. Kis és Sós őrvezetők súlyosan megsebesültek. Egy gép. puskát az ellenség széjjellőtt.

Századaink halált megvető elszántsággal mentek előre. A rajvonalak 2-300 lépésnyi távközökkel hagyták el az erdő szegélyét, a nyílt terepen a nagy veszteségek miatt a terep legkisebb egyenetlenségét is kihasználva, állásból állásba futva és kuszva az igen jól elhelyezkedett ellenséget tüzérségi támogatás nélkül 6-800 lépésre megközelítették. A gyilkos tűzben két és fél órát tartottak ki. A dandárparancsnokság az ellenség hatalmas fölénye, a nagy veszteségek, s így a további támadás céltalansága miatt délután 5 és 6 óra között az ezredet visszarendelte a Las Czulowski erdőbe. E visszavonulás is áldozatokba került. Este az ezred Czulowice-ben vonult, aztán átkelt a Wereszyca patak félig leégett hídjain és végül Burzaly-nál megállott. Itt a megbom­lott kötelékeket igyekeztek rendbe szedni. Megállapítást nyert, hogy a csatában az állomány egyharmada elveszett.

Sok derék ember esett el, a tisztek közül : Kogler János százados (Czulo­wice északi szegélyén temették el), König Adolf és Schinszky Ágost főhadnagyok, Frank Dezső t. hadnagy, Bartsch Artúr és Weiterschütz N. t. hadapródok.

Megsebesült : Lépes Győző százados ; Frischfeldt Frigyes, Dus Jenő, Matiegka Vilmos főhadnagy; Herditzky Jenő, Palik Brunó, Görtz Artur hadnagy ; Riskó Rudolf t. hadnagy ; dr. Ecsedy István, Nyilas István, Hollós Károly, dr. Szabó Zsig­mond, Schváb Otmár t. zászlós ; Kursinszky Kálmán, Kallós Dezső, Szászy János, Szőllősi Sándor, Stern Ferenc, Szundy Sándor, Tausch Árpád és Zakár József t. hadapródok.

A sebesült legénység száma k. b. 400 volt. A támadás sikertelensége és a nagy veszteségek az ezre­det lehangolták.

Szept. 9.

Barbini tábornok, a 33. gyalogdandár parancsnoka felettes parancsnokának az alábbi jelentést küldte:

„Tegnap este a sötétség beálltával összegyűjtöttem a 39. és a 46. gy. ezredek maradványait és azokat a tegnapi táma­dás kiindulópontjára visszarendeltem. Csapataimnak igen nagy veszteségei voltak és teljesen kimerültek. Kell, hogy a 39. gy. ezred bravuros, bátor magatartásáról elismerőleg nyilatkozzam, miután ez az ezred a túlerőben lévő ellenség gyilkos tüzérségi és gyalogsági tüzében teljes öt órán át kitar­tott és csak Einsiedel felüli nagyon hatásos oldalozó ágyútüz miatt volt kénytelen visszavonulni. Újabb támadásra e két ezredet most képtelennek tartom.”

Az ezred zöme Buczaly-ban maradt, a III. zlj. reggel 6 órakor Czulowice keleti szegélyit megszállotta, jobb oldal­védje a  286-os magaslaton állt, figyelőjárőrei az erdő tulsó (keleti) szegélyén helyezkedlek el. Miután délig az ellenség ebből az irányból nem közeledett, e zlj. délután 2 órakor előre ment és a „Las Czulowski” erdő keleti szegélyén foglalt állást.

 

3. számú. vázlat.

 

Időközben az ezred zöme is a czulowicei hídig jött előre, innen óvatosan követte az előrehatolt zlj.-at az erdőbe. Arra a hírre, hogy a hadosztályunktól délre, a harcban álló IV. hadtest győzelmesen halad és tért nyert, az ezred este paran­csot kapott, hogy támadjon Falkenstein és Einsiedel felé.

Bár e parancsot visszavonták, az ezred mindazonáltal támadásra fejlődött fel abban az erdőben. amelyben tegnap sok hű katonáját elvesztette. A hősi halált halt bajtársak né­mán feküdtek szana-széjjel.

Az ezred lendülettel tőrt ki az erdőből a nyílt terepre. Az előnyomulás alatt mindenki az ellenség gyilkos tüzét várta, de csak gyengén jelentkezett. Éjfélkor az ezred Einsiedel elé ért. Az eddig csak kudarcot és veszteségeket szenvedett, de győzelmet szomjuhozó legénység rettenetes, az éjszakába ezerszer visszhangzó „Hurrá"-val rontott be a faluba, azt elfoglalta, s az ott talált muszkákkal rövidesen elbánt. Utána az emberek kimerülten ledőltek és megpihentek.

Szept. 10.

Hajnalban 3 órakor az ezrednek egy balszárny csoportja Einsiedel melletti Serdyca-ba ért, s ott kevés veszteséggel 200 oroszt elfogott.

Az ellenség kénytelen volt a IV. hadtest nyomásának engedni, ezért a hadosztályunkkal szemben álló ellenség is kiürítette Falkenstein-t, Nikonkewice-t, Einsiedel-t és Ser­dycá-t és észak-kelet felé húzódott vissza. A 17. hadosztály nyomon követte.

Az ezred Serdyca és Einsiedel között harcalakzatban pihent a déli étkezésig, délután a falu melletti 318-as magaslaton a további előnyomulásra fejlődött fel. A megfo­gyatkozott géppuskás-osztagokat egyesítették és Gömöry szá­zados parancsnoksága alá helyezték. (Helyettese Hajnal őr­mester lett.)

Délután 2 órakor indult meg az előnyomulás észak-keleti irányba. Az ezred Mostki falu melletti Debianka-i erdőben megállott és készültségi állásban a további parancsot várta. Itt maradt éjszakára is.

 

A lesnovicei ütközet.

 

Szept. 11.

E napon - vasárnap - a Mostki-Lesnovice 300-as magaslat vonalában vívott harcokban az ezrednek ismét nagy veszteségei voltak. Az ezred délelőtt 8 órakor lámadásra fejlődött fel és a dandár bal szárnyán nyomult az ellenség ellen. Közvetlen jobb szomszédja a 37/II. zlj. volt, a távolabbi pedig a 34. dan­dár. Az ezred a következő képen alakult : Első vonalba mint küzdő a III. zlj. a jobb szárnyra, ettől balra ill. melléje az I. zlj. került. Mint tartalék a jobb szárny mögött 500 lépésre a IV. zlj. és a külső balszárny mögött a II. zlj. követték a küzdők vonalát.

Így alakulva a debiankai erdő déli szélétől - S u f r a ­g a n k a majortól indultak el, átmentek az erdőn, melynek északi szegélyét 11 órakor érték el. Ekkor igen heves ágyú­tűzbe kerültek, s meg kellett állniok. A századok beásták magukat, de a lövészárok csakhamar megtelt halottakkal és sebesültekkel. Századaink vitézül kitartottak és tüzelésükkel a közeledő igen erős ellenséget visszaszorították. Az oroszok átkaroló támadással fel akarták göngyölíteni az ezred vonalát, amint az nékik már az 51. gyalog ezreddel szemben sikerült. Ez itt is biztos győzelemre vezetett volna, Ha e szándékukat vitéz géppuskásaink fel nem fedezik és idejében meg nem hiusítják. A jobb szárnyon küzdő III. zlj. szélső szárnyán a III. gp.-osztag harcolt. Szárnyunk és a szomszéd csapatok között keletkezett hézagból az oroszok szárnyunkat mélyen átkarolva ellentámadással akarták felgöngyölni és megsem­misíteni. Ezt Gömöry Árpád százados észrevette s ezért 11 óra 45 perckor gp.-osztagának egy puskájával az erdőből kirohant és nyílt terepen, az orosz géppuskák záporszerű kereszttüzében, valamint heves ágyútűzben az ellenség által már szorosan körülzárt kis erdőparcellába vetette magát, ahová csak néhány vitéz emberével tudott eljutni, de ezekkel az ellenségnek 200 lépésre megközelített ellentámadását fé. nyesen mehhiusította.

E vitéz tett által az ezred harcállása megerősödött és a további kitartást, sőt a további támadást is lehetővé tette.

Gömöry századosnak az említett előtörésénél a géppuska-osztag vitéz legénysége közül csak kettő jutott el az exponált helyre : Tőzsér Ferenc tizedes (1912. évfolyambeli), ki a géppuskának puska részét vitte és Rácz Péter tizedes (1908. évf.), aki két rakasz töltényt hozott. Ezek halált meg­vető vakmerőséggel 500 tölténnyel a már rohamra érkező muszkák egész sorát lekaszálták, s ezáltal a többit visszaszorították. A derék Rácz Péter tizedes azon a Lesnowice falu előtti helyen hősi halált halt, Gömöry szá­zados és Tőzsér tizedes megsebesültek. (Gömöry százados ezért és 1915. VII./6.i haditettéért a II. oszt. vaskoronarendet, valamint a Mária Terézia­-rend arany vit. érmét kapta.)

Sill Ede főhadnagynak, a IV. zlj. segédtisztjének naplójából:

„Szept. 11-én az ezrednek véres vasárnapja volt. Az 51. és a 62. gy. ezredek támadása az oroszok lesnowice-i állása ellen az ellenség ágyu­tüzében összeomlott. Erre ezredünk azt a parancsot kapta, hogy Lesnowice falut foglalja el. Zeiss őrnagy, az ezred akkori parancsnoka csodálatos nyugalommal és szabatossággal adta ki a támadási parancsot, akár a gyakorlótéren. A parancs értelmében IV. zászlóaljunk 500 lépésnyi közzel követte a jobbszárnyon haladó III. zászlóaljat.

Az erdőben ritkított sorokba bontakoztunk szét, s aztán neki indul­tunk a pokolnak. 5000 lépésnyi távolságról állandó heves ágyútűzben halad­tunk az ellenség felé. Úgy éreztük, hogy legalább is négy üteg a legkímé­letlenebbül verdes bennünket, de azért egy percre sem állottunk meg. Embereink, ezek a remek fickók feltartóztatlanul és kifogástalanul mentek előre, azonban egyszerre megakadt a menet, mert az előttünk haladók balra fordulva - ebben a gyilkos tűzben oldalmenettel - egy kis tó elől kitértek. Ezek a 39-es ördöngös fiúk a tó vizének láttára a tóhoz futottak és a sűrű golyózáporban nyugodtan töltötték meg kulacsaikat és jó indu­lattal felénk kiáltották : „Friss víz, főhadnagy úr !” A tavat húzódással jobbra kikerültük, de ezáltal, a III. zlj. mellé, annak csaknem a jobbszár­nyára jutottunk.

Ekkor már fütyülő puskagolyók sűrűn vettek körül ben­nünket és oly közel értünk az ellenséghez, hogy saját fegyvereinket is használhattuk. Egy orosz géppuska a zlj. törzsünket vette célba, erre hir­telen le kellett hasalnunk. Zivojnovics százados - a zlj. parancsnoka - monoklijával maga elé kapart egy kis földet, én puszta kézzel néhány rögöt sepertem össze. Zászlóaljtörzsünkből ekkor 6 ember megsebesült, egyik pedig, ki Zivojnovics századosnak szolgálatkészen fedezéket kezdett ásni, 3 golyót kapott. Végre Gömöry százados géppuskái kattogni kezdtek és az oroszok tüzét elhalkítottak, mire mi is előbbre futhattunk az oro­szok által elhagyott állásba. Ez sebesültekkel volt megtelve. Előttünk még mindig tombolt a harc. Nebel százados közölte velem, hogy balszárnyuntk védtelen lett, mert az I. és II. zlj. eltűnt onnan, ezeknek pedig ott kellene harcolniok. Valószínűleg az oroszok elfogták őket. Ez azért okozott nagy nyugtalanságot, mert előhaladásunkkal a jobbszárnyunk újból veszedelmes átkarolásnak volt kitéve. Utóbbinak elhárítása céljából az erdőben szállin­gózókból 50 embert szedtem össze és a jobbszárnyon lévő Prokopovits főhadnagyhoz vezettem, ahol a veszélyben álló szárnyak segítségére vol­tunk, amennyiben az oroszokat kereszttűzbe vettük. Küzdő századaink a faluba behatoltak, de akkor már ott volt a keresett I. és II. zászlóalj is. Az ellenség pedig előttünk 300 lépésre.”

 

A további előnyomulásban az ezred Le s n o w i c e faluba jutott, amelynek északi szegélyén ismét megállott, mert az ellenség a vasúti töltés mögötti kiváló állásából gyilkos tüzzel fogadta. Az oroszolk eme állását a falu szélétől kinyúló ker­tekből és a temetőből kellett megrohamoznunk. Itt is sok derék 39-es vesztette életét. A géppuskák állványai elpusz­tultak, a géppuskások térdükre fektették a kattogó fegyvert.

Este 6 óra 15 perckor az ezred bal szárnya a Stawczaska patakig jutott előre, az I. (Hiller) zlj. a patak hídjánál állott. 7 órakor még mindig dúlt az elkeseredett harc a faluban és azon kívül. A csatazajba belevegyült a falu asszonyainak, gyermekeinek segélykiáltása, az állatok bőgése, a kutyák vonítása. Rémes látványt nyújtott a lángokban álló falu a szana-széjjel heverő holttestekkel és a jajgató sebesültekkel.

Végül a lőszer is elfogyott és a küzdőkre ráborult az éjszaka. A rengeteg halott és sebesült között az életbenmara­dottak is kimerültek. A harci zaj elhalkult és mindenki azon a helyen, ahol a sötétség érte, a földre dőlve elaludt.

A támadás irányitását Henriquez altábornagy hadoszt. parancsnok és Barbini tábornok, dandárparancsnok közvet­lenül az arcvonalból személyesen végezték, Zeiss őrnagy az ezred parancsnoka hősiesen a rajvonalban tartózkodott, ott megsebesült, de nem hagyta el ezredét, csak bekötöztette sebét. Erre a kis időre Jandl százados volt ezredparancsnok. A megsebesült Gömöry százados után Hajnal István törzs­őrmester vette át az egyesült gp.-osztagok parancsnokságát.

Szept. 12.

A hadvezetőség, melynek éjszaka tudomására jutott, hogy az oroszok ebbe az arcvonalba több hadtestet vetettek be, elrendelte a visszavonulást.

Erre vonatkozólag a hadosztály reggel 5 órakor úgy intézkedett, hogy a visszavonulás fedezésére a két dandár (Barbini és Resch tábornokok) 1-1 zlj.-a és a tüzérség állás­ban marad, a többi csapat pedig Serdyca-n és Piaski-n át Zaszkowice-Zawidowice területére menetel vissza. Sorrend: 101., 33., 46., 37/II. és végül a 39. ezred.

Hajnalban, amint kivirradt, az oroszok megkezdték a tüzelést, s bár a harctér kiürítése már világos nappal ment végbe, nagyobb zavarok nem voltak. A kozákok ugyan igyekeztek zavart kelteni, de elhárításukkal nem volt sok baj.

A harccsoportok egyenest nyugatnak tartottak, átkeltek a Wereszyca patakon - gázlókon és a vasúti hídon - és a patakon inneni falvakban megállottak. Az ezred 19 km.-nyi út után Zaszkowice-be jutott, ahol a különvált részei az éjszaka folyamán felzárkóztak.

Henriquez altb. a 17. hadoszt. parancsnoka egy parancs keretében csapatainak hősiességéért és elszántságáért a leg­teljesebb elismerését fejezte ki. Az altb. büszkének vallotta magát, hogy ilyen hős csapatoknak lehet a parancsnoka.

Szept. 1-én a harctérre indított I. menetzlj. szállítási torló­dások miatt mindezideig nem érkezett az ezredhez, megelőzte azt a 1/2 II. m e n e t z l j., amely Zaszkowice-ben az ezreddel egyesült Utóbbinak már csak két gyenge zlj.-a volt.

A 2. hadseregnek nagy áldozatok árán elért térnyerése dacára a hadvezetőség az általános helyzetre való tekintettel elrendelte az összes erők visszavonulását a San folyó mögé.

 

Visszavonulás a San mögé
és a Kárpátokon át Sztropkóig.

 

 

Szept. 12-13.

A 17. hadosztály szept. 12-én Zawidowice és Zaszkowice  falvak körletét érte el. A visszavonulás másodnapján a had­osztály Zarajsko-ba akart eljutni, de a tornyosult akadályok a visszavonulást lassították és csak Rudki-t tudta elérni. A menetet biztosító utóvéd parancsnoka Barbini tábornok volt, az utóvédet a tüzérséggel az ezredünk alkotta. Zeiss őrnagy ezredünkkel 7 órakor reggel a Hoszany falu alatt húzódó műútat kelet felől előőrsökkel elzárta. És pedig A falu előtt és az úttól délre a 317-es magaslaton a II. zlj. (Sucher százados) 7., 5. és 8. százada állott, tartalékja a 6. szd. Ettől a zlj.-tól délre az I. zlj. (Hiller százados) a 308-as magaslaton. A II. zlj. mögött mint előőrstartalék a III. zlj. (Müller E. százados) a  323-as magaslaton. A IV. zlj. (Zivojnovic százados) Hoszany és Dubaniowice falvak között vett állást a 15., 14. és 13. szd.-dal arcvonallal északnak, tarta­lékja 1/2 37/II. zlj. volt.

Szept. 14-15.

A menetakadályok további késedelmet okoztak, az ezred  a tegnapi állomáson maradt és csak 15-én reggel 3 óra 45 perckor tudott tovább indulni nyugat felé s a Blozewka patak mocsaras mélyedésén és Zarajsko-n át 37 km.-nyi út után Wola-Baranieska-ba érkezett. E falu északi és keleti bejáratait 1-1 szd. zárta el, később az I. zlj. (Hiller százados) az északi oldal biztosítására a patakon túli Sadkowice feletti magaslatokra ment, ahol 1/2  - 1/2  szdnyi főőrsöket helyezett el.

A z I. m e n e t z á s z l ó a l j Szept. 1-én indult el Debre­cenből Galíciába. A Kárpátok erdős gerincei között Stryj felé haladó szállítmányt szept. 2-án Hrebenow állomáson megál­lították és szept. 7-ig vesztegeltették. A vasút pályáját Galiciából Magyarország felé irányított - sebesülteket, foglyokat, valamint a visszavonulás miatt a mentendő nagy mennyiségű hadi anyagot és a kiürített galíciai hivatalok készleteit, sze­mélyzetét szállító - vonatok számára nyitva kellett hagyni.

Szept. 5-én Tuchla állomás ebit egy vasúti őr két vonatot kisiklatott. A menetzlj.-tól Orosz Jenő százados egy fél szá­zaddal a helyszínre ment és a pályát szabaddá tette, a me­rénylőt letarlóztatták. Szeptember 7-én a menetzlj.-at vissza­felé és nagy kerülővel Lavocne-Csap-Ungvár-Siánki-Sambor vonalán Waniowice-be szállították, s ott szept. 12-én kirakatták. Ezután gyalogmenetben közeledett az ezred visszavonulási útjához és 15-én Wola-Baraniecka-ban az odaérkezett ezredhez felcsatlakozott. A menetzlj.-at feloszlat­ták és beolvasztották az ezred alosztályaiba.

Az ezred parancsnokságát Klein László őrnagy vette át. I. zlj. parancsnoka : Hiller Rezső százados. II. zlj. parancs­noka : Sucher Alfonz százados. III. zlj. parancsnoka : Müller Emil százados. IV. zlj. parancsnoka : Zsivojnovics Milorad százados.

Szept. 16-18.

Az így némileg megerősödött ezred esőben és a víztől felázott útakon folytatta menetét nyugati irányba és szept. 16-án B 1 o z e w g o r n i-ba, 17-én Dobromil mellett L a c k o nevű faluba érkezett. Utóbbiban 18-án megpihent. Itt már látszottak ama erődítési munkálatok, amelyeket P r z e m y s 1 (L a c k ó t ó 1 északra kb. 20 km.-re) védelmére végeztek. Az egész vonalon népfelkelő és munkás osztagok ástak sán­cokat, a vár megerősítésére csapatok meneteltek a város felé, a kiürített falvak lakói pedig déli irányban igyekeztek mene­külni.

Szept. 19-21.

A további visszavonulásban az ezred 19-én V o j t k o w a -ba, 20-án W a n k o w a-ba, 21-én T a r n a w a-ba menetelt. A tüzérség és a csapatok vonatai újból megtorlódtak, egész zászlóaljakat kellett felhasználni arra, hogy a kátyuba akadt lövegeket és szekereket kiemeljék. Az ezred-vonatparancsnok Scheibner Béla százados 18-án jelentette, hogy szállítmá­nyával Kwaszenina-ban elakadt. Az átfázott, átázott és kime­rült legénység napok óta meleg ételt nem kapott, de már kenyere is elfogyott. Útközben talált nyers burgonya és répa félékkel - itt-ott némi gyümölccsel - kellett beérnie. A csa­patok átkelését a hágókon és a San folyón délfelől a 11. (Sucher) zlj. Olszanica-nál biztosította.

Szept. 22.

Zuhogó esőben, 28 km.-nyi út után 22-én az ezred K o m a n c z a-ba érkezett. Itt érte utól a terhétől megfosztott ill. megkönnyített ütközet- és eleség-vonat. Ekkor már jelent­keztek az első koleraesetek. Ez éjszaka 4 ember halt meg. Eleinte senki sem gondolt kolera járványra, de már a követ­kező esetek bizonyságot tettek róla, menet közben ugyanis lépten-nyomon dőltek ki a megbetegedettek. A betegség hirte­len jelentkezett, egyesek néhány óra múlva meghaltak. Az ez­red visszamaradt betegeinek összegyűjtésére dr. Tamássy Géza t. segédorvos a III. zlj. egészségügyi katonáival volt kirendelve. Az útközben megbetegedetteket az útmenti fal­vakban fedél alá juttatták és meleg teával, s némi orvossággal látták el.

Szept. 23.

23-án az ezred a K á r p á t o k  g e r i n c é t, a 685 méter  magas B e s z k i d hágót átlépte és m a g y a r  f ö l d r e érke­zett. Sok nélkülözés és fáradság dacára mindenki fellélegzett, a „hazaérkezés" mindnyájukba új erőt öntött és mindenki igye­kezett a további terheket elviselni. 26 km.-nyi út után L a b o r c z r é v h e érkeztek. Itt 6 ember halt meg.

Szept. 24.-okt. 1.

24-én az ezred S z t r o p k ó-ra vonult be és ott maradt október hó 1-ig. Az időjárás ez alatt sem javult, azonban a jobb, bár zsúfolt elhelyezés és a rendes élelmezés javított az emberek állapotán. Megérkezéskor 1,31 koleragyanus beteg volt és 2 halál eset. A betegeket az ezred kórházba szállíttatta, így 26-án : 62, 27-én : 38, 28-án : 39, 29-én : 19, okt. 1-én : 8 és elindulás előtt okt. 2-án : 35 embert.

Meghalt Podhajeczky Béla t. hadnagy és Pénzes Gyula t. zászlós.

A járvány ideje alatt (szept. 22-okt. 13.) az ezrednél meghalt 14 ember, kórházba utaltak, ill. falvakban hátra­hagytak 1 tisztet és 679 közembert.

29-én érkezett oda Schima József százados a III. m e n e t z 1 j.-al. Ebbő1 350 embert le kellett adni a 37. gy. ezred II. zlj.-ának, a többit az ezred századjaiba osztották el.

 

Újabb offenzíva a Kárpátokon át.

 

A Kárpátok hágóit gyenge népfelkelő csapatok szállották meg. A 2. hadsereg a Kárpátok fővonalától délre csoportosult és felkészült az újabb előnyomulásra. A VII. hadtest, melynek parancsnokságát Feil-Griesler altábornagy vette át a Lup­kow-i hágó mögött, a 17. hadoszt. Sztropkó-n és környékén láborozott.

Az oroszok lassan, tapogatódzva közeledtek és szeptem­ber utolsó napjaiban itt-ott nagyobb erőkkel magyar földre törtek be.

Okt. 2-3.

Ezredünk Klein László őrnagy parancsnoksága alatt okt. 2-án reggel 7 órakor indult Sztropkó-ról és aznap d. u. 1/2  4 órakor Laborczrév-re érkezett, s ott maradt 3-án is.

Okt. 4.

Az I. zlj. az árkász osztaggal (Hiller R. százados parancs­noksága alatt) kivált az ezredtől és a Beszkid hágóra vonult, s onnan mint a 17. hadoszt. tüzérségének és vonatának fedezete menetelt tovább. 5-én Radoszyce-n át Oslavise-be, 6-án Wola-Michowa-n és Balnica-n át Solinka-ba, 7-én Zubracze-n és Cisna-n át Hadkowcze-be, 8-án a 800 m. magas Jablonko hágóra, 9-én Baligrod-on át Hoczew-be érkezett, utóbbi helyen okt. 10-én az ezredhez csatlakozott.

Az őszi időjárás szokatlanul korán állott be. Az esőzés után a havazás is megindult. Legnehezebben a megrakott tüzérség, a lőszerlépcsők és a vonat tudott előre jutni. A sza­kadékos hegyiútakon nem volt ritka eset, hogy a mélységbe zuhanó ágyú magával rántotta az eléje fogott hat lovat.

Okt, 4-én az ezred Palotá-ra érkezett.

Okt. 5-11.

Az ezred 5-én egy 706 m. magas hágó hegyi ösvényén  i s m é t eljutott G a 1 i c i á b a, Wola-Michowa-ba, 6-án sűrű havas esőben Jablonki-ba. Itt újabb kolera megbetegedések voltak. 7-én Baligrod-ba és 8-án Hoczew-be érkezett, utóbbi helyen okt. 11-ig maradt.

H o c z e w b e n az I. zlj. egyesült az ezreddel, úgyszintén Unger Jenő főhadnagy géppuska-osztagja is, amelyet Sztrop­kón a 37. ezred II. zlj.-ához csatoltak. Itt tábori Istentisztelet volt, mely után Henriquez altábornagy és Barbini tábornok jelenlétében ünnepélyes keretek között kitüntettek I. oszt ezüst vitézségi éremmel 5 embert és II. oszt.-val 20 embert.

Károly Ferenc József Főherceg trónörökös ide küldte üdvözletét az ezred számára.

A legénységet itt kolera elleni szérummal oltották be. Két ember meghalt, itt betegedett meg Orosz százados is, ki azután Sztropkón meg is halt.

Okt. 8-án, ill. 9-én az ezred az alábbi betegállományt jelentette : újabb megbetegedés 60, ill. 41, meghalt 1, ill. 0, kórházba szállíttatott 29, ill. 23, eddigi kórházi ápolt 85, ill. 103, ennél több beteget okt. 9-én csak a 101. gy. ezred jelentett.

Okt. 12-13.

12-én a VII. hadtest élei Strwiaz folyónál, Starasolnál  az ellenséggel összeütköztek ; a 17. hadoszt. még nem jutott vele érintkezésbe, mert eddig a hadtest tartalékja volt.

Az ezred 12-én délben elindult Hoczew-ből és este 9 óra­kor Ustyanowa elé érkezett s szabadban töltötte az éjszakát. 13-án Starzawa-ba jutott. Itt már nagyon meglátszottak az oroszok féktelen pusztításai.

Okt. 14.

Az egész vonalon kiéleződek a harcok, az ezred is közeljutott a harcvonalhoz, D o h r o m i 1 o n át Chyrow és Przemysl közötti N o w e-M i a s t o t érte el, ahonnan a keleti kijárat előtti magaslatra irányították. Itt mint a hadoszt. tartalékja helyezkedett el. Előtte a 29. gy. ezred állott harcban.

 

Blozew-gorny.

 

Okt. 15.

Éjfél után 1 órakor parancs érkezett, hogy a IV. zlj. azonnal induljon el a Blozew-gorny és Towarnia előtti magas­latokról leszorított 61. és 96. gyalog ezredek támogatására. Alig hogy a. IV. zlj. elindult az ezredparancsnokság újabb parancsot kapott, hogy egész ezred vonuljon oda a szoron­gatott 34. hadosztály megerősítésére. Ehhez a hadosztályhoz irányították a 37/II. zlj. kivételével az egész 33. (Barbini tb.) dandárt.

Annak a jellemzésére, hogy az ottani harcokban men­nyire összeverődtek a csapatok, feltüntetem a 34. (Krautwald altábornagy) hadosztály akkor létesült hadrendjét, amelybe azután még a 6. (Gelb altábornagy) hadoszt. csapatai is bele­vegyültek.

Barbini tábornok parancsnoksága alatt állottak : A 96. gy. ezred 4 zlj.-jal, a 61. gy. ezred 2 zlj.-jal, a 39. gy. ezred 4 zlj.-jal, a 43. gy. ezred 1/2 zlj.-jal, a 4. honvéd gy. ezred 2 zlj.-jal.

Krasel tábornok alatt állott : A 17. gy. ezred 2 és 1/2 zlj.-jal, a 8. vadász zlj., a 9. vadász zlj.

Tüzérség : 36. ágyús ezred 3 üteggel, 12 tarack ezred 2 üteggel, 9. ágyús ezred 3 üteggel.

Végül a hozzá tartozó intézetek.

A IV. zlj. reggel 5 órakor sűrű ködben érkezett Blozew­gornyba, ahol a 15. és 16. századot az 96. ezredbeli Pilar ezredes csoportjához utalták és a falu északi végénél a harc­vonalba küldték. A 13. és 14. szd. a IV. géppuska-osztaggal, mint e csoportnak tartalékja a falu mögötti téglagyárnál maradt. Utóbbiakat délután Pilár ezredes szintén a harc­ vonalba vetette.

Az ezrednek I., II. és III. zljai a 17. hadoszt. mögötti magaslatról reggel 5 órakor elindultak déli irányba és 6 órakor Posada-Nowomiejska-n át e község déli kijárata előtti 328-as magaslatra érkeztek, ahol Klein őrnagy paratncsot kapott, hogy menten támogassa Weiss ezredes Blozew gr. csoportját és a Sutowkai csoportot, a II. (Hedrich) zlj. tarta­léknak marad, amelyet csak a legvégső szűkségben szabad felhasználni. 7 órakor, az ezred kibontakozásakor igen heves tüzelés folyt mindkét fél részéről, dacára annak, hogy a harcvonalra igen sűrű köd borult.

B 1 o z e w - g o r n y igen szélesre és hosszúra nyúlt falu. A szélességét az okozza, hogy a falut egy átszelő patak és annak partjat övező nedves rétek két különvált részre oszt­ják ; egy nyugatira és egy keletire, mindkettő egy-egy domb­vonulat tetején nyugszik.

Az ezredet tehát részben a Pilar csoport felerősítésére használták fel, részben Klein őrnagy parancsnoksága alatt, az előbbi csoporttól délre (azaz jobbra) a Weiss csoportban küldték a harcvonalba. Ezeken felül szélső bal szárny bizto­sítására az 1. és 2. századot, a legdélibb jobb szárnyra pedig Popovits századost két századdal rendelték ki. Az így csopor­tosított ezreddel, illetve a felerősített harcvonallal délelőtt 9 órakor, amidőn a köd felszállt, megindult a támadás, azonban az ellenség igen heves tüze súlyos veszteségeket okozott és a támadás menete csakhamar fennakadt. Az ezred kénytelen volt a falu keleti szegélyén megállani és ott beásni magát.

Weiss ezredes 9 óra 30 perckor felettes parancsnokának jelentette, hogy az erősítés folytán a falu keleti szegélye ismét a kezükbe került, az állásokat műszakilag kiépítik.

A déli szárnyon Popovits százados fél zlj.-a a falu kápol­nájánál állott. Miután az előtte lévő erdőtől nem volt kilátása, illetve kilövése, a zlj. az erdőbe hatolt, a szembe került ellen­séget visszavetette és Folwa Antonowka majorságig ment előre. Az ellenséges túlerő miatt további előnyomulását be­szüntette, de egy ideig tudta tartani állását. Itt sebesült meg Pokorny Dániel főhadnagy.

A köd elszálltával tüzérségünk is megindította erőteljes tüzelését. Popovits százados jelentette, hogy félóra óta saját tüzérségünk tüzében áll, ebben esett el Hegedüs Gyula t. hadnagy és többen megsebesültek.

Az oroszok nehéz gránátokkal lőttek és igen pontosan célba találtak. Például azt is megfigyelték, hogy embereink melyik kútból merítik ivóvizüket, ezt a kutat állandó tűz alatt tartották. A falu házai sorban kigyulladtak, minden üszkös és füstös lett.

A tartalék II. zlj. a falu nyugati oldalán a téglagyármál állott. Weiss ezredes déli 1 órakor belőle két századot előre küldött a rajvonal megerősítésére, a falu délebbi temploma (310-es magaslat) előtti csoporthoz. Az ellenség is erősítéseket kapott s kétszer megrohamozta állásainkat. Délután 3 órakor már nem volt tartalék, csak tüzérségünk hatásos tüze tartotta vissza az oroszokat az újabb rohamtól.

Az élénk tüzelés késő éjszakáig tartott.

 

4. számú vázlat.

 

Okt. 16.

Hajnalban a tartaléknak szánt II. zlj. századait kivonták a harcvonalból, e zlj. 3 századdal a régi helyét újból elfoglalta. Kora reggeltől erős gyalogsági- és géppuskatűz, 8 órától igen kiadós ágyútűz tizedelte vonalainkat. A falut az oroszok nagy kaliberű lövedékekkel teljesen elárasztották. Ilyen tűz­ben újabb támadásra gondolni sem lehetett.

E napon érkezett meg Blozew-gorny alá a III. hadtest 6. hadosztálya, ez is csapatokat vetett be a küzdők vonalába. Az ezred megmaradt Barbini tábornok parancsnoksága alatt. A Barbini dandár arcvonala két részre oszlott : az északira, Pilár ezredesére ; a délire, Schotsch alezdesére. Mindkét cso­port felett első sorban Weiss ezredes (a 61. gy. ezred parancs­noka) rendelkezett.

Közvetlenül az ezred balszárnyától északra terült el a Blozewka patak sík árterülete. Ez igen veszedelmes terület volt, amelyre senki sem mert lépni, sem pedig azon át támadni. Ezt a területet az ellenség állandóan tűz alatt tar­totta. Az ezred bal szárnya mellett tehát nagy űr tátongott. A patak iszapos völgyétől északra a 17. hadosztály harcolt. így a 34., illetve a 6. hadosztály bal szárnyán küzdő ezredet e völgy választotta el a saját eredeti hadosztályától.

Okt. 16-án az ezred a következő csoportositásban volt:

Pilár ezredes északi csoportjában a bal szárnyon az 1. és 2. század, amelyhez hozzájött a 13. és a 16. század. Eme alcsoport tartalékját képezte a 10. és a 11. század. E balszárnyrésznek parancsnoka Zivojnovic százados volt. A fentiektől délre (azaz jobbra) a falu keleti szegélyén állott a 96. gy. ezred a néki alárendelt 1/2 II. zlj.-unkkal ettől lejjebb délre Pados százados a 9. és 12. századunkkal.

Schotsch alezredes déli csoportjának egyik alcsoportját Popovits százados csapatai képezték. Ez Blozew-gorny-tól délre Wolcza-dolna falu felett volt állásban. És pedig egy 1/2 39-es zlj., a 9. vadász zlj. 3 századdal, a 8. vadász zlj. 1 százada. Ettől a csoporttól délre a 27. gy. ezred 1/2 IV. zlj.-a (Weingraber alezredes) harcolt.

 

5. számú. vázlat.

 

1914. okt. 17-én délelőtt.

Schotsch ezredes támadó csoportja:

 

 

a) Popovits szdos 8 századdal,

b) Weingruber alezr. 2 századdal,

c) Csoporttartalék 2 század.

Barbini tábornok harcvonalának tartalékja az említett 1/2 II. (Hedrich) zlj. a téglagyárnál, amelyhez később a har­madik század is visszakerült.  Posada-Nowomiejska-n volt a segélyhely (250 ember számára). Még akkor is voltak kolerás megbetegedések.

Popovits százados este 6 óra 25 perckor jelentette az ezredparancsnokságnak, hogy Folwa Antonowka-nál áll, de vele szemben az ellenség igen erős. Az ott volt 17. ezred I. zlj.-a már visszavonult Wolcza dl.-ra, este ő is visszaveszi csoportját a falut keletről övező dombokra.

Okt. 17.

A VII. hadtestnek igen nehéz harcai voltak a Magiera  315-ös magaslat - Sanoczany-Blozew gr. és ettől délre nyúló vonalában. A 6. hadoszt.-nak e napra tervezett táma­dása nem tudott tért nyerni. A csapatok a hajnali szürkületet igyekeztek kihasználni, de eredménytelenül

Pilar ezredes 6 óra 20 perckor jelentette, hogy az ellenség tüzérségének észak felőli Czyszki magaslatról jövő oldalozó tüze nagy veszteségeket okoz csoportjának, a támadás keresz­tülvihetetlen. 10 óra 30 perckor egy ekrazit-gránát a téglavetőbe csapott és a 39-esek egész lőszerkészletét (kb. 60.000 töltényt) elpusztította.

Egész nap tombolt a tűzharc, a leghevesebbre délután 2 és 3 óra között fokozódott, de az éjszaka sem volt csende­sebb. Az oroszok este 1/2 10 órakor sűrű, egymásmögötti sorokban megrohamozták a falumenti állásokat, ezt éjfélkor megismételték, de mindannyiszor eredménytelenül. Ezután az ellenség tüzérsége eddig nem tapasztalt hevességgel lőtte védelmi vonalainkat. Elesett Miklóssy Béla és dr. U. Szabó Gyula t. hadnagy.

Okt. 18.

A harc hevessége ma sem enyhült. Az ellenség nyakasan küzdött, s fölényes erejével sikerült is néki a Blozewka patak tulsó parján a 17. hadosztály déli, felénk ágazó szárnyát visszaszorítani. E hadosztály csapatai a tulsó magaslatok déli lejtőin hátrább mentek. (Czyszki falutól nyugatra.) A vissza­vonulók mentesítésére Müller Emil százados az 1., 2. és 13. századdal, valamint a 29. gy. ezred két századával északkeleti irányban ellentámadásba ment a Blozewka patak innenső oldalán. Amint e csoport a falu északi szegélyét elhagyta, igen erős tűzbe került és nagy veszteségei lettek. Ezzel egy­idejüleg az inneni ellenség az elöretőröket megrohamozta, minek következtében Müller százados további előnyomulása lehetetlenné vált.

A temetőnél lefolyt harcokban Pribil főhadnagy az I.géppuska-osztagnak kitűnő vezetése által tűnt ki. Az oroszok délután 4 órakor a 96. gy. ezred falumenti állásait is megrohamozták és ezt az ezredet 100-200 lépés­nyire visszaszorították, miáltal a 96. gy. ezredtől északra és délre a 39-esek állásainak szárnyai védtelenekké váltak és ellenséges átkarolásnak voltak kitéve. Ezenkívül a patak északi oldalán a visszamenőket követő ellenség az innenső szárnyainkat szintén veszélyeztette. Mindezek elkerülésére az ezred is visszavette a küzdő vonalát a falu tulsó (nyugati) oldalára, a 328-as magaslati pont területére. Igy tehát az oroszok délután 5 órakor elfoglalták Blozew-gorny-t és harcállásaikat a falu nyugati oldalára, a téglagyár vonálig tolták előre. A legdélibb szárnyon Popovits százados csoportjával meg­maradt a Wolcza dl. falu keleti szegélye előtti dombokon.

Az állandó nehéz Harcok miatt az embereket nem lehe­tett élelmezni, a táplálékhiány azok fizikai erejeit lerombolta. A kimerülés oly nagy volt, hogy sokan a támadó oroszok ellen védekezni sem tudtak már. Az élők is mint hullák feküd­tek a harcvonalban, a sebesültek elszállításáról szó sem lehe­tett, a sötétség beálltával megkísérelt mentés soknak bizony már nem használt.

E napon esett el Büttner Hermann főhadnagy és Pólya László t. hadnagy, megsebesült : Waldhauser százados (1. szd. parancsnoka), Róbert t. hadnagy, Somogyi G. zászlós. Vályi Nagy Frigyes százados megbetegedett.

Egy hadtest-tartalék alakítása céljából elrendelték, hogy a 34. (Krautwald) hadosztály gyalogságát ki kell vonni a harcvonalból és azt a 6. (Gelb) hadosztály pótolja. E tartalék Barbini tábornok parancsnoksága alatt Posada –Nowomijeska-tól nyugatra alakuljon. A Barbini dandárból azonban a 39. gy. ezred továbbra is megmarad a harcvonalban.

Így tehát az ezredet nem vonták vissza, hanem Krasel tábornok parancsnoksága alá került és a 96. gy. ezred helyett a 17. és 27. közös gyalogezredekkel vegyülten maradt eddigi állásaiban.

Okt. 19.

Reggel gyengébb tüzelés folyt, amely délutánra erősbödött. A Blozewka patak tulsó területén a 17. hadosztály Czyszki felé tért nyert.

A déli szárnyon Popovits százados századaival és a 8. vadász zlj. részeivel délután 4 órakor megtámadta a vele szemben lévő orosz vonalat és Wolcza dl. falutól északkeletre (kb. 300 lépésre) az elvesztett állások egy részét vissza­foglalta.

A 34. hadosztály gyalogságának a felváltása a 6. had­osztály által igen vontatottan ment, a húza-vona következ­tében Weiss ezredes az elhagyott állásokat este 10 órakor újból megszállotta. Egy sürgető parancsra a felváltás megtör­tént. Az ezred az eddigi állásaiban maradt. A harcvonal szakadozott és egyenetlen volt. Századait szemlélni akaró Klein őrnagy, éjjel egy hézagon át, közvetlenül az oroszok elé és azok tüzébe került és csak lélekjelen­létének küszönhette, hogy megmenekült.

Okt. 20.

A déli szárnyon a tegnap megindított támadást Popovits százados ma reggel a sűrű köd kihasználásával folytatta. Fél zászlóaljával és némi erősítéssel a 8. vadász-zászlóaljjal - összesen 180 emberrel - a falu délkeleti szegélyével szemben elhelyezkedett ellenség állását rohammal elfoglalta. Ekkor 300 foglyot ejtett, akik közölt 5 orosz tiszt volt és 4 géppuskát is zsákmányolt. Az elfoglalt állás kezükben maradt az általános visszavonulásig. Popovits százados ezért a tettéért a III. oszt. vaskorona-rendet kapta.

Délután 2 órakor Lupean százados azt a parancsot kapta, hogy az I. zlj. 1. és 2. századaiból, valamint a IV. zlj. 13. és 16. századaiból alakított két századdal - összesen 500 emberrel - a bal szárnyon elterülő és védetlen Blozewka patak völgyét szállja meg és összeköttetést létesítsen a tulsó parton küzdő 17. hadosztálynak a Folwa Budy major­ságnál álló jobb szárnyával. Erről azután részletes jelentést küldjön. Lupean százados estefelé a fél zászlóaljjal a veszélyes területre vonult, de tőle sem az éj folyamán, sem másnap semmiféle jelentés nem jött. A 34. hadosztályt és vele a 33. gyalog dandárt véglegesen kivonták a harcvonalból és Chyrow-ra (Dobromil-on át) meneteltették.

Okt. 21.

A veszélyeztetett bal szárnyról hír nem érkezett, s attól kellett tartani, hogy e patak mentén az ellenség arcvonalunk mögé is eljuthat, így szükségesnek találták, hogy a tegnap oda irányított századokat még egy századdal megerősítsék. Hatházy Géza századost a 7. századdal küldték el Lupean századai után. Hatházy embereivel éjjel az ellenség golyózáporában eljutott az állásba, amelytől az ellenség 300 lépésnyire volt.

Okt. 22.

Miután a Blozewka völgyéből még most sem érkezett jelentés, Zivojnovic századosnak, a zászlóalparancsnoknak Parancsolták meg, hogy menjen ő is ki a szélső bal szárnyra, vegye át a parancsnoklást és okvetlenül küldjön beható jelen­tést a bal szárny helyzetéről. Zivojnovic százados az akkor bekövetkezett lábficama miatt nem tudott elmenni, helyette elment Sill Ede főhadnagy, a zászlóalj segédtisztje, ki e szárnynak parancsnoklását valóban át is vette. Egyébként az egész vonalon szakadatlanul folyt a harc kisebb-nagyobb, de sikertelen rohamozási kísérletekkel. - Budaházy Viktor t. hadnagy elesett. Sill főhadnagy jelentelte, hogy a Blozewka patak terüle­tére vetett századoknak igen nagy veszteségei voltak, Lupean százados, Lipcsey hadnagy, Barabás őrmester megsebesültek, Hatházy Géza százados pedig a veszélyes területen történt előnyomulásnál, százada élén - személyes bátorság példáját mutatva - hősi halált halt.

A következő napok folyamán Sill Ede főhadnagynak sikerült vitéz és önfeláldozó emberek munkájával a réten felgyülemlett vizet levezetni, mélyített állásokat létesíteni és a 2 kilométer széles ú. n. „halál völgyét” védelemre alkal­massá tenni. Innen az, általános visszavonulásig az oroszok minden támadását visszaverte Sill, ezért a III. oszt. vaskorona­rendet kapta. A négy napi étlenségtől legyengült legénység élelmezése is lehetővé vált. E csoport állománya 780 fő volt.

Okt. 23.

Az ezred az oroszok éjszakai támadásait mindenütt vissza­verte s jelenlegi állásában az általános visszavonulásig ki­tartott. Sill főhadnagy a Blozewka patak tulsó partjára egy szá­zadot áttolt, ezáltal az összeköttetést a 17. hadosztállyal létre hozta. A harcvonalból kivont és kimaradt csapatrészek képez­ték a 6. hadosztály tartalékját, amely Blozew gr. - tól dél­nyugatra Wolcza dl. és a  345-ös magaslat melletti erdő­szélen helyezkedett el. Ezredünktől ott tartózkodott : Zeiss őrnagy, ezredparancsnok helyettes, Hölzl őrnagy, Martinovszky százados, ezredsegédtiszt, Hedrich százados az 5. és 6. száza­dokkal (212 fővel), Liebich százados az árkász század al, végül 1 géppuska-osztag.

 

Wolff- és Zeiss-zászlóaljak harcai.*

(A zászlóalj ténykedése, az ezredbe való beolvadásáig, dőlt betűkkel van megírva.)

(Chyrowi csata.)

 

A VII. hadtest arcvonala mögött fekvő C h y r o w-ba (Blozew gr.-tól 7 km.-re délkeletre) megérkezett W o l f f János alezredes az ezred IV. menetzászlóaljával. Ezt nem egyesí­tették az ezreddel, hanem a Krautwald altábornagy csoport­ban eleinte a sambori vasútvonalat védte, azután S t a r y­ - S a m b o r-tól délre a fenti csoport harcaiban vett részt.

 

Okt. 24.

A harchelyzet az ezrednél nem változott. Blozew gr.- tól északra a Magiera magaslaton erős harc dúlt. A századoknál még mindig voltak kolerás megbetegedések.

Okt. 25.

Este 10 órakor Zeiss őrnagy 2 kombinált századdal (amelyeket összeszedett emberekből alakítottak) és pedig Vértesi zászlós 10. és Gál zászlós 13. századával, valamint Borotvás zászlós géppuska-osztagával Chyrow-ba menetelt. Később hozzácsatoltak még két menetszázadot, Postl főhad­nagy I. és Strauss főhadnagy III. menetszázadát. Ez a Zeiss-­különítmény, illetve zászlóalj a különvált Barbini tábornok dandárához, a IX. hadtesthez tartozó Krautwald altábornagy csoportjához került. Zeiss 1/2 zlj. összállombnya volt : 370 Ember és két géppuska 31 emberrel.

Az ezrednek kimaradt része és a II. géppuska-osztag az ezred zászlójával a hadosztály-tartalékához tartozott.

Okt. 26.

Délután a hadosztály rajtaütésszerűen ágyútüzet adott le az ellenségre. Az oroszok Sill csoportját megtámadták, de eredménytelenül.

Zeiss őrnagy ulán elindították a kivont századok tábori konyháit, a lőszerkocsikat, a sebesültvivőket és az egészség­ügyi járőrt, Lévay dr. segédorvossal. A 34. hadosztály Chyrow -Suszycawk útján Biliczbe ér­kezett, innen kapta a további parancsait Zeiss őrnagy.

Okt. 27.

A Blozew gr.- i harchelyzet általánosságban változatlan maradt, csupán Sill balszárnya a Blozewka völgyében futó­árkokkal előbbre dolgozta magát és közel jutott az északi kocsiúthoz. Jobb szomszédja, a 7. gy. ezred IV. zlj.-a is előbbretolta állását.

Wolcza dl. melletti 345-ös magaslat erdőszegélyén álló tartalékná1 Klein őrnagynál jelentkezett Pintér hadnagy 188 Konrád t. zászlós 71 emberrel. A később egyenként odaszál­lingózókból és az odaérkezett Zwolenszky hadnagy II.gp. ­osztagával összegyűlt 322 ember és 35 géppuskás ember.

 

Wolff alezredes a tysovicka-i völgyben azt a parancsot kapta, hogy menetzászlóaljával akadályozza meg, hogy az oroszok e völgyön keresztül betörhessenek. Wolff alezredes 1 századot lenn a völgyben, 1 századot a Jaworinska magasla­ton és 2 századot a Palcynskie magaslaton helyezett el. A völgyben erős, géppuskákkal bőven ellátott orosz gyalogság közeledett. Ennek megállapítása után Wolff az alul levő szá­zad rnegerősítésére a magaslatról Hermann Móric századost századával leküldte. Hermann az erdőben kb. egy ezrednyi, ágyúkkal rendelkező csoportra bukkant, ezt az ellenséges túl­erőt oly elszántan és eréllyel támadta meg, hogy az meg futa­modott. Hermann vitéz 39-eseivel kétszer is megrohamozta az ellenséget, a második rohamnál maga is megsebesült, lábán hatolt át a golyó, de a rohamot azért végigvezette, végül vér­veszteségtől elgyengülve, százada élén összeesett. (Hermann százados a III. oszt. vaskorona-rendet kapta.)

Evvel egyidőben a Palcynskie magaslaton is folyt elkese­redett harc. Busenlechner Ferenc főhadnagynak és a vitéz 39-eseknek volt köszönhető, hogy e fontos állást az ellenség nem tudta megingatni. A harcban Busenlechner főhadnagy karlövést kapott, ezt bekötözni sem engedte, végül géppuska-golyók által találva, hősi halált halt. (Azon a hegyen temették el. Vitézi magatartásáért a III. oszt. katonai érdemkeresztet kapta utólagosan.) Felderítésre kiküldött Nagy László őrmes­ter bravúrosan végezte feladatát, közben ő is megsebesült. (Nagy őrmester arany vitézségi érmet kapott.)

Az I. osztályú (nagy ezüst) vitézségi érmet kapták : Oláh József és Berényi Mihály szakaszvezetők, Somogyi Gyula tizedes és Hrivnyák tiszti­szolga.

A II. osztályú (kis ezüst) vitézségi érmet pedig : Sill Arnold e. önk. őrvezető, Csató Gyula tizedes, Móka György tizedes, Vencel Mihály őrve­zető, Tóth Ferenc, Kovács Sándor, Katona András, Méreg János, Bihari István, Kiss Lajos, Komán György és Zádori Miklós gyalogosok.

Az elesetteket a helyszínen temették el, közöttük 1 orosz ezredest s 3 orosz tisztet és több mint 200 orosz katonát. Spanocchi gróf tábornok, csoportparancsnok a 39-esek rohamáról a legteljesebb elismeréssel nyilatkozott. Wolff alezredes a III. o. vaskorona-rendet kapta.

A 34. hadoszt. 27-én este a 28-ára szóló parancsában a következőket rendelte el:

„Az ellenség Holownia-nál van. Tyszoviczka-tól északra sikerült támadásunkkal az ellenséget a  Palczynskie magaslatról elkergettük. Barbini tábornok Holowniat támadja meg, ezt Zeiss őrnagy a 101-es és 39-es zászlóaljakkal a Lenina völgy felől támogassa.”

A Zeiss-csoport a tegnapi parancs szerint támadásra fejlődött fel. Wolff alezredes menetzászlóaljával Barbini tábor­nok harcvonalában a  723-as Palczynskie magaslat nyugati lejtőjén (Stary Sambortól 10 km.-re délnyugatra) állott.

Holownia-nál az oroszok erősítéseket kaptak. A „Kahle

 

A 6. számú. vázlat.

 

 

Höhe"-n lévő Wolff alezredes támadási intézkedéseit Barbini tábornok helybenhagyta. E szerint küzdők: Horváth őrnagy a 29-esek 1 zászlóaljával és a 39-esek 1/2 zászlóaljával. W o l f f a másik 39. 1/2 zászlóaljat később veti be a harcba. A Zeiss-csoport a szélső balszárnyon Lawrow felől Holowia felé tért nyert, itt Ritter százados a 39-esek 3 és a 101-esek 2 századával küzd. Ezekhez csatlakozott azután az előbb emlitett Horváth őrnagy csoportja.

Okt. 30.

Zeiss őrnagy a támadást folytatta Spas-Mlyny felől Ho­lownia felé. Wolff János alezredes megsebesült, a zászlóalj parancs­nokságot egyelőre Postl főhadnagy vette át. Megsebesült Németi István zászlós is.

Okt. 31.

Zeiss őrnagy észak felőli, a Wolff féle (Postl főhdgy.) zászló­aljának Olenka völgyétől délnyugat felőli szívós támadása a közös 29. és 101. gy. ezredek részeivel eredményes volt, a zászlóaljak a 668. m. magas Holownia hegyet rohammal elfog­laltak és az oroszokat az egész hegytömbről leszorították. Barbini tábornok a 39-es menetzászlóaljat (Postl fhdgy.) Strzylki-be irányította.

Nov. 1.

Az elmúlt napok alatt a 39. gy. ezred a Blozew gr.-i állá­sokból seholsem tudott előbbre jutni a szemben álló túlerő miatt, de állásait az állandó és igen heves tűzharcok dacára mindenütt megtartotta. 25-én esett el Hegedüs Dezső t. fő­hadnagy.

 

Zeiss őrnagy a 68. dandárparancsnokságtól az alábbi parancsot kapta (összevonva) : „Az ellenség utódvédei Stary Sambor-nál állanak, a Krautwald hadosztály folytatja az üldö­zést. Barbini tábornok csoportja (a Zeiss-zászlóaljjal) mint jobb oldali oszlop Luzek grn.-tól - 652-es magaslaton át - a Lisyj magaslat felé támad.”

Az előnyomulás folytán - 7 óra 45 perckor - Zeiss őrnagy mint csoport parancsnok elrendelte, hogy Postl főhadnagy a zászlóaljával a 29-esek balszárnyához csatla­kozva, támadja meg az ellenség által megszállott Zukotyn-t. E zászlóalj egyenes iránnyal a falunak támadt, jobb szárnyán a 13. századdal, a középen a 10. századdal és a balszárnyán a III. menetszázaddal. Az I. menetszázad tartaléknak maradt a bal szárny mögött.

 

7. számú vázlat.

 

A harcok megszakítása
és visszavonulás az átcsoportosítás érdekében.

 

Nov. 2.

A 2. hadsereg nov. 2-án általános és sikeresnek ígérkező támadásra indult. A megkezdett előnyomulás közben érkezett meg a hadvezetőség parancsa a visszavonulásra. Az általános helyzet, főként Hindenburg tábornagynak Varsó elleni siker­telen támadása, megkövetelte az erők átcsoportosítását. A 2. hadsereget a harcvonalból ki kellett vonni és vasúton Porosz-Sziléziába szállítani, hogy a német hadseregnél támadt rést kitöltse.

A 2. hadseregből azonban a VII. hadtestet meghagyták az itteni arcvonalban (a 17. közös és a 20. honvéd hadosztályokkal.) E hadtest Boroevic Svetozár gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló 3. hadsereg kötelékébe került. Így tehát a 39. gyalog ezredet sem szállították el, hanem a 6. hadosztálytól való különválása után visszakerült a 17. had­osztályhoz és ezután már megmaradt a szervezetszerű beosz­tásában.

A VII. hadtest parancsnoka Faill-Griessler gy. tábornok megbetegedett, ennek helyére József kir. herceg Őfensége került. Utóbbinak beérkeztéig, nov. 19-ig, a hadtestet ideigle­nesen Csanády altábornagy vezényelte. A hadtest az átcsopor­tosítás után Colerus gy. tábornok hadsereg-csoportja köte­lékébe tartozott. Hogy a hadtestet az arcvonalból ki lehessen vonni, a 17. hadosztálynak utóvéd-állást kellett elfoglalnia. Nov. 2-án az ezred vonatja (trénje) parancsot kapott, hogy az ezred mögötti Boniowice-ben (Dobromil mellett) gyülekezzék.

Az ezred állományáról a következő jelentést terjesz­tette fel:

Zeiss őrnagy 370 emberrel és 2 géppuskával (31 fő) isme­retlen helyen ;

Popovits százados 139 emberrel és 5 géppuskával (100 fő) a 12. gy. ezrednél Folwa Janowka-nál ;

Papp zászlós 120 emberrel a 7. gy. ezrednél a blozew­grn-i csőszháznál ;

Sill főhadnagy 402 emberrel a 6. és 17. hadosztályok között ;

a hadosztály-tartaléknál az ezredparancsnokság 270 em­berrel és 2 géppuskával (35 fő), s két nap óta az 5/3 árkász-­század 200 árkásszal ;

ismeretlen helyen : 47 ember.

Barbini tábornok támadó csoportja a Lisyj magaslaton erős állásban helyezkedett el az ellenséggel szemben. A Zeiss zászlóalj a 101-es zászlóaljjal a Zwor felé nyúló szakadékos völgyben támadásra alakult, amelyet nov. 3-án akartak meg­indítani. Zeiss őrnagy törzsével a Holownia magaslaton állott. Oda jelentette Strauss főhadnagy d. u. 5 óra 15 perckor, hogy támadása előre halad és Postl főhadnagy századával érintkezésben áll.

 

 

Nov. 3.

Az ezrednek nem tűzvonalbeli része Boniowicen át Dobromilre ment vissza és e város keleti szélén a visszavonuló 6. és 28. hadosztályoknak fedezésére állást foglalt. A kijelölt vonalban az ezred lövészárkot ásott és fedezékeket készített. Északi szárnyának bizlositására Zwolenszky hadnagyot a II. gp.- osztaggal és Konrád zászlóst fél századdal Hubicebe küldte.

Nov. 4.

Az ezred utóvédállásába éjfélkor megérkeztek Popovits százados és Sill főhadnagy csoportjaikkal - 2 géppuskás­osztaggal és 590 emberrel -, valamint az ütegfedezetből 30 ember.

Az erőknek általános visszavonása következtében az idő­közben a 622-es Lisyj magaslatra feljutott Barbini, ill. Zeiss-­csoportnak is vissza kellett mennie Luzek grn.-ra onnan dél­nyugat felé a Busowisko melletti   668-as Holownia erdős hegyre.

 

8. számú vázlat.

 

Nov. 5.

A dobromili utóvédállásba ama árkász-század érkezett, amely a vasúti hídat felrobbantotta. Este 10 órakor az ezred biztosítási csapatait gyülekeztette, éjfélkor pedig elhagyta állásait, s tovább vonult vissza.

Nov. 6.

Délelőtt háromnegyed 9 órakor az ezred Woytkowa-ba érkezett, étkezés után (11 órakor) folytatta menetét Kuz­mina-ba. (35 km. út.)

A Zeiss zászlóalj Lomna melletti utóvédharc után Holo­wiecko-ra ment vissza.

Nov. 7.

Az ezred reggel 7 órakor elindult, de a csapat és vonat torlódások miatt csak este 9 órakor érkezett a Sanok folyó melletti Dabrowka-Ruska-ba. (30 km. út.)

A Zeiss zászlóalj közvetlenül Boberka előtt foglalt állást, arcvonallal nyugat felé, jobb szárnya mögött 1 század, a közép mögött 1/2 század volt tartalék, a bal szárny védelmére észa­kon 1/2 század állott, a falu mögött 1/2 hegyi ágyús üteg.

 

9. számú vázlat.

 

Nov. 8-9.

8-án Bukowsko-ba érkezett az ezred, másnap a Beski­dekben Kulaszne falunál az Oslavica patakot érte el, éjszakára Szczawne-ban volt. Schima százados 1/2  századdal a hídnál biztosította az ezredet.

Az ezrednek nov. 8-i állománya az alábbi volt : Élelme­zési : 1369 ember, puska : 1076, géppuska : 5. Ezredparancs­nok Klein őrnagy, az egyedüli zlj.-nak parancsnoka : Popovits százados, az 1. század parancsnoka : Herditzky hadnagy, a 2. századé : Lajbek főhadnagy, a 3. századé : Székely t. had­nagy, a 4. századé : Schima százados. Ezeken kívül volt 2 géppuskás-osztag és egy töredék árkászosztag.

A különvált Zeiss őrnagy zászlóaljának állománya 370 ember, 2 géppuska.

Századparancsnokok : I. menetszázadé : Postl főhadnagy, III. menetszázadé : Strauss főhadnagy, 13. századé : Gál t. zászlós, 10. századé : Vértessy t. zászlós, a géppuskás osztag Borotvás zászlós. E zászlóaljhoz tartozott az állandóan beosztott 5/6. Worschik-féle 1/2 hegyi ágyús üteg.

Nov. 10-11.

Az ezred Szczawne-ben maradt. Az Oslawica völgyben a csapattestektől elmaradt és elszakadt csoportok és személyek összetorlódtak, ezek egy részét az ezred átmenetileg állomá­nyába vette és megalakította velök az 5. századot. (A 43. gy. ezredtől jött 378 ember, 1 tiszttel.)

Éjszaka parancs jött, hogy az ezred résztvegyen az északirányú előnyomulásban. Azonban helyette a 37. gy. ezred indult el. Ellenséges túlerő a támadó 17. hadosztályt visszaszorította kiindulási helyére.

A Zeiss-csoport 10-én délelőtt 10 órakor Boberkaból elindult Nasiczne felé mint utóvéd, az élén az I. menetszázad­dal, azután a 13. szd., 1/2 hegyi á.üteg, a gp.-osztag követke­zett, ezt 400 lépésre a 10. szd. követte. Menetközben a III. menetszd. felzárkózott. Smolnikban a menetrend megválto­zott és pedig : 1 zl j. 29-es, 1/2 zlj. 39-es, gp.-osztag. utána a 1/2 üteg. Este másutt is beszüntették a harcot és a visszavonulást folytatták, bár nov. l l-én Zeissnak Zurawinbe kellett előre mennie, onnan csakhamar visszarendelték Devernik-be, ahon­nan gyorsabb iramban az 1000 métert meghaladó hegyek által övezett felső Vetlina völgyében északnyugati irányba vonult.

Nov. 12.

Az ezred reggel indulásra készen állott Szczawne-ben, de nem meneteltették, hanem csak Herditzky hadnagyot 1 szá­zaddal és 1 gp.-osztaggal Wysoczany-ba (északra 8 km.) küldték Reviczky alezredeshez.

A Zeiss-z1 j. Berechy gr. falun, ill. a Vetlina völgyön át Cisnaba érkezett.

Nov. 13.

Klein őrnagy 3 századdal és 1 gp.-osztaggal 6 órakor reggel elindult Szczawne-ból és Wysoczany-n át e falu felett elkanya­rodó vasutig menetelt, ahol Kratochvill alezredes csoportjához került. Draskóczy honv. dandár parancsnok utasítására dél­előtt 11 órakor összeköttetést létesített az ezred a honvéd­dandár és a Henneberg-csoport között Bukowsko felé az észak-nyugatra vonuló 664 m. magas hegygerincen át, amelyre Herditzky hadnagy századával már tegnap megérkezett.

Lajbek főhadnagy századát a 4. honvéd gy. ezredhez küldték.

Az ezrednek délután 5 órakor egy 37-es félzászlóaljjal, egy 46-os és egy honvéd századdal az említett hegygerincet meg kellett szállnia, miután az oroszok oda több irányból elő­törőben voltak. Alig hogy embereink az állást kezdték építeni, az erdőből már is jöttek az oroszok. Este 8 órakor ezredün­ket az ottani századokkal Karlikow-ba visszarendelték, majd Plonna-ba, menetközben pedig Komancza-ba irányították, ahová 14-én hajnalban 2 órakor megérkezett.

A VII. hadtest, orosz túlerő miatt, a Bukowszko melletti állásait is feladta és tovább délen újból állást foglalt.

Nov. 14.

9 órakor délelőtt az ezred elhagyta Komancza-t és 7. km. meredek út után feljutott a falut nyugat felől övező hegynek a gerincére. Itt Hanasiowka és Pasika 823-as és 849-es magas­lati pontjai között, sűrű erdőben állásba ment s azt igen nehéz munkával jó védelmi vonallá építette ki. Az oroszok az ezre­det hamarosan megtámadták, de támadásuk nem járt ered­ménnyel, embereink visszaverték őket, sőt az erdőben 500 oroszt el is fogtak.

Klein őrnagy megbetegedett, az  e z r e d p a r a n c s n o k­ s á g o t Schima József százados vette át.

Zeiss őrnagy csoportja Lopienkatól északra az oroszok elől elzárta a Solinka patak völgyét.

Nov. 15.

Hölzl Alfréd őrnagy egy menetzászlóaljjal megérkezett. Ezzel az alosztályok megcsappant állomá­nyát kiegészítették és a századok számát szaporították.

Az ezred sokat szenvedett a hidegtől és nélkülözte a kiadós és meleg ételeket is.

Nov. 16.

Hölzl őrnagy átvette az e z r e d p a r a n c s ­ n o k s á g o t. Az ezred nov. 20-ig maradt a Hanaslowka és Pasika magaslatok állásaiban. Itt kisebb harcok voltak, főként ellenséges járőrökkel és előre küldött biztosító osztagokkal.

Nov. 17-19.

Az ezrednél a helyzet nem változott.

Krautwald altábornagy csapatai már a magyar határon állottak, az oroszok erősen küzdöttek az Udava Cziróka és Solinka forrása táján az Erdős-Kárpátok magaslataiért, főként a 1014 m. Stribért. A Zeiss zlj. eleinte Zellőnél volt, nov. 17-én pedig, amikor az oroszok Stribet elfoglalták, Pabst alezredes csoportjába a 933-as Czerenin hegyre (Stribetől 5 km. nyu­gatra) jutott.

Nov. 20-24.

Nov. 20-án és 21-én az oroszok igen nagy erőket vetettek, harcba, ezért harcvonalunkat itt is magyar földre : Mező­laborc-Mákos területére, illetve a Hocsánka patak mentére vették vissza.

Az ezred 22-én éjszaka Kaleno-n át R o k i t ó c z-ra mene­telt és 24-én utóbbi falutól északra (Mezőlaborcz-tól nyugatra) az 537 m.-es magaslaton, egy erdővel borított hegytetőn, felvette a harcot az utána nyomuló ellenséggel.

Az ezred Rokitócz-on azt a parancsot kapta, hogy a H u r k i magaslatot szállja meg. Az ezred két lépcsőben (részben) nyomult fel a hegyre, az első vonalban Liebich százados 1/2 zlj.-al, ezt követte az ezred többi része. A hegy­gerincre érve a szemközti, keleti magaslaton, 3000 lépésre orosz osztagok bukkantak fel. Lehetett egy dandár, amely zárt oszlopokban a Hurki alatti völgybe ereszkedett le és közeledett az ezred felé. Bár a távolság nagy volt, Starkel százados géppuskáival tűz alá vette az ellenséget, aminek kiváló hatása azonnal mutatkozott. Az oroszok széjjelszalad­tak s nagy rendetlenségben rohantak le a völgybe. Ennek dacára újabb és újabb oszlopok jelentek meg a szemközti magaslat peremén.

 

10. számú vázlat.

 

A Hurki hegyen az ezred északkeleti arcvo­nallal foglalt állást. Az 537-es magaslati ponttól jobbra 2 század és 1 gp.­osztag, balra 3 század he­lyezkedett el, 1 század zlj.­tartalékban a közép mö­gött, 2 század pedig ezred­tartalék volt. Az ezredtől jobbra a 43. és balra a 37. gy.-ezred volt állásban.

Egy 43. gyalogezredbeli tisztnek ama jelentésére, hogy jobbszárnyunk és ez­redének balszárnya között egy 500 lépésnyi hézag tá­madt, Hölzl őrnagy Magi zászlóst 180 főnyi száza­dával a jobbszárnyra ren­delte ki. Innen a biztos állásból Magit embereivel egy 43. ezredbeli százados rossz kilövésre hivatkozva előre küldte a völgy felé. E századot a mélységben az oroszok körülzárták és 150 embert elfogtak, csak 30-nak sikerült harc árán visszajutni. Az ezrednek immár csak 7 százada maradt.

A Hurki nevű hegyen ezután heves harc fejlődött ki, de a gyenge állományú ezred a lehető legrosszabb idő- és terep­viszonyok dacára becsülettel megállotta a helyét.

Este az ezredet lerendelték, Liebich százados zlj.-a Kis­polány-ba ment, amelyet Starkel százados zlj.-a a keleti magaslat nyergéből biztosított. (Martinovszky százados meg­betegedett, helyette Sill főhadnagy lett ezredsegédtiszt.)

A Zeiss-z1j. a Czerinin hegyen, csoportja a jobb szárnyán harcolt. Az oroszok túlereje nagy veszteségeket okozott a zlj.-nak, 1 gp.-osztagot az ellenség elfogott. Nov. 20-án Vendégi faluig ment vissza. Nov. 21-én erős ellenséges csapatok nyomon követték a Krautwald-csoportot s a Zeiss-zlj. keményen harcolva csak- lépésről lépésre engedte át a magyar talajt. Meg kellett küzdenie a korán beállott rossz idővel, az erdőségek és hegyek okozta fáradalmakkal és a hiányos élelmezéssel is. A Zeiss-zlj. e napon Szennatól északnyugatra állott. Este Krautwald altábornagy Taksány környéki állásait feladta és tovább vonult vissza.

Barbini csoportja (101. qy.e. + Zeiss-zlj. + 14. huszár oszt. Szinnába került nov. 22-én pedig Cirókabélára, ahol Zeiss parancsot kapott hogy Szinnára menjen vissza a 101. gy.e. támogatására. De onnan vissza kellett húzódnia, mert az oroszok oldalba támadták. Nov. 23-án a Zeiss-zlj. a Birkenhain-csoportban Nagykemenczénél harcolt, ahonnan Cziróka völgyén át Laborcza völgyébe, Várjeszenőre ment vissza. Itt újból harcba került az északról jött s Homonnába behatolt oroszokkal. A Cziróka völgyben közeledő ellenség Nagykemenczét érte el.

Nov. 24-én az oroszok Várjeszenőbe bevonultak. A Zeiss-­zlj. Barkónál állott harcban, innen azonban Stáraig ment vissza, onnét nagyobb kerülővel, erdős területen át rnegköze­lítette az oroszok arcvonalát, amelyet egy kedvező ponton át akart törni, azonban parancsra ismét vissza kellett mennie Őrmezőre a 101-esek támogatására.

Nov. 25.

Az ezrednek két zlj.-a, Liebich és Starkel századosoké, Kispolány mellett a magaslati nyeregben volt állásban.E napon vette át L e B e a u t á b o r n o k, az új hadosz­tályparancsnok a 17. hadosztály parancsnokságát.

Jellemzéséül az akkori harcoló erők sokféleségének, s ennek követ­keztében a parancsnoklás és irányítás nehézségeinek, alább felsorolom a 17. hadosztály csapatait:

A 43. gy. ezred

a  61.   ,,

a  46.            

a  39.   

a  96.  

a  37.  

a  33.  

a  101.

a  29.           

4 zlj.-jal parancsnok :

3                 

2                             

3                

1                 

1                             

1                              

1                   

1                                    

Siemens ezredes,

Báthorffy őrnagy,

Reiff őrnagy,

Klein őrnagy,

Pilar ezredes,

Szemerjai főhadnagy,

Treska százados,

Fleschke őrnagy,

Kastnar őrnagy,

a  tüzér-dandár parancsnoka :

Zajar ezredes,

a  19. ágyús ezred  5 üteggel, parancsnoka :  Logoschan ezredes,

a    7. tarack  

2                     

Mybl százados,

a  21. ágyús        

5                                

?

a nehéz ágyús üteg parancsnoka :

Mocsek ezredes,

a 17. huszár ezred 2 huszárszázada :

Töpke alezredes.

A hadoszt. vezérkari főnöke : Say Viktor vezérkari őrnagy. Az ezred jelenleg a 34. gyal. dandár kötelékébe tartozott, ennek parancsnoka báró Henneberg ezredes.

Krautwald altb. haderőit átcsoportosította és megkezdte elönyomulását az egész arcvonalon. Birkenhain tábornok csoportja (ebben volt Zeiss őrnagy zlj.-a) parancsot kapott Várjeszenő elfoglalására, utána előnyomulásra Kisgerzsényre és Láczfalvára. Ebbe az irányba indultak el a felderítő-jár­őrök, útjuk a Vihorlát 600 m. magas nyugati nyúlványainak erdőségein át vezetett.

Nov. 26.

Starkel százados zlj.-a (3 század) este lejött a magas­latról szállásra Kispolány-ba, a Liemich zlj. fent maradt.

J ó z s e f  f ő h e r c e g, lovassági tábornok át­vette a VII. hadtest feletti parancsnok­ságot. Amidőn e célból Colerus gy. tábornoknál jelent­kezett, utóbbi a következőképen ecsetelte a hadtest állapotát

„A legénység hetek óta nem pihent, mert mindig rajvo­nalban volt, s ezért teljesen ki van merülve, apatikus és annyira átfázott - mert téli ruhája még máig sincsen -, hogy felállani is alig bír. Az embereket képtelenség rohamra vezetni, ha pedig az oroszok támadnak, akkor alig lőnek, s annyira elfásultak, hogy már azt sem bánják, ha egyszerűen agyonütik őket, vagy fogságba kerülnek. A román nemzetiségű katonák eldobálják fegyvereiket és tömegesen megadják magukat az ellenségnek.”

Zeiss őrnagy a 39-es zlj-jal és a 29-esek 1/2 zlj-ával Ordas­falvánál megtámadta az oroszokat. ezeket visszavetette és a hegyeken át Kiskemenczét megközelítette. Menetközben Draskovich százados századait felvette csoportjába.

 

A roskóczi ütközet.

 

Nov. 27.

Dicsőséges napja az ezrednek.

Éjjel érkezett parancsra az I. (Liebich) zlj.-at a 20. honvéd hadosztályhoz küldték, a II. (Starkel) zlj.-at az ezred­törzzsel a Hegyesbisztra melletti 510-es magaslatra (Havaj és Roskócz között) rendelték, hogy ott mint tüzérségi fedezet és egyben mint tartalék helyezkedjék el. A II. zlj. a kapott parancs szerint reggel elhelyezkedett, tőle jobbra és előre a 43. gy. ezred volt állásban, amelyet azonban délelőtt egy erélyes orosz támadás kivetett a helyéből.

Délután 1 órakor a II. zlj. azt a parancsot kapta, hogy az erdőt, annak 2000 lépésnyire levő szegélyéig tisztítsa meg az ellenségtől, hogy a 43. ezred elhagyott állásait újból elfog­lalhassa.

Starkel százados, bár betegsége folytán alig tudott járni, a támadást mégis maga vezette és amidőn később ereje tel­jesen kimerült, egészségügyi katonákkal, hordágyon vitette magát a küzdő századok mögött.

A zászlóalj 2 századdal elől és ezeket a közép mögött követő 1 (dr. Berger t. hadnagy) század tartalékkal nyomult előre. Az erdőben ágyútűzbe kerültek, majd orosz gyalogság elé jutottak, mellyel tűzharc fejlődött ki. Orosz járőrök olda­lozó tüzén kívül a jobb szárny felől a 43-októl -, akik nyilván oroszoknak nézték a küzdő vonalat - géppuska tüzet kaptak.

A kereszttűzbe került jobb szárny már ingadozni kezdett, mire az előre rendelt tartalék-század lendülettel előretörve, a másik két századot magával rántotta és az egész zlj. elszántan és vitézül megrohamozta az oroszokat, kik meglepetésükben megadták magukat. A zlj. megtisztította az erdőt az ellen­ségtől, 113 fogoly került a kezébe. Vesztesége : 15 halott, 54 sebesült (ezek között két tiszt) és 36 eltűnt. A zlj. késő délutáni órákban visszament az előbbi tartalékviszonyba.

Az orosz foglyok elmondásából kitűnt, hogy a gyenge zlj.-jal szemben az egész 16. szibériai lövész ezred állott, amelyet a zlj. széjjelugrasztott.

E dicső fegyvertényben résztvettek közül Starkel százados a III. oszt. vaskoronarendet, dr. Berger hadnagy a III. oszt. érdemkeresztet, Kiss Zsigmond zászlós kiváló bátorságáért a nagy ezüst vitézségi érmet kapta, ezen kívül több vitéz kapott látható elismerést.

Nov. 28.

Az egész harcvonalon csend uralkodott.

A 17. hadoszt. harcvonala a visszavont jobb szárnnyal Havaj és Variháza között, a völgyet nyugat felől övező magas­latokon nyúlt el arccal egyenest keletnek. A 39-es zlj. egy 61-es zlj.-jal mint hadosztálytartalék a jobb szárny mögött az 508-as magaslaton, az erdőben felkészülten állott egy ellen­támadásra. A másik zlj. hadtesttartalék lett.

Az ezrednek tegnapi este Conrád báró gy. tábornok, az ezred felettes parancsnokságához intézett távíratban a kö­vetkezőképen méltatta

„Kérem, hogy közölje vitéz ezredemmel a legszívélyesebb szerencsekívánataimat és teljes elismerésemet e bravuros fegyver­tényért.”

 

11. számú vázlat.

 

A Zeiss-z1j. a Krautwald-csoporttal északkeleti irányú tá­madásban a Cziróka-völgyben előbbre jutott.

Nov. 29.

Az ezred állománya : 788 ember, 674 puska A 17. had­osztálynál maradt zlj. 3 szá­zadból állott 2 géppuskával.

A Zeiss-zlj. a 33. dandár kö­telékében Szinnán, Tüskésen át Tölgyeshegyre menetelt, s a főcsapatba volt sorolva.

Nov. 30.

Parancs jött általános vis­szavonulásra. A 17. hadosztály délnyugat felé 10 ó. 30-kor in­dította e1 csapatait, utóvédnek maradt egy 46-os és a 39-es zlj. , Henneberg ezredes parancsnoksága alatt. A hadosztály Velkőn, Körösényen át éjjel 12 órakor Szrtopkóra érkezett. Menetközben parancs jött a to­vábbi visszavonulásra. A hadtesttartalék 39-es zlj.-a az Ondova völgyi Kelcsére (Sztropkótól délre 19 km.) ment.

A Zeiss-zlj. evvel ellenkezőleg északabbra, Hegyescsabára menetelt.

Dec. 1.

A 17. hadoszt. egész éjszaka menetelt, Sztropkó-tól délfelé kanyarodva, éjfél után Felsőtokaj-ba, utóvéd zlj. pedig Dér-re érkezett. Innen a hadoszt. délelőtt 10 órakor tovább vonult, most már keletnek, hegyes vidéken, rossz útakon Királyhegy-Felsővirányos-Oroszvágáson át ért Homonna-Olyka felé. ­A 39-es zlj. a főcsapatban menetelt.

Utóbbi falu előtt a huszárjárőrök jelentették, hogy a falut az oroszok megszállva tartják. Erre a hadosztály támadásra felfejlődött, a 39-esek a szélső jobb szárnyra kerültek. A táma­dás megindítása után megállapították, hogy a faluban ellenség nincsen. Korom sötétben, holt fáradtan érkeztek embereink a faluba.

Az ezred puskaállománya 902 volt.

Dec. 2.

Az ellenség Bányavölgy-et, utána Sztropkó-t szállta meg, a 17. hadosztályt újból az Ondova völgybe rendelték vissza. A 39-es zlj. Olyká-ról 7 órakor elindult és ugyanazon az úton vissza : Oroszvágás-on, Felsőirányos-on, Királyhegy-en át Felsőtokaj-ba vonult, ahol rövid időre megpihent. Kimerült embereink végre este 9 órakor Kelcsé-be érkeztek. Itt a két 39-es zlj. újból ezreddé egyesült.

A hadosztályparancsnok csapataink legutolsó teljesítmé­nyeit elismerő napiparancsban a következőképen ecseteli azok szenvedéseit : „Az utolsó három napnak óriási menet­teljesítményei, harcai, éjszakai állásváltoztatásai és a folytonos erődítési munkálatai a csapatokat teljesen kimerítették. A mai menet is jéggel borított útakon, három hegygerincen át és meredek lejtőkön keresztül vezetett.”

Az ezred az alábbi elismerő és üdvözlő táviratot kapta Károly Ferenc József trónörökös Főhercegtől:

Nagy örömmel és jogos büszkeséggel értesültem a Conrad báró nevét viselő 39. gyalogezred dicső és fölötte sikeres fegyvertényéről. A legkellemesebb visszaemlékezéssel ama időkre, amelyeket e vitéz ezredemnél mint zászlóalj­parancsnok töltöttem, küldöm egykori barátaimnak a legszívélyesebb szerencsekívánataimat és meg vagyok győződve, hogy ez a derék 39. gyalogezred a háború történetének még sok dicső lapját fogja díszíteni. Károly főherceg.”

A 3. hadsereg parancsnokától az alábbi távirat érkezett

„A bravuros ellentámadásért, amellyel a 39. gyalogezred a 16. orosz lövészezredet teljesen széjjelugrasztotta - sze­rencsekívánataimat és teljes elismerésemet fejezem ki. Boroevic gy. tábornok.”

A fenti táviratot követte József főherceg távirata

„Igen örvendek, hogy a parancsnokságom alá került csapatok első harcainkban a megszokott bravurossággal harcoltak és hogy a 39-esek a hadseregparancsnokság dicsérő elismerését nyerték el. Folytassuk ezt tovább ily módon. Józset főherceg, lovassági tábornok.”

Végül Le Beau, az új hadosztályparancsnoknak üdvözlőtávírata érkezett, abban azt is elrendelte, hogy a beérkezett táviratokat a legénységgel is közölni kell. Egyben értesítette az ezredparancsnokságot, hogy 9-en a nagy ezüst, 25-en a kis ezüst vitézségi érmet kapták.

Dec. 3. 4.

Az ezred északi irányban Turány-ba menetelt, a felderítés kiterjeszkedett Borosnya felé és ettől keletre. József főherceg az ezredet megszemlélte. Délután 2 órakor észak felől erős ágyútűz hallatszott. Az ezred állománya 861 fő volt. Az eredeti 4500 emberből és a beolvasztott 4 menetzászlóaljból csak ennyi maradt és csak két gyönge zlj.-at (4 géppuskával) tudott alakítani. Ide érkezett Moldauer százados is k é t  m e n e t s z á z a d d a 1.

Alsóalmád-Takcsány szakaszból támadó Krautwald-cso­port északi szárnyán a Zeiss-zlj. is előrenyomult a Laborcza völgyéből a 640 m. magas erdővel borított Kobila-hegy elfoglalására. (Hegyes-Csabától északkeletre.) E zlj.-nak nehéz terepen vívott súlyos harcok után, az orosz túlerő miatt, vis­sza kellett mennie a Laborcza völgyébe.

4-én az ezrednek pihenője volt.

A Krautwald csoport újból átcsoportosított.

 

Támadás a Dukla szoroson át Widaczig.

 

Dec. 5.

Az ezred ma is Turány-ban maradt, felderítésre egy századát (Görtz hdgy) Szorocsány és Dukla felé küdték ki. Az ezred állománya itt némikép megszaporodott 1391 főre, melyből 8 századot és 2 gp.-osztagot (3-3 gp.-val) alakí­tottak két zlj.-ra felosztva. Ezredparancsnok : Hölzl őrnagy, az I. zlj. parancsnoka : Moldauer százados, a II. zlj. parancs­noka : Scheibner százados.

Dec. 6.

A 17. hadosztály feladata volt, hogy jelenlegi helyéről. Havaj-Jobbos felé felderíttessen. A felderítést Bátorffy őrnagy a 61-es ezred 2 zlj.-ával és a kirendelt 39-es századdal végezte Oroszvágás-Homonna-Olyka területére. A hadosztály az elől lévő biztosító csapatokat felváltatta Kouff ezredes 46. gy. ezr. 2 zlj.-ával és az I. zlj.-unkkal. Utóbbi Turányó1 elmenetelt észak felé és 9 km. út után Felső-Olsva és Alsó-Olsva közötti erdős hegyen állásba ment, ill. a 43. gy. ezred zlj.-át felváltotta. A II. zlj.-unk Turány-ban maradt.

A Zeiss-zlj.-at a Birkenhain csoporttal vasúton Udva-ról Koskócz-ra szállították és a Laborcza völgyétől nyugatfelőli hegyeken ment állásba.

Dec. 7.

A helyzet változatlan maradt. A hadosztály az Alsó- olsvánál biztosító I. (Moldauer) zlj.-at a szomszédos 20. honv. hadoszt.-hoz csatolta e megszállás tartamára. Az ezredet hivatalos távirattal értesítették, hogy Lengyel­országban az 5. orosz hadsereget megvertük és csapataink Lodz-ba bevonultak. A hadsereg-főparancsnokság elrendelte, hogy az itteni 3. hadseregünk erélyesen támadjon északi irányban, azután a Limanová-nál álló oroszok szárnya ellen forduljon és az ottani 4. hadseregünkkel egyesüljön.

Dec. 8.

A VII. hadtest erői Sztropkó és Turány közötti magasla­tokon voltak, Sztropkó-tól 4 km.-re délre az orosz 3. lövész­dandárral szemben a 20. honvéd hadosztály állott. Éjjel 1 órakor kapott parancsra a VII. hadtest megkezdte előnyomulását. Kouff ezredes csoportja az I. zlj.-unkkal Felső ­és Alsó-olsva-nál állásban maradt és lekötötte a vele szemben álló ellenség erőit.  Reggel azonban Sandal irányába szintén előrenyomult.  A  1/2  I. zlj. egyenest Sandal-nak támadt, balra tőle a 46-osok 1 1/2  zlj.-a volt. A másik fél I. zlj. jobbra a 20. honvéd had­osztállyal összeköttetést létesített Reif őrnagy parancsnoksága alatt. Utóbbi másnap mint hadtest-tartalék kelet felé eltolódott. Kouff csoportjának támadása délután 6 órakor tért nyelt és este 9 órakor a fél I. zlj.-unk Sandal elé jutott, s ott maradt éjszakára. Le Beau tábornok a 17. hadoszt.-al és a Reviczky csoport­tal az Ondova kelet felőli magaslatain át északi irányba támadt. A támadó csoporthoz tartozott Henneberg ezredes dandára is, amelyet a II. zlj.-unk mint hadoszt. tartalék követett.

 

12. és 13. számú vázlat.

 

Amidőn a támadó csoport jobbra Vojtvágása és Érfalu felé kikanyarodott, a 96. és 29. gy. ezredek között hézag kelet­fezett, ebbe az űrbe rendelték délután 3 órakor a II. zlj.-at. 4 órakor a II. zlj. megfelelően elhelyezkedett, azonban a hézag mindig nagyobbodott, s végül a 37-esek II. zlj.-a arcvonalát korrigálni kellett. Az arcvonal helyesbítések alatt besötétedett, s most az a ritka eset alakult ki, hogy az élcsapatok az ellenség háta mögé kerültek, a tartalékok pedig szembe az ellenség szárnyát biztosító csapatokkal. Utóbbi történt meg a mi II. zlj.-unkkal is. Amint századaink este 9 órakor Vojtvágása faluba bevonulóban voltak a falu felől tüzet kaptak. Mindenki azt hitte, hogy saját csapataink tévedésből tüzelnek ránk. A zlj.-nál tartózkodott Henneberg ezredes, a dandárnok és Le Beau tábornok a hadoszt. parancsnokság egész törzsével. Utóbbinak egy tagja, Bosits vezérkari őrnagy előbb németül, később magyarul is harsány hangon átkiáltotta „tüzet szün­tess”. E helyett azonban a tűz egyre fokozódott, a sűrűn becsa­pódó lövedékek oly zavart okoztak az éppen a faluba bevo­nulni szándékozó zlj.-unknál, hogy az emberek visszariadva, hátra özönlöttek, s a zlj.-at egy mögöttes dombon újra gyüle­keztetni kellett. Ekkor bizonyságot szereztek arról, hogy a falut csakugyan az oroszok tartják megszállva. A falu kitisz­títását másnapra halasztották, de reggelre az oroszok elvo­nultak. Az éjszakát a hadosztály Sztropkó kelet felőli magaslatain töltötte.

Krautwald csoportja elől az oroszok Ökröske mögé, a Laborczát kelet felől övező magaslatokra hátráltak, a mieink ­a nyugat felőli magaslatokon foglaltak állást. A Zeiss-zlj. Bacsilla ezr. parancsnoksága alá került.

Dec. 9.

Az ellenség erőit a Laborcza és Ondova völgyeibe vissza. A 17. hadosztály a Havaj-Mákos szakaszba igyekezett. 8-án este Vojtvágása-ból jött váratlan tüzeléstől a II. zlj.­nak 5 halottja és 8 sebesültje lett. A II. zlj. 9-én délelőtt 9 óra 15 perckor az erdő szélén támadásra alakult e falu ellen, erre az oroszok elvonultak. A 17. hadoszt. délelőtt 10 óra 30 perckor a 315-ös magas­laton újból gyülekezett és a további előnyomulásra alakult, ekkor a II. zlj. a 3. honvéd gy. ezreddel (Hauser ezredes) hadoszt. tartalékba került.

Az előnyomulás következtében Felsőolsva-nál állásban visszamaradt I. zlj. is követte a hadosztályt. E zlj. 1. és 2. szá­zada Reiff őrnagy parancsnoksága alatt a hadtest-tartaléknál maradt, menetében reggel 8 órakor Köves és Hegyzávod között, éjszakára pedig Pusztaházán volt. Az ellenség a 17. hadoszt. elől visszavonult, mire a táma­dás iránya Havaj lett. A II. zlj. az előrenyomuló főcsapat bal­szárnyát biztosítolta Vojtvágása-tál Kisberezsnye-Velkő-­Mákos vonalán. Ennek a biztositó zlj.-nak nagyon fáradságos volt az útja, mert az a Mocitka patak menti úttalan magasla­tokon, a 315-ös, 297-es, 334-es csúcsokon, azután a Kozuchov hegyen, majd a 434-es magaslaton át vezetett és ezen kívül a zlj.-nak állandóan harcra felkészülten kellett haladnia. De a harcalakzatban haladó hadoszt. menetét is meglassították a menetakadályok oly annyira, hogy a II. zlj. eléje került és így a hadosztály elővédje lett. Mint ilyen a Kisberezsnye feletti magaslaton este azt a parancsot kapta, hogy V e 1 k ő-t roha­mozza meg és az oroszok utóvédjét űzze el onnét. A II. zlj. (Hölzl őrnaggyal) későn, sötét éjben érkezett meg Velkő elé, e falu erősen volt megrakva oroszokkal, azért Hölzl a támadást másnap reggelre halasztotta el.

Kouff csoportjában 1/2 I. zlj.-unk 9 árakor folytatta a táma­dást, lépést tartva a jobboldalt támadó 20. honvéd hadosztállyal. E fél zlj. megrohamozta Sandal falut, a benne volt oroszokat elfogta. Kouff csoportja délután 4 órakor az 528 m. magas Banja hora nevű erdős magaslatot érte el (Sztropkó-tól nyu­gatra). Este 9 órakor lerendelték a völgyben lévő Sztropkóra.

Dec. 10.

Dukla felé visszavonuló ellenséget csapataink az egész vonalon követték, az ellenség utóvédjeivel heves harcok kelet­keztek. Az erélyes üldözést megnehezítették a jeges, síkos útak, a nehéz terep ú. m. erdőségek, meredek magaslatok, s végül a hiányos élelmezés. Éjfélutáni 2 órakor Velkő elé, Reviczky alezredes csoport­jához érkezett a II. zlj.-unk, s szabadban megpihent. 4 órakor, amidőn világosodni kezdett, az ellenség kiürítette Velkő-t. Reviczky a további előnyomulás érdekében a faluban gyüle­keztette csoportját, megvárta a hadtest-tartalékot (evvel az ottani 1/2 I. zlj.-unkat is), azután tovább menetelt északnak Mákos-on át Nagytavas-ra és Peszternyc-re.

Az ellenség helyenkénti felbukkanása következtében elő­idézett felfejlődések, átcsoportosítások stb. csapatainkat nagyon kifárasztották, az emberek csak késő éjjel juthattak rövid nyugalomhoz. Így volt az p1. P e s z t e r n y e-nél is. Az elővédet délután 2 óra 30 perckor az ellenség feltartóztatta, csak 5 órakor- tudták elűzni onnan. A 1/2 I. zlj.-unk Mérfalvá­nál 32 oroszt fogott el. Ez a fél zlj. tovább ment egyenesen Rózsadomb-nak, ahová báró Henneberg csoportjához este 10 óra 30 perckor érkezett. A csoportot az ellenség tüze fogadta, erre Pilar ezredes a sötétségben a 39-es, 96-os és 43-as zlj.-akkal (összesen néggyel) támadásra indult, de a sötétség miatt nem tudott előbbre jutni. A zlj.-aljak harcalak­zatbat. maradtak künn az ellenséggel szemben.

A II. zlj. Velkő-től az ellenséget üldözve észak-nyugatnak - az előbbi csoporttól eltérőleg - mint a hadosztály baloldali oszlopa nyomult előre, Ladomérvágás-nál megállott és megpihent. A falut az ellenség ágyúval lőtte. József főherceg had­testparancsnok épp akkor szemlélte ott a helyzetet. A kocsi­konyhák is eljöttek ide s így 4 napi nélkülözések után az emberek végre meleg ételhez jutottak. A hadosztály-parancs­nok azonban alig engedte meg az étkezést és sürgette a tovább indulást.

A tegnap esti parancsra a Kouff csoport alig hogy éjfél előtt Sztropkóra érkezett, hajnali 2 órakor ismét felrendelték a Banja hora magaslatra. A fárasztó ide-oda út után ismét tovább indult északi irányba, délelőtt 11 órakor Felsőrákóc-ra ért, tovább haladva Alsóvízköz-nél újból a 17. hadosztály kötelékébe jutott. Az ezred helyzete tehát dec. 10-én: 1/2 I. zlj. Alsóvízköznél, a másik 1/2 I. zlj. Rózsadomb-nál, a II. zlj. a kettő között Ladomérvágás-on, Zeiss zlj. Laborczrév-en.

 

14. és 15. számú vázlat.

 

Dec. 11.

Pilar ezredes csoportja (1/2 I. zlj.-unkkal) reggel 6 órakor folytatta a támadást Rózsadomb ellen. Miután az oroszokat elűzte onnan, már 8 óra 15 perckor Ladomérmezőn volt, ahonnan azonnal Dukla-szoros felé felderített. Ezredünk 4 százada a faluban készültségben állott. Az oroszok A 1 s ó k o m á r n o k-nál ismét állást foglaltak, ellenök a támadás déli 12 órakor Ladomérmező-től megindult. A küzdők vonalában Siemens alezredesnél 1, Pilar ezredesnél 2 századunk harcolt. Délután 3 órakor a csoportok Alsó­komárnok-ot bevették.

Az esti sötétségben ezredünk a Dukla-szorosba érkezett. Miután az oroszok a legközelebbi helységben - Barwinek-ben - tartózkodtak, csapataink az éjszakát harcalakzatban töl­tötték.

Felsőkomárnok és Barwinek között a szorosban, az 502-es magaslaton Reviczky alezredes csoportja volt egy 39-es szá­zaddal, mögötte tartalékban Felsőkomárnok-nál három 39-es század. Ettől nyugatra állott a Siemens csoport, a bal szárnyon Sarbó-nál Kouff ezredes két 39-es századdal.

A Zeiss-zlj. nagy nehézségek leküzdésével érkezett a Beszkid hegység gerincére és másnap dec. 12-én már ismét Galiciába, Radoszyce-be, az Oslawica völgyébe jutott.

 

A duklai ütközet.

 

Dec. 12.

Reggel amint a támadást folytatni akarták, megállapi­tották, hogy az oroszok Barwinek-et elhagyták. A menet foly­tatásánál az ezred az elővédet képezte. Egy új hadrendi beosztással az ezred 6 százada a 34. (Henneberg) dandárhoz, és 2 százada Kouff ezredeshez került. A további előnyomulásnál Tylawa-n túl a menetet egy szétrombolt hídnak a helyreállítása késleltette. Amidőn az elővéd déli 1 órakor Lipowicá-t elérte, megállapították, hogy D u k 1 a város két oldali magaslatain és Zboiska-nál 4000 lépésnyi távolságra az oroszok állásban vannak. Foglyok kije­lentései szerint az oroszok erősítéseket kaptak. A szembe került oroszok ellen az elővéd délután 3 órakor Lipowica felett (északra) felfejlődött és beásta magát. Az állás­ban a jobb szárnyon, egészen Zaklucin-nál egy 39-es század volt, azután egy 46-os század állott, a balszárnyon pedig két 39-es század, egy 39-es század tartalék a faluban. A főcsapatot Henneberg ezredes nyugat felől - Ywla-tól - átkaroló támadásra vezette, vele volt két 39-es század. A táma­dás a nehéz terepen csak lassan haladt előre, az oroszok erős ellenállást fejtettek ki, ezért a hadosztály tartalékából Mol­dauer századossal egy 1/2 39-es és egy 1/2 33-as zlj.-at vetettek be. Ezek már sötétben érkeztek meg a támadási sávba. Le Beau tábornok este 8 órakor megállíttatta a harcot, s annak folyta­tását másnapra, reggel 3 órára rendelte el. Azonban a támadás már csak világos reggel volt újból megindítható. A lövöldözés egész éjjel tartott­

Dec. 13.

A tegnap megkezdett támadást reggel folytatták, de nagy veszteségekkel. Tért akkor nyertek, amidőn Reiff őrnagy ezredünk 2 századával (Fischer t. hadnagy és Vitéz t. zászlós századaival) Zboiska felől a 398-as magaslaton át előtört. Fischer hadnagynak az 1. századdal sikerült egy orosz üteget megrohamoznia, de míg az ágyút kezelő legénység kézigráná­tokkal védekezett, az orosz tüzérek lovaikat az ágyúk elé fogták és 2 ágyú kivételével az üteg nagyobb részét megmen­tették.

Dukla városon át elsőnek a mi 7. századunk hatolt át, amint ez a város tulsó szegélyére ért, a magaslatokról gyilkos tüzet kapott. Ebben 2 óra hosszat kitartott, amíg a többi század el tudott odáig jutni. Délelőtt 10 óra 45 perckor Dukla a miénk volt. A csapatok ott megpihentek és étkeztek.

A támadó főcsoport 10 tisztet, 933 orosz katonát fogott el, 4 géppuskát, 2 ágyút és egyéb nagy mennyiségű anyagot zsákmányolt. Ezredünk vesztesége: 10 halott, 1 tiszt és 121 ember sebesült.

A 17. hadosztály délután folytatta menetét és este 9 órakor elérte Draganowa-Lazy-vonalát. A II. zlj.-unk a főcsapat elő­védjében menetelt, a menet beszüntetése után pedig Pilar ezredes parancsára Lazy-nál foglalt állást.

A Zeiss-zlj.-at egy 46. gy. ezredbeli zlj.-jal egyesítették, ez a kombinált zlj. ezután mint 39/46-os zlj. működött. A mai napon Kulaszno-ra érkezett.

Dec. 14.

Az offenzíva északi irányban folytatódott. Az ezred zöme Lazy-ból reggel 7 órakor elindult és Bobrka-n át haladva este 9 órakor Zrecin-be érkezett. Éjjel 12 órakor riadó volt, s a menetet folytatták.

A 39/46-os Zeiss-zlj. külön álló feladattal Zagorcz elé menetelt.

Dec. 15.

Az éjféli riadó után Pilar ezredes a 39. és a 96. gy. ezre­dekkel Bialobrzegi-re menetelt, Hogy ott a 20. honvéd had­osztály átkelését a Wislok folyón elősegítse. Az ezredek sötét éjszakai nehéz menet után reggel 5 óra 45 perckor érkeztek Bialobrzegi alá. Ez szánalmas menetelés volt. A kimerült emberek útközben le-leültek, a gyakori rövid pihenőknél földre dőltek és elaludtak, elmaradoztak. Az elmaradottak az ismeretlen terepen és a sötétben nem találták meg csapat­testüket és szanaszéjjel kóboroltak. Az említett falunál egy felderítő-osztag átment a Wis­lok-on, a túlsó parton sikerült összeköttetést létesíteni a 20. honvéd hadosztállyal. Pilar ezredes csoportja ezután átkelt a folyón, egy drótkötélre erősített bürün az emberek egyenként mentek át a túloldalra. Ez az átkelés a délelőtt folyamán több órahosszat tartott. A Pilar csoport a Krosnó feletti 279-es magaslaton állást foglalt és a Krosnó-ban volt oroszokat elfogta. Délután az ezred visszament Bialobrzegi-re( ott hadoszt. tartalék lett) és elszállásolta magát. Hideg téli eső esett egész nap.

Dec. 16.

Az oroszok tetemes erősítéseket kaptak. Az ezred Bialobrzegi-ből Potok-on át Jedlicze vasútállo­másig menetelt, itt újból a 17. hadosztályhon, került, de a két zlj.-jat külön csoporthoz osztották be. Az I. zlj. Jaszczew-be ment, ahol hadoszt.-tartalék lett. E zlj.-tól felderítő osztagot indítottak az ellenség felé. (Az egyiknek parancsnoka Szladek zászlós volt.).

A II. zlj. észak felé menetelt és Ustrobna-nál állásba ment. Az ezredparancsnokság Jaszczew-ben maradt..

A 39/46-os Zeiss-zlj. a Krautwald csoporttal a San völ­gyébe érkezett és Csaszyn-Tarnava dl. területén (Lisko-tól 6 km.-re nyugatra) több napig tartó harcba került.

 

A przybowkai ütközet.

 

Dec. 17.

A 17. hadosztály csoportjai megtámadták az oroszokat. Az ezred I. zlj.-ja a 46-osokkal Kouff ezredes csoportjában Budzisz-től északra a Chrzaslowka feletti 312-es magaslatnak támadt és déli 1 óra 30 perckor elérte P r z y b o w k a és Niepla előtti magaslatot. Utóbbit e zlj. rendkívüli heves ágyú­ és gyalogsági-, valamint erős oldalozó tűzben vitéz nekiiramo­dással foglalta el. Egy század a falun át törtetett és az észak felőli orosz állások egy részét rohammal foglalta el. A veszte­ségek nagyok voltak. A II. zlj. a 33-asokkal és a 29-esekkel báró Henneberg ezredes csoportjában Ustrobna-tól Wojaszowka felé támadt és délután elérte e falu melletti magaslatokat. A csapatok az éjszakát a harcvonalban töltötték, a harc­járőrök az ellenséget szemmel tartották.

Ezredünk állománya 910 ember (puska) volt.

Dec. 18.

A hadosztály a Wislok két partja mentén tovább támadt északnak Frysztak felé. A délelőtt elindított csoportok délután 3 órakor az egész vonalon harcoltak és pedig : Az I. zlj.-unk Przybowka feletti

316-os magaslaton, a II. zlj. a Henneberg csoportban a szélső jobb, azaz keleti szárnyon a W i d a c z feletti magaslaton. (A VII. hadtest mostani offenzívájának az elért legészakibb pontja Widacz volt.) Itt esett el az igen tehetséges és vitéz Serbák őrmester, a gp.-osztag parancsnoka sok mással.

A délelőtti elindulásnál 1 és 1/2 század a parancs téves értelmezése folytán Bátorffy őrnagy csoportjához csatlakozott, onnan ismét visszaküldték és számára az árkászosztagunk (Pionnier Abteilung) a Wislokon átjáró bürüt épített. Éjszakára a csapatok kinnmaradtak a harcvonalban. Az ezredparancsnokság Bajdy-ban volt.

 

UTÓVÉDHARCOK.


Zyndranowa. Felső-Fenyves.

 

Dec. 19.

Dacára az irdatlan rossz, hűvös, esős időnek, a harcok nagyon megélénkültek. Az ellenség erősítéseket kapott, azért a VII. hadtestnek szorosabbra kellett csoportosulnia. A kelet felőli szomszédos 20. honvéd hadosztályt az oroszok visszaszorították, ennek következtében a jobb szár­nyunk védtelen lett és a csapatok visszarendelése elkerülhe­tetlen volt. A 17. hadosztály készültségi állásba ment vissza Ustrobna és Jaszczew területére.

A jobb szárny hathatós biztosítására szükségesnek mutat­kozott, hogy a Wislok tulsó partját uraló bratkowka-i magas­latok a kezünkben legyenek. Azokon azonban már az oroszok állottak, így tehát azokat előbb el kellett foglalni. Erre eleinte csak egy 61-es zlj.-jat (Bátorffy őrnaggyal), de később a Henne­berg csoportot is kirendelték. Miután a szomszédos 20. honvéd hadosztálytól semminemű támogatást remélni már nem lehe­tett, a hadosztályunktól elrendelt támadás elmaradt és a Henneberg csoport II. zlj.-unkkal visszament U s t r o b n a-ra.

Az I. zlj. Pilar ezredessel Jaszczew-ben volt, egy századunk Kouff ezredesnél, az utóvédnél maradt az északabbra fekvő Przybowka-nál. Egy századunkat egy 29-es 1/2 zlj.-jal (Kastner őrnaggyal) este 1/2 9 órakor Ustrobnatól keletre Odrzykon-ra küldték, hogy összeköttetést létesítsen a visszavonult 20. honvéd hadosztállyal. Éjjel az oroszok támadását jelentették kelet felől, erre a Ustrobnán lévő II. zlj.-at éjjel 11 órakor felriasztották és a falun kívül készültségi állásba helyezték, ezáltal kiegészült a biztosítás észak-kelet felé. Az ezredparancsnokság Jaszczew-ben volt. Az ezred több nap óta a csoportokra szétosztva annyira részekre volt bontva, hogy az ezredparancsnok : Hölzl őrnagy (segédtiszt : Sill főhadnagy) csak közigazgatásilag, adminisztrative tudott működni, nem pedig harcászatilag.

 

16. számú vázlat.

 

Zeiss őrnagy 39/46-os zlj.-a Sanok várostól 8 km.-re nyugatra Piasarowce-nél állott harcban.

Dec. 20.

Az oroszok észak-kelet felőli erős nyomásának ellensúlyozására Pilar ezredest Moldauer százados I. zlj.-ával és egy 96-os zlj.-jal a 20. hadosztály támogatására K o r c z y t l a -ba (Krosno mellett) irányították. Az I. zlj. reggel 8 órakor érke­zett oda és harcra fejlődött. Délután 1 óra 20 perckor is harcban állott, de ekkor már az ellenség túlerejének engedni volt kénytelen, s nagy veszteséggel visszavonult. Az 1. század (Ezry), t. hadnaggyal) és a 4. század részei fogságba jutottak. Kouff ezredes a 39-es századját (utcóvéd) Przybowka-nál a Vislok balpartjához küldte, az délután 3 órakor kénytelen volt visszavonulni. Kastner őrnagy Odrzykon északi szegélyén egy 39-es és két 29-es századdal volt állásban és harcban. Henneberg csoportja (a mi II.zlj.-unk 3 századával)

Ustrobna-ban volt. Ustrobnába jöttek meg az ezred számára az otthonról küldött karácsonyi ajándékcsomagok. A háború első kará­csonyára rengeteg adomány érkezett a megcsappant állományú ezredhez. A legtöbb csomag nem volt kézbesíthető, mert a címzettek közül igen sokan hiányoztak. Az adományokat igazságosan elosztották a harctéren volt legénység között.

Dec. 21.

A 4. lovas hadosztály északi irányba támadt, a gyalog csapatok ezt (tűzzel) támogatták, de miután a túlerő ellen eredmény nem volt remélhető, a 17. hadosztály e lovas had­osztály védelme alatt Jaszczew és Ustrobna mögött gyülekez­tette csapatait.

Az Ustrobnaban elhelyezett zlj.-jal éjszakára a falutól délre állást vétettek. Ez az elővigyázatosság helyesnek bizonyult, mert az oroszok az éj folyamán minden irányból a faluba beszivárogtak és reggel az állásban levőket megtámadták. A zlj.-nak nagy veszteségei voltak, éjszaka az 5. század eltévedt.

Az eddig elkülönített Zeiss zlj. e napon újból visszakerült a 17. hadosztályhoz. Eleinte megmaradt Birkenhain tábornok csoportjában, e hó végén pedig véglegesen beolvadt az ezredbe.

Dec. 22.

Előbb a keleti szárnyunkon a 20. hadosztály vonult vissza, most a nyugati balszárnyunkról a III. hadtest hagyta el állá­sait. Parancs jött, hogy az ellenség nyomását fel kell tartani. Az I. zlj. - Henneberg-csoport - Dobieszyn-nál állott harcban, a II. zlj. az előbbitől keletre B i a 1 o b  r  z e g i - P o 1 a n k a vonalát védte. Este a hadosztály feladta állásait és éjszakára Zrecin területére vonta vissza csapatait. (Általá­nosan : Iasiolka patak nyugati partjára.)

Elesett és megsebesiilt 80 emberünk. (Köztük Schwab Ottmár t. hadnagy.)

Dec. 23.

Az ellenség túlereje miatt a hadosztály, illetve az ezred Zrecin-t is elhagyta és D r a g a n o w a-ra ment vissza. A visszavonulás fedezésére a II. zlj.-jat 11 órakor Zrecintől keletre Szcsepanlowa-nál helyezték állásba. Később a Glo­wienka-i út elzárására még 2 századot és a gp.-osztagot (5 gp.-val) Nachnowka falun és a Jasiolka patakon keresztül a keleti dombokra küldték. Amidőn a már napok óta tartó, néha út nélkül, mély hóban való meneteléstől kimerült emberek a nevezett faluba értek, egy kozák csapat váratlanul körülzárta őket és Csukás törzsőrmester meg 16 ember kivéte­lével valamennyiüket elfogta. Az elfogottak között volt Szladek zászlós (gp.-osztag parancsnoka) és a századok fiatal parancsnokai : Sajó és Mózes zászlósok. Rövid időn belül az ezred 4 századot, kb. 5-600 embert veszített. A draganowai hegytetőn, az erdő szélén a 404-es magaslati pontnál az ezred elsáncolta magát s ott maradt éjszakára.

Az ezred veszteségeit pótolta némileg az ide érkezett 2 m e n e t s z á z a d 441 embere. (Hozták : Prokopovits főhad­nagy és Steinbach t. hadnagy.) A II. zlj.-at kiegészítették 4 századra. Az I. zlj. Peteani tábornok (4. lovas hadosztály) csoport­jába, a II. zlj. Metze alezredes csoportjába volt beosztva.

Dec. 24.

A VII. hadtest eddigi vezérkari főnöke Schilhawsky ezredes helyébe E i s n e r - B u b n a vezérkari alezredes jött. A hadosztály ma is tartotta a draganowa-i vonalat, az ellenség szorosan a harcvonalunkhoz tapadt.

Le Beau tbk., a 17. hadosztály parancsnokának naplójá­ból :

„Este 8 órakor a hadosztályparancsnoksághoz Ywla-ba egy 39-es zászlós az I. zlj. gp.-osztagával és 74 emberrel érkezett és jelentette, hogy a 433-as magaslatról az I. zlj.-at leszorí­tották és széjjelugrasztották. A hadosztályparancsnok ezt nem hitte el néki és a zászlós ellen megindította a bűnvádi eljárást, de tájékozódás céljából egy járőrt küldött oda ki. Utána 8 óra 30 perckor a hadosztályhoz az I. zlj. segédtisztje is megjött 30 emberrel, a segédtiszt a zászlós kijelentéseit igazolta. Az ér­kezetteket a 29. gy. ezredhez - Kouff ezredeshez - osztot­ták be.”

Ez volt az I. zlj. embereinek a karácsonyestje.

A II. zlj.-nak harcállása a Palacowka feletti magaslaton volt. E z e n  a z  e r d ő s  h e g y e n  t  ö  l t ö t t é k  e  z l j. – n a k d e b r e c e n i  é s  h a j d ú s á g i  e m b e r e i  a  s z e n t e s t e t. Egy erdőtisztáson letaposták a havat, a tér közepére egy nagy karácsonyfát állítottak, azt körülállották és halkan, áhítattal szent énekeket énekeltek. Gondolatban mindenki otthon volt az övéi között.

Dec. 25.

A hadosztály délig az eddigi állásaiban maradt, azután visszavonult. Közvetlenül a visszavonulás előtt a kilátást gátló téli köd felszállott és kb. 1200 lépésre felénk menetelő hatalmas lovas­sági és tüzérségi oszlop mutatkozott. Századaink tüzeltek rájuk, ezek azonban igen szép rendben leszálltak lovaikról tűzharchoz és tüzérségükkel igen hathatósan adták vissza a kölcsönt. A zlj.-ak széjjel bontva most sem voltak ezredkötelékben. Hölzl őrnagy betegen elment. Estére a II. zlj. Metze alezredes csoportjában Ywla és a Kárpátok gerincéből kiemelkedő 694 ni. magas Hyrowa csúcs között vett állást arccal észak-keletnek. A 1/2 I. zlj. hadosztálytartalék volt.

Dec. 26.

A hadosztály a Dukla-szoros feletti Barwinek körüli terepre vonult vissza.

A rettenetes rossz, havasesős időjárás következtében a járatlan síkos útak, valamint az elgyengült emberek és állatok miatt sok hadianyagot kellett elhagynunk. A hadosztály­parancsnok rendeletére Barwinek mellett egy 39-es század nagy mennyiségü tüzérségi lőszert ásott el, hogy az ellenség kezébe ne kerülhessen.

Itt csatlakozott az ezredhez az október hó 20-a óta elkülö­nített Zeiss őrnagy zlj.-a a megmaradt csonka századaival, Zeiss őrnaggyal érkezett az útközben felvett két népfelkelő­század is, melyeket régi, kék ruhában, rosszul öltöztetett munkásszázadok embereiből állítottak össze. Szremacsky főhadnagy által vezetett menetszázad is itt vonult be. Ezredünk ezekkel állományilag annyira gyarapodott, hogy 9 századot alakíthatott.

Z e i s s  ő r n a g y   á t v e t t e  a z  e z r e d  p a r a n c s ­n o k s á g á t. A II. zlj. parancsnoka Moldauer százados lett.

Az ezred harcállása közvetlenül a Dukla-szorostól északra, valamint a hágó útjától keletre a Zyndranowa feletti magasla­tokon volt, jobb szárnnyal (egyúttal a Hadosztály jobb szárnya is) a Dzial magaslaton, balszárnnyal Barwinek észak felőli útjánál. Ehhez Pilar ezredes csoportjának jobb szárnya támaszkodott. A nagykiterjedésű arcvonal ellenséges beíratás ellen nehezen volt tartható. Állásban voltak a II. zlj.-tól Prokopovits főhadnagy,  Palkovics t. hadnagy, Somogyi zászlós és Papp zászlós által vezetett századok, ezenfelül Mini főhadnagy százada és még egy század. Két századunk mozgótartalékként Zyndranowa faluban maradt.

 

17. számú vázlat.

 

Az ezred másnap is eddigi állásában maradt. Az oroszok egész nap tüzeltek a D z i a 1 magaslaton átvonuló állásaink, gyalogságuk pedig a hegy aljában gyülekezett és ott beásta magát. A hegytetőn volt két századunkat felváltotta ezredünk 8. és 12. százada. Az egyik felváltó század első lépcsője (része) kb. 100 emberrel haladt az erdőben felfelé a gerincre, néhány száz lépésre követte őket a másik lépcső, szintén annyi ember­rel. Menet közben a századparancsnok tájékozódás céljából meg-megállott és visszamaradt. Amint újból előre sietett, az első lépcsőbelieket sehogysem tudta megtalálni, azok nyomta­lanul eltüntek. A frissen esett hóban nem lehetett megállapitani, hogy azok merre mentek. Kiáltások, sípjelek nem vezettek eredményre, az eltévedtek teljesen elvesztek. Az oroszok este 5 óra 30 perckor észak-kelet felől nagy erőkkel támadtak, s a bal szomszédos Pilar ezredes csoport­jánál áttörték az arcvonalat és vele együtt részben Fischer t. hadnagy 39-es századát is felgöngyölítették, illetve letarol­ták. Zeiss őrnagy az ezred vonalának megerősítésére két 43-as századot kapott. Később az oroszok visszaűzésére a 17. honvéd­ezred (Gombos ezredes) kapott parancsot.

Utóbbiaknak felkészülődése a támadásra sötét éjszakába nyúlt, e késedelem miatt Moldauer százados II. zlj.-ának veszé­lyeztetett balszárnyát vissza kellett venni. Éjjel a hadosztályparancsnok elrendelte, hogy az oroszo­kat a honvédek bevárása nélkül is meg kell támadni. (Sill főhadnagy ezredsegédtiszt ezt a parancsot tekintettel az elől lévő gyenge erőinkre a hadosztályparancsnoktól írásban kérte.)

Dec. 28.

Reggel 3 óra körül megindult a megparancsolt támadás a 17-es honvédek nélkül. Az oroszok engedték, hogy embereink egész közel jöjjenek hozzájuk, akkor azután gyilkos tüzet zúdítottak rájuk. A 43-asok azonnal visszaözönlöttek, a Zeiss őrnagynál volt honvédszázad bátran megrohamozta az ellen­séget, a 200 vitéz emberből csupán 15 jött vissza.

Századaink az egész vonalon visszamentek és közvetlenül a Zyndranowa előtti szűk hegytaréjt szállották meg. Itt is Moldauer százados ment állásba.

A nem sikerült támadás után megérkezett Gombos ezredes is a 17-es honvédekkel és a támadást megismételtük. Gombos ezredes ezt akként tervezte, hogy arcban három 39-es szá­zaddal és átkarolólag a szárnyról 6 honvéd századdal támad. Azonban az oroszok az éjszaka folyamán szintén átkoroló támadáshoz csoportosultak, ez által a honvédek maguk kerül­tek átkarolás alá és roppant nagy veszteséget szenvedtek.

Az arcban támadó három 39-es századnak is nagy veszte­ségei voltak. Sok derék ember pusztult el, közöttük : Palkovics t. hadnagy, ki súlyos sebesüléssel az oroszok kezébe került, Wolff t. zászlós elesett (utólag arany vitézségi érmet kapott.)

Délután folytattuk a visszavonulást, az ezred egész éjsza­kán át menetelt. Tüzérségünk megmentése csak emberi erővel volt lehetséges, mert az agyonkínzott lovak teljesen használ­hatatlanokká váltak.

A 17. hadosztályparancsnokság csapatainak állapotáról a felettes parancsnokságának a következőket jelentette:

„A hadosztály csapatai október hó elejétől kezdve szaka­datlanul meneteltek és harcoltak. Ez idő alatt kétszer keltek át a Kárpátokon és a legritkább esetben lehetett őket elszál­lásolni. Különösen a legutóbbi offenzívának voltak igen nehéz követelményei úgy a tisztekre, mint a legénységre nézve egy­aránt. Az igen rossz időjárás ezeket a fáradalmakat szinte elviselhetetlenné tette. Mindezek nagyon lerontották a csapa­tok fizikai erejét, a folytonos visszavonulás pedig azok er­kölcsi erejét is."

Dec. 29.

Hajnali sötétségben érkezett ezredünk zöme kimerülten  L a d o m é r v á g á s-ra, ahol némileg kipihenhette fáradal­mait. A hadosztály innen felderített és úgy intézkedett, hogy ha az ellenség Kapisó felől jönne, ellentámadással tartóztassuk fel. Az oroszok azonban nem jöttek, így embereink az éjszakát ott és Felsővízköz-ön töltötték. Henneberg csoportja Ru­zsoly-on volt.

A 17. hadosztály naplója szerint december 20. és 22. közötti időben ezredünktől orosz fogságba esett : 1 hadnagy, 212 ember és bizonytalan módon eltűnt : 130 ember.

Az ezred ütközetállománya dec. 29-én : 1 és 1/2 zlj., 2 gép­puska-osztag, azaz 845 puska és 5 gp. összállomány : 1 törzs­tiszt, 2 százados, 6 alantos tiszt, 6 hadapródjelölt és 1002 ember.

A hadosztály a 33., 37. és 29. ezredek lemaradt embereiből egy kombinált zászlóaljat alakíttatott, ennek parancs­noka a 39-es Kappel százados lett.

Dec- 30.

Ezredünk nem változtatta a helyét. Somogyi zászlós a 8. század 25 emberével Ruzsoly-ból átment Belejőcz-re, a falut környékező magaslatokat átkutatta és estére ismét visszament Ruzsoly-ba.

Pintér százados 2 menetszázaddal Felsővízköz-re érkezett.

Dec. 31.

Az egész ezred báró Henneberg csoportjába került és F e 1 s ő f e n y v e s-re ment pihenőre. Ez ugyan nem volt teljes pihenő, mert az ezrednek Belejőcz-Kisfagyalos-Felső­hímes falvak vonalában előőrsükkel kellett biztosítania magát.

A háborúnak ez a csonka - 1914. - esztendeje sok áldo­zatot szedett Debrecen és a Hajdúság vitéz fiainak sorából. Ennek dacára a legkevésbé sem lankadt el az ezred kitartás­ban, kötelességteljesítésben, fegyelemben és becsülettel har­colta végig a következő - tán még több áldozatot követelő négy súlyos esztendőt is.

Az ezrednek veszteségei 1914. december 31-ig :

1086 hősi halott, 3104 sebesült, 1029 beteg, orosz fogságba került 617 ember és eltűnt 443.

Tiszti veszteségek voltak : 30 hősi halott, 47 sebesült, 76 beteg. Fogságba jutott 4, eltűnt 2.

 

 

1915.

(Írta : vitéz Lépes Győző.)

 

A kárpáti téli csatában.

 

A muszka medve már teljes súlyaival ránehezedett Galíciára és míg egyik talpaival a tőlünk csak néhány napi járásnyira levű Przemyslt fojtogatta, a másiknak karmaival a Kárpátoknak erdős gerincét, ezeréves határainkat bontogatta. Így kezdődött Magyarország számára az újév.

Bár erősen megcsappant létszámú csapataink, a nagy hézagok kitöltésére egy gyér, mondhatni csatárláncszerű vonalban voltak kénytelenek felállani és számottevő tartalé­kaink sem voltak, még sem elégedtünk meg a passzív védő szerepével, hanem időnként kétségbeesett erőfeszítéssel, nekirohantunk a mélyen tagozott ellenséges túlerőknek, nehogy azok lélegzethez juthassanak, vagy átcsoportosulhassanak.

A VII. hadtest (összesen alig 6000 puska) a teljes létszámú 12. szibériai és 12. és 19. európai hadosztályoknak legalább is ötszörös túlereje elől először lépésről-lépésre kitért, majd február elején, Sztropkó előtt lábát szilárdul megvetette. Ez volt a háromhónapos kárpáti nagy téli csata kezdete.

A már október közepe óta majdnem szakadatlanul tartó harcok és fáradalmak ezredünket is megviselték. Bizony csak az, aki néhány tucat főnyire olvadt századaink didergő, lefo­gyott, gondozatlan ruházatú embereink ápolatlan arcába közelebbről is beletekintett és a derék fiúk nyílt, hűséges, még mosolyogni is tudó szemeit látta, csak az tudta elhinni, hogy ezek a harcosok képesek voltak a többszörös számú és kiválóan ellátott ellenségnek nemcsak ellenállani, hanem azt le is győzni.De itt az ember még ember ellen és nem gépek tömegével állott szemben. Ezek a harcok még igazán hajdúfiúknak valók voltak. Géppuskákkal és különleges harcieszközökkel csapataink ekkor még igen hiányosan voltak ellátva, ezekben azonban az oroszok sem bővelkedtek, a tüzérséget illetőleg pedig még mi voltunk némi fölényben. Az időjárás januárban zord, februárban enyhe volt, már­ciusban azonban ismét szokatlanul hidegre változott.

Hadtestparancsnokunk József királyi herceg lovassági tábornok, (vezérkari főnöke Eisner Bubna alezredes) ; had­osztályparancsnokunk Le Beau tábornok, (vezérkari főnöke Say Győző őrnagy, egykor ezredünknek tisztje) ; dandár­parancsnokunk báró Henneberg József ezredes volt.

Az ezred tiszti beosztása- (január 3.-tól) a következő volt:* (A tényleges és tartalékos tisztek nincsenek külön feltüntetve.)

Ezredparancsnok : Zeiss Oszkár őrnagy. Segédtiszt Pintér Ferenc százados. Urvosfőnök : dr. Lévay József. Számvevőtiszt : Lobert Ulrik százados. élelmezési tisztek Scholaszter tiszthelyettes és Mikulicsics hadapród.

I. zászlóalj. Parancsnok : Moldauer Henrik százados.

II. zászlóalj. Parancsnok: Müller Emil százados. Segéd­tiszt : Balassa József zászlós.

III. zászlóalj. Parancsnok : Felsővályi Nagy Frigyes szá­zados. Segédtiszt : Pintér Sándor hadnagy.

Századparancsnokok:

1. szd. Fischer Ernő hdgy., 2. szd. Szremacski Sándor fhdgy., 3. szd. Herbert Ferenc hdgy., 4. szd. Gusztovics Artur  fhdgy., 5. szd. Herditzky Jenő hdgy., 6. szd. Prokopovits Leó  fhdgy., 7. szd. Székely Sándor hdgy., 8. szd. Engel László hdgy., 9. szd. Bohner Zoltán szds., 10. szd. Böhm Richárd  hdgy.

I. géppuska-osztag parancsnok : Borotvás zászlós,

II. géppuska-osztag parancsnok: Pribil József hadnagy.

A századokhoz beosztott tisztek, illetve tisztjelöltek Szabó, dr. Hendel Ottó, Jakubik József, Weisz Ármin, Weiner Sámuel hadnagyok, Kőrösi, Somogyi Gábor, Szerinka, Lipcsei, Budó, dr. Pécsi, dr. Pólya András, Papp, Csizowszky, Klósz, Walenta zászlósok.

Jan. 1., 2.

Az új év, mely péntekkel kezdődött, az ezredet A 1 s ó é s F e l s ő- F e n y v e s e n hadtesttartalékban találta. Csak egy századunk állott főőrsön Mészégetőnél. A falvakat, mint a hadműveleti területen levő összes községeket, elővigyázatból a rutén lakosságtól kiürítettük. A velünk szemben levő 12. szibériai hadosztály Zydowska-Wielka hegyek és a Dukla­hágó vonalában állott meg.

2-án a Felsővályi Nagy Frigyes százados által felhozott V. m e n e t z á s z l ó a l j bevonult az ezredhez. Ezen a napon József királyi herceg hadtestparancsnok megszemlélte az ezredet és annak fegyelmezett magatartását és kiváló szel­lemét rendkívül meleg hangon dicsérte.

Jan. 3., 4.

Az ezred részei felderítő vállalkozásokat és tüntető moz­dulatokat végeztek. Így Szremacski főhadnagy, századával és 6 huszárral, bal szomszédunknak a III. gráczi hadtesthez tartozó 44. landwehr (osztrák honvéd) dandárnak jobb szárnya elé Belejőczön át P o 1 á n y irányába küldetett ki. A különítmény rendkívüli vakmerőséggel áttört az oroszok előőrsein és egy ellenséges századot foglyul ejtett. Visszavonulása közben azonban az ellenséges túlerő bekerí­tette őket és csak veszteségteljes tusa árán tudták magokat átvágni.

Jan. 5-6.

Nem felejtettük el, hogy az oroszok a mi karácsony­esténket nagyon elrontották. 6-án ők ünnepelték a karácsonyt és viszonzásul Zeiss őrnagy ezredünk egy zászlóaljával Felső­hímesen át a W i 1 s z n i á t ó 1 délre levő 749-es magaslatra küldetett ki, az azt megszállva tartó oroszok erélyes meg­riasztására. Az oszlop, egy egész éjjelen át tartó, mély hóban való menetelés után 3 erős tábori őrsre bukkant és ezeket ártal­matlanná téve, 34 foglyul ejtett muszkával és hadianyag zsák­mánnyal tért vissza. Még szerencsésebb volt az oszlopnak egy. O 1 c h o v i e c irányába küldött különítménye, mely ott egy főőrsöt lepett meg. Ha rendkívül kimerülve is, 150, nagyobbrészt moha­medán fogollyal, érkezett vissza Felsőfenyvesre.

Jan. 8-10.

A következő 3 nap a Felsőfenyves közelében húzódó második állásaink megerősítésével és hókunyhók építésével telt el. A hó a magaslatokon 75 cm. mély volt, az útakat azonban - a néhány napon át tartó enyhe idő következtében - fene­ketlen sár fedte. A magaslati lövegállásokba az ágyúkat bivalyokkal és helyenként gyalogosok százainak megfeszített erejével vontatták fel. A vezetésnek igen nagy hátrányára tüzérségűnk lőszer­pótlása csaknem teljesen megakadt.

Jan. 11-24.

A hideg, magyarnak és muszkának ezen közös ellensége újból fellépett és mind erősebb lett. Hadosztályunk erőit átcsoportosította és 11-én ez ezred Felsőfenyvesen és Alsóodoron ismét hadtesttartalékba jutott. A 7. század 11. és 12-én Kecskőcztől északra főőrsön volt és egy ellene intézett heves orosz támadást sikeresen vissza­vert. 17-én nagy ágyúzás jelezte, hogy a muszkák egyik legna­gyobb ünnepét, vízkeresztjüket alaposan megzavartuk. Elszállásolási helyeinken több kémgyanus embert fogtunk el. Akikre a tett rábizonyult, azokon a hadbíróság által hozott halálos ítéletet végrehajtották. Felsőfenyvesen ismét fellépett a kolera az ezredben. 18-án József főherceg a Fenséges Asszonnyal megláto­gatta kolerabetegeinket.

Az ezred 10 századának állománya ekkor:

1 törzstiszt, 5 százados, 17 alantos tiszt, 14 zászlós, 1950 puska és 4 géppuska volt.

 

A nagycsertészi harcok.

 

Jan. 25.

Hajnali 1 óra 30 perckor hadtestparancsnokunknak, József főherceg lovassági tábornoknak egy magyar nyelvű távirata ismét harcba szólította a pihenő ezredet. A parancs így szólott : „A 20. honvéd hadosztály nehéz küzdelemben a keményen ellenálló ellenséget lekötötte. Hozzátok, hős har­minckilences bajtársak fordulok azon szent rneggyőződéssel, hogy ti feltartózhatlan rohammal végre kiűzitek magyar hazátokból az oroszt. Ti bennetek a hitem, Veletek a szívem. Egy zászlóaljatok egy világraszóló hőstettre hivatva ! Az Isten vezéreljen Benneteket úgy, ahogy azt híven Hozzátok ragasz­kodó lelkem Rátok esdi. József főherceg lovassági tábornok.”

Ezen parancs végrehajtására a II. zászlóalj jelöltetett ki, mely az ezred iránt megnyilatkozott kitüntető bizalmat és melegséget kész is volt megfelelő nagy tettekkel viszonozni.

A zászlóalj mély hóban, fáradságos menettel vonult a tőlünk keletre álló 20. honvéd hadosztály szélső jobb szár­nyára, hogy megtámadja a N a g y c s e r t é s z melletti 863-as Kamien hegy elött levű Czeremcha nyergen kiépített orosz állások bal szárnyát.

Útközben érte a zászlóaljat a 20. hadosztálynak - mely­nek alárendeltetett - parancsa, mely így hangzott : „Feles­leges veszteségek elkerülése végett, a döntő támadás az elért állásokból akkor indul meg, ha körülbelül 10 óra délelőtt, az erősítésként, hadosztályunk jobb szárnyán és a hegyháttól északra, az ellenség oldalába és hátába bevetett hadtest­tartalék zászlóalj (39/II.) támaadása megindul.

A zlj. reggel 5 órakor a nagycsertészi templomtól elindul és egy, Pernetzky tábornok által kijelölt, teljesen tájékozott tiszti-járőr által vezetve a 651-es magaslaton keresztül, fedve és lehetőleg észre nem véve, a hadosztály jobb szárnyán kívül a határhegy gerincére vezetendő, ahonnan feltartóztathatatlan támadását a 720-as csúcsra végrehajtja. Ezen támadáshoz a többi csapatok csatlakoznak.”

 

18. számú vázlat.

 

A meglepetés leheletlenné vált, miután az ellenséges jár­őrök a zászlóaljat már a hegyoldalon jelezték és a tusa igen kemény és hosszantartó lett, annál is inkább, mert az oroszok itt szintén nagy erőket gyűjtöttek össze és foglyok bemondása szerint, maguk is támadásra készültek.

A zlj. délután 1 órakor ez erdős magaslat tetejéig küz­dötte fel magát, ott azonban kimerülve, az orosz árkoktól alig egy kőhajításnyira, a derékig érő hóban beásta magát. A zászlóaljnak a délután folyamán 17 halottja és 57 sebesültje volt, melyeknek elszállítására a zlj. parancsnok sürgősen szánkókat igényelt a hadosztálytól. Délután 4 óra 30 perckor a hadosztály csapatainak azt a parancsot adta ki, hogy azok szappékkal (megközelítő árkok­kal) dolgozzák magukat előre, hogy a másnapi támadást elő­készítsék. A saját állás ágtorlaszokkal rohambiztossá volt teendő.

Jan. 26.

Hajnali 1 óra 45 perckor érkezett az ezredhez a hadtestparancsnokság parancsa, melynek értelmében az ezred az előző este érkezett menetzászlóaljjal, haladéktalanul R ó z s a­d o m b r a, a hadtest jobb szárnyára vonuljon. Térden felőli hóban, hóviharban, ismeretlen, befújt úta­kon, részben terepen keresztül és éjjeli menettel, tette meg az ezred ezt az útat és első századai másnap (27-én) reggel 3 óra 45 perckor érkeztek meg Rózsadombra. Egy hadseregparancs a legteljesebb elismerés hangján emelte ki II. zászlóaljunk rendkívüli teljesítményét és hősiességét. Közben az oroszok heves támadásokat intéztek a Henneberg csoport ellen is, melyhez ezredünk többi része tartozott. Ezredünk 26-ától kezdve öt napon át - az oroszok több irányból megindított támadásai következtében előállott helyzetváltozások folytán - 2-4 részre osztva, ugyanannyi helyen küzdött.

Jan. 27., 28.

27-én az I. és 1/2 III. zászlóalj Rózsadombon át A l s ó­ k o m á r n o k irányba ellentámadásra indult. Midőn a cso­port már harcba lépett, kapta a parancsot, hogy - hadtes­tünknek, eredményes harcai dacára, - máshol előnyomuló orosz erőknek átkoroló mozdulata következtében, hátrább fekvő állásokba kell visszavonulnia és így az útközetet sza­kítsa félbe. II. zászlóaljunk az ellenség előtt levő állásait lehetőség szerint kiépítette. Ezen munkára a 6./7. utászszázadot és a 95. munkásosztagot is beosztották hozzá 27.-e tartamára. Alig hogy ezek készen lettek és eltávoztak, az ellenség megrohamozta az állást. Visszavertük. 8 súlyos és 20 könnyebb fagyási eset fordult elő.

Egy összekötőjárőr ezen zászlóaljnak hírül hozta, hogy a tőle keletre harcoló 4. dandárt az ellenség visszaszorította.

 

Átcsoportosítás.

 

Még az éjszaka folyamán az ezred Nagy ezredes lovas­csoportjához került Körmösre. Itt vette az intézkedést, hogy Zeiss őrnagy parancsnoksága alatt 5 század a hadtest átcso­portosításának biztosítására visszahagyott Peteani lovascso­porthoz osztatott be. 28-án ez a csoport, vagyis az ezred zöme, a Rózsa­domb-Nagytavas közti útszorost zárta el. E napon a hideg különösen nagy volt. Igen sok megfagyás fordult elő A sérültek között volt Pintér Sándor hadnagy is súlyos lábfagyással. Varga Lajos tizedes felderítő járőrével 48 oroszt fogott el.*( Varga tizedes háborús naplóját versben írta meg.)

Jan. 29.

Közben II. zászlóaljunk a 863-as és 720-as magaslatok közötti nyergen rohamtávolságra feküdt az orosz állások előtt. A de­rékig érő hó, az éber ellenségnek tüze, a lőszer és élelem­utánpótlását csaknem teljesen lehetetlenné tette, mégis hősie­sen visszaverte az ellenségnek megismétlődő összes táma­dásait. Ezen rohamok leghevesebbje a 29-ére virradó hajnalon indult tneg. A megfogyott, a hidegtől félig megdermedt, éhség­től, fáradságtól a végletekig kimerült századok azonban ezt is, helyenkint elkeseredett kézitusában, meghiusították.

A zászlóalj maradványa - az ellenségtől már majdnem egészen körülvéve - a hadtestparancsnokság visszavonulási parancsa ellenére tovább kitartott és csak akkor hagyta el a küzdöteret, midőn az előtte álló ellenséget megverte. A 20. honvédhadosztály parancsnoka Nagy Pál tábornok legnagyobb elismerését fejezte ki a zászlóalj kiváló teljesít­ménye felett és kitüntetési beadványok felterjesztését ren­delte el. Hogy mit végeztek itten a harminckilencesek, erre jel­lemző József főhercegnek az ezredhez intézett távirata, (J. fhg. 396. old.), mely így szólt : „Most érlesülök hősies küzdelmetekről vitéz bajtársak. Mélyen megindulva, szere­tettel üdvözöllek mindnyájatokat, kik megmutattátok, hogy a hősök között is a legkiválóbbak közé tartoztok.” Más helyen pedig „Dukla hősei”-nek nevezi a fenséges úr az ezredet. *( Hivatkozás József főherceg Őfensége „Amilyennek én a világ­háborút láttam" művének I. könyv 396. oldalára.)

A dicsőségnek azonban nagy ára volt. A II. zászlóaljnak a négynapos küzdelem több mint 400 emberébe, vagyis állo­mányának 50 százalékába került. Beleszámítva a visszavonulás alkalmával fogságba esett több mint 100 embert. Ezek között volt Székely Sándor és Steinbach Emil hadgy. Somogyi Gábor (sebesülve) és Czizovszky zászlós. Az oroszoknak támadásai, e napon, hadosztályunk­nak minden vele szemben álló részére kiterjedtek. A Peteani-­csoport is egész nap harcban állt és a mi oda beosztott 5 szá­zadunk hősiesen kivette részét a küzdelemből. Veszteségei tetemesek.

A következőknek nagy ezüst vitézségi éremmel való kitüntetése érkezett meg az ezredhez : Véber Andor és Grósz Jenő zászlós. Konez József és Csukás Bertalan törzsőrmester. Balog József, Forgács Gábor és Cziganek Hugó szakaszvezető és Venczel Mihály őrvezető.

Jan. 30.

A megerősített III. (Bohner) zászlóalj 3 géppuskával 2 órakor reggel Körmösről Szemesen keresztül a Felsővar­gonytól észak-keletre fekvő magaslatra menetelt, hogy a Peteani-csoport visszavonulását bal oldalállásból fedezze. Feladatát már csak ezen a hegyen már elhelyezkedett, ellen­ség megtámadása által tudta megoldani. Ebben Kouf f 46-os ezredes csapatai is hathatósan segítették. A kb. egy ezrednyi ellenség visszavetése által a már nagyon szorongatott Peteani lovascsort felvételét lehetővé tették. Ebben a L a d o m é r­v á g á s melletti ütközetben különösen Pribil főhadnagy tűnt ki, derék géppuskásaival. A II. zászlóalj Laborcfőről Mákosra jutott.

Jan. 31.

Az ezred három századának, melyek már előző nap óta az ellenséggel érintkezésben voltak, reggel a 468-as magas­lattól Ladomérvágásra vezető gyalogösvény mindkét oldalán a 651-es magaslatot kellett volna megtámadniok. Zeiss őrnagy a hadosztálynak jelentette, hogy ezek a századok már Bárom nap óta térdig érő hóban és 18 fokos hidegben harcolnak és mene­telnek és ezáltal állományuknak 50 százalékát elvesztették és kéri a parancs megmásítását. A parancs megmásítása, bár nagy késedelemmel, mégis a támadás megindítása előtt és így idejében megjött. Szerencsére, mert, mint azt a későbbi hírek tudtul adták, kb. 2 orosz ezred állott velünk szemben. Este az egész ezred végre ismét a 17. hadosztály kötelé­kébe visszakerült és tábori őrsökkel biztosíva, Szemes észak­keleti végén éjjelezett. Csige József gyalogosnak, aki az oroszok fogságából meg­szökött, az utolsó harcok folyamán egy golyó könyökét szét­roncsolta. Az orvosi műtétnél József főherceg is segédkezett és utána a derék katona mellére tűzte a nagy ezüst vitézségi érmet.

Febr. 1.

Az éjjeli pihenés alig tartott éjfélnél tovább. Jött a hír, hogy arcvonalunkat Szárazhegy és Peszternyétől északra a 12. szibériai hadosztály áttörte és csapataink Kistavasra vonatnak vissza. Ezredünknek a Kistavasra vezető útak elzá­rására S z e m e s n é l állásba kell mennie. A hadosztálynak ezt az Ondovától délre való elvonu­lását az ellenség nem vette észre és így nem is zavarta. Ezredünk egy kimerítő éjjeli menet után reggel 6 órakor érkezett Kisvajszlóra. A Kisolysótól nyugatra fekvő dombot 3 századdal megszállta, 2 század tartalék a 302-es magaslati pontnál. A II. zlj. Nagybukóczon volt az I. lovas h. o. jobb szárnya mögött arccal keletnek. Balra tőlünk a 17. honvéd gyalogezred volt állásban. Az oroszok délután meglepetésszerüen, túlnyomó erővel megtámadták a hadosztály állásait. A 345-ös magaslaton levő főőrsünk állását elfoglalták. Dr. Pálya András zászlós hősi halált halt. Bajgal István szakaszvezető, akit egy felderítő járőrrel a Szemestől keletre levő magaslatra küldtek, 12 muszka fogol­lyal tért vissza.

 

A hocsai állásban.

 

Febr. 2.

A hadosztály éjjel, hóviharban, F e 1 s ő r á k ó c z - K i s ­b e r e z s n y e vonalában ment állásba. Hadosztályparancs­nokság Sztropkón. Az orosz állandóan nyomon követett bennünket erős különítményeivel. Meg akarta akadályozni, hogy a terepen valahol tartósan megkapaszkodjunk. Ezt azonban nem érte el. Dacára csapataink rendkívüli kimerültségének, ezredünk a Körözsénytől keletre levő magaslaton, továbbá Hocsánál és a Mocsitkén, a nap folyamán kiépítette állásait. Keletre tőlünk Kouff ezredes csoportja ásta be magát.

Febr. 3.

Egész nap harcok az állás különböző részein. Viskónál a 46-osok egyik főőrsszázada orosz túlerő támadása elől vissza­vonult, ami által a hadosztály frontjának ezen része kedve­zőtlen helyzetbe került. Jó, hogy tüzérségünk idejében lelo­hasztotta az ellenség harci kedvét. 10 óra 30 perckor éjjel Zeiss őrnagy parancsot kapott az elvesztett állás visszafoglalására. Nem volt szabad gyengének mutatkoznunk, pedig ismer­tük az ellenség számeli fölényét és tudtuk, hogy az napról-­napra növekedik.

 

A hocsai útközet.

 

Febr. 4.

Az éjszaka nyugodtan telt el. A hideg - 14 C.            fok. Zeiss őrnagy 6 órakor reggel a következő támadási parancsot adta ki : „A tegnap elvesztett állás visszafoglalására ma 9 órakor délelőtt támadnak : Burtik százados a 46-os zlj.-al (4 század) Körözsényből, jobbszárny a Hocsanka mentén, a magaslati vonalon, a Binjovecz völgytől keletre, az erdőn ke­resztül, az elvesztett állásokba. III. (Bohner) zlj. (3 század) az országút mindkét oldalán H o c s á r a, bal szárnyával a Hocsankán. Elfoglalja Hocsát és az előtte levő tegnapi állásokat. II. (Müller) zlj. (4 század) a III-iktól keletre, jobb szár­nyával a 315-ös magaslattól. Tartaléka lépcsőben jobbra. Irány M o c s i t k e és az ez előtt levő tegnapi állások. A fél 37. zlj. csoporttartalék Körözsénytől délre a Hocsanka nyugati oldalán a 201-es magaslati pontnál. Zlj. parancsnokság a Hocsa-Blednicza országúton.”

 

19. számú vázlat.

 

A kijelölt csoportok mint egy békegyakorlaton, olyan tervszerűen és nyugodtan kezdték meg és a legnagyobb össz­hangban hajtották végre a támadást. Az eredmény tökéletes volt. 12 órakor az elvesztett állás, délután 1 óra 30 perckor pedig a Viskótól keletre levű dombok is, birtokunkba kerültek. 150 oroszt ejtettünk foglyul. A tegnap visszaszorított 46./8. szd. derék szegedi bakái ma különösen kitűntek vitézségükkel. Déltájt az ellenség Viskótól keletre és nyugatra több sikertelen támadást intézett, melyeket könnyűszerrel vissza­utasítottuk. A VI./2. m e n e l z á s z 1 ó a 1 j az ezredhez érkezett. Parancsnoka nemes Gyárfás Sámuel százados. Század­parancsnokok : Lépes Győző százados és dr. Lengyel hadbíró. százados (utóbbi, mielőtt a kért engedélyt erre megkapta volna, jött a frontra.) Alantos tisztek : nemes Palik Brunó, Rotter Ferenc, dr. Szabó Sándor, Beke Jenő és dr. Berger Károly hadnagy, Kiss Zsigmond zászlós és Papp Sándor had­apródjelölt. A legénység túlnyomó része sebesüléseikből fel­gyógyult, jól kiképzett emberekből állott. József főherceg az előző nap Nagyberezsnyén megtekin­tette a zászlóaljat és Fazekas Bálint gyalogost - ki Csige Józseffel együtt szökött meg Luzseb Gornynál az oroszok fogságából - felismerve neki a nagyezüstöt mellére tűzte.

Délután Böhm Richárd hadnagy századával a Hocsától északkeletre levő dombon beásott ellenség elűzésére kapott parancsot. Teljesen fedetlen terep, mély hó. Tüzérségünk az előnyomulást és rohamot - amennyire kiégett csövű 15-ös tarackjainkkal az lehetséges volt - támogatta. A Viskó melletti dombról néztük az előttünk lefolyó támadást. A ritka csatárvonal, veszteségek dacára, olyan rendben és nyugodtan, akár csak egy békegyakorlaton, nyomult előre. Láttuk az ellenséges árkokba való belerohanást, hallottuk a hurrázást és a szél vad dulakodás zaját hozta hozzánk - azután mély csend. Később kitűnt, hogy a kimerült, alig 80 ember erős század az állást megszállva tartó oroszok töme­gével nem tudott megmérkőzni és aki nem esett el, fogságba jutott. (Bőhm hadnagy a fogságban halt meg.) A Gyárfás zászlóalj éjjelezésre Tizsénybe menetelt. Körö­zsény község rutén lakosai nem voltak hajlandók a csapatot a hegyen átvezetni és gyermekeiket állították be erre a szol­gálatra.

Febr. 5.

Az ezred három csoportban van Kouff ezredes főkörletében.

1. csoport : 3 század Müller Emil százados alatt a Hocsától délre levő magaslaton ;

2. csoport : Moldauer százados alatt, 3 század K i s­b e r e z s n y é n é l, a Radivoj és Kozuchov, továbbá a Szálnok­felé vezető völgyek elzárására ;

3. csoport : Gyárfás zászlóalj a T i z s é n y t ö 1 keletre levő dombokon a hadosztálytartalékban álló 61-eseket vál­totta fel. Egész nap tüzérségi és gyalogsági lövöldözés. -6°C. Hóesés. Este a Gyárfás zászlóaljat Kisberezsnyére eltolták.

Febr. 6.

Délben az ellenség a tőlünk jobbra levő 61-es (Rottmund) zászlóaljat megtámadta és visszanyomta. E csoport vissza­vonulását Szálnokon át Kövesre két századunk fedezte. Élénk felderítő tevékenység. Velünk szemben a 12. szibé­riai hadosztály áll. A szláv 2. hadosztály, a tőlünk jobbra levő 20. honvéd hadosztály szomszédja, ellenállást alig fejtve ki, meghátrált. Híre jön, hogy a 3-as honvédek egy támadást fényesen vissza­vertek. Egy, visszavonulásunkkor általunk egy házban elhelyezett akna a házba vigyázatlanul behatolt saját felderítő járőrünket elpusztította.

Febr. 7.

A Gyárfás zászlóalj három századot alakított. Ebből 2 szá­zad Lépes százados alatt éjfél után Voitvágásán át Puszta­házára tolatott el a szálnoki völgyet elzáró 61-es zászlóalj (Vásáry-csoport) megerősítésére. Gyárfás százados a kis­berezsnyei csoportot vette át. Árulás megakadályozása céljából a környékbeli falvakat a lakosság nagy siránkozása közben kiürítettük.

Febr. 8.

Az orosz tüzérség délelőtt két órán át lőtte a Hocsa előtt álló Bohner zászlóalj hevenyészett állásait, délben pedig gyalogságával a Pintér F. és Massányi századokat megtámadta. Véresen visszavertük. Tüzérségünk ez alkalommal is igen nagy segítségünkre volt. Zászlóaljunk vesztesége csak 2 halott és 9 sebesült.

Febr. 9.

Az ellenség Hocsától keletre, a Herditzky és Gusztovics századok által megszállott állásainkat támadta, azonban itt is visszaveretett. A hadosztály vezérkari főnöke Metzger vk. százados lett.

Febr. 10., 11.

Járőrharcok az arcvonalak között. Az ezredet ismét 3 zászlóaljba osztották. Az I. zlj. (3 század) parancsnoka Moldauer, II. (2 század) parancsnoka Müller E. III. (3 század) parancsnoka, a megbetegedett Vályi Nagy százados helyett, Bohner százados. A 3 századot alakított menetzászlóalj még nincs beosztva.

Febr. 12.

A völgyekben 5º meleg. Duklánál egy nagyszabású ellentámadásunk kezdődött. Az ezred is éjjel már 3 tiszti felderítőjárőrt küldött ki. A legénység testi és erkölcsi erejét a két napos nyugalom teljes mértékben helyreállította. A Lépes fél­zászlóalj egy százada a Szálnoktól nyugatra levő 447-es magas­laton főőrsőn állt.

Febr. 13., 14.

Feltűnő csend és nyugalom. A Gyárfás zászlóalj századai  Kisberezsnyén ismét egyesültek és ott pihentek.

 

20. számú vázlat.

 

A RADIVOJÉRT VÍVOTT HARCOK.


Az 1. radivoji ütközet.

 

Febr. 15.

Hadtestünk majdnem egész arcvonalán támadásba ment át. Hajnalban, a már három nap óta elrendelt és a legénység által is sejtett támadásnak a már kiadott intézkedések szerinti végrehajtása nálunk is megparancsoltatott és így elkövetkezett kárpáti harcainknak egyik legvéresebb napja.

Ezredünknek az oroszok által megszállott 428-as Radivoj elfoglalása tűzetett ki célul. Ennek elérése után, Nagybukócz irányában való biztosítás mellett a 431-es és 434-es magaslatok felé, jobbra kellett kanyarodnia. Az ezred a következő csoportosításban indult feladata elvégzéséhez. F ő  c s o p o r t  az ezredparancsnok Zeiss őrnagy által vezetett 2 1/2 zászlóalj (7 században 900 puska) és a géppuska osztag (3 gp.). Tagozódása : a bal szárnyon levő III. (Bohner) zászlóalj lépcsőben a Bocsai mélyedés mentén. Igyekeznie kellett, hogy a Nagybukócznál álló orosz tüzérséget mielőbb tűz alá vegye. Tőle jobbra a Mocsitkéről induló II. (Müller) zászlóalj. Előnyomulási iránya, jobb szárnyával a R a d i  v o j r a vezető út mentén. Tartalék az I. (Moldauer) zászló­alj a közép mögött.

J o b b o 1 d a l c s o p o r t a - Palik század kivételével - Kisberezsnyéről kiinduló Gyárfás zászlóalj (350 puska), melynek déli irányból kellett a hegyet megtámadnia.

Pollak őrnagynak 5 század 43-assal (880 puska) Kis­berezsnyéről a 434-es K o z u c h o v ellen tüntető támadást kellett végeznie. Csoporttartalék 1 század 43-as Kisberezsnyénél. Az ellenséges állások felderítésére nem volt idő. Hajnal­ban előreküldött járőreinket az orosz már a domboldalakon lelőtte. Mint azt később foglyoktól megtudtuk, a hegyet a teljes létszámú 46. szibériai lövészezred tartotta megszállva.

A hegy oldalait bükk szálerdő, a kb. 50 m.-re kimagasló tetejét fenyőerdő fedte. Az előnyomulást - a széles és 10-20 méter mély szaka­dékokon kívül - a kb. 40 cm.-es hó nehezítette meg. Az ezredtől balra a 37-es zászlóalj és 46-os ezred, jobbra pedig a 43-as és 61-es ezred 1-1 zászlóalja, tovább jobbra a 20. honvéd hadosztály támadott. Ezredünk mindkét csoportjának támadása délelőtt 10 órakor kezdődött. F ő c s o p o r t u n k előnyomulását, annak mindjárt kez­detén, erős ellenséges ágyútűz, később oldalozó gyalogsági tűz akadályozta, úgy hogy csak 4 óra 30 perckor délután jutott az ellenség főállásai elé. Itt tűzharc fejlődött ki, mely estig tartott. A küzdők, dacára annak, hogy a  1/2 8. századot a 3. és 12. század közé bevetették, nem tudtak tért nyerni.

 

21. számú vázlat.

 

Este 7 órakor a 6. századot a 7. század mögé, a 1/2 8.-at pedig a 3. mögé állították és így töltötte a csoport a havon fekve, fegyverrel a kézben az éjszakát. Pihenésről, az időn­ként meg-megújuló lövöldözések miatt nem lehetett szó.

A G y á r f á s - c s o p o r t a Radivoj csúcsát veszteség nélkül megközelítette, összeköttetése azonban a nehezen járható terepen a lemaradt főcsoporttal teljesen megszakadt. Ezt tekin­tetbe sem véve, 1 órakor délután megrohanta és elfoglalta az első orosz állásokat, azonban további előnyomulása során az ellenségnek meglepetésszerű pusztító kereszttűzébe került és kénytelen volt, anélkül, hogy az oroszok kitűnően leplezett főállásának vonalát még csak megközelítőleg is felfedezte volna, a tető előtt magát beásni. Ennek a csoportnak oldalaiba az oroszok ismételten heves előtöréseket intéztek, melyeket a maroknyi tartalékok csak ellenrohamokkal és hősies kézitusában voltak képesek kivédeni. Közben az első a hősök között, Gyárfás százados, súlyosan megsebesült és Lépes százados vette át a zászlóalj parancsnokságát, akinek a megfogyott századokkal sikerült visszaverni az ellenség további rohamait.

Később a 43-as ezred részei is felnyomultak a zászlóalj jobb szárnyán, ekkor azonban, - kb. 6 órakor este, - a csoport már parancsot kapott, hogy tekintettel messze előretolt helyzetére, a drágán megszerzett területet hagyja el. A zászlóaljat az ezredhez vonták vissza tartalékba.

Ennél a zászlóaljnál elesett : Rotter Ferenc és dr. Szabó Sándor hadnagy és (350 közül) 43 ember, megsebesült ; Gyárfás századoson kívül még Lengyel százados is, továbbá Papp kadét és 136 ember. Az ellenrohamok közben 40 ember, nagyrészt sebesülten, az oroszok fogságába került. A zászlóalj véres vesztesége több mint 50 százalék volt. Az elesettek között volt Zabos Konrád őrmester (Hajdúböszörmény) is, aki halálosan sebesülve is lelkesítette szakaszát és utolsó szavai ezek voltak : „Királyomért és hazámért halok meg!” Az ütközetben Kiss Zsigmond zászlós különösen kitűnt.* (Ezen rendkívül bátor és hidegvérű tiszt, aki ekkor nyár a nagy ezüst vitézségi éremmel volt díszítve, néhány hét mulya, tífuszban halt meg.)

A Gyárfás zászlóalj rendkívüli veszteségei, különösen halottakban, a legközelebbi távolságra vívott tűzharc és a kézitusák által, valamint avval magyarázható meg, hogy az ellenség nagyrészt dum-dum golyókkal és sokáig észrevétlenül a fák koronáiból is lőtt. A Gyárfás zászlóaljnak a Vásáry­csoport kötelékében harcoló századánál annak kiváló parancsnoka Palik főhadnagy és 10 ember elesett és 25 ember megsebesült. A főcsoport veszteségei korántsem voltak olyan tete­mesek, kivéve a III. (Bohner) zászlóalj bal szárnyán harcoló 9. (Szremacski) századot, melynél 15 ember esett el és 40 sebesült meg. Az ezred összes véres vesztesége e napon (az alig 1400 főnyi állományból) halottakban 3 tiszt és 76 ember ; sebesül­tekben : 3 tiszt és 231 ember volt.

Az óriási véráldozatot elkerülni nem lehetett és az nem volt hiába hozva. Járőreink hirül hozták, hogy ahol a Gyárfás zászlóalj támadott, rakásban hevertek az elesett oroszok. A fő eredmény azonban abban állott, hogy az oroszoknak kedvét, - akik ekkor igen nagy túlerőben érezték magukat és éppen itten is megindulni akartak, hogy magukat a Kárpátokon átküzdve, a Magyar Alföldre jussanak, hihetetlen vakmerő­séggel végrehajtott támadásunk igen lelohasztotta.

Gyárfás százados,* (A 43. gyalogezredből volt hozzánk beosztva. Az olasz harctéren egy repülőbonba oltotta ki életét.) az őt a segélyhelyen meglátogató József főhercegnek a következőket mondotta : „A 39-eseket bámulni kell. Minden 39-es a hősiességnek ragyogó minta­képe. Századok, melyek tiszt nélkül maradtak, a legénység kezdeményezéséből rohamra indultak, majdnem mind elestek és a következő század ugyanígy előtörve, elfoglalta az ellen­séges állást." (J. fhg. II. 440. és 450.)

Le Beau tábornok hadosztályparancsnok a 39-esek hős­tetteiről így tesz jelentést : „Ezek azokhoz hasonlóak, mint amilyeneket a régi regék jegyeztek fel.”

A Fenséges úr Ő Felségétől kéri az ezred zászlajára a kettős nagyságú arany vitézségi érmet, melyet eddig csak a 44-es „Rosseb" bakák számára kért (J. fhg. II. 441.) A Radivojról egyenesen délre leereszkedő oldalhátat a hadtest ezentúl „Gyárfáshát"-nak nevezte.

Febr. 16.

Az ezred, a tegnap a főcsoport által elért arcvonal kiigazí­tása, az ellenség pedig az elveszített tér visszaszerzése céljá­ból, helyenként támadott. Veszteségünk : 11 halott és 40 sebe­sült. Utóbbiak kőzött volt Lusztbaum kadét is.

 

A 2. radivoji ütközet­.

 

Febr. 17.

-5 ºC. A febr. 15-i támadás megismétlése más formában. Ugyanis ezuttal a csoportok egymással összeköttetésben és egyidejűleg támadtak. Az ezred és egy 96-os zászlóalj arcban volt hivatva az ellenséget lekötni, mig az átkaroló, döntő támadást a Lépes (menet)zászlóalj és egy 61-es zászlóaljból álló, Vásáry­-csoportnak kellett végrehajtania. Ezen művelet főfeltételét a jobb oldalunkban levő Kozuchovon álló ellenségnek hathatós lekötése képezte volna, amit azonban a tőlünk jobbra támadó csoport nem volt képes elérni. Átkaroló csoportunk, miután ezen irányból oldalozó és háttüzet kapott, kénytelen volt a hegy peremén az oroszoktól 150-200 lépésnyire magát beásni. Zászlóaljunk vesztesége 17 halott és 56 sebesült volt. Ezen háromnapos ütközet után az ezred puskaállománya 620-ra csökkent. Bár jobban, mégis eléggé elhasználtan tréztek ki a hadtest többi ezredei is, úgy hogy a felső vezetés az ellenség nyomásának esetleges folytatása esetén, csapataink­nak a II. vonalba való visszavételével számolt.

Febr. 18., 19.

Az ellenségnek általunk várt támadásai nem következtek be. Az ezred körletében két napon át aránylag csend volt. Mert az, hogy a támadásaink által idegessé tett ellenség éjjelenként - különösen a Gusztovics század előtt - minden legkisebb megmozdulásunkra, eszeveszett lövöldözésbe kezdett, az nem ment esemény szánba. Az élelmezés igen hiányos volt.

Febr. 20.

Hajnalban a Beke-század egy ellenséges támadást kön­nyűszerrel visszautasított. Kihírdették, hogy Keletporoszországban, a Mazuri Tavak­nál, Hindenburg az oroszok felett nagy győzelmet aratott.

Bracciofortei S p i e s s  S z i l v i ó ezredes, az ezred kinevezett  ú j p a r a n c s n o k a, az állásokba meg­megérkezett. Magas, szikár mozgékony alakjával, fekete­szakállas élesmetszetű arcával, szürke esőköpenyével, hosszú turistabotjával, az első naptól kezdve állandó látogatója lett a legelső árkoknak. A nap folyamán az orosz ismételten megkísérelte, hogy meglepetésszerűen árkainkba behatoljon, azonban mind­annyiszor halottak visszahagyásával kénytelen volt mene­külni. Este báró Henneberg ezredes, dandárparancsnok megbe­szélte a helyzetet az ezred és zászlóalj parancsnokokkal, bár hivatottabb mint ő, kinek galykunyhója mindig közvetlen a legelső vonal mögött állott és aki katonái életmódjának minden keménységében osztozott, a helyzet megítélésére alig lehetett. A megbeszélésnek az oroszoknak bal szárnyunk elleni támadása vetett véget, melyet könnyen visszavertünk.

 

Átcsoportosítás.

 

Febr. 21.

Éjfél után az ezred felsőbb parancs folytán szűnni nem akaró esőben az ellenségtől észrevétlenül a radivoji erdei állást kiürítette és 1500 lépéssel hátrább, a M o c s i t k é n elő­készített állásokat foglalta el. A Hocsa melletti bal szárnyon a II. (Müller), középen a Mocsitkén, a III. (Pintér), a jobb szárnyon, egész a Szálnoknál levő 417-es magaslati pontig az I. (Moldauer) zászlóalj állott. A hadosztályparancsnokság a támadások beszüntetését és az állások megerősítését rendelte el. A legénységnek naponta kétszer meleg étel volt szolgáltatandó.

Febr. 22.,23.

Járőrlövöldözések az arcvonalak között. A mocsitkei            állásoknak Spiess (volt mérnökkari) ezredes utasításai sze­rinti kiépítését igen nagy alapossággal, azonban, miután csapatárkászok nem állottak rendelkezésre, igen nagy fárad­sággal is hajtattuk végre. Talán az első eset volt a háború kezdete óta, hogy a tartalékok számára pihenő helyeket léte­sítettek. József főherceg Árvai Imre gyalogosnak, aki láb- és kar­lövését maga kötözgette be és így, hozzá még gyomorhuruttal is, napokig az első vonalban maradt, a nagy ezüstöt a mellére tűzte.

Febr. 24.

Starkel százados a fél VII. menetzászóaljjal az ezredhez érkezett. Minden század kapott 30-40 jól kiképezett embert. Az ezredet 10 századba és 3 zászlóaljba osztották be. Élelme­zési állomány 1289 fő, harcállomány 933 puska és 6 géppuska.

Febr. 25.

Tizenkét napi harcolás és havon való tanyázás után az ezredet a 43-asok felváltották az állásokban. K i s b e r e z s­ n y é r e kerültünk mint hadtesttartalék. Csak Spiess ezredes maradt még 3 századdal Mocsitkén vissza. Mint ez rendesen ilyenkor történni szokott, a pihenőre téréssel egyidejűleg mindjárt egy támadási parancsot is kapott az ezred. Ez a következőképen hangzott : „Saját 3. hadsere­günk a 7. hadtesttel az egész vonalon (Mezőlaborctól Sztrop­kóig) támadásba megy át. A saját hadosztály Váriházán keresztül Havaj irányába támad. A hadtesttartalék viszonyban álló 39. gyalogezred feladata, hogy Kaminci 488-as magaslaton és Szálnokon keresztül előnyomulva a 450-es hegyhátat fog­lalja el. A támadás napjául febr. 28. jelöltetik ki.”

Febr. 26.

A tervezett támadásnak leplezésére az ezred két külö­nítménnyel Radivoj és Kozuchov ellen tüntető támadásokat végeztetett. Spiess ezredes a még Mocsitkén maradt 3 századdal Kis­berezsnyére érkezett és egy megbeszélés keretében tájékoz­tatta a tisztikart a saját és az ellenséges arcvonal helyzete felől. A háború kezdete óta ez volt az első eset, hogy az ezred­nek összes, a fronton levő tisztjei jelen voltak, egy az ezred helyzetét és a megoldandó feladatot tárgyaló megbeszélésen. Velünk szemben a teljes létszámú 12. orosz hadosztály állott.

Febr. 27., 28.

Az ezredet É r f a 1 u r a tolták el. Itt töltötte nyugalomban a következő napot is, miután felsőbb intézkedéssel a tervbe­vett támadást későbbre halasztották el. Időnként havazás.

 

 

A SZÁLNOK MELLETTI HARCOK.

 

Az 1. szálnoki ütközet.

 

Márc. 1.

Az ezred reggel Pusztaházára menetelt. Útközben elvonult József főherceg előtt és őt lelkesen megéljenezte. Már az ezrednek köztudatába ment át, hogy mennyi meleg­séggel gondoskodik a Fenséges úr csapatairól.

A zászlóaljak és alosztályok parancsnokai ekkor a követ­kezők voltak :

 I. zászlóalj Zeiss Oszkár őrnagy, II. Müller Emil százados, III. Moldauer Henrik százados.

1. század Szremacski Sándor fhdgy. ; 2. dr. Berger Károly hdgy. ; 3. Pintér Ferenc szds. ; 4. Gusztovics Artur fhdgy. ; 5. Postl Rudolf fhdgy. ; 6. Papp Gyula zls. ; 7. Kiss Zsigmond rls. ; 8. Herditzky Jenő fhdgy. ; 9. Bohner Zoltán szds. 12. Massányi Gyula fhdgy. I. géppuska-osztag Lépes Győző szds. ; II. Pribil József fhdgy.

Délben az ezredet a K a m i n c i 488-as magaslatra, ahol a hadtestparancsnok megfigyelő állása volt, vonták előre. Itten délután 3 órakor a hadtestparancsnokságnak a következő (803/28. hm. sz.) parancsát vette : „A 20 honvéd hadosztály a 498-as hegyhát mindkét oldalán az ellenséghez a legköze­lebbi távolságra jutott. Az ellenség, mely úgy látszik szárnyait akarja átkarolni, heves támadásokat intéz ellene. A hadtesttartalék (39. gy. e.) bevetésével a támadást tovább akarom vinni.

A 39. gyalogezred jelen álláshelyéről, az erdőrészecskék kihasználásával, jobb szárnnyal a 498-as magaslattól nyugatra levő lapos hegyhátról irány északnak támadjon, a 20. honvéd hadosztály nyugati szárnya ellen előnyomuló ellenséget vesse vissza és a 450-es magaslatot, valamint az attól keletre vezető taligautat 1000 lépésnyi hosszúságban, vegye birtokába.”

A délután folyamán az ezred, harc nélkül, a szálnoki völgy vonaláig nyomult előre. Közben a köd leszállott és a sötétség is beállott. Spiess ezredes az előnyomulás megszakí­tását rendelte el és az ezred harcalakzatban, a mély hóban ülve, itt töltötte az éjszakát. Az összeköttetés a 61-esekkel és Kratochvill alezredes csoportjával felvétetett és az ellenség állásai felé a felderítés megindult.

 

22. számú vázlat.

 

Márc. 2.

6 órakor reggel az ezred megkezdte támadását. A r c - c s o p o r t: Spiess ezredes 8 századdal és a II. gép. puska-osztaggal. Súlyponttal az erdőben előnyomuló jobb szárnyon támadott.

J o b b o 1 d a 1- c s o p o r t : Lépes százados 2 századdal és az I. géppuska-osztaggal. A 498-as hegyhátra való eltolódás után az 508-as magaslatot kellett elfoglalnia, avval a feladattal, hogy a főcsoport harcába is, lehetőleg oldalról, avatkozzék bele. Ezen csoporttól jobbra az előnyomulás kezdetén a 61-es ezred részei voltak, balra az ezredtől a 43-asok nyomultak elő. Jobbra elől, a honvédek irányából, a harcizaj már hal­latszott, midőn az előreküldött 12. század, mely a főcsoport­nak a völgyön való átjutását volt hivatva biztosítani, a messze­látható, csupasz 450-es hegyhát oldalán feltűnt.

10 órakor délelőtt a hegyoldalra felnyomult f ő t á m a­d ó c s o p o r t o t a hegy peremén, az ellenségtől 2-400 lépésnyire, igen élénk puska- és géppuskatűz fogadta. Némi tüzérségi előkészítés után a csoport támadását folytatta és déli 12 órakor az ellenség előállásai el voltak foglalva. Itt azonban, miután már az összes tartalékok fel voltak hasz­nálva és csatáraink minden megmozdulását a kitűnően rejtőző ellenség arc- és oldaltüze vérbefojtotta, a helyenkint kivehető árkoktól 100-200 lépésnyire, a támadást félbe kellett szakítania.

A j o b b o 1 d a 1- c s o p o r t ezalatt szakadékokon át, élénk ellenséges puskatűzben, felküzdötte magát a sűrű bozóttal benőtt 498-as hegyhátra és első vonala harcolva, maga előtt űzte az orosz leplező őrsöket. Jobb szomszédai ezen előnyomulásnál lemaradtak. Az ezredparancsnok, miután a főcsoport további táma­dását tartalékok, nélkül kilátástalannak látta, a jobb (Lépes) oldalcsoportnak a főcsoporthoz való visszavonását rendelte el. A harcból azonban már csak a 2. század és a géppuska­osztag volt kivonható. A 4. század, a nagy hézag részbeni kitöltésére helyén maradt.

Hadseregünk minden részén a feszültség már a tetőfokra hágott, ennek jele volt az a parancs is, mely 3 óra 30 perckor a hadtesttől az ezredhez érkezett és a következőképen hang­zott : „Támadásunk már 3 napja tart. Ez a csapatoknak ellenállhatatlan elánját teljesen felőröli. Az akadályok eltisz­títása a műszaki csapatok által órákig, de nem napokig tart. Ma délután 6 órára az összes, a 450-es és 508-as szakaszok ellen megindított erőkkel, az utolsó szurony bevetésével, általános rohamot rendelek el. A tüzérség készítse ezt elő és délután 6 órától az ellen­séges vonalak mögötti terepet szórja le. Minden szükséges előkészületet haladéktalanul meg kell tenni.”

Az ezredparancsnok erre, első intézkedésképen, a 6. és 1/2 9. századot, I. géppuska-osztagot és az utász-szakaszt a jobb szárnyra az I. zászlóaljnak bocsátotta rendelkezésére. Este két aknavető és egy fényszóró érkezett az ezredhez. A hadosztály, ezúttal először, k é z i g r á n á t o t  é s  k i s a c é 1 p á n c é 1 o k a t is ajánlott fel a küzdő csapatoknak, a legénység azonban, miután hozzájok kellő bizalma még nem volt, visszautasította azokat. A támadáshoz minden előkészület megtörtént.

A rohamra kijelölt, vagyis az összes századok legénysége, a hátizsákokat letette. Tüzérségünk az I. zászlóalj bal szárnya előtt az ellenség állásait derekasan lőtte, utászaink pedig Szojka főhadnagy vezetésével, az ezen részen felállított orosz akadályokat, főleg a spanyollovasokat, haláltmegvető bátor­sággal eltávolították. Világító pisztolyaink igen jó szolgálatot tettek, aknavetőink azonban - valószínűleg a kezelők gyakor­latlansága folytán - ekkor még nem sok kárt tettek az ellen­séges állásokban. 6 órakor, élénk puska- és géppuskatűz után, az ezred rohama megindult. Derék századaink igazi hajdúvirtussal mindenhol betörtek az orosz állásokba, az ellenséget azonban nem mindenhol sikerült azokból rövidesen kiverni.

A ritka vonalban az árkokig elétörő és azokba beugró vitézeinket mindenhol nagy túlerő fogadta és a tusa több helyen megállott, más helyen azonban, mint a 3. (Pintér) és 1. (Szremacski) századoknál megújuló előtörésekben és kézi­tusákban mindaddig folytatódott, míg végre este 8 óra tájban úgy a 450-es hegyhát, mint a kijelölt erdei állások birtokunkba nem kerültek.

Márc. 3.

150 orosz, közte 4 tiszt, került fogságunkba és 3 géppuskát zsákmányoltunk. A két géppuska-osztag az ezredparancsnok jelentése szerint a küzdelemből különösen kivette részét. Pribil főhadnagy a II. osztag parancsnoka, meg is sebesült. Osztagát Herditzky főhadnagy vette át. Éjfél tájban az ellenségnek, egy a balszárnyunk ellen inté­zett támadását visszavertük. Jobbra tölünk is folyt a harc és az éj folyamáig Kratochvil alezredes ismételten sürgősen segítséget kért tőlünk, mert attól tartott, hogy csoportja elvérzik az oroszok átkaroló támadásai alatt.

A hadtestparancsnokság ezt a segítségadást elrendelte. Egy ember pihent tartalékunk sem volt, mégis habozás nélkül siettünk szorongatott bajtársaink tehermentesítésére. 2 óra 30 perckor Zeiss őrnagy a 12. (Massányi) századdal és az I. gép­puska-osztaggal megerősített I. zászlóalj maradványaival (alig 200 puska) rohamra indult a - nemsokára olyan véres emlékűvé vált - 508-as erdős magaslat ellen, a Kratochvil-­csoport megsegítésére.

 

23. számú vázlat.

 

Az ellenség állásainak vonala, sőt távolsága is teljesen ismeretlen volt és annak felderítésére nem volt idő. Így történhetett meg, hogy (éppúgy mint febr. 15-én a Radivojon) az ellenség - mely előreküldött kutatóinkat ártalmatlanná tette, - zászlóaljunkra meglepetésszerűen rendkívül erős puskatüzet zúdított és annak megkerülő osztagai csakhamar annak oldalait támadták meg. (Lásd vázlat.)

Súlyosbította a helyzetet. hogy a támadók mögött állásban maradt 5. század szakaszai, - a támadás iránya felől tájéko­zatlanok lévén, - a sötétben az előnyomuló csoportra hátul­ról igen élénk tüzelésbe kezdtek. A 48 óra óta tartó fáradalmakban és harcban a végsőkig kimerült századoknak csak igen kemény tusa árán sikerült a kelepcéből kiszabadulniok. Ez alkalommal Lépes százados a géppuska-osztag parancs­noka és mintegy 20 ember az őket körülvevő túlerő által leküzdve, nagyobbrészt sebesülve, az oroszok fogságába esett. Köztük volt Balogh Gábor őrmester a géppuska fedezet parancsnoka is, aki a géppuskák biztonságbavitelénél és a közelharcban nevezett százados védelmében, hősiesen kitüntette magát. *(Lépes százados 1918. márciusában Szibériából, - melynek horzalmas táboraiba ezredünk emberei majdnem kivétel nélkül kerültek, - harmadszori szökésével haza került és még az olasz fronton parancs­nokolt. Az ezrednek fogságba került tagjai szívesen vállalták a szökéssel járó veszélyeket és fáradalmakat és a szerencsések, akik idejében haza­juthattak, - még az olasz fronton hancoltak. Lépes szds.-nak 1. szöké­sénél Macz János (Újléta), 2. szökésénél Szoboszlay Imre (Debrecen), Nagy Imre (Hosszúpályi), Patka (Diószeg) és Góz (Derecske) gyalogosok felül­múlhatatlan odaadással voltak segítségére.)

Márc. 4.

Az ezred veszteségei a két roham alkalmával : Laubner (Bärenkopf) Imre kadét és 56 ember halott; Pintér Ferenc százados, Pribil József főhadnagy, Deák és Weiss Ármin kadétok és 160 ember sebesült ; részben sebesülten az oroszok fogságába került : 102 ember. Összes veszteség : 323 fő =  25.3 százalék. Véres veszteség : 221 fő  = 16.2 százalék.

A nap az elfoglalt állások megerősítésével telt el. Hajnalban az ellenség kisérletet tett a 450-es hegyhát visszaszerzésére, támadását azonban a III. zászlóalj véresen visszaverte. 80 oroszt ejtettünk foglyul. Később, délelőtt, az oroszok ugyanezen a részen, egy újabb támadás közben, sapkalengetéssel próbálkoztak közelünkbe férkőzni, heves tüzelésünk ezuttal is visszaűzte őket. Az ezredben a két ütközetnapon tanusított különösen vitéz magatartásáért 10 legénységi vitézt nagy ezüst, 18-at kis ezüst vitézségi éremmel tüntettek ki. József főherceg hadtestparancsnok a csapatok magatartá­sárál a legnagyobb dícsérettel emlékezett meg és hősies­ségökért köszönetét fejezte ki.

Jobbra tőlünk a 61-esek voltak. Tartalék a 2 század 37-es segélyhely és ütközetvonat Borozsnyán volt. Az ellenség csak igen vigyázatosan követte ezredünket Pusztaháza-Érfalu vonaláig. Járőreink vele érintkezést tar­tottak. Egy járőrrel a Saliska magaslatra kiküldött Papp Gyula zászlós egy nála erősebb orosz járőrt meglepett és foglyul ejtett. Az ezredet 5 századba oszlották be és Pacor ezredes csoportparancsnoknak rendelték alá.

 

A 2. szálnoki ütközet.

 

Márc. 5.


E napon az egész 17. hadosztály támadásra indult az oroszok által eddig olyan nagy szívósággal védett 508-as erdős magaslat ellen. A mi csoportunk parancsnoka báró Henneberg ezredes dandárparancsnokunk volt. A támadásban, rajtunk kívül, a 46., 61. és a 96. ezred, továbbá a 37/II. zászlóalj vett részt. Tőlünk jobbra (keletre) Teuss ezredes csoportja, mellette a 20. honvédhadosztály indult támadásra ; balra, a hadosztály bal szárnyán Pollák alezredes csoportja Hocsát tartotta. Most ilyen erőkkel és felkészültséggel indult meg a táma­dás az 508-as magaslat elfoglalására, amit 3-án hajnalban egy gyenge zászlóaljjal próbáltunk elérni.

A támadáshoz ezredünk - jobb szárnyon az I. középen a III. és balszárnyon a II. zászlóaljjal - oly mélyen tagozódott, hogy a hozzánk beosztott 46-os (Szávics) zászlóalj számára első vonalunkban már nem volt hely, úgy hogy azt a III. (Müller) zászlóalj mögött 2. és 3. vonalba állították. A csoport feladata az volt, hogy az előtte álló orosz állá­sokat elfoglalja, azután jobbra az 508-as magaslatra nyo­muljon. Az ellenség árkai, - mint azt járőreinknek az a néhány embere, akiket a jól fedett, fákon is rejtőző orosz lövészek tüze megkímélt, némileg megállapították, - tőlünk 2-300 lépésre, több vonalban húzódtak. A bükk-szálerdő, mely a támadási terepet fedte, sűrű bozóttal volt benőve, a völgyeken reggel köd feküdt.

5 órakor a támadás, rövid tüzérségi előkészítés után, mint ahogy el volt rendelve, általános meglepetésszerű elő­töréssel, megindult. Az I. (Zeiss) és a III. (Müller) zászlóalj 2-300 lépés meg­tevése után a láthatatlan ellenségnek rettenetes kereszttüzébe került. Percek alatt borítva volt a hó sebesültekkel és hol­takkal. Az I. zászlóalj bal szárnyán, egy vízmosásban elő­nyomuló 1. századot az oroszoknak kitünően vezetett tüze mondhatni elsöpörte. 6 órakor del. Spiess ezredes, aki a legelső vonalig előre­ment, már nagyon megritkult századainak előrántására a 46-os zászlóaljat indította rohamra.

 

24. számú vázlat.

 

Rövid előtörés után ez a kísérlet is véresen összeomlott. 7 órakor egy hozzánk irányított 61-es zászlóalj egy száza­dának bátor erőfeszítése sem vitte az ellenségig a rohamot. Vitéz parancsnokát már akkor elérte a hősi halál, mikor Müller századosnál jelentkezett. 7 óra 30 perc. Miután a támadás megállott, a II. (bal­szárny) zászlóalj is előnyomulásra és jobbrakanyarodásra kapott parancsot. 7 óra 55 perckor jelenti ennek a zászlóaljnak a parancs­noka, hogy támadás közben bal oldaltüzet kapott, úgy hogy ha jobbra kanyarodna, háttűzbe kerülne. Ugyanekkor Zeiss őrnagy is jelenti, hogy az I. zászlóalj veszteségei rendkívül nagyok. Csak Papp Gyula zászlós jutott be a szélső jobb szárnyon a 6. század egy rajával az ellenség árkába.

 

25. számú vázlat.

 

Hét század vérzett el itten és az ezred hősiességét bizo­nyítja, hogy két óra alatt állományának felét elvesztette. Délelőtt 9 óra. Nehogy az első vonalban küzdő századok megmaradt töredékei is egy ellenséges előtörésnek áldozatul essenek, Spiess ezredes azokat kiindulási helyökre visszarendelte.

Az ezred veszteségei a következők voltak : Elesett 113 hős gyalogos ; megsebesült Bohner Zoltán százados, Massányi Ferenc (belehalt sérülésébe), Postl Rudolf és Szremacski Sándor főhadnagy, Gulácsi Lajos hadnagy, Szivós Antal és Kató József zászlós, Szerinka és Zsiros kadét és 215 derék hajdú és bihari fiú ; eltünt 3 tisztjelölt és 138 ember.

Összes veszteség (az ezred 953 főnyi állományából) 468 fő = 49.1 százalék. Véres veszteség = 34.4 százalék.

Egyik legszomorúbb napja volt ez az ezrednek. Este a VII. menetzászlóalj második fele megér­ kezett. Állománya : 1 százados, 9 alantos tiszt (tisztjelölt) és 507, nagyobbrészt régen kiképzett ember.

Márc. 6., 12.

A  h a d t e s t  á t c s o p o r t o s u l t. Ezredünk, bal szár­nyával a Szálnoktól nyugatra húzódó mélységi vonalnál, fele­részben a 450-es hegyháton, melletünk jobbra a 46/I. balra a 37/III. zászlóalj állott. Úgy az éjszakák, mint a nappalok csendben teltek el. Pusztító vihar utáni nyugalom. Hó esett.

Állásaink a balszárnyon 100, a jobbon 1500 lépésre vannak az oroszokétól. A közbeeső téren helyenkint jól beásott rajok vannak, melyek egymást állandóan nyugtalanítják.

Tőlünk jobbra gyakran távoli harcizaj. Hadtestünk azonban, a nagy veszteségek után, csak tüntető vállalkozásokat végeztet, így Radivoj és Velkő irányba is, minek következ­tében az oroszok előttünk álló erőinek egy részét oda vonta.  Éjjelenkint mi is, rakéták, fényszórók, fényjelek, világító pisztolyok, kézigránátok stb. igénybevételével, lövöldözéssel, rohamjelekkel, sőt kiáltásokkal is tüntetéseket hajtunk végre. Az ellenség félrevezetése sikerült, mert állásaiból nem mozdul ki, csak idegesen, de eredménytelenül lövi árkainkat.

Márc. 8-12. A hideg -14° C.-ig fokozódott. A nagy véráldo­zatok után még a nagyszámú fagyás, sőt tifusz is ritkította századainknak anélkül is ritka sorait, úgy hogy a 10  s z á ­z a d b ó 1  5- ö t  a 1 a k i t o t t a k. Állomány : 825 fegyver. Spiess ezredes irányítása mellett állásainkat és pihenő helyeinket tökéletesen kiépítettük.

Márc. 13., 19.

Az idő végre megenyhült. Ezredünket a honvédek felvál­tották és mint hadosztálytartalék É r f a l u  é s  V o j t ­v á g á s r a  került. Itt egy második és egy - Hegyzávod-­Köves-Borozsnya-Felsőolsva vonalában létesítendő, - 3. el­lenállási vonal kiépítésén dolgoztunk. Munkánkat a Viskó felől oldalozó ágyútűz zavarta. Éjjel állandó puskaropogás volt hallható. Időnkint hóesés. A rákövetkező hóolvadás az árkokat vízzel megtöltötte, aminek levezetése sok gondot és munkát okozott. 16-án József főherceg Spiess ezredesnek átnyujtotta a Lipót-rendet. Megtudtuk, hogy a cs. kir. 28. (prágai) cseh gyalog­ezred Pothavonál a Koniezsna nyergen, ellenállás nélkül meg­adta magát és ezért azt feloszlatták.


A 3. szálnoki ütközet.

 

Márc. 20.

Reggel az oroszok megtámadták a 20. honvédhadosztály bal szárnyát. A 450-es magaslaton betörtek és azt elfoglalták. Az orosz hadifoglyok vallomása szerint tisztjeik ütlegek­kel és revolverrel űzték őket támadásra. Röviddel azután a 498-as magaslat is az ellenség kezére került. A nap további folyamán az egész vonalon heves harcok fejlődtek ki. Tartalékban álló ezredünket délelőtt felriasztották és még a délelőtt folyamán előrevonták.

6 óra dut. az ezred azt a parancsot kapta, hogy haladék­talanul támadásra induljon a 450-es hegyhát visszafoglalására. Tőlünk jobbra a 61. ezrednek kellett támadnia. Spiess ezredes, az egész támadó csoport parancsnokától, Teuss ezredestől vett parancs értelmében, az ezred 5 századát és 2 géppuska-osztagát következőképen csoportosította

A.  S p i e s s  e z r e d e s  személyes vezetésével. 1., 2., 5. század (Zeiss őrgy.), I. és II. géppuska-osztag. Éjfélkor a 417-es magaslatról indul. Támadási cél a 450-es magaslati pont.

B.  M o 1 d a u e r  s z á z a d o s  vezetésével 3. és 4. század a Spiess csoporttól k. b. 500 lépésre jobbra (keletre) áll fel. Éjfélkor előnyomulását megkezdi. Támadási célja, a 450-es hegyhát szemben levő része.

Márc. 21.

A támadás végrehajtása a következőképen történt : A Spiess-csoport éle 1 órakor éjjel eléggé észrevétlenül elérte a tetőt, összeköttetése azonban az éj sötétjében és erdő­ben a Moldauer-csoporttal megszakadt. Spiess ezredes, aki ilyen esetben mindég a saját erejében bízva cselekedett, sok várás nélkül rohamra indult csoport­jával. Legelsőnek a II. (Herditzky) géppuskaosztag emberei értek az orosz állásokba. Őket nyomon követte az 1. és 2. század. Rövid, de heves kézitusa után az oroszok, halottak és foglyok visszahagyásával, a saját csapataink által előző napon feladott árkokban berendezett főállásukra menekültek vissza, ahonnan állandóan pusztító golyózáporral árasztották el a Spiess-csoport előtti terepet. Ezen csoportnak előrejutása ez által teljesen lehetetlenné vált. Ez okból Spiess ezredes éjjel 2 órakor a tartalékban levő 1/2  5. és az elfoglalt árkokban túlzsúfoltan álló 2. századot

 

26. számú vázlat.

 

a Moldauer-csoporthoz rendelte, hogy a támadás súlypontját ezen előnyösebb helyre áthelyezze. A 2. és 1/2 5. század hajnalban a Moldauer-csoport mögé érkezett és a 3. és 4. század között haladéktalanul támadásra indult, azonban az ellenség tüze ekkor már itten is oly hevessé fokozódott, hogy tüzérségi támogatás nélkül a táma­dás folytatása a századok teljes feláldozásával egyenértelmű lett volna.

Az eddig elért eredmény után, a - 39-esekhez méltó - derék fegyvertényre, következett be az a szörnyű esemény, mely a napot az ezred történetének egyik legszerencsétlenebb napjává tette. Mert nem bámulatot keltő elszánt támadásban, vagy ember-ember elleni hősies tusakodásban érték igen nagy veszteségek, hanem azok, mondhatni védtelen hely­zetben, a szerencsétlen körülményeknek hihetetlen össze­játszása folytán állottak elő.

Midőn kivilágosodott, feltárult ugyanis a helyzet egész komolysága : a tőlünk jobbra támadó csapatainknak nem sikerült a mellettünk levő árkokat elfoglalniok és századaink ezen oldalról, magasabban levő ellenséges lövészek és gép­puskák hosszantozó tüzének voltak kitéve. Ezért 1 órakor dut. a felsőbb parancsnokság a vitézül megszerzett állás kiürítését rendelte el.

Ez nem látszott nappal sem nehéznek, mivel ennek, az előtte való napon még birto­kunkban volt állásnak, századaink által visszafoglalt részéből, egy futóárok vezetett hátra az erdős völgy felé. (Lásd vázlat A árok.)

Ezektől az árokoktól k. b. 100 lépésnyire keletre egy épolyan, vele párhúzamos futóárok húzódott (Lásd vázlat B árok), mely azonban már az oroszok birtokában levő árkokba torkolt és azt senki sem sejtette, hogy annak végét az oda már lehúzódott oroszok megszállották.

Így történhetett meg, hogy midőn az elsőnek visszavonuló 2. és 3. századunk szakaszai a futóárok végénél a nyílt terepre kiértek, ottan irgalmatlanul lekaszáló puska- és géppuskatűz fogadta őket. A habozó, vagy a keskeny árokban visszatérni akaró embereket a felülről lesietők egyszerüen belenyomták a halál-torkába. Az iszonyat kiáltásai nem tudták túlharsogni az orosz puskák ropogását, géppuskák kelepelését és az ellenségnek diadalordítását. Ebben a helyzetben Kiss Ernő e. é. önkéntes, aki csodá­latosmódon sértetlenül került le ebből a vérfürdőből, a szomszédok figyelmét az ezrednek ezen borzasztó helyzetére felhívta és azokkal az ellenséges futóárkokat tűz alá vette, ezek megszállóit elhallgattatta és így a további visszavonulást megkönnyítette. Ekkor azonban már, alig néhány perc lefolyása alatt, száznál több derék vitézünk feküdt egy alig 100 lépés hosszú térségen, holtan, vagy halálra sebezve, mondhatni egy ha­lomban. A bal szárny csak az esti szürkületben vonult vissza a támadásnál elért vonalból.

A 17. hadosztály jobb szárnyát a 488. Kaminci-Szálnok 447-es és 417-es magaslatok vonalában előkészített II. állásba vonta vissza. Az ezred ismét Érfaluban és Vojtvágásán gyülekezett. Az ezred az elmúlt két napon 400 embert vesztett. Ebből az 1. századra 46, a 2-ra 123, a 3. századra pedig 74 fő jutott. Az elesettek között volt Moldauer százados is. Azonban, a foglyok elmondása szerint, az oroszok veszteségei is felette nagyok voltak és érzésük az volt, hogy ellenünk sikerrel nem intézhetnek támadást.

 

417-447-es hegyeken állásban.

 

Márc. 22.

-3° C hideg. Az éjszaka nyugodtan telt el, reggel 6 órakor azonban elől harcizaj támadt és nemsokára hírül vettük, hogy az orosz 417-nél a 43-asok állásába betört. Ezredünk és Puszta­háza felől két 46-os század ellentámadásra rendeltetett, az éppen megérkezett  VIII. m e n e t z á s z l ó a l j  pedig Kövesről Vojtvágásra irányíttatott. 6 óra 30 perckor az ellenség a 447-es magaslaton a 96-osoknál is betört.

Az ezen pontokra végrehajtandó ellentámadás vezetésével Spiess ezredes volt megbízva és ő olyan körültekintően és amellett gyorsan intézte azt, hogy az elvesztett állások kevés veszteséggel, még a délelőtt folyamán, ismét kezeinkbe ke­rültek. Az ellenség azonnal ellentámadásra indult Szálnok felől, azonban csakhamar százával feküdtek előttünk a II. (Her­ditzy) gp.-o. által lekaszált oroszok holttestei. 400 foglyot ejtettünk. Ez volt a válasz tegnapért. Délután 6 órakor az oroszok újra támadtak, azonban ekkor már könnyen visszavertük rohamukat.

Márc. 23.

Szomorú nap. Hírül vesszük, hogy  P r z e m y s l  v á r á t  a z   e l l e n s é g  k i é h e z t e t é s s e l  h a t a l m á b a  k e r í­ t e t t e.

Átcsoportosítás. Ezredünk, mint Pilár ezredes csoport­jának tartaléka, Érfalura került. Balra a 43-asokkal, jobbra a 61-esekkel tartunk összeköttetést. A VIII/2. menetzászlóaljat beosztották.

Márc., 24., 26.

24-én ezredünk ismét a 447-417-es állásokba került fel és Spiess ezredes azonnal hozzákezdett azoknak a leggondo­sabb műszaki megerősítéséhez. Az akadályvonalban akna­mezőket létesítettek, a lövészárkokat srapnellernyőkkel látták el. Az ellenségnél szintén erődítési munkálatok folytak. Éjjelenként felhangzott a mindkét részről előretolt járőr­fészkek megszállóinak harca. Az ezrednek 6 százada és 6 géppuskája volt az állásban és 1 1/2 század tartaléka, úgy a jobb, mint a bal szárny mögött. Ellenséges tűzérségi tűztől 3 halottunk és 3 sebesültünk volt. Naponta céllövészet gyakorlása az orosz állásokban mu­tatkozó célokra, állásaink előtti tereptárgyakra való belövéssel egybekötve.

Márc. 27. - ápr. 3.

Az ezredet, melynek állománya a VIII/2. menetzászlóalj beosztása után 1308 puskára növekedett, 1 1/2 zászlóaljba osz­tották.

A tiszti beosztás a következő volt:

 

I. Zászlóalj.

Parancsnok : Zeiss Oszkár őrnagy.

1. század.

Parancsnok : Pintér Ferenc százados. Beosz­tott dr. Berger Károly fhdgy., Darvassy kadét.

2.   

Gusztovics Artur fhdgy., Hollós hdgy., Gross, Szabó Sándor kadétok.

3.   

Zvolenszky Béla fhdgy. Beosztott : Révész Ala­dár hdgy., Papp, Szivós, Janku zászlósok.

4.   

Lupeán Sándor szds. Beosztottak : Fiala, Kiss Zsigmond, Bukovinszky zászlósok.

II. Zászlóalj.

Parancsnok : Hedrich Rudolf százados. Segédtiszt : Beke Jenő hdgy.

5. század.

Müller Emil. Beosztottak : Zelenka Ferenc hdgy., Kreutz, Borotvás, Jóvér zászlósok és Kálmán kadét.

6.   

Radó Lajos fhdgy. Beosztott : Vitéz József hdgy., Konrád, Vojt zászlósok.

I. géppuska-osztag :

Herditzky Jenő hdgy.

II.              

Véber zászlós.

 

Ezeken a napokon Spiess ezredes csoportjához tartozott még a 61. gy. e. 2 zászlóalja és a 37-es fél zászlóalj. Ezekkel együtt, 27-én délelőtt az oroszoknak egy elég heves támadását vertük vissza

 

27. számú vázlat.

 

Időnként eső, a magasabb hegyeken hóvihar. Az erőditési munkákat serényen folytatjuk. A naponta lejátszódó csatározások közben 1 tiszt eb 2 legény halottunk, 2 tiszt és 9 legény sebesültünk volt. Két kis fényszórót kaptunk.

 

A húsvéti nagy csata.

 

Ápr. 4.

H ú s v é t v a s á r n a p. Az ezred 6 századából 4 1/2 szd. a szálnoki erdei állásokban első vonalban, a 1/2 6. a 417-es magaslat (bal szárny) mögött, az 5. század egyik fele az ezred­parancsnokság kunyhója mellett, a közép mögött, míg a másik fele a 447-es magaslat (jobb szárny) mögött tartalékban állott. Reggel járőrharcok. A szomszédos (Teuss) csoport árkait az ellenség tűzérsége erősen lőtte. Az orosz állásokból fehér zászlóval egy altiszt jött át hozzánk, aki egy kosár finom ételt hozott és az ő húsvéti üdvözletüket tolmácsolta. Ezt a békés udvariassági látogatást hadtestünknek egy tisztje egy altiszttel viszonozta. Mindennek dacára a hangulat túlfűtött. Ezt nem titkolta a hadtestparancsnokság sem, mely az ellenség várható közeli támadására ismételten figyelmeztetett bennünket.

Ápr. 5.

Az éjszaka igen sötét volt. Hajnal óta állásaink előtt élénk járőrlövöldözést lehetett hallani. 4 órakor reggel járőreink jelentik, hogy az oroszok kis csoportokban gyülekeznek előttünk az erdőben és a drót­akadályokon megkíséreltek rést vágni. 4 óra 30 perckor erős tűzérségi tűz kezdődött állásainkra, melynek eredményeként távbeszélőösszeköttetésünk a szom­szédos csoportokkal megszakadt. Egyidejüleg tőlünk jobbra is csatazaj hallatszott. A 20. honvédhadosztály indult támadásra, hogy az előtte való napon tőle elragadott állásokat visszafoglalja. 5 órakor a hegyoldal holttereiben összegyűlt orosz töme­gek rohama, különösen az 1. 3. század körlete ellen meg­lepetésszerüen megindult. Véres tusában az árkok védőit legyőzték és az első állásban beállított ágyú is a kezükbe került. Midőn Spiess ezredes ezredparancsnok arról értesült, hogy az orosz árkainkba betört, a bal szárny mögött lévő, fél­századot, melynek Prokopovitsch főhadnagy volt parancs­noka, ellentámadásra rendelte.

 

28. számú vázlat.

 

A harcizaj mindjobban fokozódott és megfigyelhető volt, hogy állásaink közepe felől a mögötte levő szakadék irányába, a bozótos hegyoldalon embereink csoportonként lefelé húzódnak. Spiess ezredes a közelében levő 1/2 5. század ezredtartalék parancsnokának, Müller századosnak azt a parancsot kiáltotta oda, hogy egy szakaszával siessen a „gyáván megfutamodot­tak” elébe, minden eszközzel teremtsen rendet és velök a jobb szárny irányából intézett ellentámadással vegye vissza az elvesztett állásrészt, maga pedig összegyűjtötte a közelében levő embereket, küldöncöket és távbeszélőket és szürke gumiköpenyében, hosszú botjával, az utolsó szakasz tartalék­nak élére állva, egyenesen indult neki az 1. század bal szár­nyának, ahol a harcizaj a legnagyobb volt.

Közben az ellenség a 2. (Gusztovics) század jobb szár­nyán is behatolt és a hegyoldalon felrohanókat igen erős gyalogsági tűz alá vette. Spiess ezredes megállította a kis támadó csoportot és a bokros terep gondosabb kihasználásával folytatta a támadást. Egyúttal egy küldönccel elrendelte a fél 37/II. zlj. előrevonását. Ekkor már állásunknak csak a szélső szárnyain tartotta magát végső erőfeszítéssel néhány szakaszunk.

Spiess ezredes - látva, hogy az elfoglalt állásainkba fel­özönlött oroszok támadásukat folytatni akarják - anélkül, hogy a 37-es fél zászlóalj megérkezését bevárta volna, rohamra adott parancsot. A rohamjelt fúvó ezredkürtössel az élen, maga vezeti a végsőkig fellelkesült maroknyi csapatot. A magas szikár vezér az elsők között volt, akit a reájuk irányított ellenséges tűz leterített. Először térdén sebesült meg, azonban térden állva is buzdító szavakat kiált. Ekkor mellét járja át egy golyó. Leha­nyatlik, de fekete körszakállas fejét fenntartva, hosszú botjá­val még ismételten előre int.

A vitéz ezredkürtöst is golyó éri. Evvel ő nem törődik. Egy fának támaszkodva, szünet nélkül tovább fújja a rohamot.

A hajdúfiúk azonban, ezen hősi példaadások nélkül is, átérezték a pillanat kritikus voltát és a sok névtelen hős, ahogyan csak ezeréves határokért lehet, oly haláltmegvető elszántsággal tört az elvesztett állásrészekre. Müller százados, Spiess ezredes parancsa értelmében, Kreutz zászlós szakaszával sietve a visszavonulók felé indult és csak azok közelébe érve látta, hogy azok mind bicegő, ván­szorgó, vagy sebesültvivők által cipelt sebesültek. A szakasz az állások felé folytatta előnyomulását és az 1. (Berger) század jobb szárnyára érve, azt tűzharcban találta egy a drótakadályok előtt megállított ellenséggel. A század bal szárnyának irányából (a század kiterjedése 300 lépésnél nagyobb volt) kézitusa lármája hallatszott.

Müller százados a magával hozott szakaszt és az 1. szd. mellett harcoló 2. szd.-ból kivett szakasznyi csoportot azonnal ellentámadásra rendelte. Ezeknek parancsnokai Darvassy és Kreutz zászlósok seb­tiben összegyűjtötték a közelben található kukoricagránátokat és szakaszaik élére állva, (kézigránát-kezelésben akkor még csak kevés legénységi személy volt jártas) lépésről-lépésre kiszorították az árkokból az azokban zsúfoltan álló ellenséget. Egyidejűleg Prokopovitsch (most vitéz Prokopovitsch) főhadnagy a fél 6. századdal igazi hajdúrohamot indított az állásainak balszárnyára betört ellenségre és viszasszerezve az elvesztett löveget, az már kevés pillanat mulya, új závárzattal, ismét tüzet okádott az állások felé tóduló orosz csoportokra.

Az 5. századnak másik fele is felküzdötte magát az álláso­kig és mindent letipró lendülettel verte ki a már a 2. század állásaiba is bejutott muszkákat. Erre a 3. századnak az árkokból kiszorított, megtizedelt rajai is újra neki rohantak az azokban nyüzsgő ellenségnek és kiverték azt azokból, azonban egy újabb orosz hullám ismét kiveté onnan őket. Ebben a válságos pillanatban ért oda a század tartaléka és véglegesen leszámolt a győzelmét már biztosra vevő ellenséggel. Időközben az ezredparancsnoksági kunyhó közelébe érke­zett Zsehránszky százados is a 37-es fél zászlóaljjal és Schmidt 43-as hadnagy egy századdal és a pihent csapatok haladékta­lanul a nagy terjedelmű állás még ellenséges kézen lévő részeinek elfoglalására indultak. A kiválóan vezetett, nagy lendülettel végrehajtott roham fényesen sikerült. Sajnos, a hős parancsnokot, Zsehránszky Ferenc századost a győzelmes roham után egy sebesült muszka halálos golyója leterítette.

9 órakor már minden elveszett állásrész hiánytalanul ismét birtokunkban volt és hosszú sorokban 1080 fogoly muszka menetelt állásaink mögé. Árkainkban és azok előtt százával, sok helyen halmokban feküdtek a géppuskáink által lekaszált oroszok holttestei. A mindössze hat századunkat támadó két orosz ezred egy része az állásaink előtt húzódó szakadékokban keresett mene­déket, ahol tűzérségünknek reáirányított tüzelése következ­tében alig várta az alkalmat, hogy magát megadhassa. Az oroszok két géppuskát hagytak kezünkben (az ő ezre­deiknél is csak 4-5 volt) és estig 1600 orosz puskát számol­tunk össze. Azonfelül sok Manlicher-puskát is zsákmányol­tunk, ugyanis az oroszok egyes századai már a Przemyslben birtokukba került, ilyen puskákkal voltak ellátva.

4 óra 30 perckor délután Szálnok felől fehér zászlót len­gető ellenséges csoportok közeledtek az ezred jobb szárnya felé, tűzérségünk azonban csakhamar szétszórta őket. Bracciofortei Spiess Szilvió ezredes, akit Kacsárdi őrmes­ter a hátán mentett ki a tűzvonalból, miután Érfaluról még üdvözletét küldte ezredének, Istenbe vetett hittel, a halállal, mint ahogy azt mindig tette, keményen szembenézve, kilehelte lelkét. Vele egy kiválóan képzett és rettenthetlen bátorságú parancsnokot vesztett el az ezred. Ezen utolsó fegyvertényéért utólag a Mária Terézia Rendet ítélték oda neki.

Az ezred veszteségei súlyosak voltak. Parancsnokán kívül elesett még 53 ember. Megsebesült : Velinszki főhadnagy, Jóvér Antal, Borotvás, (mindkettő az 5. szd.-tól) és Véber zszls. Kálmán (5. szd.) Balogh Gyula és Varga Ferenc kadét és 155 ember. Eltünt, vagyis az ide-oda hullámzó harcok folyamán, részben sebesülten fogságba esett, Szabó zászlós és 133 ember. Ez utóbbiak között volt három járőrünk is. Egyedül az 5. századnak vesztesége 17 halott és 97 sebe­sült volt.

Ezen, az ezredre nézve felette dicsőséges nap után az ezred létszáma ismét 835 fegyver és 6 géppuskára apadt. P a r a n c s n o k s á g á t, immár harmadikszor,  Z e i s s  ő r n a g y  vette át.

Szomszédainknak azonban nem mindenhol sikerült az orosz túlerőt visszaverniök, ennek következményeképen az ezred az éj folyamán a 2. állásba visszarendeltetett. Állásaink elhagyását az ellenség későn vette észre, akkor is, kimerülése folytán, üldözésre még nem is gondolt.

 

 

A borozsnyai állásban.

 

Ápr. 6.

A kora reggeli órákban az ezredet a még hátrább eső  K ö v e s - B o r o z s n y a - i  vonalba, az úgynevezett borozsnyai állásokba rendelték. Három század 6 órára már ide is érkezett és hozzáfogott a futólag kiépített állás rendbehozatalához. Mindenki átérezte, hogy az orosznak nem szabad tovább jutnia. A teljes ezred megérkezése után a jobb szárnyat maga Zeiss őrnagy vette át, míg a bal szárny parancsnoka Hedrich százados lett.  Jobbra tőlünk a 61-esek voltak. Tartalék a 2. század 37-es segélyhely és ütközetvonat Borozsnyán volt. Az ellenség csak igen vigyázva követte ezredünket Pusztaháza – Érfalu vonaláig. Járőreink vele érintkezést tartottak. Egy járőrrel a Saliska magaslatra kiküldött Papp Gyula zászlós egy nála erősebb orosz járőrt meglepett és foglyul ejtett. Az ezredet 5 századba osztották be és Pacor ezredes csoportparancsnoknak rendelték alá.

 

29. számú vázlat.

 

Ápr. 7.

Az e napon megjelent 775/hmv. sz.  hadtestparancsnoksági parancs a következőképen szólott : „Mint ahogy arról személyesen is meggyőződtem, húsvét hétfői harcaink eredmé­nyének oroszlánrésze a 39. gyalogezredet illeti meg. Az ezred ezen alkalommal a becsület mezején elvesztette mindnyájunk által mélyen gyászolt hős parancsnokát, Spiess ezredest A VII. hadtest örökké hálásan fogja őrizni dicsőségteljes emlékét. A 417-es magaslat körüli harcokban a 39-es ezred, mint már annyiszor, egész kiváló módon kitüntette magai. Régi jó hírnevéhez híven a már elvesztett állást, pusztító tűzben, hősies rohammal visszafoglalta és sok foglyot ejtett. Legmelegebb elismerésemet fejezem ki ezért. Az ezred majd­nem annyi foglyot ejtett, mint ahány katonát számlált. Biza­lommal tekintek a még előttünk álló harcok elé, mert tudom és érzem, hogy az ilyen csapatoknak csak győzelem juthat osztályrészül. József főherceg lovassági tábornok.”

Ápr. 8-13.

Az állás gondos kiépítése. Drótakadályokat és földi­torpedókat létesítettünk. Sok helyen üres konzervdobozokból készített riasztóharangokat helyeztünk el. Az eső következté­ben sok állás beomlott. Élénk tüzérségi tevékenység mindkét oldalon. Különben nyugalom, mert - bár az ellenség támadási előkészületeiről elég híreket kaptunk - erre azonban az orosz mi előttünk, úgy látszik, a húsvéti lecke hatása alatt, csak nagyon nehezen szánta rá magát. A szomszédos 43-asok 10.-én, a 61-esek 11.-én vertek vissza egy-egy támadást. És végre egy vérben, fagyban átszenvedett tél után mutat­koznak a minden rosszat elfelejtető tavasznak előjelei. Sok he­lyen azonban az olvadó hó alól tavaszi virág helyett az eleset­tek tetemei tűntek elő ...

Ápr. 14.

K 1 e i n  L á s z t ó   a 1 e z r e d e s a IX. menetzászlóaljjal megérkezett és átvette az ezredparancsnok­ságot. Az ellenség kémkedési üzelmeinek megakadályozása céljából a hadosztályparancsnokság ,.Lenctacce", a dandár­parancsnokság „Lencguidó" elnevezést kapta.

Ápr. 15-24.

A Hrinjován levő állásaink kiépítése és az ellenséges állá­sok felderítése. Különben ritka nyugalom és csend. Az orosz tüzérség igen tevékeny. Különösen a Kövestől nyugatra levő 329-es magaslatot, Hrinjova lejtőit és Borozs­nyát lövi. Az arcvonalak között élénk járőrtevékenység és gyakori lövöldözés. Naponta saját és ellenséges repülők jelen­nek meg felettünk. Ez eddig elég ritka dolog volt. 20-án saját nehéz tüzérségünk eltévedt gránátjai csapódtak állásainkba. Szerencsére nem okoztak sok bajt.

A IX. menetzászlóaljat egy hetes frontmögötti begyakorlás után beosztották a századokba. A zászlóaljjal jött : Popovics százados, dr. Sóvágó és dr. Berger hadnagy, dr. Roncsik Jenő és Papp zászlós. Az ezred élelmezési állo­mánya : 2225 ember, 304 ló, ütközetállomány : 1728 puska és 7 géppuska. 8 századból két zászlóaljat alakítottak. Ezek parancsnokai : Zeiss őrnagy és Popovics százados. Század­parancsnokok : Müller E., Bohner, Pintér F., Hedriht száia­dosok, Propokovits, Lupeán, Gusztovics főhadnagyok és dr. Berger Károly hadnagy. A II. géppuska-osztag parancsnoka Herditzky főhadnagy.

Ami a háború rengeteg megpróbáltatásainak 8. hónap­jában más nemzetiségű csapatoknál már elég gyakori volt, egy öncsonkítási eset fordult elő az ezrednél. Az ezred legény­sége küldöttséget menesztett a hadosztályparancsnoksághoz azon kéréssel, hogy ítélje halálra az embert, „mert gyáva embert a 39-esek nem tűrnek soraikban." (J. fhg. I. 595.)

A halálos ítéletet az ezrednél alakított rögtönítélő bíróság ítélete alapján az ezred állásai előtt végrehajtották.

Ápr. 25-30.

Igen gyakori tüzérségi lövöldözés és járőrharcok. Naponta 10-15 hastífusz megbetegedés. 25-én, vasárnap istentisztelet Turányban. Állásaink ki­építése befejeződött. A völgyzárlatnál ötsoros drótakadály áll, mely mögött két egymás fölötti tüzelő sor számára srapnellernyős fedezékek vannak. Az előterepen több, az állásból gyújtható aknát helyeztünk el. 26-án hadosztályunk egész tüzérsége meglepetésszerüen lőtte a Zjár hegyen lévő orosz állásokat. Zsivojnovics százados haditudósítókkal megtekintette állásainkat. 27-én Zita főhercegasszonyt, trónörökösünk nejét nevenapja alkalmából az ezred táviratilag üdvözölte.

Máj 1. 2.

Az ellenség állásainkat hosszában lövi. 2 halottunk és 4 sebesültünk van. Tőlünk jobbra a 20. honvédhadosztálynál egy orosz támadást visszautasítottak. Zita trónörökösné köszönő távirata megérkezik. 2-án orosz támadás az ezred bal szárnya ellen, melyet véresen visszavertünk. Minden századból 2-2 embert aknavető kiképzésre vezé­nyeltek. A hadtestparancsnokságtól, a hadseregfőparancsnokság­nak f. é. ápr. 24. kelt 4975. sz. bizalmas parancsára való hivatkozással a következő (2124. sz. biz.) parancs érkezett az ezredhez:

„Ő Császári és Apostoli Királyi Felsége Ő Fenségét Frigyes főherceg tábornagy hadseregfőparancsnokot leg­kegyelmesebben fölhatalmazni méltóztatott, hogy a cs. és kir. 39. gyalogezrednek már most tudomására hozza, miszerint Ő Felsége az ezrednek kiváló vitézségéről és példaadóan ki­magasló magatartásáról szóló jelentést legmagasabb különös megelégedésével tudomásul venni méltóztatott. Ő Felsége e kitűnő csapatnak legmagasabb köszönetét és üdvözletét küldi.”

Máj. 3. 4.

Igen élénk járőrtevékenység mindkét oldalon. 3-án Prokopovits főhadnagy egy fél század hírszerző­különítménnyel a Salasiska hegyre küldetett ki. Ember hadapród szakaszával a 43-asoknak a 404-es magaslat elleni támadásában résztvett. Vesztesége : 3 halott és 5 sebesült volt. 4-én az oroszok a 2. és 3. táboriőrsünket megtámadták, azonban visszaűztük őket.

 

Hírül vettük a g o r 1 i c e i  á t t ö r é s t és annak rend­kívüli arányát. Ennek a nagy sikernek kihasználásához külö­nösen nagy reményeket fűzünk. A háború győztes befejezését talán ez fogja meghozni ...

 

Máj. 5.

Az ellenség állásainak és csapatainak alapos felderítése céljából több különítményt és számos járőrt külddöttünk ki. Ezeknek lövöldözése egész nap hallatszik. Előkészületek, hogy az előttünk álló ellenséget vissza­vessük és azután a Gorlice felől visszavonuló oroszoknak oldalába támadjunk. Szálnok lángokban áll. Kelet felől ütközet zaja hallatszik. Minden percben várjuk az előnyomulási parancsot. Auguszta főhercegasszony Őfensége meglátogatta az ez­redet.

 

A gorlicei áttörést követő üldözőharcok.

 

Máj. 6.

Az éj folyamán az oroszok állásaikat kiürítették. Reggel mi utánuk eredtünk. Csapataink, utolsó erejüknek latbavetésével, a legnagyobb szívóssággal űzték maguk előtt az ellenséget. A 417-es, 447-es, 450-es és 508-as állásokon, melyek körül hónapokon át, ezer és ezer derék harcos hullatta vérét, gyenge utóvédek elűzése után, könnyedén átmentünk.

Máj. 7.

Az elébünk állított akadályok, lerombolt hídak és járha­tatlanná telt utak alig tartóztatták fel őket. Nagycsertészen éjjelezünk. Le Beau tábornokot a hadsereg vezérkari főnökévé nevezték ki és a 17. hadoszály parancsnokságát a csapatai által rendkívül szeretett báró Henneberg ezredes vette át. *(Ezt a hős vezért, akinek jellegzetes tulajdonsága példaszerű nyugodtsága volt, az olasz harctéren egy lavina temette el.) Az ellenség sietve folytatta visszavonulását, bizonnyal abból az okból is, mert tüzérségünk egész nap – láthatóan nagy eredménnyel - lőtte. Moszczanic-en és Darow-on át Tokarnia felé vonultunk. Ahol az orosz megállott, ott mindenhol igen nagy veszte­ségei voltak. Így Debrzánál is. ahol a 643-as magaslatot roha­moztuk meg és innen már hazánk határain kívül űztük őt. E napon 200 foglyot ejtettünk.

 

A tokarnial ütközet.

 

Máj. 8-10.

Reggel az 510-es, majd a 696-os magaslatra meneteltünk. Itt este azt a parancsot kaptuk, hogy a dandár a 681-es magaslaton gyülekezik. Odamenet közben Wola Jaworownánál a b u k o v i c a i erdőben váratlanul olyan erős gyalogsági tűz lepte meg az ezredet, hogy kénytelen volt a reggeli világosságot bevárni. 9-én szürkületkor sűrű ködben tapogatózva, megkezdő­dött az előnyomulásunk. A bizonytalan helyzet a legnagyobb óvatosságra intett és így csak igen lassan jutottunk előre. Déli 1 órakor végre felszállott a köd, ami egyelőre csak bajt hozott, mert az ezred nagy része éppen egy nagy erdőtisztáson állván, a hirtelen reája zúduló srapnellektől tetemes veszteséget szenvedett. Ekkor lathatóvá vált azt is, hogy ezredünk jól kiépített orosz állások előtt áll. Az orosz főerők elvonulásához, a „nagy gőzhenger" visszagördítéséhez, úgy látszik időre volt szükség, mert az ellenség és pedig éppen előttünk, egy igen erős utóvédet hagyott hátra, hogy bennünket feltartóztasson. Nekünk azonban az ellenséges főerők megverése volt feladatunk, ezért az elénk állított akadályod át kellett törnünk. A legszükségesebb felderítés befejeztéig századaink az tisztások által megszaggatott erdőben állották az ellenségnek kereső ágyú- és géppuska tüzét. Délután 5 órakor az I. (Zeiss) zászlóalj támadása meg­indult. Irány : a 2. század a völgyben vezető úton. A jobb­oldali dombokon az 1. attól balra a 3. század. Az orosz srapnellzáport zúdított az előtörő rajokra. Vesz­teségeink szerencsére nem voltak nagyok. Ahol egy szakasz nyílt terepre került, hevenyében beásta magát, pihent, azután újra rohant előre.

A Bukovica magaslatot a zászlóalj lendületes rohammal elfoglalta és 150 oroszt ejtett foglyul. Kecskés József kadét különösen kitüntette magát. A sötétség beálltával, az ellenség tüzének eddig eléggé kitett másik két zászlóalj századai is siettek az ellenség állásait elérni, a bozótos terepen azonban az történt, hogy teljesen összekeverődtek és ami még rosszabb volt, irányt vesztettek. Az ezred általában Tokarnia-Petróleumforrás vonalá­ban, feszült készenlétben és a kötelékeket rendezve töltötte az éjjelt. 10-én hajnalban a századoknak sikerült támadásukat 100 -200 lépésre a Bukowsko-Dzial vonalába beásott ellenségig előrevinniök.

További előreküzdés azonban, tüzérségi támo­gatás híjján lehetetlenné vált, mert minden felemelkedő alakot fejlövés ért. Azonkívül az orosz Sekowa irányából erős oldaltámadást is kísérelt meg, melyet csak nehezen sikerült visszavernünk. Igy az ezred küzdőinek vonala a Sanoczek patak mindkét oldalán, a 445-ös Ubice magaslattól 800 lépésre délre, beásta magát. Zeiss alezredes csoportja Wola Jaworownától délre a hídnál, Popovics századosé a 419-es magaslat előtt, csatla­kozással Hedrich századoséhoz. Élelmet csak az esti sötétségben sikerült előre juttatni.

Veszteségünk e két napon nagy volt. Elesett : Csengeri apród és 61 ember ; megsebesült Winkler és Hoffmann hadnagy, Ember és Tempus hadapród és 140 ember.

Máj. 11.

Az éj folyamán az előttünk levő ellenség visszavonult, délután azonban a Niebieszczany 504-es hegyen ismét meg­állott. A súlyos veszteségek után az ezred este hadtesttartalékba került és Bukowskoban elszállásoltatott. Hosszú hónapok után ismét lakott faluban volt, ahol polgári emberek jártak­keltek és áruikat kínálták. A megbetegedett Martinovszky százados helyett Pintér F. százados lett ezredsegédtiszt.

Máj. 12.

Csengeri hadapród temetése a bukowskoi temetőben. Utánra pedig menet Wolica-Pobiedne-Markowica útvonalon a San folyó felé. Az ezred a 46-osokkal Sanoczeken éjjelezett.

Máj. 13.

Pihenő nap. Az ezred a 34. gyalogdandárból, a 37/II.           zászlóaljjal együtt ismét a báró Henneberg ezredes alatt álló 33. dandárba osztatott be. Hadosztályunk parancsnokává Gelb altábornagyot nevezték ki.

Máj. 14-16.

Hadtestünk előtt a német „Beszkid" hadtest nyomult előre és így az üldöző harcok szépségeitől elestünk. Az oroszok különösebb ellenállás nélkül engedtek ben­nünket a Szanon és Wiarzon keresztül, azonban igen sok menetakadályt készítettek, ami az oszlop gyakori feltartózta­tását idézte elő. 14-én József főherceg megtekintette az ezredet. Niebiesz­czaniban éjjelezünk. A gyors üldözés következtében élelmezési zavarok. A Beszkid hadtest részére saját élelmezési lépcsőinket is előre kellett küldenünk és így a tartaléklépcsőkből és vásár­lásból élelmeztük csapatainkat. 15-én reggel 4 órakor tovább menetelés Bircza felé Poraz, Zagacz, Zaburs-on keresztül Tirawa-Wolowska-ra, ahol éjjeleztünk. 16-án oszlopunk szá­mára pihenőnap volt.

Máj. 17. 18.

Menet Bereskán, Nafta forráson és Wh. Kuzminán ke­resztül Leszezawa Dolnára. Itt Boroevic hadseregparancsnok­nak és József főherceg hadtestparancsnoknak az ezred tiszti­karát bemutatták. Utána folytattuk menetünket és éjfélkor érkeztünk meg a teljesen szétdúlt és leégett B i r c z á b a. A következő nap pihenő, vagyis az ezred nem menetelt tovább, hanem utakat javított, requirált és alosztályait fe­gyelmezte. A szép idő meghozta az általános jókedvet, hiszen Przemysltől már csak 20 km-re voltunk. A sors azonban nem akarta, hogy visszafoglalásánál a várnak - melyért annyi áldozatot hoztunk - jelen lehes­sünk.

 

Más harctérre.

 

Máj. 19.

Éjjel megtudtuk, hogy a hadtestet más harctérre irányít­ják és berakodás céljából vissza fogunk menetelni Mezőlaborc Vidrány állomásokra. Délelőtt a menetet meg is kezd­tük és Leszezawa Dolnán át Tirawa Wolaskára érkeztünk, ahol éjjeleztünk.

Máj. 20-23.

Utazó menet Zaluz-Zastaw-Zagorz-on és Czasyn ke­resztül Kulaszner-ra. Másnap a menet folytatása Szczawnén, Komancán, Radoszycén és Beszkid Wh.-on keresztül a szét­lőtt V i d r á n y b a, hová késő este érkeztünk meg. A Hölzi őrnagy által felhozott X. m e n e t z á s z l ó a l j már várt reánk.

Ennek beosztásával az ezred élelmezési állománya a kővetkező lett :

58 tiszt, 26 tisztjelölt, 2919 ember, 260 ló. 10 századot és azokból 3 zászlóaljat alakítottunk. 22-én egy rövid harcgyakorlat volt. 23-án istentisztelet volt, mely után több tisztnek és sok legénységi vitéznek leérkezett kitűnteté­seket (10 nagy, 14 kis ezüst és 20 bronz vitézségi érmet) mel­lökre tüzték.

Máj. 24.

Harcgyakorlat, melynek folyamán az elmult napok har­cainak egyes mozzanatait, az elkövetett hibákat és tényke­déseket tanulságos módon megbeszélték. Az olaszok hadüzenetének hírét vettük. Szerbia, Orosz­ország, Montenegró, Franciaország, Anglia, Japán és Belgium hadüzenetei után, tehát a nyolcadik is megjött ...

Az entente-hatalmak már nem nélkülülözhették Olaszország segítségét. A nyugati front, a franciák legnagyobb erőfeszí­tései és az angolok mind nagyobbmérvű segítsége dacára megmerevült, az orosz csodahenger pedig szintén megállott, sőt már hátrafelé gördülőben volt.

Evvel szemben a központi hatalmak önbizalma és egy­sége, dacára a szerb és a galíciai hadszíntéren elszenvedett nagy veszteségeiknek, a Marne-i vereségnek és Przemysl el­vesztésének, mindjobban növekedett és fogolytáboraik drót­sővényei mögött már közel egy millió orosz és francia várta a háború végét.

Máj. 25.

P ü n k ö s d v a s á r n a p. Az istentisztelet előtt történt az olasz hadüzenet ünnepélyes kihirdetése a kivonult ezred előtt. A 17. hadosztálynak ezt közlő parancsa egyúttal tudatta, hogy az ezredet új harctérre helyezik át. Az emlékezetes „vidrányi parancs"-ot az ezred nagy lelkesedéssel fogadta. Galícia és a Kárpátok fagya, sara és a rengeteg véráldozatok után már mindenki vágyott „Itália örökké mosolygó ege" alá kerülni, más ízű kosztot és harci kalandokat kóstolni. Sokan úgy gondolták, hogy ottan csak betonállásokat fog kelleni egy teljesen harcitapasztalatok nélküli ellenséggel szemben védeni. Mások azonban már átérezték, hogy a központi hatalmak élet-halál küzdelmében a színmagyar 39-es ezrednek már nagy elhivatottsága van, ahova viszik, ott bizonnyal már nagy a szükség és a vesze­delem. Egyben azonban senki sem kételkedett, hogy bárhol is lesz, becsülettel helyet fog állani a királyért és hazáért, dacára annak, hogy ekkor már mindenki tudhatta, hogy a magyar nép a felmérhetlen áldozatot követelő háborúval még teljes győzelem esetén sem szerez önmagának egy négyzetkilométernyi idegen földet sem.

Máj. 26-28.

Hajnalban elindult az első lépcső (ezredtörzs, 6. század és az I. géppuskaosztag). Homonnán, Sátoraljaújhelyen, Miskolcon át 27-én Budapestre érkeztünk. Újpesten való áthala­dásunk előtt egy órával előbb siklott ki ottan egy német csapa­tokkal megtelt vonat. Pestről tovább menve, Pozsonyon át este Bécsbe értünk. Innen éjjel elindulva, 28-án Szemmering, a Mur melletti Bruck és Leoben mellett haladt el vonatunk.

 

AZ OLASZ HARCTÉREN.

 

A karinthiai havasokon.

 

Május 29-én azok, akik az ezred irányítása felől tájékozatlanok voltak, nem kis csalódással vették észre, hogy az elképzelt forró tájak és narancsligetek helyett a Karinthiai Alpoknak vadregényes és még mindég eléggé hűvös völgyeibe kanyarodott be a vonat. Villachot és Wiesensteint érintve Drauburgba érkeztünk, ahol kirakodtunk. Itt József főherceg megszemlélt bennünket, azután Ritterdorfba és Pflügelre meneteltünk, ahol éjjeleztünk. Másnap pihenő volt és József főherceg ismét meglátogatta az ezredet.

Máj. 31.

Hajnalban indult el az ezred és esőben, ködben a Gailberg-nyergen át, Pörlschachon, Delachon keresztül mene­telve, éjjel K i r c h b a c h b a érkezett.

Jun. 1.

Pihenőnap. A helyzetről a csapatokat tájékoztatták. Megtudtuk, hogy az ellenség is még felvonulófélben van és eddig részünkről csak gyenge csendőr, vámőr és népfelkelő osztagok állottak vele szemben a határon. A 17. hadosztály feladata abból áll, hogy csapatainak a magas hegységhez

 

30. számú vázlat.

 

szükséges - a Gail-völgyben történő - felszerelése után, a Plöcken hágó és Findenigkofel közötti területen a határ védelmét átvegye. A hadosztályparancsnokság Oberdrauburgban, a mi (Henneberg) csoportunk parancsnoksága pedig Kirchbachban he­lyezkedett el. E csoport, melyhez ezredünkön kívül a 37/II. zászlóalj, a 16. huszárezred tartalék százada és a 21. ágyús­ezred 3 ütege tartozott, 57. hegyidandár elnevezéssel közvet­lenül Rohr lovassági tábornok hadtestparancsnok alá ren­deltetett.

Jun. 2.

Zeiss alezredes az I. zászlóaljjal - még pedig az első  vonalban két századdal - mint külön csoport, megszállta a Z ö l l n e r – k ö r l e t e t.

A másik, a S t r a n i n g e r  v é d ő k ö r l e t, két alkörlet­ből állott. Az egyiket, mely az 1354-es magassági ponttól - Lodinettől keletre az 1806 ponton át *(A magassági pontok a különböző forrásokban nincsenek egyformán megjelölve.) a Straninger B-ig terjedt. Sucher őrnagy szállotta meg az 5. és 6. századdal és 2 hegyi­ágyúval. A másik alkörlet a Straninger B-től a Schulter 1454-ig terjedt és ezt a 10. és 12. század szállotta meg Hölzl őrnagy parancsnoksága alatt. Ide 2 tábori ágyú volt beosztva. A szélső balszárnyon Vályi Nagy százados százada állott. A 9. és 11. század Kirchbachban maradt mint tartalék. Itt volt az ezredparancsnokság is.

Amint századaink a kőtorlaszokból álló, félig elkészített állásokba felértek, mindjárt láthatták a helyzet hátrányos voltát. Az olaszok a 2200 m. magas H o h e r T r i e b r ö l és a 2021 méteres Findenig Kofelről - az utóbbi helyen alig 200 m-re állottak tőlünk - teljesen beláttak körleteinkbe, míg a mi legmagasabb megfigyelő állásunk alig 1900 méter magas volt. Az ellenség tüzérsége még pihegő helyeinkre is pontosan belőhette magát. Az ellenség állásai kevés helyen voltak 300 méternél

közelebb.

Jun. 3.

Derűs nyugalom. A 39-es baka igen hamar beleszokott új helyzetébe. Csak jó időt kívánt, hogy néha a déli lejtők buja pázsitjain leheveredhessék. A századok néhány kecskéje a helyzet otthonosságát csak növelte. Ami pedig a hegy­mászást illeti, ebben nem kis meglepetést készített elöljárói részére, mert olyan gyorsan és a fáradság minden jele nélkül mászta - jobban mondva rohanta - meg a legmere­dekebb hegycsúcsokat, hogy az még a hegyilakókat is bámu­latba ejtette. Inkább az volt a baj, hogy a hegyifelszerelés nem volt tökéletes és csak lassan volt kiegészíthető.

Este megtudtuk, hogy P r z e m y s 1 várát, melynek felmentéséért mi is annyit véreztünk, c s a p a t a i n k  v i s ­s z a f o g 1 a l t á k.

Jun. 4-7.

Tüzérségi és gyalogsági lövöldözés és járőrcsatározás. Az ezrednek védelmére kiutalt 5 km-t is meghaladó széles határkörletére való tekintettel az őrjáratok különös fontos­sággal bírtak. 6-án az önként jelentkező Kerekes zászlós 30 emberével hajnalban kiment a Meledisnél megállapított kisebb alpini csoport ártalmatlanná tételére. A feladatot nagy eréllyel és teljes eredménnyel oldotta meg. Melediset felgyújtotta és az ellenség állását szétrombolta. Két tábori ágyút 40 ember segítségével felhúztunk az állásunkba. Az olaszok az ezredünkkel szomszédos Freikofel állásba betörtek.

 

31. számú vázlat.

 

7-én Matiegka fhdgy. századával az alpinik által megszál­lott 1510-es magaslat ellen nyomult, az ellenség azonban elmenekült. Az ezredet, mely ekkor 2229 fő erős volt, 2 1/2, zászlóaljba

osztották be. Felállított századok : 1-4., 5., 6., 9-12. A 9 gép­puskából 4 osztagot állítottak fel.

Jun. 8.

Felderítő őrjáratról visszatérve Peinlich zászlós jó jelentést hozott az ellenség helyzetéről, a tegnap délután dühöngő borzasztó zivatar alatt azonban 7 embere elveszett, kettőt pedig a villám sujtott nyomorékká. Kerekes zászlóst a tegnapelőtti sikerült vállalkozásáért a nagy ezüsttel tüntették ki.

Jan. 9.-11.

Mindkét részről ágyútűz és járőrvállalkozások. Az olaszok ismételten megkísérelték, hogy különösen fontos pontok - mint a Hoher Trieb és a Straninger-csúcs - felé kis csopor­tokban előtörjenek, azonban mindannyiszor visszaűztük őket. Gyakran meglepetésszerűen tűz alá vették állásaink egyes részeit.

Jun. 12.

Darvassy István hadnagyot többszöri rendkívül bátor magatartásáért az arany vitézségi éremmel tüntették ki. Szakaszával felderítésre küldött Németi hadnagy jó jelen­téseket küldött, útközben azonban egy szikláról leesik és megsérül.Az I. zászlóaljat, melyet a Zöllner magaslaton a 37-esek felváltottak, a Findenigkofel elfoglalására eltolták a Stranin­ger Almra.

Jun. 13-18.

Az állások kiépítése. Helyenkint rühbetegség lépett fel, ennek következtében azonnal mindenhol nagy tisztogatás és óvszabályok bevezetése. 16-án Baltazár debreceni református püspök meglátogatta az ezredet és istentiszteletet tartott. 18-án József főherceg megtekintette az ezred egyes állásait és a legutóbbi események után kitüntetésre felterjesztettek mellére feltűzte a vitézségi érmeket.

Jun. 19.

A XI. m e n e t z á s z l ó a l j a t az ezredbe beosztották. Ezt már 2 hét előtt lehozta Hermann Móric százados és eddig, Pacor ezredes felügyelete alatt, a hadtest többi menetalaku­lataival együtt, a front mögött gyakorlatozott. A megérkezett 1007 ember közül 700 - a hadtest minden ezrede között a legfőbben - sebeikből felgyógyult harcos volt. Délelőtt tüzér­ségi csatározás, este járőrök lövöldözése.

 

Jun. 20.

Károly főherceg trónörökös - aki ezredünkben a háború előtt két éven át szolgálatot teljesített - meglátogatta zászlóaljainknak Kirchbachban levő részeit és dekorálta a legutolsó harcok legvitézebbjeit.

Jun. 21.

Az ellenséges tüzérség különösen hevesen lőtte a 1963-as magaslaton levő jobb szárnyunkat. A fedezékek erősen megrongálódtak. A Monte Zermulán az ellenség egy 200 lépés­széles gyalogsági fedezéket készített. A megbetegedett Lupeán százados Helyett Sill főhadnagy vette át a 3. és 4. század és egy géppuska-osztag által mnegszállott „Lodinet-nyereg körlet" parancsnokságát. A nyereg előtt aknamezőt létesítettünk.

Megtudtuk, hogy csapataink L e m b e r ­g e t  b e v e t t é k. Erre a nagy eseményre olymódon kel­tettük fel az olaszok figyelmét, hogy minden tábori- és hegyi ­üteg 21 össztüzet adott le az ellenséges állásokra. Ahol a távolságok nem voltak nagyok, ott a gyalogság is körletenként 3 össztüzet lőtt, mely után a védőrség háromszoros harsogó „éljen!" „hoch!", vagy „zsivijó "-ban tört ki. Az olaszuk, örömünknek ezen kifejezéseire élénk tüzérségi tűzzel feleltek

Jun. 22-26.

Naponta mindkét részről tüzérségi tűz és élénk felderítő­járőr tevékenység. Az esőtől megrongált állások kijavítása, berendezése, drótakadályokkal valló ellátása. Közben riadógyakorlatok és iskolák, híradási gyakorlatok csapatrádióval és posta­galambokkal. A legkülönbözőbb közelharceszközök kipróbálása is nagy buzgósággal folyik. Hogy a tartalékban lévők se julhasanak lélegzethez, mindenféle rendelet jött. A legtöbb közülök körülményes jelentéseket kívánt. Ilyen rendeletek jöttek p1. a különböző betegségek elkerülése, hátunk mögött gyakran megfigyelhető titokzatos fényjelzések kipuhatolási a, kémek elleni védekezés, továbbá tűzgyújtás, vadászat és fák kivágásának betiltása stb. végett.

A zászlóaljak hetenként váltották fel állásban lévő száza­daikat. Bizony fellélegeztek az emberek amikor elhagyhatták a sziklafalakon, szakadékokon keresztül-kasul vonuló, az el­lenségtől nagyrészt belátott és tűz alatt tartott csupasz, sziklakupokon bevésett állásokat, melyeknél a hegyek északi oldalát még mindég hó és jég fedte, azonban a déli oldal sima kőlapjain is a közönséges bakancs úgy csúszott akár csak a jégen. Nem rohamra való terep volt ez! Jó időt sem sokat látott eddig az ezred. Az első vonalak­ban lévők jeges esőben, sátorlapokba beburkolózva állandóan dideregtek. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy a harci ese­ményeknek túlnyomó része állásainknak Zöllner körletében játszódik le, míg a Straninger Alm körüli rész elég csendes­nek bizonyult.24-én, miután a Findenig Kofel ellen a Sucher-csoporttal közösen végrehajtandó támadást felsőbb parancsnokság le­mondta, az I. zászlóalj visszavonult a Zöllner állásba, ahová reggelre feljutott.

Károly trónörökös ezredünknek Kirchbachba érkezett menetzászlóalját megtekintette. Az 1866-ban vívott custozzai csatában való győzelmes harcunknak évfordulója (ezredünnepünk) alkalmából Conrad vezérezredes ezredtudajdonosunk táviratilag üdvözölte az ezredet.

Jun. 27-30.

Csúnya ködös idő. Időnként zuhog az eső. Az 1903-as magaslaton épített Straning-i barakok és Kirchbach környéke erős tüzérségi tűz alatt állottak. Ezt mi a Monte Dimonnak ágyúzásával viszonoztuk. Veszteségünk l halott és 3 sebesült volt. 30-ra éjjelre a 37-esek felváltották a Zollneren az I. zász­lóaljat, mely innen egy napi pihenő után a Hoher Triebre került. Itt egy olasz század mindjárt meg is támadta állásait. Be is fészkelte magát, de este 8 órakor onnan kivertük.

Jul. 1-4.

Szeles, fagyos idő, mely által a csapatok sokat szenved­nek. Lövegharc.

1-én Zeiss Oszkár alezredes elbúcsúzott az ezredtől. A 46. ezred parancsnokává nevezték ki. Távoztával egy kiváló tisztet veszítettünk, aki ezredünknek ismételten, igen súlyos időkben, parancsnoka volt és aki osztrák születésű létére a háború folyamán a magyar kato­nának melegszívű csodálója lett.

3-án ezredünknek több csoportja, Klein alezredes által kidolgozott terv szerint, több helyen, ejtő céltáblák felhasz­nálásával, tüzérség által támogatott tüntető manővert végzett. Az ellenséget mindenhol sikerült félrevezetnünk és tévhitében egy ideig megtartanunk, úgy hogy a céltáblák egy egész kis ütközetet játszottak végig - helyettünk.

A Promoser Thörl-nek és a Hoher Trieb még az olaszok kezén levő, állásainkat domináló részének elfoglalását elren­delték. Ennek végrehajtására, úgy nálunk, mint a szomszédos körletekben előkészületek folytak. Legfontosabb volt a meg­közelitő utak létesítése, illetőlek kijavítása. Nevezett pontok felderítésére több járőrünk volt munká­ban, melyek közül dr. Roncsik Jenő zászlós járőre igen jó jelentést hozott.

 

Küzdelem a Hoher Triebért.

 

A Hoher Trieb egy óriási sziklatömb volt, melynek két, egymástól k. b. 300 méterre álló, figyelőhelyekül kiválóan alkalmas csúcsa közül az egyiken mi voltunk, a másik, 200 méterrel magasabbat pedig az olaszok tartották meg­szállva. A két csúcsot egymástól egy nyereg választotta el, mely­nek közepén egy kb. 100 m. hosszú és ugyanolyan széles kis térség volt. Ehhez, mindkét részről - még zergék számára is nehezen járható és a másik oldalról tűz alá vehető - sziklaösvényen lehetett jutni. Aki a másiknak a csúcsát meg akarta támadni, annak azt csak ezen az úton lehetett megközelítenie és ezen a kis tér­ségen kellett gyülekeznie. A két csúcs, melyeken pedig mindössze csak néhány ember tudott elhelyezkedni, hónapokon keresztül, kölcsönös támadások célját, mindkét részen önként jelentkező és leg­válogatottabb hősök klasszikus harcának színhelyét képezte.

Jul. 5-7.

A Hoher Trieb elleni vállalkozások sorozata részünkről július 5-én indult meg.

 

32. számú vázlat.

 

Az ezrednek ezt, az olasz harctéren végrehajtott első nagyobb vállalkozását reggel 4 óra 30 perckor tüzérségünk­nek, közte a félelmetes 30 1/2 -es mozsaraknak tüze vezette be. (Két darab 28-as aknavetőnk csőrobbanás miatt nem vehetett részt.) A sziklafalak csattogva, a szakadékok harsogva és hörögve verték vissza a gránátóriások dörrenéseit. 7 óra után a 39-esek felszólíttattak, hogy ki jelentkezik önként a veszélyes és végtelen nehéz támadásra a Hoher Trieb ellen? Természetesen volt jelentkező bőségesen, úgy­hogy a parancsnokoknak kellett meghatározniok, hogy ki vegyen részt azon.

Mellettünk a cs. kir. 4. Landwehr ezred részei voltak támadásra kijelölve, a Promost pedig a 18. gyalogezrednek kellett elfoglalnia. A támadást 8 óra 30 perckor kezdte meg a 2. és 5. század, Gusztovics főhadnagy vezetése alatt és gyors lendülettel, rövid küzdelem árán sikerült elfoglalniok a Schulter nevű fontos hegycsúcsot.

Délután 5 óráig folytatták századaink és az önként jelent­kezők csoportja előreküzdésüket a Hoher Trieb ellen, dacára annak, hogy a magasan, jól berendezett állásban fészkelő ellenség tartalékaival mind újabb ellentámadást intézett ellenük. Akkor azonban a támadás megakadt, mert a sikernek fő feltétele, hogy szomszédaink is előrejussanak, nem teljese­dett be   sem a 2112-es hegycsúcsot sem a Promost nem sikerült hatalmukba keríteniök ami felett hadtestparancsnokunk, József főherceg rosszalását ki is fejezte szemben ezredűnkről megállapította, hogy rendkívül kitettek magukért.”

Veszteségeink : a 2. száradnál 4 halott és 8 sebesült ; az 5. száradnál 4 sebesült. 6-án és 7-én a Hoher Trieben elért helyzet rögzítésére szükséges műszaki munkálatokat sietve elvégeztük. Az utóbbi napon híre jött, hogy az 57. hegyidandár, melyben voltunk, nemsokára a Karsztra kerül. Ez nap estéjén érkezett a telefonparancs is, hogy az ez­red parancsnokságát az 53. gyalogezredtől jövő lovag H i l t l  J ó z s e f  e z r e d e s veszi át. Klein alezredes az I. zászlóalj parancsnoka lett.

Jul. 8.-29.

Esős idő, kisebb vállalkozások. Az ezrednek sokat kelle­metlenkedik az ellenség nagyszámú és jól belőtt tüzérsége. 13-án Gájássy János kadét a Weidegger magaslaton megsebesült. Itt a Karinthiai Alpokban az ezred számára jó alkalom nyílt, a későbbi idők folyamán - modern harceszközökkel és gépek tömegeivel - vívott állásharcoknak megfelelő előiskoláját elvégezni. A legénység megértette az állandó feszült éberség és készültség szükségét. Megtanulta, hogy az állások kiépítése, berendezése, javítása, főképen csak éjjel lehetséges. Akkor is csak a legnagyobb óvatosság mellett, nehogy az ellenség fel-fel röppenő világító töltényeinek és rakétáinak fénye, vagy kíváncsian tapogatózó fényszóróinak kévéje, dolgozó csapatainkat az ő lesben álló tüzérségének kiszolgáltassa. A csapatok elsajátították a tüzérséggel való pillanatok alatti érintkezésvételt, mely lehetővé tette, hogy a piros világító töltény tüzérségünk tüzét azonnal kiváltotta, a zöld pedig, ha kellett, azt tőlünk eltávolította. Az aknavetők és különösen a kézigránátok használata mind gyakoribbá vált. Az olasz néha, mint azt határozottan megfigyeltük, dum­dum tölténnyel is lőtt. Hátunk mögött éjszakánkint kémek fényjelzése volt lát­ható. Azok helyét kipuhatolni nem sikerült, azonban értettünk megfejtésükhöz és így ellenintézkedéseinket megtehettük. 20-tól tábori postánk száma 302. lett. Közben megtörtént pótzászlóaljunknak nagy átköltözködése Debrecenből Königgrätzbe. Az ottani nép hangulata megbízható magyar csapatok állandó ottani tartózkodását tette sürgősen szükségessé.

Jul. 30.

9 órakor délelőtt Sill százados jelenti, hogy a Hoher Trieben lévő állásait az olasz tüzérség három irányból igen hevesen lövi. 6 óra dut.-ig ezen állások erős tűz alatt állottak, amikor is az olasz gyalogság támadásra indult ellenök. A támadást, a kitűnő tüzérségi előkészítés ellenére, rövidesen sikerült visszavernünk, úgyszintén sikertelen maradt az ellen­ségnek esti 8 órakor megismételt támadása is.

Veszteségünk 3 halott és 10 sebesült volt. Ebben a harcban Huszár Nándor zászlós és Szabó őrmester különösen kitüntették magukat. Vitézül és nagy körültekintéssel védték a Hoher Trieb csúcsát az olasz túl­erővel szemben. Huszár zászlóst ezért a nagyezüsttel tűntet­ték ki.

Jul. 31.

Az ellenség heves támadásai a Hoher Trieb és a Lodinet-szoros ellen megismétlődtek. Ez a két hely a nap folyamán többször cserélt gazdát, míg végre az éjszaka beálltával, mindkét helyen a Harminckilences lett az úr. Állásaink itt az ellenségétől már alig 10 méterre voltak. Veszteségünk a harcba került két századnál igen tetemes, 15 halott és 30 sebesült volt. Az ellenség veszteségei ennél jóval nagyobbak voltak. 7. századunk 11.000 gyalogsági és 1500 géppuska töltényt tüzelt el.

Szigorú rendeletek érkeztek, hogy az olasz hadifoglyok által behurcolt kiütésestífusz elleni óvintézkedésre, a tetve­zésre különös gondot fordítsunk.

Aug. 1.-10.

1-én (vasárnap) az olasz tüzérség a Thörl csúcs előtti árkaink lövésével 7 halott és 8 sebesült veszteséget okozott. Éjjel a Hoher Trieben egy ellenséges támadást vertünk vissza. Herditzky főhadnagy géppuskásai az eredményhez nagyban hozzájárultak. Rosenwasser hadapród elesett. Állandóan rossz idő. Hol köd, hol havas eső. Járőreink­nek rendkívül nehéz a munkájuk. Állásaink sok helyen beomlottak. 3-án ismét olasz támadás. Visszaverésénél Ungvári Józser kadét kitüntette magát. Meg is sebesült. Jutalma a nagyezüst lett.

4-én a Hoher Trieb nehéz tüzérségi tűz alatt állott. Vesz­teségünk 5 halott (ebből 2 lezuhanás következtében) és 15 sebesült, közte Huszár zászlós. Minél sűrűbb volt a köd, annál több járőrt kellett ki­küldenünk. Kisebb vállalkozások alkalmával Magi Kálmán és Tepes kadétok megsebesültek. Az utolsó két napon állandó lövöldözés. Naponta 1-2 halott és 8-10 sebesült. Időnként rettenetes hózivatar, való­ságos ítéletidő. 4 hetes skitanfolyamra 2 tisztet és 33 embert kellett vezényelnünk. Az ezred, úgy látszik, még sem kerül le egy­hamar a Karsztra. Parancsba jött, hogy minden ellenséges zászlóért, vagy léghajóért 2000, repülőgépért 1000, puskáért 4 korona jár annak, aki azt lelövi, illetőleg hatalmába keríti.

Aug. 11.-17.

Az I. zászlóalj előkészületei egy a Hoher Trieb, még olasz kézen levő részének hatalmunkba kerítését célzó nagyszabású támadásra. Utászokkal megerősített csapataink nappal a mun­kát megkezdik és az anyagot előkészítik, éjjel pedig teljes erővel dolgoznak. Tartalékaink minden embere el van foglalva. Srapnell­biztos kőmellvédfalak és téli pihenőhelyek építése, páncél­lőrések beépítése, fűtőanyagnak az állásokba vitele, utak, futó- és vízlevezető-árkok készítése és karbantartása, kézi­gránátvető gépek beállítása, oldalozó állások, akadályok készítése tervszerűen folyik. Mindezen igen fontos és sürgős teendők alig engedték a legszükségesebb nyugalomhoz a csapatokat.

Az első távcsöves puskákat kiadták. Az ezred állománya 1703 puska és 5 géppuska. Hedrich százados betegen elment. Ő Felsége a k i r á l y  s z ü l e t é s n a p j á t  jobb ebéddel (igaz, hogy ez sok helyen csak éjféltájban jutott a századhoz,) egy kis borral és kevesebb munkával ülte meg az ezred. Mint ahogy várni lehetett, az ellenség egy támadással meg­ kísérelte zavarni az ünnepélyes hangulatot, azt azonban II. zászlóaljunk erélyesen visszaverte.

Aug. 19.- Szept. 7.

Tüzérségi és gyalogsági lövöldözés. Gyakori köd. Az olasz tüzérség gyakran lövi barakjainkat és a 6. és 7. század állá­sait. Kisebb vállalkozások. A már három hét óta a front mögött gyakorlatozó XII. m e n e t z á s z 1 ó a l j, (18 tiszt, 932 ember), melynek parancsnoka Starkl Ferenc százados, 23-án Straninger Alm-tól keletre állásba került. E zászlóaljból alakították a IV. zászlóaljat. 2 drb. 37 mm-es gyalogsági ágyút kaptunk­. 25-én Brest Litowsk bevételének híre hozzánk jutott és nagy örömmel töltött el bennünket. 29-én istentisztelet volt. Ezen a napon a XIII. m e n e t z á s z l ó a l j is megérkezett az ezredhez.

Szept. 8.-14.

Az ezred a kies Gail völgybe pihenőbe jutott. Az ezredtörzs és az I. zászlóalj, melyet a 93/I. zászlóalj váltott fel Ratterdorfba ; a II. Zászlóalj, melynek helyébe az 57/II. került, Weidegg-be ; a III. zászlóalj pedig Tresdofba került. Tisztálkodás, kolera elleni oltás, gyakorlatok.

 

Az ezred tiszti beosztása 1915 szeptember 8-án.

 

Ezredtörzs.

Ezredparancsnok : Lovag Hiltl József ezredes. Ezredsegédtiszt : Martinovszky Antal százados     Hozzá  beosztva : Zeitler Alajos és dr. Mikulicic Vinko hadnagyok. Éelmezési tiszt : Scholaszter István hadnagy Orvosfőnök : dr. Kovács László ezredorvos. Gazdászati főnök : Róbert Ulrich százados. Tábori lelkész : Vass Antal tábori lelkész. Törzshöz beosztva : Kursinszky Kálmán hadnagy.

 

I. zászlóalj.

Zászlóaljparancsnok : Klein László alezredes. Helyettese : Popovits Konstantin őrnagy. Segédtiszt : Bittera Miklós zászlós. Orvos : Dr. Tarpay Miklós segédorvos helyettes.

I. Géppuskaosztag : Herditzky Jenő főhadnagy.

1. század. Dr. Sóvágó Tibor  hadnagy. Beosztottak : Veres Béla zászlós, Kecskés József és Szőregi Sándor hadapródőrmesterek.

2. század. Kinzl Gyula főhadnagy. Beosztottak : Gargya Márton, Kardos Sámuel, Kovács István zászlósok,  Grósz Péter e. ü. kadét

3. század. Nyilas István hadnagy. Beosztottak : Janku Ferenc had­nagy, Kállay Géza zászlós.

4. század. Sill Ede százados. Beosztottak : Zsuga Imre, Kulcsár Dezső, Oborzil Zoltán és Pesics Sándor zászlósok

 

II. zászlóalj.

Zászlóaljparancsnok : Sucher Alfonz őrnagy. Segédtiszt : Beke Jenő főhadnagy. Orvos : Domokos Ferenc e. ü. kadét.

II. Géppuskaosztag : Darvasy István hadnagy

5. század. Hermann Móric százados. Beosztottak : Bukovinszky Antal és Waldner Károly hadnagyok, Botos Gábor zászlós és Fehér Miklós e. ü kadét (vagyis hadapródőrmester.)

6. század. Pintér Ferenc százados. Beosztottak : Horszky Károly főhadnagy, Fodorovszky hadnagy, Voith István zászlós, Tóth Lajos és Schuszták István kadétok (vagyis hadapródőrmesterek.)

7. század. Dus Jenő főhadnagy. Beosztottak : Gál Sándor főhadnagy, Grósz Jenő zászlós, Balla Lajos és Nemes Győző kadétok.

8. század. Domokos Jenő főhadnagy. Beosztottak : Faragó Béla, Hajdu Sándor, Debreczeny István kadétok és Ralovich Ödön e. ü. kadét.

 

III. Zászlóalj.

Zászlóaljparancsnok : Hölzl Alfréd őrnagy. Segédtiszt : Ármány Ignác hadnagy. Orvos : Paulik Ferenc e. ü. kadét.

III. Géppuskaosztag : Nagy János főhadnagy. Beosztott : Dóró Lajos kadét.

9. század. Dr. Lengyel József százados. Beosztottak : Kerekes József és Brüll Fülöp hadnagyok, Magi Kálmán és Hidvéger Barna kadétok és Dörfler János e. ü. kadét.

10. század. Matiegka Vilmos főhadnagy. Beosztottak : Szundy Jevő főhadnagy, Zsuga Vencel, Józan István és Grósz Dezső kadétok és Pólya Kálmán e. ü. kadét.

11. század. Kiss Lajos hadnagy. Beosztottak : Baczoni Sándor, Kischka Vince és Markovits László kadétok és Czirányi Vilmos e. ü. kadét.

12. század. Baudisch Alfréd főhadnagy. Beosztottak : Peinlich Béla és Németi István hadnagy, Rácz Kálmán kadét és Kovássy Miklós kadét-aspiráns.

IV. Géppuskaosztag. Palkovics Béla hadnagy,

 

XIII. Menetzászlóalj.

Zászlóaljparancsnok : Starkel Ferenc őrnagy. Segédtiszt : Szerinka László hadnagy. Beosztva : Emmerich András zászlós.

XIII/1. menetszázad. Friedmann Dávid hadnagy. Beosztottak : Lázárevits Miklós, Herczeg Benő és Fernbach Jakab kadétok.

XIII/2. menetszázad. Szremacsky Sándor főhadnagy.  Beosztottak : Héder János zászlós, Kálmán Lajos és Róth Jenő kadétok.

XIII/3. menetszázad. Zelenka Ferenc hadnagy. Beosztottak : Somogyi János, dr. Darvas György és Nikházi Ernő kadétok.

XIII/4. menetszázad. Riesz Miklós főhadnagy. Beosztottak : Tóth János, Capra Romulus kadétok.

             

Szept. 15.-28.

Az I. és III. zászlóalj hadseregtartalékba került Ratter­dorfba, a II. dandártartalék Schlanizenbe ; a IV. (Starkel) zászlóalj egyelőre a Ratterdorfer Almon maradt. A tartalékban lévő zászlóaljak a háború kezdete - egy esztendő - óta először jutottak abba a helyzetbe, hogy ellenségtől szét nem lőtt és ki nem rabolt falvakban, békebeli életmódhoz hasonló pihenőben, tölthessenek 10 napot. Az időt könnyű gyakorlatozással, fegyelmezéssel töltötték, de más munka is akadt bőven. Egy napon 800  emberünk egy hatalmas szétszedhető baraknak anyagát hordotta fel a Ratterdorfer Almra.

 

Le az Isonzó frontra!

 

26-án parancs jött, hogy az I-III. zászlóaljakat más harctérre szállítják. A IV. zászlóalj még ottan marad. Másnap készülődés az indulásra. 28-án az I-III. zászlóalj T a r v i s b a menetelt, ahol vonatra rakodott. Ezredünknek a karinthiai fronton való szereplése bővel­kedett fáradalmakban, érdekesebbnél érdekesebb mozzana­tokban és nem egy kiváló haditettével érdemelte ki magas előljáróinak legnagyobb elismeréseit. Később mégis - össze­hasonlítva a Galiciában, a Kárpátokban és a Doberdón nagy harcok között töltött hónapokkal - egy hűvös, esős, de eléggé békés nyaralás képét hagyta vissza a harminckilence­sek emlékében. Különösen az utolsó, a szeptemberi hónap az első háborús évnek a legnyugodtabb hónapja volt.

Szept. 29. 30.

A teljes hadilétszámon levő három zászlóalj este 11 óra 30 perckor N a b r e s i n á b a, a Karsztra érkezett. Másnap reggel körülnézve, bizony sok baka úgy találta, hogy ő nagyon másképen képzelte el ezt a vidéket. Kő, bal­jóslatú kő mindenfelé. Mennyire más volt a Kárpátoknak zöld rétje és erdeje! Hátha még tudta volna, hogy két álló esztendeig lesz ez lakóhelye, a legvéresebb tusáknak, győzel­meknek, de mérhetetlen fáradalmaknak és nélkülözéseknek is színhelye és talán az ő temetője ... Még aznap Nabresinából Slivnóba, majd M a v h i n j é b e menetelt az ezred, ahol mint hadtesttartalékot helyezték el.

 

A doberdói fensíkon.

   A      harc már három hónapja tombolt az Isonzó-fronton, midőn az ezred annak, az olaszok által legjobban ostromolt szakaszára, a Doberdói karszt-fensíkra érkezett.

A Doberdói Fensík említése békében egy rendkívül víz­szegény sziklatengert idézett az ember szemei elé, 1915-17-ben ez a név számunkra poklot, majd temetőt jelentett, ma pedig szentéllyé vált.

Már lejövetelünk előtt hallottuk és kevés nap múlva már magunk is éreztük, hogy itten, hevességében minden más európai harctereken vívott harcokat messze felülmúló küzdelem folyik. Hiszen itten minden robbanó gránát vagy akna ezer- és ezer kőszilánkkal szaporodva sebzi és öli a hevenyé­ben ősszerakott külalak mögött alig egy méter mélyre vésett árkokban kuporgó védőket.

A szétrombolt állásoknak helyreállítása, vagy új árkok kicsákányozása, esetleg villanyfurógépekkel való mélyítése, pihenőhelyek, kavernák (mesterséges barlangok) fúrása, robbantása, akadálydrótnak, deszkaanyagnak, homokzsákoknak előreszállítása csak rendkívüli fáradság és emberveszteség árán, csak igen lassan volt eszközölhető. Mindez főképen csak éjjel történhetett, mivel a nagy számbeli fölényben levő ellenséges repülők és kötött léggömbök minden megmozdulásunkat kényelmesen megfigyelhették és tüzérségük állásain­kat, valamint tartalékainkat tetszés szerint tűz alá vették. Ágyúik számban és hordképességben a mieinket jóval fölül­multák és - ami a legkellemetlenebb volt - állásaink ellen sok helyen oldalazólag hatottak.

   Légelhárító lövegünk a hadtestnél ekkor még egy sem volt és csak tábori és hegyi ágyúkat használtunk, kisegítő eszközök alkalmazásával, földi légvédelemre. Ezek valósággal nem sokat értek, hiszen az akkori legjobb repülőelhárító ágyúknak is csak k.b. 10.000 lövésére esett le egy repülőgép. ( A háború végén már k. b. 1000 lövésre esett egy találat.)

   Hogy az ellenséges robbanó lövedékek hatása mérsékelve legyen, 3-4 csatár közé harántgátakat építettek. (Egy év múlva, midőn már mind fiatalabb korosztályok kerültek az ellenség elé, a vezetés megkönnyítése céljából ez a fülkerendszer megszűnt)

 A lőrések szép nagy terméskövekből készültek és azokat acélpajzzsal látták el, homokzsákokkal kibélelték. Az egész kis fészek olyan rendesnek, biztosnak nézett ki, míg az odalőtt számtalan gránát és akna közül egy el nem találta és védőire nem döntötte az egészet.

   És ha ettől a legrosszabbtól meg is menekültek, még akkor is, milyen sors várt a derék harcosokra? Ha az ellenség irányából fújt a szél, a munkától, harctól kimerült emberek az állások előtt heverő, temetetlen és oszlásnak induló hullák szaga miatt, az orrba dugott formalinos gyapot dacára sem képesek egy falat ételt, vagy korty vizet lenyelni; esős idő esetén az árok hamarosan térdig megtelik vízzel meg a homokzsákok vörös agyagának levével és az abban meg­lapuló emberek zsebéből a lyukaikból kiöntött patkányok falják ki a száraz kenyeret.

   Az állásokba vezető kövesutat egész éjjel az ellenséges tüzérség vereti. Ezeken a málhás állatok hosszú sora kígyózik kattogva az állások felé. Az éjjel-nappal tartó szakadatlan munkától kimerült vezetők fáradtan,. egykedvűen menetelnek szorosan az állatok fejénél. Némelyik után négy súlyosan megrakott állat is megy ragaszkodó hűséggel. Ezeknek vezetőit, mint annyi sok hozzájuk hasonló névtelen húst, már elintézte a gránát.

A háború tizenötödik hónapjában, a galiciai, kárpáti csaták és karinthiai harcok után, idejött a 39. gyalogezred és ekkor vette a doberdói sivár karszttenger védelmének legborzasztóbb, de egyúttal legdicsőségesebb része a kezdetét.

Okt.1.- 4.

Az ezred még két napot töltött hadtesttartalékban, ritka nyugalomban Mavhinje-ben.3-án hajnalban elindultak zászlóaljaink, hogy K o s t a n­ j e v i c á n át esőben menetelve, a S e g e t i - nél épülő új baraktáborba jussanak. A tábor előtt hadtestparancsnokunk, József főherceg várt ránk, aki díszelvonulásunk feszességét igen megdicsérte. 4-én Ő Felsége a király nevenapja alkalmából isten­tisztelet. József főherceg meglátogatta az ezredet Soós ezredes dandárparancsnok kíséretében.

Okt. 5.

Az összes osztály és alosztályparancsnokok az állásokban való tájékozódás végett a védőkörletekbe előre mentek. A legénység a tábor nagyszabású építkezéseinél dolgozott. A XIV. m e n e t z á s z 1 ó a 1 j, melyet Neudert Richárd százados hozott le, megérkezett. Hadosztályunk ekkor a következő csapattestekből állott A 33. dandárban, rajtunk kívül a temesvári (sötétzöld) 61-esek ; a 34. dandárban a szegedi (világos zöld) 46-osok és a karánsebesi (meggypiros) 43-asok voltak.

Tábori postaszámunk : 109.

Okt. 6., 7.

E napon, az aradi - vértanúk napján, Oppachiaselon keresztül, elsőízben menetelt az ezred a Doberdóra. Délután 5 órakor érkezett az á 11 á s b a és megszállotta a San-Martino és Monte dei sei Busi közötti 111-es magas­latot. Az 1. század a G ; a 4. század a H ; a 3. az I alkörletbe jutott. Az I. (Klein) zászlóaljnak a tartaléka a 2. század volt. A III. (Hölzl) zászlóaljnál a 10. század a J ; a 12. a K ; a 11. az L alkörletet szállotta meg. Ennek tartaléka a 9. század volt a 11- állásai mögött. A II. zászlóalj dandártartalékban állott. 8 géppuska és 6 aknavető képezte a tűzerő gerincét. Ezek állandóan az állásban maradtak és csak a kezelőlegénységük váltatott fel.

7-re éjjel az olasz repülők 80 bombát dobtak le St. Mar­tinora.

Okt. 8.-13.

Mindkét részről élénk repülőtevékenység. Az olasz tüzér­ség időnként lövi állásainkat. Ez az első állásperiodus különben minden nevezetesebb esemény nélkül telt el.

Okt. 14.-18.

14-én hajnalban a 43-asok f e l v á l t o t t á k az ezredet. Az I. és III. zászlóalj a segetii táborba került, hol annak kiépítésénél alkalmazták őket ; a II. zászlóalj és a 9. század Marcottininál keletre hadosztálytartalék. A IV. zászlóalj még mindig Karinthiában van.

Az állásból hátravont zászlóaljak nem gondolták, hogy ezen első pihenőjük olyan rövid lesz. Az olasz ugyanis már 16-án megkezdte egyik nagy ostromtámadását Isonzó­frontunk ellen.

18-án József főherceg meglátogatta az ezredet.

A fenséges úr ettől fogva gyakran, mondhatni hetenként felkereste ezredünket. Ha állásban vagyunk, eljön legelső állásainkig, ha pihenőben talál bennünket, vagy ha a kórház­ban ápolt sebesültjeinket látogatja meg, a legközvetlenebb módon, atyai jóindulattal elbeszélget a tisztekkel és legény­séggel az előző, különösen a kárpáti harcokról. Ilyenkor a legénység gyermeki bizalommal adja neki elő kéréseit. Gyakran azonnal intézkedik, nem ritkán sajátkezűleg ír a hozzáforduló érdekében.

Még a gyalogosoknak szétlőtt pipái helyett is nem egyszer újat ajándékozott. Nem csoda tehát, ha az ezred őt atyjaként tisztelte és „József apánk”-nak nevezte.

Fenséges neje szintén bőven lerótta részét a honleányi áldozatokból. Számtalanszor meglátogatta sebesült és beteg katonáinkat, mindenhol vigasztalva, segítve, gyámolítva. Sőt később, mint főápolónő példaszerű odaadással közvetlenül részt vett a sebesültek gondozásában is.

 

A 3. Isonzó-csata.

 

Okt. 19.

A szerb frontot az elmult hetekben áttörtük, ezért az entente mind kétségbeesettebben követelt új offenzívát az olaszoktól és így az Isonzó-front ismét nagy napok előtt állott. Ennek biztos előjelét képezte az is, hogy ezredűnk, alig 4 napi pihenő után, éjjel, sietve az á 11 á s b a előre vonatott, hogy ismét a legveszedelmesebb helyre, a front gyúpontára, a G-M körletekbe kerüljön. Az I. zászlóalj a G, H, I alkörleteknek, a III. zászlóalj a J-M alkörleteknek állásait szállotta meg. A II. zászlóalj egy százada az utóbbi zászlóaljnak tartalékát képezte, míg a zászlóalj többi része az ezredkörlet tartalékául jelöltetett ki.

Okt. 20.

Reggel 8 óra óta az ezred állásainak minden része leghevesebb nehéz tüzérségi "és aknavető tűz alatt állott. Az állások vonalában állandóan a gránátok egész sora villant és dörrent és a vörös és fekete füst mindent betöltött és elnyelt. A lárma rémületes volt, mintha ezer örült ezer kaput döngetett volna. Leghevesebb volt a tüz az I. zászlóalj állásain. Midőn a fedezékek és akadályok már szét voltak lőve, a védők nagy része pedig alattok eltemetve, az olasz gyalogság kézigránáttal előrerohant, azonban állásaink életben maradt védőinek tüze öt lekaszálta, részben visszasöpörte.

A mi veszteségeink is nagyok voltak, legénységünk hangulata az aratott győzelem folytán mégis kitünő volt. Pedig már ma tehettünk két igen kellemetlen megfigyelést, melyek kevésbé értékes csapatok szellemére képesek lettek volna nyomasztóan hatni : láttuk az olasz tüzérségnek és repülőknek nagy számbeli főlényét.

A sebesültek között volt Faragó hadnagy is. Száz és száz hőstettet végeztek itt ismeretlen hősök. Mészáros tizedes, a pergőtűz alatt egyik fontos jelentést a másik után vitte a tartalékhoz, amíg csak meg nem sebesült.

Hadtestparancsnokunktól este telefonon a következő parancs érkezett : „A mai nehéz, többszörös túlerő által ellenünk végrehajtott roham fényesen vissza lett verve. Összes derék csapataimnak hősies vitézségükért köszönetet mondva, kegyelettel hajlok meg azoknak lelke előtt akik a hazáért elestek. Közel l000 fogoly van kezeink között szörnyű véres vesztesége volt a mi megátalkodott ellenségünknek. És mégis, holnap ismét meg fogja kísérelni, logy acélfalunkat áttörje. Abban azonban biztos vagyok, hogy maihoz hasonló fogadtatásban fog részesülni. Minden parancs­nokság mielőbb jelentse azon tisztek és legénység neveit, akik kitüntették magukat, hogy kitüntethetők legyenek. Bátor katonáimat szívből üdvözli József főherceg.”

Okt. 21.

Lehallgatott olasz telefonbeszélgetésből megtudtuk, hogy reggel 6 óra 30 perckor megkezdődő tüzérségi előkészítés után az ellenség egy alaposan előkészített gyalogsági támadást szándékozik végrehajtani.

A bemondott leghevesebb rombolótűz be is következett és állásaink védőrsége a bombázás megszüntét megváltásként várta, vakon bízva a gyalogsági roham visszaverésében.

10 órakor délelőtt az ellenséges lövegtűz valóban hirtelen állásaink mögé ugrott, azonban erre már várt a mi tüzér­ségűnk és olyan erős srapnell-tűzzel árasztotta el előterepün­ket, hogy az előrohanó ellenség nagy veszteséggel árkaiba visszaözönlött.

Déltől estig azután az egész front újból pusztító tüzérségi tűz alatt állott és csak az esti szürkületkor indult meg újból az ellenséges gyalogság támadása. A G, K és L alkörletekben kézitusára is került a sor. Az ellenség nagyobb része árkaink körül lelte halálát és csak kevésnek sikerült élve vissza­menekülnie. Állásaink előtt az olasz tetemeknek garmadái feküdtek.

Később megtudtuk, hogy hadtestünk ellen első vonalban 10 ezred támadott, ezek mögött még 9 ezred állott, repülőink pedig elég további, az Isonzó-hidakon közeledő csoportokat jelentettek. Az elfogott olasz tisztek azt mondták, hogy ők becsületbeli kötelességüknek tartották a fensík mielőbbi elfoglalását.

A köztünk és a balszárnyunkon levő 24-es vadászok között éjjel befészkelt olaszokat virradatkor elkeseredett kézitusában kivertük. Állásainkban számtalan sebesült és hulla maradt. összesen 100 sebesületlen foglyot ejtettünk.

 

 

A H (28.) alkörlet védői 1915. okt. 20.-án a pergőtűz előtt.

 

 

Kilátás az F (26.) századkörletből az ellenség állásai felé.

 

Okt.22.

Egész napon át romboló tűz feküdt állásainkon. Délután és az esti szürkület beálltával állásaink több helyén az ellen­ség ismételten támadásba ment át. Be is hatolt a 4. század állásaiba, honnan azonban rövid kézitusa után, sok halott és 80 fogoly hátrahagyásával, menekülni volt kénytelen.

A fél 7 századdal segítségül küldött Gál Sándor hadnagy hősi halált halt és Kovács zls. megsebesült. Este 8 órakor az ellenség nagy mennyiségü kézigránátot dobott árkainkba. Kárt ezek keveset okoztak, az ismételten reánk zúdított gyalogsági rajtaütésre pedig nem válaszoltunk.

Az aknavetőtüztől balszárnyunk szenvedett legjobban.

Az I. zászlóaljnak, mely ezen harcok súlyát leginkább viselte, tisztibeosztása a következő volt : Parancsnok Klein alezredes. Segédtiszt : Bittera zászlós. Élelmező tiszt Kursinszky hadnagy. Orvos : dr. Tarpai, hozzá beosztva Jámbor és Grósz kadétok.

1. század parancsnoka dr. Sóvágó Tibor hadnagy ; szakaszparancsnokok : Pécsi és Pesti hadnagyok, Veres Béla és Kecskés József zászlós.

2. század parancsnoka Kinzel főhadnagy ; szakasz­parancsnokok : Kardos és Kovács István zászlós.

3. század parancsnoka Nyilas István hadnagy ; szakasz­parancsnokok : Janku Ferenc hadnagy, Kállay Géza és Horváth zászlós.

4. század parancsnoka Lupeán százados, okt. 23-tól Sill főhadnagy ; szakaszparancsnokok : Szügyi, Kulcsár Dezső, Pénzes és Oborzil Zoltán zászlós. Géppuskaosztag parancs­nok : Herditzky főhadnagy, helyettese Forgács hadnagy.

Okt. 23.

Reggel óta szünet nélkül tartott a lövegtűz. A mindenféle    nagyságú gránátok az állásokban toronymagasságra hányták a füstöt, követ és acélt. Még kellemetlenebbek voltak az aknák, melyeknek egy neme útálatos nyávogásszerü hanggal közeledett áldozataihoz és ezért ezeket a legénység, macs­káknak nevezte el. Ha ezeknek fekete, nehéz füstfellegét a szellő a robbanás helyéről tovavonszolta, a rombolás szörnyű képe volt látható. Rövid idő alatt az összes távbeszélő vonalak meg­szakadtak.A felfüggesztett srapnellhüvelyből készített riadójelzők­nek éles felsikoltása hol itt, hol ott hallatszott.A zászlóaljparancsnokság harcálláspontjáról az állásokat csak igen kis részben lehetett áttekinteni, mert minden füst­ és porfelhőbe volt burkolva. A kiküldött küldöncök nem tértek vissza.

Délután az ellenséges gyalogság nagy zsivajjal, „avanti!” és „eviva Savoya!” kiabálással rátört a G, H és I körletekre, melyek kiszögellő helyzetüknél fogva az ellenség oldaltüzének is ki voltak téve.

Mind között a legjobban veszélyeztetett a H körlet volt. Az ezt négy nappal azelőtt megszálló 2. század 240 emberéből már alig 60 ember állott még a gáton. Úgy a századnak, mint az ezred által esetenként erősítésül a tartalékokból bevetett szalzaszoknak tisztjei mind elestek, vagy megsebesültek. Fogságba eddig egy ember sem került. Árkaink előtt alig 15 méterre egy dolina szélét tartotta az olasz megszállva és mögötte a 6 méteres mélységben, gyüledezett tömegeivel, hogy a három-négy század töredékeiből összeverődött, vég­sőkig kimerült védőrséget leküzdve, az állást birtokába vegye. Itt került a legelkeseredettebb harcra a sor.

József főherceg naplójában ezen időpontról a következő­képen emlékezik meg : „A küzdelem ide-oda hullámzik. Az ellenség szakadatlanul új erőkkel jön és friss csapatokkal elegyedik a küzdelembe az én maréknyi, teljesen kimerült védőrségemmel, mely még soha nem látott hősiességgel védekezik és őrjöngő kétségbeesett dühhel irgalmatlanul le­mészárol mindent, ami közelébe jut ... 39-eseim rohamot roham után vernek vissza, emellett maguk is a legsúlyosabb veszteségeket szenvedik s az ellenség hulláinak egész heka­tombái halmokat képezve hevernek mindenfelé és az olasz csodálatos kitartással és vitéz szívóssággal rohamozik.” (J. fhg. 11. 502.)

4 óra 30 perckor az olaszoknak mégis sikerült egy újabb tömegrohammal a H körletben és az evvel szomszédos G és I szárnyain magokat befészkelniök. A körlet parancsnoka Lupeán százados, aki a 3 napi ellentámadások vezetésében teljesen kimerült és éppen pihenő Sill százados helyett az

ellentámadást vezette, hősi halált halt.

A hadosztályparancsnokság rémülten jelenti a helyzet kritikus voltát a hadtestnek, mire ez a Karinthiából éppen megérkezett és Marcottininál tartalékban álló IV. zászlóaljat az állás visszafoglalására rendeli. Ennek az erőltetett menet­ben a küzdőtérre siető zászlóaljnak azonban már nem akadt dolga. A legközelebb álló maréknyi tartalékok, egy század derék szegedi 46-ossal és egy század vitéz 29-es népfelkelővel a hősiesség csodáját művelték.

Az események a következőképpen játszódtak le

Lupeán százados halálhírére Sill százados vette át az 1. zászlóalj védőkörletének parancsnokságát. Neki, mint tarta­lék, csak az ezred árkászszázadának egy szakasza (Herbert főhadnagy) állott rendelkezésre, melyet azzal a paranccsal küldött előre, hogy az olaszok által megszállott és megfordított H körlettel szemben - széles arcvonalban - védelemre rendezkedjen be és akadályozza meg az ellenség további térnyerését.

Az ezrednek egyetlen tartalékát, a 46. gyalogezrednek fél 1. századát Sill százados jelentésére az ezred neki rendelke­zésére bocsájtotta és ő ezt az árkászszakasz megerősítésére rendelte.

Időközben már teljesen besötétedett és az olaszok elkö­vették azt a hibát, hogy megelégedtek az elért sikerrel és nem folytatták azonnal a támadást.

19 órakor a 39/I. parancsnokság harcálláspontja mellett a 46. ezred 3. százada (Péter százados) vonult el avval a paranccsal, hogy az ezredünk balszárnyán harcoló ezredének egy leküzdött századát váltsa fel. Sill százados ezt a századot saját felelősségére parancsnoksága alá helyezte és mint tarta­lékot a „Felvételező dolinába" az árkászszakasz és a 1/2 46/1. század mögé irányította. A dandárparancsnokság ezt rendelkezést utólag jóváhagyta.

Az est folyamán az ezredparancsnok arról értesítette Sill századost, hogy az egész különösen veszélyeztetett védő­körlet parancsnoksága Sucher őrnagynak adatott át, kinek

még a 29. (soproni) honvéd népfölkelő ezred két századát és egy géppuskás-szakaszát rendelkezésére bocsájtják, mely erőkkel azonnal ellentámadást kell végrehajtania.

Sucher őrnagy este 9 óra tájban érkezett Sill százados harcálláspontjára, miután azonban a tekintetbe jövő terepet egyáltalán nem ismerte és a tájékozódásétség tómat lehetetlen volt, nem volt abban a helyzetbon hogy dásra saját belátása szerint intézkedjen, hanem Sill századost bízta meg a támadás megtervezésével és vezetésével.

Közben jelentés jött, hogy az este az árkászszakasz meg­erősítésére kiküldött 1/2 46/1. század az árkászszakasszal az összeköttetést nem találta meg és a vett parancs ellenére egyedül támadta meg az olaszokat, visszaveretett és igen súlyos veszteséggel az eredeti helyzetbe tért vissza. Az ellenség által megszállt állásrészben 12 tüzelő gép­puskát állapítottak meg és az élénk gyalogsági tüzből egy zászlóalj megszálló csapatra lehetett következtetni.

A támadás végrehajtására Sill százados az alábbiak szerint intézkedett

„Távbeszélőn adandó felhívásra a tüzérség, az első lövéstől számított 30 percig, lövi az ellenség által megszállott állásrészt. A 30. percben a rendelkezésre álló 3 géppuska 1-1 hevedert lő ki a legközelebbi ellenséges géppuskákra, melyeknek állását a holdvilágnál jól meg lehet állapítani.

A géppuskarajtaütéssel egyidejűleg a két oldalozó csoport (jobbról Nitsch százados, balról a 1/2 29/2- népfelkelő század) a rohamot megindítja és az állást hosszában felsodorítja. Az arctámadó-csoport, Péter Károly százados parancsnok­sága alatt 1/2 46/1. és az 1/4 46/3. század az oldalozó csoportok térnyeréséhez mérten szintén előnyomul. A roham megindításakor a tüzérség zárótüzet ad az ellen­séges állás mögé.”

Okt.24

Reggel 1 óra 40 perckor az elrendelt jelentések Sill szá­zadoshoz beérkeztek és a tüzérség 1 óra 50 perckor meg­kezdte a tüzet.

Ez azonban nem a megkívánt helyre irányult, hanem attól délre és túl messze feküdt, úgyhogy semmit sem hasz­nált, sőt inkább ártott, mert felhívta az ellenség figyelmét. 2 óra 30 perckor a 3 géppuska megnyitotta tüzét, amely­nek igen jó hatása volt, úgyhogy az egyidejűleg előtörő oldalozó csoportok kezdetben gyorsan tért nyertek.

3 óra 30 perckor a jobb-csoport parancsnoka jelentette, hogy már k. b. 200 méternyi árokrészt visszafoglalt és 2 gép­puskát zsákmányolt. A bal-csoportnál csak a negyedik roham után sikerült egy k. b. 100 méter hosszú árokrészt visszafoglalni és egy­úttal 3 géppuskát zsákmányolni. Így az eredetileg 800 m. kiterjedésű betörés kb. 5500 m.-re szűkült össze.

A beérkezett jelentések alapján a zászlóaljparancsnok az arctámadó-csoportot is elindította, amely a H-I dolinán túlhaladva, 30-40 lépésre az olasz állásokig előrejutott. A tartalék (3/4 46/3. század) a H-I dolináig követte a küzdőket. Az olaszok részére azonban erősítések érkeztek és tüzük olyan hatalmas lett, hogy a rohamot arcban nem lehetett megkockáztatni. 5 óra tájban a jobb oldalcsoport parancsnoka jelentette, hogy már alig bírja az elért állását tartani, óriási veszteségei vannak és az ellenség nyomása mindjobban nő.

A kezdődő szürkületben egyidejűleg az arc-támadó­csoporttal szemben is az ellenség élénk mozgolódását lehetett megfigyelni és hátulról egyre több tartalék közeledett az állások felé.

A helyzet kritikussá fejlődött és Sill százados arra a meggyőzödésre jutott, hogy arc-támadócsoportja az ellen­ségtől 30-40 lépésre és teljesen fedetlenül nem maradhat, mert ott világos nappal megsemmisülne. Tudta azt is, hogy mögötte már egyetlen egy ember sincs tartalékban, hiszen már a két 29-es népfelkelőszázad is a szomszéd hadtesttől jött­

A tényállás mérlegelése után Sill százados elhatározta, hogy a jobb oldalazócsoporttal még egy utolsó lökést kísérel meg, hogy az arc-támadócsoportnak egy k. b. 200 m-re hátrább levő vonalba való jutását lehetővé tegye.

E célból tartalékának, a 46/3. századnak két szakaszát a G-I dolinán át Nitsch százados csoportjához irányította azon paranccsal, hogy ezt a csoportot egy újabb rohamra rántsa előre, míg a tartalék utolsó szakaszával a felvételező dolinától kb. 200 m-re délre fekvő kőkerítést szállatta meg. Ennek megtörténtével az arc-támadócsoport egyenként való visszavonulását a tartalékszakasz vonalába rendelte el.

Az olaszok az arc-támadócsoportnak egyenkénti vissza­vonulását, mely 5 óra 30 percc tájban kezdődött, egyhamar felismerték és annak zavarására állásaikból nyomban elő­törtek. Később megállapítást nyert, hogy ezen támadásban 4 olasz zászlóalj vett részt, melyeket már éjjel a támadás folytatására egymás mögé csoportosítottak.

Sill százados az ellenség előtörésére válaszul az arc­-támadócsoport visszavonulását beszüntette. A szakaszok, ezen felette válságos helyzetben mintaszerű fegyelmet mutatva, követték a parancsot és heves tüzeléssel az ellenségnek for­dultak.

Az olaszok első osztagai a már nem várt ellentámadásra megtorpantak. A sűrű hullámalakzatban követő hátulsó

 

33. sz. vázlat.

 

zászlóaljak sem ezt, sem ennek okát nem láthatták, mivel mélyedésben voltak, így hát az előnyomulást nagy gyorsa­sággal folytatták és az aránylag szűk területen mindjobban összezsúfolódtak. Három géppuskánk 100-200) méter távolságról rettenetes pusztítást végzett közöttük.

Ebben a pillanatban a jobb szárnyra beérkezett 1/2 46/3. szd. Nitsch százados csoportjával, valamint a 39/1. századdal újabb rohamot indított az olaszok oldalába, amit látva, Sill százados az arc-csoportot is újból előrevezette. Rohamához a balszárnyon levő 1/2 29/1. század, valamint az I körlet 39-es védői is csatlakoztak.

Tüzérségünk az olaszok hátsó lépcsőit igen erős tűz alá vette. Hátulról érkező új erőik csak fokozták az ellenségnél a zsúfoltságot és a veszteségeket.

Az olaszok helyszűke miatt óriási túlerejüket nem tudták érvényre juttatni abban az elkeseredett kézitusában sem, melynek árán első vonalaik a körülöttük keletkezett zsákot szétfeszíteni akarták és amely tusakodást József kir. herceg (II. 511-512.) a következőképen írja le

„Látom dicső harminckilenceseimet Sill Ede százados parancsnoksága alatt és a 29./II. magyar népfelkelő ezrednek két századát Nitsch Mátyás főhadnagy parancsnoksága alatt. Mint ezt később telefonon megtudtam, a leghevesebb tűzben előnyomulni, csodás nyugalommal és rendben, akárcsak a gyakorlótéren volna. Soha nem észlelt mersszel végrehajtott rohamukat látom a nagyon erősen megszállott, elvesztett állá­sunknak iramodni. még a bekötözetlen sebesültek is, kiket összeesni láttam, ha bírják felugrálnak és a rohamozókkal bicegnek. Nem egy az utolsó erejét összeszedve vánszorog előre, hogy e nagy órában részt vehessen a küzdelemben. Roham ... Hurrá ! Éljen! zsivaly és mint Isten csodája által hordatva rohamoznak ... Az olaszok felállanak és a rohamozók elé rontanak előreszegzett szuronnyal. Először bor­zasztó kézigránátharc. Minden villog és durrog és sűrű füst födi a küzdőket. Azután kézitusa a szó valódi értelmében.

Az erős olasz tartalékot hoz tartalék után, melyekben már előremenetelükkor óriási pusztítást visz végbe tüzér­ségem. Az egész küszködő tömegnek ide-oda ingó tolongása. Én csak a tüzérségnek süketítő dörömbölését hallom, a gránátok és srapnellek állandó suhogását és üvöltését, a bombák idegrázó zúgását, s néha mintha kiabálást is hallanék a viaskodók gomolyagában. Az elkeseredésnek, a kétségbeesés­nek oly vad küzdelme ez, amilyet még soha nem láttam, de lehetségesnek sem tartottam..."

„7 óra 20 perc van. Az embergomolyag ritkul és nyugat felé tolong, állásainkon túlhalad az olasz állások felé. Végre látom, hogy a még életben maradt olaszok egy része megadja magát. Sokkal több mint ezer, tán kétezer fetrengett vérében a rettenetes kézitusa helyén."

„Az olasz támadócsoport maradványai visszaözönlenek a mi rettenetes üldöző tüzünkben, újból hajmeresztő vesz­teségeket szenvedve..."

„A 39-esek segélyhelyére megyek. Sok derék vitézemet látom ott, kiket még a Kárpátok csatáiból ismerek, súlyosan megsebesülve. Ők hangos örömmel köszöntenek, mikor én könnyes szemmel mondok nekik köszönetet és bámulatomat fejezem ki hőseimnek. Jó sokat látok marási sebekkel arcu­kon. Egyiknek három ujja van leharapva."

A szomszédos 34. dandár parancsnoksága a hadtestnek többek között a következőket jelenti ezen napról: „A 39. ezred által elért eredmény mérlegelése céljából ki kell emelnem azt, hogy a 39. ezreddel szemben 5 ellenséges ezred állott. Az ellenség erkölcsi állapotára jellemző, hogy e nagy csapás után délután 100 olasz, köztük tisztek is - azon ürügy alatt, hogy sebesülteket szednek össze - önként átszöktek hoz­zánk.”

A reggeli tusakodás folytán 13 tisztet, 435 embert ejtettünk foglyul és 7 géppuskát zsákmányoltunk. Az olaszok délben 2 óra fegyverszünetet kértek és kaptak halottaik eltakarítására. Az ezredet ezen kiváló fegyverténye alkalmából összes magasabb parancsnokai táviratilag üdvözölték.

Sill Ede*(A háború után mint bonvédezredes „Szill”-re magyarosította nevét.) századost ezen támadás alkalmával szerzett érdemeiért később a tiszti arany vitézségi éremmel tüntették ki. Forgács Gábor 7. és Geszti 6. századbeli szakaszvezetőket az arany vitézségi éremmel és 200 korona pénzdíjjal jutal­mazták. Azonfelül Forgácsot őrmesterré nevezték ki és Konrád báró vezérezredes ezredtulajdonosunktól egy arany­ gyűrűt kapott jutalmul.

Az utolsó 5 nap alatti veszteségeink rendkívül súlyosak voltak. Elesett : Lupeán Sándor szds., Kerekes József, Pécsi Mihály hadnagy, Pesics Sándor, Kardos Sámuel zászlós és 243 ember ; megsebesült : Németi István hadnagy, Baczony Sándor, Kovács, Balla, Hajdu Sándor, Faragó, Oborzil Zoltán zászlós, Kovács István, Kischka kadét és 729 ember ; eltűnt (részben az összelőtt fedezékek alatt lelte halálát) dr. Lengyel József százados, * (A fogságban többszöri szökési kísérlet után, magát egy szikláról levetve, vált meg az élettől) Kulcsár Dezső zászlós (sebesülve), Hidvéger, Dörfler, Stern kadét és 410 (az ezred egész fennállása alatt mindvégig a legtöbb) ember.

Okt.25-27.

Éjjel az ezredet a 6. Landsturm (osztrák népfelkelő) ezred felváltotta.

26-án az I-III. zászlóaljak a hadosztálynak Devetaki mellett létesített kavernatáborába vonultak. Csak itten láttuk kötelékeinkben a  nagy hiányokat, melyeket az elmult napok harcai idéztek elő.

Táborhelyünkhöz odahallatszik, amint a front csakúgy izzik és remeg. A csapatokat is csak azért küldik pár napra hátra, hogy kiegészítéseiket felvegyék és máris készen kell hogy legyenek az indulásra, új tusakodásra.

A Karinthiából hozzánk rendelt 1 géppuskaosztagot, valamint a megérkezett XV. m e n e t z á s z 1 ó a 1 j 4 századát az I. zászlóaljba beosztották. A Karinthiából megérkezett IV. zászlóaljjal most már az ezrednek 3 1/2, zászlóalja van. Állománya : 7 tiszt és 2714 puska. 27-én a IV. zászlóalj tartalékállásából az állásokba került.

Okt. 28.

A csata újból teljességében feléledt. Egész nap ágyútűz,       roham, közelharc. Állásban levő századaink harcáról a 34. (szomszéd) dandárparancsnokság a következőképen jelentett : „A 39./IV. zászlóalj, midőn az ellenség nehéz lövetésük után három századszakaszon betört, újból különösen kitett magáért. Miután az ellenség a mi tüzérségünk hatása alatt eléggé meg­puhult, tartalékaival ellentámadásra ment és kidobta az olaszokat állásainkból.”

Csak egy állásrész, az R alkörlet maradt még ellenség kezén. Ennek visszaszerzésérc a tegnap érkezett menet­zászlóalj Neuderl századát rendelték. A parancs értelmében, tüzérségi előkészítés nélkül, fényes nappal kellett a dombélen kiépített és már felénk fordított, k.b. 200 lépésre levő állásokat megrohanni. Ilyen szokatlan támadást az ellenség bizonnyal nem várt de felsőbb parancsnokságunk az ellenség figyelőinek hanyag­ságára és védőrségének nehézkességére túlságosan számított.

Neudert szds. áttekintve a helyzetet. annak biztos tudatá­ban, hogy aligha fog egy ember is élve az olasz állásokig juthatni, a támadásnak az esti szürkületig való elhalasz­tását kérte. Ezt nem engedték meg. Erre Neudert szds. a csatárláncba fejlődött százada elé állt és „Előre!” vezényszavára elsőnek ugrott ki a fedezékből.

Alig tett meg a század száz lépést, az olasz géppuskák és golyószórók működésbe léptek és a távolság felén már ott feküdt a század kiigazolva, mozdulatlanul... aki meg­mozdult kiméletlenül agyoncsépelték a géppuskák.

Az éj sötétjében alig egy tucat sebesültnek sikerült vissza­kúsznia árkainkba. A többi ott maradt öt hét telt el, míg itt előrejutottunk és a hős századot, Neudert Richard kapitánnyal és az örök vidám dr. Czobor László főhadnaggyal az élén, sorakoztatni tudták, egymás­mellé, utoljára - a temetőben.

Okt. 29.

Az ezred egyes részei helyeiket változtatták. A 1/3 I. zászló­alj a „33-as” pontra jutott mint dandártartalék.

Hajnalban a San Martinonál álláson levő 46-osoknál nagy ágyúzás hallatszott. Erre a dandártartalék parancsot kapott az á 11 á s o k b a való elényomulásra. A robbanógázok által átláthatatlanná sűrített ködben, midőn századaink a 46-osokhoz közeledtek, azok tűzzel fogadtak bennünket és majdnem kölcsönös rohamra került a sor, midőn szerencsére felismertük egymást. Akkor azután az olaszok heves táma­dásait elkeseredett ellentámadásokkal, közösen vertük vissza.

Az állások előtt fekvő számtalan, eltemetetlen, oszlásnak indult hullának szaga oly erős, hogy az emberek orrukat bekötik és még sem képesek ételt venni magukhoz, míg a szél a szagot más irányba nem fújja. És mégis a századok, fizikailag bármennyire is el vannak használva, bizakodva várják az új rohamokat.

Ebben a harcban hősi halált halt Debreczeni István zászlós, Takács, Grósz Jenő és Gál Jenő kadétok és 67 ember ; megsebesült : Sucher Alfons őrgy., Herbert Ferenc, Havas Pál és Lusztbaum kadét és 263 ember.

Okt.30., 31.

Esős idő. Erős ágyúlűz és harcizaj a fensík szélének egész hosszában. 29-ről 30-ra való éjjel az árkaink egy helyén magát be­fészkelt ellenséget sikerült kivernünk. A 7. hadtestparancsnokság Op. 1061/2. sz.-ban erről ezt mondja : „Éjjel a 39. gyalogezred és a 24. vadászzászlóalj csodás lelkesedéssel és eréllyel végrehajtott rohamokkal a tegnap elvesztett állásokat visszafoglalták.” József főherceg pedig (J. fhg. II. 546.) az esetről a kővetkezőképen emlékezik meg : „A rohamok spontán, az ehhez kirendelt tartalékok bevárása nélkül indultak meg."

A magyar vírtus, éppúgy mint Galicia mocsarainál, a Kárpátok erdeiben, Karinthia hegycsúcsain, itt is ugyanaz maradt. Itten csak két új fogalom kezdett az első hónap harcai folyamán a baka előtt szerepet játszani : a dolina és a kaverna. Hogyne! Hiszen hányszor voltak ezek életének megmentői.

A  d o 1 i n á k a karsztban, ebben a hullámos mészkő­tengerben elszórtan található 5-10 m. mély és k. b. 10-20 m. átmérőjű, dézsaalakú gödrök, melyeknek agyagos fenekét békében kertnek művelik. Ezeknek a meredek oldalaihoz támaszkodva és azokba vésve voltak a tartalékok és raktárak elhelyezve.

A  k a v e r n á k az állások közelében a sziklába vésett és robbantott barlangszerű kisebb-nagyobb folyosók, melyek­ben a parancsnokságok, tartalékok és pergőtűz alatt oknak őrség nagyobbik része tartózkodtak. Az egészen nagyoknak két kijárata és közepén egy tágasabb kiszélesedése is volt.

Említésre méltó, hogy ahol az ellenséges árok egész közel volt hozzánk, ottan, nehogy bármikor kézigránátot dobhas­sanak át, árkunk fölé dróthálót feszítettünk, melyről a ráeső kézigránát hátunk mögé ugrott.

Az állásban a szolgálat általában a következő volt.

Nappal. Rajonként két figyelő a lőréseknél, két ember „macska" (akna) figyelő ; kétrajonként egy figyelő altiszt ; kétszakaszonként egy idősebb altiszt ; szakaszonként egy ügyeletes. A Biene (század) szolgálatát egy tiszt ellenőrzi. Az összes felsoroltaknak állandóan ébren kellett lenniök.

Éjjel. Este 10 órától reggel 6 óráig az egész tiszti és legénységi állománynak a fele a lőréseknél tartózkodott.

Ha az ellenség támadt, vagy akár csak mozgolódott, az egész védőrségnek az első árokban kellett lennie.

Nov. 1.

Délelőtt 10 óráig aránylagos nyugalom. Ekkor heves ágyú- és aknatűz kezdődött állásainkra, melyek egy része nagyon megrongálódott. Egyidejűleg egy szokatlanul erős záporeső indult meg, mely jégesővé, majd rendkívüli méretű felhőszakadássá növekedett.

Abban a percben, hogy a zápor elállott, olasz gyalogsági tömegek indultak rohamra állásaink ellen. Árkaink védőrsége azonban kemény kézitusában visszaverte őket. Ekkor esett el százada élén Fodorovics László hadnagy és sebesült meg Rácz Ferenc zászlós.

Mint azt József kir. herceg nagy művében elmondja ,,Egy sebesült olasz tiszt azt beszélte bámulattól telve, hogy a nagy rohamnál és kézitusánál számtalan harminckilences sebesülten, bekötözetlen sebekkel rohamozott és küzdött."

(J. fhg. II. 569.)

Éjjel San Martinotól délre kísérelt meg egy támadást az olasz, melyet azonban Domokos Jenő hadnagy századával, a nála szokásos szilaj harci kedvvel, fényesen kivédett. Ez al­kalommal esett el dr. Berger Károly hadnagy.

Nov. 2.

H a 1 o t t a k n a p j a volt. Esett egész nap és a gránát és akna is bőségesen hullott.

10 órakor már egész pergőtüz kezdődött állásainkra, azután az E és F körleteknél az ellenséges gyalogságrohamra indult és k. b. 40 m. szélességben betört árkainkba. Ekkor Tóth Lajos zászlós a tartalékkal bátor ellentáma­dásba ment át és kiverte az ellenséget állásainkból. 103 olasz maradt kezeink között.

A 3. Isonzó-csata - mely számunkra áldozatokban és dicsőségben egyaránt olyan gazdag volt - ezzel részünkről befejezést is nyert.

Ezekben a harcokban tanusított bátor magatartásukért a következőket tüntették ki a nagy ezüst vitézségi éremmel: Botos Gábor, dr. Hadházy Ferenc, dr. Nemes Győző, Grósz Dezső, Szabó Gábor, viski Héder János, Tóth Lajos, Veres Béla, Zsuga Imre zászlósokat, Daróczy Ambrus, Dóró Lajos, Markovics László, Pólya Kálmán, Révész Béla, Charle János, London Dezső kadétokat és Grósz Péter szanitéc kadétot.

A nagy csata után József főherceg a következőket jegyezte fel ezredünk egyik legnagyobb hőséről az ő naplójába : „A 39. gyalogezrednél Kállay Géza zászlós a legborzasztóbb gránát­ és srapnell pergőtüzében, gyalogsági és gépfegyvertűzben csa­tártól csatárhoz szalad és lelkesíti őket az elvesztett állás vissza­foglalására, az új rohamra ; azután kis osztagával lelkesen nekirohan a nagy túlerejű ellenségnek; háromszor nagy vesz­teségei mellett visszaveretik, de ők nem tágítanak, a magyar­nak győznie kell. A negyedik rohammal elfoglalják az állást, a hússzoros túlerejű ellenséget futásra lódítják.”

Nov. 3.

Az igen nagy veszteséget szenvedett ezredet - a IV. zászlóalj kivételével - a 61-esek f e l v á l t o t t á k. Reggel, zuhogó esőben a Segeti-i táborba meneteltünk.

Nov. 4., 5.

József főherceg az ezredet a táborban meglátogatta,másnap pedig azoknak, akik az elmult hetek súlyos harcaiban különösen kitüntették magukat, kitüntetéseket tűzött mellökre. Az ezred harcállománya 751 főre olvadt. le és így a beosztásokat újból rendezték. Mivel a mindjobban fejlődő lehallgatási technika a csapatok és parancsnokságok említését mind veszélyesebbé tette, azért ezek számára időnként megváltoztatott fedőneveket használtunk úgy az írásbeli, mint a telefon-érintke­zésben. Így pl. Biene = a századot, Fox = a zászlóaljat, Gyuri = a 39-es ezredet, Rózsa = a tüzérséget, Csokoládé = kézigránátot jelentette.

Megjött a hír, hogy csapataink Kraljevot és Nist elfog­lalták.

A 3. Isonzó-csatában az 5. hadseregünk négy hadtestének összes vesztesége 36.470 fő volt. Ebből a mi (VII.) had­testünkre 18.950 (!) jutott.

Nov.6.

Szakadó eső. A front egyes részein mint egy halálos küz­delem után kimerült testnek vonaglása, helyenkéntt még tartott a harc. Igy a IV. zászlóaljunknak is még e napon is kemény tusát kellett vívnia egy elvesztett kis árokrészért. Pedig már a tartózkodás is nagy megpróbáltatás volt a szétrombolt állásnak vízzel telt árkaiban, néhány méterre a rohamait meg-meg ismétlő ellenségtől.

Az olaszok azonban nem nyugodtak bele a 3. Isonzó-csata sikertelenségébe ; az igaz, hogy nem egy ok erőfeszítéseik folytatását követelte részökről. Jól tudták, hogy ha most, a bennünket meglepő hadüzenetüknek évében, nem képesek velünk szemben komolyabb sikereket elérni, később azt alig remélhetik és ki tudja, hogy népük idegei egy hosszabb háború nélkülözéseit és izgalmait képesek-e kibírni? Az elége­detlenségnek és kormányellenes izgatásnak máris számos jele mutatkozott. Mindezért mielőbbi sikerek felmutatására volt szükségük. Ha már Triesztet nem is, legalább az Isonzó hídfőjét, Görzöt kellett a parlamentnek - dec. 1-én történő -­összeülése elött elfoglalniok. Ezt a sürgető felszólítást intézte a minisztertanács a hadsereg főparancsnokához Cadornához.

Igy rövidesen elkövetkezett egy újabb Isonzó-csata.

A támadás természetesen elsősorban a Görz körüli magaslatok ellen irányult és mivel még San Martino környéke is, ahol hadosztályunk állásai voltak, az Isonzó-front ennek a részéhez tartozott, ezredünkre ismét forró napolt követ­keztek. Ezek annál hamarább jöttek el, mivel az ezred éppen

állásbaindulás előtt volt.

Nov.7.

Reggel istentisztelet, melyen József főherceg és Gelb al­tábornagy hadosztályparancsnok is résztvett. Utána a főherceg több mint 600 harminckilencest díszített fel vitézségi éremmel. Mindegyiket meleg kézfogással üdvözölte. A megbetegedett Hiltl ezredes helyett az ezredparancsnokságot Klein alezredes vette át.

Este az ezred a 61-eseket á 11 á s a i b a n felváltotta. Az I. zászlóalj az A-C, a III. zászlóalj a D-F körletekbe jutott. Segélyhely Vizintini-ben volt. A II. és IV. zászlóalj hadosztálytartalékba került.

Nov.8.

Az olasz hamar támadott. Rohamcsapatait azonban, melyek már hajnalban ránktőrtek és részben állásainkba is benyomultak, heves kézigránátharcban - 2 halottunk és 18 sebesültünk árán - részben visszaűztük, részben meg­ semmisítettük.

Nov. 9.

Egész éjjel a megrongált állások kijavításán dolgoztunk. Délben mindkét részen igen élénk repülőtevékenység volt. A folyó túlpartján az olaszok már 11 kötött figyelő léggömböt eresztettek fel. Különben vihar előtti csend. Csak néha mérsékelt ágyútűz, melynek részünkön 4 halott és 14 sebesült áldozata volt.

 

A 4. Isonzo-csata.

 

Nov.10.

Sűrű köd és eső. Egetrengető ágyúdörgésre ébredt az Isonzó-front. A 4. Isonzó-csata, az előzőket is felülmúló módon, megkezdődött. Eddig még nem észlelt nagy számú nehéz és legnehezebb ágyú és akna csak úgy ontotta romboló tüzét állásainkra. A hátrább fekvő tereprészeket elkeseredett támadó tűz borította el. Ezután jött a gyalogság hullám-hullám után.

Ezredünk frontján az olaszok rohamai            délelőtt kezdődtek és főleg a B, röviddel utána a C és D körletek ellen is irányultak. Délután 1 óra után támadásuk az E és F körletek ellen is megindult. A támadásokat mindannyiszor a nehéz lövegek tüzének borzalmas áradata előzte meg és azok visszaverése után tehetetlen dühében az olasz mindig őrjöngésszerűen, gránát­záporral árasztotta el állásainkat.

Helyenkint állásainkba is behatolt az ellenség, azonban az árokrészek védőinek hősies ellenállása, részben már kisebb tartalékaink ellentámadása, mindenhol kiverte őt.

Délután az ellenség a D és I körletek előtt gyülekezett és rohamhullámait állásainkra vetette. Tűzzel és kézigránát­tal visszasepertük azokat. Támadását 3 árakor megismételte és szakadó esőben változó hevességgel egész 5 óráig folytatta. Egyes előtörések még a sötétség beállta után is következtek, azonban mindet visszavertük.

Tartalékaink annyira elfogytak, hogy a hadosztály a 43-asoktól küldött egy gyenge századot segítségül.

Az ellenség hősies erőfeszítéseivel és óriási véráldoza­taival sem volt képes eredményt elérni, azonban a mi veszte­ségeink is rendkívül súlyosak voltak. Elesett : Hermann Móric százados, * (5 napon belül ezen a helyen három Hermann nevű tiszt lelte hősi halálát), aki mint a D alkörlet parancsnoka századával négy ellenséges támadást vert vissza és 84 ember ; megsebesült Prokopovits főhadnagy, dr. Sóvágó Tibor és Weisz Ármin hadnagy, Pokoly József, Révész Aladár kadét és 275 ember. Az állásban levő századok 50-60 emberre apadtak le. Pedig még szerencsénk is volt, mert e napon feltűnően sok olasz gránát nem robbant.

Nov. 11.

Eső. Az olasz az éj folyamán is megmutatta, hogy maga részéről még nem tekinti a véres ügyet elintézettnek. Már éjféltől fogva, hol heves gyalogsági, hol élénk tüzérségi tűz zavarta állásaink kimerült védőinek munkáját és nyugalmát.

A délelőtt folyamán az ellenséges lövegtűz főként az A alkörletünkre összpontosult, tűz alatt állott azonban vala­mennyi állásunk és bátorságában az olasz odáig ment, hogy egyes pontokon, mint az E és F körletek előtt, azoktól alig 200 lépésre, lövegeket hozott állásba, melyekből kartáccsal lőtte alacsony mellvédeinket.

Délután l óra 30 perckor kezdődött, mindenhonnan föl­zúgó „avanti!" kiáltással gyalogságuk általános rohanna.

Elkeseredett küzdelemben, szuronnyal, kézigránáttal azonban kivertük a lapossá lőtt árkainkba benyomultakat. Ekkor történt meg, Hogy az egymást űző események után a helyzet állása felől helytelenül tájékozott tüzérségünk tüzét saját állásainkra irányította, minek következtében London kadétaspiráns elesett és több emberünk megsebesült.

Délután 2 óra, 2 óra 15 perc, 2 óra 40 perc, 3 óra 05 perc, 3 óra 40 perc, 4 óra, 4 óra 45 perc, 5 óra 15 perc - milyen rövid és könnyű leírni, de milyen végtelennek látszó és nehéz volt átélni ezeket az órákat! - mind ezen időpontban megismétlődtek az olaszok ádáz rohamai. Ezredünk azonban - a most már kitűnően dolgozó tüzérségünk segítségével - mindvégig megtartott minden talpalatnyi földet. Az árkainkig jutott olaszok közül, aki nem esett el, az fogságunkba jutott. Az ezredből 18 ember esett el és 57, kőztük Wickert zászlós, sebesült meg.

Nov.12.

Hideg borult nap., Az éjszaka az elesettek eltakarításával és a szétlőtt állások kijavításával, aránylag nyugodtan telt el, azonban másnap - nemcsak nálunk, hanem az egész Isonzó­-fronton - tetőfokát érte el az olasz támadások hevessége.

Hajnalban két század negyvenhatos és egy zászlóalj negyvenhármas, tartalékként állásaink mögé érkezett.Az olasznak Görz mindenáron kellett és evvel látszólagos ellentétben állott tüzérségének pusztítása, mely a várost a legnehezebb kaliberekkel tűz alá véve, az utcák egész sorát, a templomokat, palotákat halomra döntötte.

Miután az árkaink ellen korán reggel megkezdődött lövegtüz, a már amúgy is alaposan szétlőtt állásainkat még jobban szétrombolta, délelőtt 10 óra 10 perckor megindult az első gyalogsági rohamhullám, melynek meghiusultával, mint egy faltörőkos nekilendülései néhány percnyi szünetekkel a többi hullám következett. 12 óra, 12 óra 10 perc, 12 óra 25 perc, 12 óra 35 perc, 12 óra 40 perc, 2 óra 20 perc és végül 3 óra 5 perckor egymást érték az olaszok elkeseredett elő­törései. Mindhiába! az ércfal, a 39-esek hősi melle, állotta az ütéseket. Pedig már annyira ritkák voltak soraink, hogy ezek alatt a borzasztó órák alatt már mindössze csak 12 emberünk esett el és 43 sebesült meg. Délután úgy éreztük,, hogy a viharfelhők javarésze már elvonult fejünk felől. Állásaink előtt százával fekszenek a - főképpen oldalozó géppuskáink által lekaszált - olaszok holttestei. Este Soós tábornok megtekintette állásainkat. Véres veszteségünk az utolsó három nap alatt 114 halot­tat és 375 sebesültet, összesen 489 főt tett ki.

Nov. 13.

Következő napon, reggel 6 óra 40 perckor, majd ennek meghiusulása után, kiadós tüzérségi előkészítéssel és támoga­tással 10 és 11 óra között a C-F körletek ellen ismételten támadott az olasz.

Gyalogsági rohamait most már védelemre begyakorolt legénységünk csak mint nagy megkönnyebbülést várta, mert azalatt tüzérsége máshová lőtt és így a védőrség megszaba­dult az igazi pokoltól, a nehéz gránátoknak és a macskáknak (aknáknak) repeszdarabjaitól és a szétrepülő ezernyi kő­tőrmeléktől. Tudták, hogy az ember-ember elleni harcban megállják helyüket.

Ez a nap mindössze 2 halottunkba és 27 sebesültünkbe került.

Nov. 14-15.

Állandó esőben még mindig megkísérelte az olasz, hogy állásainkba bejusson, azonban már korántsem az előbbi erőkkel és szívóssággal. 14-én 10 sebesültünk, 15-én 2 halot­tunk és 5 sebesültünk volt.

A hadosztályparancsnok, alig félállományra leolvadt ezredünknek sürgős felváltását javasolta, ami azonban pilla­natnyilag lehetetlen volt. Az ezredhez küldött vezérkari tiszt a legénység szellemét az átélt szörnyűségek dacára igen jónak, lelkesnek találta. Bőrig ázva, hideg szélben, gránáttűzben a mellvédhez lapulva a rohamokat várni, sokszor kézitusára kelni, éjjeleken át a szétlőtt árkok köveit rakosgatni, ez valóban emberfeletti teljesítmény volt. Bélmegbetegedés is igen gyakorivá vált.

Jobbra tőlünk San Michele-nél majdnem bajt okozott a 98-as cseh ezred egy őrmestere, aki 35 emberével az olaszok­hoz átszökött és védelmi rendszerünket elárulta. Csapataink ellentámadása azonban itt is csakhamar rendet teremtett.

Nov. 16.

Végre a 46-osok f e 1 v á 1 t o t t á k az ezredet. De még a heves hóviharban történt felváltás alatt is 2 halott és 3 sebe­sült veszteségünk volt. A. IV. zászlóalj 20.-ig a G és H alkörlet­ben még állásaiban maradt.

Nov. 17-20.

A Segeti-i táborban a testileg, idegileg annyira megviselt ezred gyökeres felfrissülésben részesült. A ruházatot rendbe hozták, részben kicserélték. 17-én megérkezett a Müller E. százados által lehozott 877 fő erős XVI. m e n e t z á s z l ó a l j és azt mindjárt be is osztották. Az ezred állománya így 2200 főre emelkedett.

Nov. 21.

A pihenő nem sokáig tartott. Az olaszok, mint ahogy            a hírek szóltak és a távoli ágyútűzbál is kivehető volt, 19-én megújították támadásaikat, melyek ismét szünet nélkül tar­tottak és úgy látszik tovább már nem tudták nélkülözni a „debreceniek"-et, mert a helyzet megmentésére az ezred ismét á 11 á s b a került. A III. zászlóalj Devetakin, a többi pedig Lokvicán át rettenetes bórában a védőkörletekbe menetelt.  A IV/2. zászlóalj körlet tartalék lett. A 43-as sebesültek nagy száma, már menetünk közben, mutatta a csata hevességét.

Nov.21-26.

Az ellenség azonban úgy látszik fázott a 39-esekkel való hamari találkozástól, mert a D, E, F (III. zászlóalj) és a G, H, I. (I. zászlóalj) körleteket gyalogságával nem támadta. Helyette azonban annál jobban verte tüzérségével és akna­vetőivel azokat, ami által nekünk igen sok veszteséget okozott. Mintha a még megmaradt tüzérségi lőszerével, közte sok gázbombával, megbosszulni igyekezett volna az elmúlt napok szörnyű kudarcait. Görzöt is állandóan lőtte, hová ezen idő alatt mintegy 3000 nehéz lövedék esett. A 24-én elesettek kőzött volt Kreuz Emil zászlós, a sebesültek között pedig Németi István fhdgy. és Hajdu István hdgy., a 11 gp. o. parancs­noka. Az utolsó 5 nap alatt 13 halottat és 100 sebesültet vesztet­tünk. Hadházy Ferenc kadét vitéz magatartásával a nagyezüst érmet érdemelte ki.

Nov.27.

Az, olasz újból megpróbálkozott egy gyalogsági támadással Nov. 27. H és I alkörletek ellen. A támadást nehéz gránátok és aknák zápora vezette be. Az ellenség már be is nyomult a H és I állások árkaiba, honnan azonban véres fejjel kiűzték őt. E napon esett el Kandel egészségügyi kadét. A sebesültek között volt Szabó Gábor és Voith István zászlós és Orosz Árpád kadét. Az ellenséges lövegtűz teljesen feldúlta állá­sainkat.

Nov. 28

Vasárnap. Fagyos bóra. Ezt azonban ezredünk észre sem veszi, mert reggel 8 órától este 6-ig, különösen a H-G kör­letekben, megszakítás nélkül tombol a harc. Mellvéd itten már alig létezik. A védőrségnek egy percnyi nyugta nincsen. Ha a heves lövegtűz megszűnik, máris olasz gyalogság elő­törését jelzik a figyelők. József főherceg ezen a napon írja naplójában. (II. 725.) „A 39. ezrednél 8 órás pergőtűz után délután 3 óra 45 perckor igen nagy erőkkel végrehajtott heves ellenséges támadás a 143-as romtól keletre levő állásainkra, elkeseredett kézitusában - melybe az ellenség folyton friss tartalékokat vetett - hőseim által leveretett, 4 óra 45 perckor a hatalmas támadást megismételte az ellenség, ez a legsúlyo­sabb kézigránátharcban, mely délután 6 óráig tart, vissza­veretik, de az ellenség nem csüggedne, még többször szalad szuronyrohamra nagy tömegeivel. Mindhiába! Az én csodá­latraméltó hős debreceni 39-eseim, az ellenség horribilis vesz­teségei mellett, mind visszaverik. ..”

E napon esett el Zakár József hadnagy és Dóró Lajos kadét és 31 ember ; súlyosan megsebesült 128 ember ; eltűnt (valószínűleg a beomlott fedezékek alatt hősi halált halt) 18 ember.

Nov. 29.

Szintén véres áldozatokban gazdag nap volt. Elesett 38 hősünk, megsebesült Bittera kadét és még 94 derék 39-es. Ezen a napon ugyanis az olasz ismét megkísérelt egy nagyobb­szabású rohamot szétlőtt állásaink ellen, eredményt azonban ezúttal sem ért el.

A pokoli ágyú- és aknatűz rombolásait a védőcsapatok éjjel, amennyire csak lehetséges kijavítani igyekezvén, nyug­vóra sohasem jutottak, ami által kimerülésük a végsőkig foko­zódott.

Nov. 30.

Borult, ködös idő, szemetelő eső. A küzdelem heve vala­mivel alábbhagyott. Tegnap a 43-asoknál az olaszok egy árokrészt elfoglaltak. Ennek a visszaszerzésére önként jelentkezésre hívták fel ezre­dünket Héder János zls. és Kiss Ernő kadét a III. és IV. zászló­aljból jelentkezett 32 emberrel este kirohant és munkáját igazi hajdú virtussal elvégezte. Az állás hiánytalanul birto­kunkba került. A két raj vesztesége 16 sebesült volt.

Az ezred a nov. 7-30-ig tartó olasz offenzíva alatt 19 napot töltött a kőrakásmellvédek mögött vésett sekély árkok­ban és a nedves, bűzös odúkban. Az állások küzdő csapatai 5-6 nap után annyira elhasználódtak, hogy felváltásuk sür­gősen szükséges lett volna. Ez azonban az erők elégtelensége folytán nem volt lehetséges és a harcból kivont egyes száza­dok is, alig 1-2 napos pihenő után, hol az egyik, hol a másik válságos helyen a küzdelmi vonalba bevettettek. Eltekintve az éjjel-nappal majdnem szakadatlanul tartó tüzérségi és gyalog­sági tűztől, 40 rohamot és előretörést vert vissza, miközben számos ellenséget ejtett foglyul és sok géppuskát és hadi­anyagot ejtett zsákmányul a benyomult ellenségtől.

Bár 228 derék hajdúfiú és bihari gyerek hősi halála és; 791-nek megsebesülése szomorú és igen nagy árat képezett, büszkeséggel töltött el minden 39-est, hogy a legnehezebb helyen, ahová állították, úgy megfelelt, hogy még az ellenség is elismeréssel adózott neki jelentéseiben.

Ha a majdnem 40 napot kitevő eddigi harcainkra a Karszton visszatekintünk, a következőket állapíthatjuk rneg

Az olaszok általában nálunk jobban voltak felszerelve. Lövegeik, repülőik, lőszerük, különleges harceszközeik, bősé­ges számmal és kitűnőek voltak. Támadó árokrendszerűk kiépítése - embereik a kőmunkában rendkívül járatos lévén - tökéletes volt. Támadásaikban meg volt a lendület, azon­ban többnyire hiányzott a kellő szívósság és azok vezetésében a szükséges körültekintés. Tisztjeik túlnyomórésze igen bátran viselkedett, legénységük elött azonban nem látszottak a meg­kívánt tekintéllyel bírni. Mindenesetre a legjobb csapatoknak a lombardiak mutatkoztak. Az olaszoknak olyan gyakori, egy­mást követő, haláltmegvetéssel végrehajtott rohamai a leg­nagyobb elismerést keltették bennünk. Éreztük, hogy ez a katona, jobb hadvezetéssel, nagy hadieredményeket tudna elérni.

Egy bizonyos, hogy a mi magyar hadtestünk csapatainak szelleme ezekben a minden eddiginél hevesebb harcokban felülmúlta az övékét. Egyedül ennek volt köszönhető, hogy a támadó olasz hadsereg tüzérségi tömegeinek legnagyobb mérvű kihasználása mellett és gyalogságának tömeges feláldo­zása (150.000 fő veszteség) dacára sem volt képes eredményt kierőszakolni.

Az ellenségnél sokkalta kisebb lőszerhasználásunk a két utolsó Isonzó-csatában a VII. hadtestnél (J. fhg. II. 22. mell.) a következő volt

A 3. Isonzó-csatában elhasználtunk : 1,020.000 gyalogsági és géppuskatöltényt ; 20.740 tüzérségi lövedéket ; 3600 aknát ; 17.000 kézigránátot.

A 4. Isonzó-csatában elhasznált löszer összege : 7,470.000 gyalogsági és géppuskatöltény; 148.000 könnyü és 24.000 nehéz tüzérségi lövedék ; 4058 akna ; 24.270 kézigránát. (Homokzsák 1,409.000 jutott felhasználásra az állásokba.) A lőszerhaszná­lásnak ugrásszerü fokozódása meggyőzően mutatja a harcok mindjobban fokozódó hevességét.

Dec.1.

Az I. (Starkel) zászlóaljat a 24-es vadászok felváltották és mint hadtesttartalék a Devetaki melletti kavernatáborba ke­rült. Váltakozó élénkségű lővegtűz az állásainkra. Vesztesé­geink csekélyek.

Báró Conrád vezérezredes ezredtulajdonosunk értesíti az ezredet. hogy Lichtenstein Hanna hercegnő az. ezred 12 leg­vitézebb katonájának egy-egy aranygyűrűt ajándékozott.

Dec. 2.

Az ezred 863 fegyverrel még az állásban van, 411 fegy­verrel hadosztálytartalék és 537-tel (I. zászlóalj) hadtest­tartalék.

A legénység már rendkívül ki van merülve és igen szen­ved a hidegtől. Az esőtől átázott ruhákat az orkánszerű bóra a testhez fagyasztja.

A nappal az éjszaka elesettek eltemetésével, az árkok ki­javításával, a parancsnoksági férőhelyek kiépítésével telik el. Közben az ellenség ágyú- és aknatűzzel zavarja munkánkat.

Dec. 3-6.

Sűrű köd, eső. Az F alkörlet időnként nehéz tüzérségi tűz alatt áll. Előtte az ellenség megpróbált gyülekezni, azonban tüzérségünk által szétszóratott.

Dec. 4-6. Váltakozó erősségü, állandó tüzérségi és gyalog­sági tűz az állásban levő századaink körleteire. Ez különösen élénk San-Martino, Cruci és Cotici táján. A szomszédban gya­logság is támadta a 61-eseket, azonban visszaűzték.

Dec. 7-10.

Tartós eső. Szétlőtt akadályaink helyébe derék utászaink az éj folyamán, nagy ügyességgel és halálmegvetéssel végzett munka árán, 25 új spanyol lovast állítottak fel állásaink előtt. Árkainkat robbantásokkal kimélyitették és segítettek a haránt­gátak és hátvédek elkészítésében.

7-én tőlünk jobbra, a 20. honvédhadosztálynál az olaszok nagy tömegekkel támadtak, az 1. (budapesti) honvédek azon­ban hősiesen visszaverték rohamaikat.

Éjjel az ellenség igen nagy számú fegyvergránátot dobott árkainkra, majd rohamra indult, azonban puskatűzzel és kézi­gránáttal visszaűzték őt. Veszteségünk 5 halott és 8 sebesült.

Dec. 11.

A háború egyik legvéresebb és az ezred történetének            egyik legdicsőségesebb szakasza után végre a Segeti-i táborban nyugalomra kerültünk. Hadosztályunkat a 28. hadosztály v á 1­ t o t t a f e 1. Géppuskaosztagaink zöme, továbbá aknavetőink, fényszóróink, lángvetőink, a kőfúrógépek, lövészárok-vízszi­vattyúk, mészfecskendők, ivóvíztartályok, rajkályhák stb. árokberendezési tárgyak - melyekkel nagy fáradság árán az állásokat elláttuk - természetesen mind visszamaradtak az árkokban.

Dec. 12-13.

Az ezred Segeti-ről Fajti Hriben keresztül a Wippach völgyében fekvő S e 1 o-ba menetelt. A dandárparancsnokság is ide került.

A IV. zászlóaljat, melynél kiütéses tífuszgyanús megbete­gedések fordultak elő, elkülönítették.

 

A seloi táborban.

 

Dec. 13-31.

Annyi harc, fáradalom, szenvedés és diadal után - a há­ború kezdete óta előszór -- nemcsak néhánynapos, hanem hosszabb pihenőre, az egész- ezred végre igazán együtt volt. És a baka hamar elfelejtette a rosszat. Az első alapos tisz­tálkodás és fedél alatt töltött éjszaka után már alig hitte, Hogy az elmult hónapok küzdelmeit igazán átélte volna.

Tisztálkodásra bizony nagy szükség volt. Hiszen tiszt és legénység teste egyaránt napoltig csak a ruháján keresztül látott vizet és most mindegyik örömmel esett át a tábor éppen elkészült zuhanyfűrdőjének tisztítási és tetvetlentíési műve­letein.

Az első napokon történt a fegyverzet, szerelvény és a vörös iszaptól átitatott ruházat rendbehozása is. Mindezekre nagyon ráfért a tisztogatás és javítás. Az erre szánt idő alig volt elég.

Azután megkezdődött azon tudnivalók oktatása, amelyek­nek gyakorlására az állásharcok folyamán alkalom nem nyílik, melyekre azonban, mihelyt a front előre megindul, igen nagy szükség lesz. Ezek : a felderítés, menetbiztosítás, gyalogsági támadás. Végül mégis, az egyelőre legfontosabbat, az állás­harcnak legbeváltabb módjait gyakorolták.

Mindezeknél természetesen a fegyelmezés is nagy szerepet játszott. Ez annál szükségesebb volt, mivel, sajnos, a legkivá­lóbb ezredekbe és így hozzánk is, a legrosszabb anyagból, főként csehekből álló pótlás is jött. Nem mintha a hajdúfiúk otthon már kifogytak volna - igaz, hogy nekünk már ren­geteg veszteségünk volt, nekik meg alig valami - hanem, hogy ezáltal harci értékük színvonala emelve legyen. Ez szá­munkra sok bajt és gondot jelentett, mert nem akartuk, hogy az nálunk előforduljon, mint legutóbb dec. 14-én a 17-eseknél, hol egy cseh kadét a legválságosabb pillanatban szökött át egy csomó emberével az ellenséghez. Bomlasztó munkájuk igazán csak a front mögött virágzott. Hiszen már mostan elő­fordult, hogy a magyar csapatoknak karácsonyra szánt bor helyett szennyes víz érkezett a hordókban.

Foglalkozás után - mely a táborban nyár délután 4 óra­kor, ünnepnapokon pedig már délben véget ért - módjában volt mindenkinek olcsó pénzért, akár ingyen is, mulattató látványosságokban, mókákban, sőt „mozi" előadáson is fel­vidulni, csak szabadban tanyázni, a balta nagy fájdalmára,

a téli idő miatt nem lehetett.

Az ezred számára ünnepé vált december 15.-e, midőn is József főherceg, fenséges nejével szeretetadományaik szétosz­tása végett az ezredet meglátogatta.

Dec. 16-án a betegségéből felgyógyult Hiltl ezredes be­vonult és átvette Klein alezredestől az ezredparancsnokságot.

K a r á c s o n y  ü n n e p é t  az ezred századai a felállított karácsonyfák körül boldog megelégedéssel ülték meg és az ünnepi hangulat köztük még sokáig tartott, mivel a kará­csonyi szeretetadományoknak nagyobb része csak hetek múlva jutott az ezredhez. Az ünnepek alkalmából a vármegyei hadsegélyező hivatal lelkes távirati üdvözletet küldött az ezrednek.

A dec. 25.-i ezredparancs közölte a 4. Isonzó-csatában tanúsitott különösen derék viselkedésért kitüntetteknek név­sorát. A III. o. Katonai Érdemkeresztet kapta : Sill Ede és Unger Jenő százados, Kiss Lajos főhadnagy, Nyilas István, Sóvágó Lajos, Papp Gyula, Janku és a hősi halált halt Gál Sándor hadnagy.

Az 1914-es karácsony véres harcok között telt el. Az idén úgy a tisztek, mint a legénység kb. egynegyed része szabad­ságra mehetett. Sok volt ezek között olyan, aki másfél év borzasztó küzdelmei után ezúttal először láthatta, ha csak napokra is, szeretteit. Az elmult év mérlege a központi hatalmak részére rend­kívül kedvező volt. Egyik nagy gyözelmet a másik után arat­tuk az entente hatalmak túlerejével szemben.

Az oroszokat - a gorlicei áttörés után megkezdődött győ­zelmes előnyomulásunk során - nemcsak Galiciából és Buko­vinából kiűztük, hanem Orosz-Lengyelország nagyobb részéről is kiszorítottuk ;

a szerbek ellen otkóber elején megindult offenzivánk az év végén Szerbiának teljes elfoglalását eredményezte ;

a Gallipolinál partraszálló entente-csapatok, véres kudar­caik után, visszavonuló félben voltak ;

az olasz fronton az ellenség erélyes és nagyszabású táma­dásait négy csatában sikeresen visszavertük ;

a nyugati hadszintéren a németeknek a champagne-i és arras-i nagy csatákban sikerült az entente támadásait feltar­tóztatniok és kivédniök.

A központi hatalmak bizakodva tekintettek a jövő év elé, bár nyersanyagban és élelmiszerben már hiány mutatkozott és - a cseh, oláh és ukrán nemzetiségű lakosságnak az ellen­séghez való vonzódása mind jobban kifejezésre jutott.

 

1916.

(Írta : vitéz Lépes Győző)

 

Jan. 1-3.

Beköszöntött az új év. Első napján istentisztelet volt. mely alatt a hideg bóra néha felénk hozta a gránátok és nehéz aknák robbanásainak távoli moraját.

2-án József főherceg az ezredhez jött, hogy Kállay Géza zászlósnak mellére tűzze az arany vitézségi érmet.

Másnap Boroevic hadseregparancsnok Seloban csapat­szemlét tartott és a tisztikar előtt a legnagyobb elismerését fejezte ki ezredünknek az elmult harcokban tanusitott kivá­lóan derék és vitéz magatartásáért.

Jan. 4-13.

Gondtalan tábori élettel telt el az idő. A legénység szórakoztatására mindenféle mulattató dolgokat, kuglizót, körhintákat, orosz kuglizót stb. létesítettek, melyek a napi foglal­kozás után nagy közkedveltségnek örvendettek.

7-én a XVII. m e n e t z á s z l ó a l j megérkezett Strauss László fűhadnagy vezetésével. Vele jöttek : Léderer József, főhadnagy, Antal Béla, Huszár Nándor, Kövér, Jakab Ernő hadnagyok, Rajczy, Lakatos, Jasik, Budaházy Béla hadapró­dok, Váradi Szabó Miklós és Falk F. egyészségügyi kadétok.

Jan. 14.

Ünnepnapja volt az ezrednek. Magas vendégek, úgymint Károly Ferencz József főherceg trónörökös és József főherceg lovassági tábornok, hadtestparancsnok fiával, József Ferencz főherceggel látogatták meg az ezredet. Ezen alkalomból meg­jelentek a 43., 46. és 61. gyalogezredeknek, valamint a 24. va­dászzászlóaljnak a küldöttségei is.

Ő fensége a trónörökös délelőtt 9 óra 30 perctől délután 1 óra 30 percig megszemlélte a kivonult ezredet, azután pedig a korábbi harcokban szerzett érdemeikért több tisztet és legénységi egyént kitüntetett. Ennek meglörténtével még szí­vélyesen elbeszélgetett a kitüntetettekkel. Hiltl ezredest a Lipót rend középkeresztjével, Klein alezredest pedig a Vaskorona renddel díszítette fel.

A fenségek tiszteletére az ezred tisztikara az ezen alka­lomra hevenyében feldíszített étkezdebarakban villásreggelit adott, melynek folyamán a trónörökös és a főhercegek a tiszti­karral elbeszélgetve felelevenítették az elmult hetek véres eseményeit. A legénység is ünnepi ebédet kapott.

Jan. 15. - 28.

A rendes tábori élet tovább folyt. Naponta gyakorlatok. A tisztek felváltva egy napra Triesztbe távoztak.

Jan. 29. - Febr. 14.

Az olasz fronton gyakran előfordult ragályos betegség - a nyakszirtmerevedés - nálunk is jelentkezett. A járvány lokalizálása céljából az ezredet elkülönítették.

Elkülönítettségünkben is az előbbi tábori életet éltük, sőt február 13-án József főherceg jelenlétében egy nagyszabású sportünnepélyt is rendeztünk.

Febr.14.-24.

Hadtestünk a III. hadtestet felváltotta és újból előre került. Hadosztályunk a 28. hadosztály helyébe jutott. Délután 3 órakor Selóból elindulva, Dornberg tábor és Zelezna Vrata érintésével, este elérte az ezred a Segeti-i tábort, ahol mint hadosztálytartalékot elszállásolták. Az ezred fegy­verállománya ezen a napon 2784 fő volt. Morvay Béla őrnagy az ezredhez bevonult.

18.-án repülőink szemünk láttára lőttek le egy olasz bombavetőgépet (Caproni). 19-én József főherceg a dandár­parancsnok kíséretében ismét meglátogatta az ezredet. 20-án istentisztelet volt.

Így telt el minden különösebb esemény nélkül 9 nap. Kár, hogy az idő felette kedvezőtlen volt és különösen vége felé velőtfagyasztó hideg bóra fújt.

A tábor melletti gyakorlótéren épített állásokban a szá­zadok szorgalmasan gyakorolták az „automatikus”, vagyis ezentúl parancs nélkül is kötelező, tervszerű ellentámadás és ellenlökem végrehajtását, amit az ezrednek sok kiváló szakasz és századparancsnoka már eddig is végzett és a harcok további folyamán a védelemnek igen hathatós eszközét képezte.

Megtudtuk, hogy a 43. ezredtől egy román önkéntes 11 emberével az ellenséghez átszökött.

22-én parancs jött, mely elrendelte, hogy ezredünk 10 heti pihenés után ismét az állásokba kerül. Másnap az állásba való menetelhez az elökészűlelek is megkezdődtek. Délután 5 órakor zászlóaljanként egy századparancsnok, századonkint egy tiszt és szakaszonkint egy altiszt tájékozódás végett az állásokba előre küldetett. Egész délután havas orkán tombolt és egyre fokozódó erejű ágyú- és géppuskatűz volt hallható.

24-én a rendkívül erős ellenséges tűz miatt elmaradt az elrendelt felváltás. Mint utóbb kiderült, annak időpontját a 43-as szökevények árulták el az ellenségnek.

 

 

I s m é t  a z  á l l á s o k b a n.

 

Febr. 25.26.

Reggel 6 órakor megkezdődött a menet az á 11 á s o k b a. Ezúttal a B-I alkörleteket szálltuk meg. Mind a 3 zászlóalj 3-3 századdal került az elsővonalba és mögöttük 1-1 század tartalékban.

A felváltás a következű nap délutánjáig tartott. Az állások mögötti dolinákban 9 darab 9 cm.-es aknavetőt, az árkokban pedig 14 világító pisztolyt, zászlóaljankint pedig 2 periszkópos és 2 távcsöves puskát vettünk át. A mellettünk levő 46-osok állásai mögött 2 darab 22-es és 2-28-as aknavető is volt tüzelőállásban. Ezredünkhöz egy huszárezred lövészosztaga is be volt osztva. Segélyhely a 110-es magassági pont melletti kavernában, sebesültgyűjtőhely Devetakinál volt. A nedves időjárás folytán az árkok fala sok helyen és több kaverna is beomlott.

Febr. 27.

Eső esik és heves sirokkó fúj. Soós ezredes, dandár­parancsnok megszemlélte állásainkat.

Délután 3 órakor hadosztályunk tüzérsége meglepetés­szerűen tűz alá vette az előttünk lévő 197-es magaslatot, a 20. honvédhadosztály tüzérsége pedig zárótüzet adott le állásaink elé. (Úgy látszik, magasabb parancsnokságaink arról értesül­tek, hogy az olaszok támadásra tesznek előkészületeket.) Az olasz tüzérség ennek viszonzásául a mi állásainkat vette romboló tűz alá és a B és C alkörletet mintegy 25, a H kör­letet pedig mintegy 20 méter hosszúságban csaknem teljesen elpusztította. Ezen tűzharc egy halottunkba és 8 sebesültünkbe került.

Arról az örömhírről értesültünk, hogy Albániában elfog­laltuk Durazzót.

Febr. 28., 29.

Műszaki tisztek megszemlélték állásainkat és további munkáinkhoz irányítással látták el századainkat.

29-én délben az olaszok következő felírású cédulákat dobtak a 2. század körletébe : „Kedves Barátaink! Nagyon sajnálunk benneteket, azért gyertek át hozzánk! Nem lesz semmi bajotok. Ma délután széjjel lőjjük fedezékeiteket.”

A beigért ágyúzás nem maradt el, a csalogató édeskés szavak azonban a 39-es fiúk jó humorát csak növelték.

Márc. 1.

Nagy eső. A víz árkainkat elöntötte. Férőhelyeink és árkaink víztelenítését és rendbehozatalát alig győztük. Az el­lenséges gyalogsági tűz egész napon át tartott. A körleteknek eddigi, betűk szerinti megjelölése ezentúl számozással fog történni. A z  A  k ö r 1 e t a 21-es szá­mot kapta.

Márc. 2.- 4.

Csúnya esős idő. 2-án kora délután az ellenséges tüzérség erősen lőtte a 28. és 29. (H és I) körleteket:

Minden vízmérés, lapátolás és szivattyúzás dacára a víz helyenkint térdig ér az árkokban.

Márc. 5.

Reggel érkezett meg a f e 1 v á 1 t á s i parancs és a délelőtt folyamán meg is jelentek utódaink, a 43-asok. Ezredünk ezúttal is 10 napig volt az állásokban. Veszte­ségünk ezalatt 24 halott, 80 sebesült és 68 beteg volt.

Márc. 6.

Hideg bóra. Hajnali 2 órakor befejeződött a felváltás,           amely alatt az ellenséges aknák csúnyán dolgoztak. 5 órára már meg is érkeztünk a Segeti-i táborba. Csak a II. zászlóalj 2 százada maradt mint hadosztálytartalék a Devatiki-i kaver­nákban.

Hírek szerint olasz oldalon nagy vasúti és kocsi közle­kedés, csapatoszlopok közeledése. A nagy repülőtevékeny­séget magunk is észrevesszük. Mind csak tüntetés volna ez, vagy egy újabb nagy csata előjele?

Márc. 7.-13.

Csúnya esős idő, köd. Általános tisztálkodás, gyakorlatok, megbeszélések. A mozgószínház mindig zsúfolva van. Min­denki igyekszik a rosszat mielőbb elfelejteni. Gyalogsági ágyúk, lángvetők és tűzlövők érkeznek, melye­ket kipróbálunk.

 

Az 5. Isonzo-csata.

 

Márc. 14.

Az idő kiderült, azonban pihenésünk is véget ért. Eredetileg csak 16-án kellett volna ezredünknek az állá­sokba visszamenni, ez azonban megváltozott.

Az 5. Isonzó-csata tegnap megkezdődött és égetően szük­ség volt a harminckilencesekre. Délelőtt megjött a parancs, hogy még az nap be kell mennünk az állásokba, mert a 43-asok a 21., 22. és 23. (A, B, C) állásokat elvesztették.

Este 7 órakor kezdtük meg a menetet az á 11 á s o k b a. Már útközben többször belekerültünk az ellenséges tüzérség tüzébe, úgy hogy este 10 óra volt mire szétlőtt régi állá­sainkba jutottunk. Az olasz állás helyenként alig 20 méterre van a mienktől.

Az út az állásokba - kilométerhosszat - egy naponta szétlőtt és újból összetákolt kőfal mellett vezetett el. Rendes körülmények között itt még csak gyalogsági lövedékek zizegtek.

Továbbmenve 1-2 méter mély, a karsztsziklába vésett fulóárkok ágaztak el az állások felé. Ezekben az utat a zászlóaljak - különösen ha egy szökevény cseh a felváltást az ellenségnél előre jelezte - rendesen már gránáttűzben tették meg.

Most, midőn az árkok berendezése tekintetében, majd­nem egy évi fáradságos munka árán, biztosság és kényelem szentpontból minden lehető megtörtént, mégis csak más érzé­sekkel foglalták el embereink azokat, mint az őszi tusakodások idejében, bár a körletek leggondosabban elkészített pontja, a századparancsnoki férhelye is - egy parancsnok leírása szerint - még mindig a következőképpen nézett ki : „Fede­zékem egy sziklába vésett három méter hosszú üreg. Teteje egy méternyi kőréteg. Éppen csak elég arra, hogy egy gránát betemessen. Létrán lehet csak lejutni. Előszobája is van, itt tanyázik a legényem és a küldönc. A kaverna fala nyirkos, teteje csöpög. Patkány és egér gyakori vendégem. Gyertya és mécses a világítás, faszén a tüzelő. Hogy elviselhetöbb legyen a levegő, az „előszobában" megindítják néha a kézi ventillá­tort. A gránátok dörrenéseitől és az aknák velőkig ható rec­csenéseitől aludni csak lopva lehet. A kaverna bűzös levegője, az állás hullaszaga elvesz minden étvágyat."

Ilyen volt a Doberdón egy parancsnoknak az élete. Ebből következtetni lehet a közemberek sorsára.

Azonban a megpróbáltaiások minden újabb neme csak fokozta a harminckilences bakának a hajdúsági és bihari tájakról magával hozott humorát, a gondoskodásnak minden jele a végsőkig fokozta odaadását és minden újabb tusakodás, ha lehet, még növelte vitézségét.

Márc. 15.

Hajnali 3 órára a felváltás teljesen befejeződött. Állásaink egész napon át heves tűz alatt voltak. A 28. alkörletet az olaszok teljesen szétlőtték. Ezt a 2. (Huszár hdgy.) század védte.

Az elvesztett állások között a legfontosabb körlet, mely­nek a visszaszerzése eddig nagy áldozatok árán sem sikerült,

 

34. számú vázlat.

 

a 22-es volt. Ennek minden áron való visszafoglalását a had­osztály elrendelte. Egy negyvenhármas század bátor elszántsággal már néki ment, de véres fejjel kellett visszatérnie. Azután Tóth Lajos és Vigvári László kadétokat indították 1-1 szakasszal rohamra. Hiába! A derék harminckilenceseket az olasz még nagyobb golyózáporral fogadta. Lehetetlenség volt az állásokat elérniök. Tóth Lajos kadét megsebesült.

Az állást azonban mindenáron vissza kellett szereznünk.

Budaházy Béla és Hajdu Zoltán hadapródoknak jutott a szerep, hogy szakaszaikkal végzendő meglepetésszerű arc­támadással jussanak be a k. b. 100 m. távoli olasz árkokba. Ha már ott lesznek, biztosan elvégzik a munkájukat. Minden hősiesség dacára, az azonnal a szakaszokra zu­duló géppuska- és aknavetőtűz ezt a támadást is meghiusitotta. Veszteségünk 30 fő volt.

Ekkor a hadosztály egy zászlóaljunk általi támadást ren­delt el a már becsületkérdéssé vált eredmény kierősza­kolására. A rohamnak hajnalban kellett megindulnia.

A bizonnyal nagy véráldozatot kívánó támadás előtt azonban, még egy legutolsó kísérletet óhajtott tenni az ezred egy halálra elszánt önkéntjelentkező kis csoporttal, egyedül egy rohamjárőrrel.

Akadt is mindjárt 80 egynéhány hátor fiú, akik közül az ezredparancsnokság egy rohamjárőrt kiválasztott. Az alig 19 éves, de rettenthetetlen hajdúnánási zászlósra, Daróczy Ambrusra hárult a feladat, hogy 15 hajdúfiú élén merje és elvégezze azt, amit századok nem voltak képesek végrehajtani. A 16 gyerek képes volt erre.

Az esti szürkületben, szitáló esőben, a kis csapat neki­rohant az ellenséges árkoknak. Az ellenséget kézigránáttal, puskával, szuronnyal végzett öldöklő hajszában harántgáttól harántgátig üldözve, kiszorítja az állásból, sőt még jóval túl üldözte. Az ellenséges tüzérség heves tüze dacára századaink a járőr után nyomultak és 180 foglyot - közte 2 tisztet - szed­tek össze. A kis Juhász Sándor gyalogos, kézigránátot do­bálva, egyedül 25 olaszt fogott el.

Daróczy ezen bravúros tettével a rohamoknak ezentúl követésre elrendelt iskolapéldáját állította fel. * (1917-ben az orosz harctéren légi harcban lelte ez a legendás hős halálát.)

A járőr összesen 1 halottat és l sebesültet veszített, míg századainknak főleg a tüzérség által okozta vesztesége nagy volt.

Márc. 16.

Szép tavaszi idő. Reggel a 21-es körletben befészkelt ellenséget is kivetettük és újabb 50 foglyot ejtettünk. E táma­dást Müller E. százados zászlóalja hajtolta végre, mely 5 halottat és 25 sebesültet veszített. Tisztek közül 4 sebesült meg. Az olasznak 5. hadseregünk ellen indított nagy erőfeszí­tései máshol már véget is értek és csak a mi dandárunk ellen folytatta még támadását napokon át.

Márc. 17.

Délelőtt 10 órától délután 3 óra 30 percig megszakítás nélkül erős ágyútűz alatt állottak a balszárnyunkon levő 27., 28. és 29-es körletek. A végefelé őrületes méretűvé fokozódó tüzérségi tűz annyira megrongálta az említett állásrészeket, hogy azok megsemmisítése egyes helyeken tökéletesnek volt mondható. Sajnos, emberben is rendkívül nagy veszteséget szenvedtünk, mert az elmúlt másfél nap alatt lövegtűz által az ezrednek 95 halottja és 274 sebesültje volt. Ezenfelül eltűnt 35 ember, akiknek nagyobb része nem a rummal lerészegített és időnkint állásainkra rontó olaszok kezébe esett, hanem az összeomló mellvédek alatt lelte hősi halálát.

Az ellenségnek ma sem sikerült - csak egy talpalattnyi területet is kicsikarni tőlünk.

Márc. 18.

Reggel 8 óra 30 perckor megújult a tegnapi ellenséges tűztámadás. Most is főként a 27. és 28. körleteken feküdt a leghevesebb tűz. Hanem most már a mi tüzérségünk sem volt tétlen, mert rövidesen igen eredményes tűzzel felelt a szemben lévő ellenséges állásokra. Legelőször is az aknavetőket és géppuskákat szerelték le mégpedig olyan ered­ménnyel, hogy mind kettőből szemünk láttára emelt ki egyet-­egyet két pompás telitalálat. Délre az ellenség tüzérsége már teljesen elnémult, mire a mienk is beszüntette tüzét.

Márc. 19.

Az olasz tüzérség ismételten megkezdte munkáját állá­saink ellen, azonban - épúgy mint előző napon - a mienk által elhallgattatott. A zászlóaljak legjobban kimerült századjukat a tartalék­ század által felváltatták.

Márc. 20., 21.

Az ellenség tüzérségi és aknavető tüze, bár csökkenő hevességgel, tovább tartott. A hajnali órákban szakértők megszemlélték a szétrombolt 27. és 28. körleteket. Azoknak újbóli kiépítése haladéktalanul megkezdődött. A helyreállítási munkálatok még tartottak, midőn március 21-én délután 2 órakor, sűrű esőben, az ellenség egy újabb aknavető támadást intézett állásaink ellen. tüzérségünk azonban most mar fölényes biztonsággal felelt és a 28-as körlettel szemben fekvő olasz árkokat olyan erős tűz alá vette, hogy az ellenség jobbnak látta tüzét azonnal beszüntetni.

Midőn délután a 27. körletnél egy olasz aknavető nagyon közelébe lőtt az árkoknak és a zászlóalj telefonon érdeklődött. hogy nincsen-e nagyobb baj? Huszár hadnagy, aki sejtette, hogy az olaszok készülékükkel lehallgatják beszédünket, azt felelte, hogy : „Nincsen baj, mert minden lövés rövid.” Ettől fogva, valóban vagy 50 m-el távolabb, az árok mögött robbant minden akna.

Márc. 22., 23.

Az állásait szünet nélküli ellenséges tűzben vitézül tartó ezred megkapta a f e l v á 1 t á s i parancsot. Ez külön hang­súlyozta, hogy elesetteket nem szabad az állásban hagyni. (úgy látszik, ez máshol előfordult.)

Noha a parancs már hajnalban hozzánk jutott, a felváltó csapat csak a késő esti órákban érkezett az állásokba, mert az ellenséges lövegtüz szakadatlanul tartott.

A tűztől eddig is a legjobban szenvedett 28-as állásban levő 2. (Huszár) századot fel sem lehetett váltani, annyira heves tűz alatt állott.

Másnap reggel 8 órakor azonban, midőn legjobban tom­bolt a gránát és az akna a 28-ason, már a mi tüzérségünk is akcióba lépett és éppúgy mint azt az előző napon tette, alaposan munkába vette a szemben lévő olasz állásokat. Ezuttal délig tartott, míg mind a két részen elhallgatott a tüzérség.

Evvel megszűntek a veszteségek is, melyek az elmúlt 10 nap alatt 552 főt (ebből 107 halott, 313 sebesült, 65 beteg és 67 eltűnt) tettek ki.

A késő éjjeli órákban végre a 28-as alkörletben is meg­történhetett, szakadó esőben, a felváltás. Így az egész ezred a Segeti-i táborban együtt volt. Ez nem volt gyakori eset, mert a pihenő ezred rendesen csak 3 zászló­aljjal ment, mint hadtesttartalék a táborba, míg egy zlj. mint hadosztálytartalék, a Devetaki-i barlangba került.

Ez utóbbi helyen nem volt különös gyöngyélete a katoná­nak, mert egész éjjel szétlőtt útakat, árkokat kellett javítania, anyagot az első árkokba előrehordania. Előnye csak a néhány órai nappali alvás, a mosakodás lehetősége és a meleg élelem volt. Itten idejében megkapta az ember a gulyást, feketekávét és a teát és nyugodtan elfogyaszthatta az akkor még kielégítő minőségű és mennyiségű kolbász, csokoládé, rum és cigaretta adagjait is.

Segetiben rövid pihenő után csakhamar megkezdődtek a tiszti gyűlések és szemlék, elsősorban is a gázálarcszemlék, a zászlóaljaknál.

A súlyos áldozatokat követelő és a csapatokat rendkívül kimerítő harcok után zavartalan biztonságban leltek el a napok és áldásos nyugalomban az éjszakák. A front távoli dübörgése úgy tűnt elő, mint a saját idegeknek utórezgése, nem pedig mint újabb küzdelemnek előjele.

Ellenséges repülők gyakran megjelentek a tábor felett, hogy zavart idézzenek elő, azonban semmiféle különösebb eredményt nem értek el ledobott bombáikkal.

Márc. 24., 25.

Délelőtt legénységi díjlövészet. Az eddig a hadsg. tartalék­nál gyakorlatozó XVIII. m e n e t z á s z 1 ó a l j  1. és 2. százada megjött és a századokra felosztatott. Evvel az ezred harc­állománya 2232 főre emelkedett. Másnap a siroccó tombolt.

Márc. 26.

Vasárnap. Istentisztelet, melyen Vass Antal tábori lelké­szünk remekbekészített lángolóan hazafias beszédet mondott. Utána József főherceg Daróczy zászlós mellére tűzte az arany vitézségi érmet. Az azután következő tiszti díjlövészetet az eső, melyet a tegnapi siroccó hozott, némileg megzavarta.

Márc. 27.

Végre kiderült az idő. Daróczy járőrének ünneplése foly­tatódik. József főherceg lelkes beszéd kíséretében a 12 fiú mellére tűzte a vitézségi érmeket. (A 15 közül egy elesett és kettő súlyosan megsebesült.) Gyöngy, Szuromi, Juhász és Tar a nagy, a többi a kisezüstöt kapta, azonfelül az össze­sek két heti szabadságot kaptak jutalmul. Gyöngy és Kelemen Imre, akik roham közben egy Daróczyval bírkozó hatalmas olasz tisztet leszúrtak és ezáltal parancsnokuk életét megmentették, pénzjutalomban is része­sültek, Szuromit őrvezetővé léptették elő.

Az ünnepség után Őfensége lefényképeztette magát a jár­őrrel. A felvételből annak minden egyes tagja kapott egy az ő aláírásával ellátott példányt. Hadtest és ezredparancs­nokuk társaságában a képen úgy néznek ki ezek a 18-20 éves fiúk (a nyurga Gyöngy György kivételével,) hogy az ember alig tudja elképzelni, hogy azok két - minden tűzgéppel dolgozó - ellenséges századot ki tudtak verni állásaikból.

Márc. 28.-31.

A következő 4 nap a közelben tartott gyakorlatokkal múlt el. 29-én az ellenséges repülők ismét megjelentek a tábor felett, tüzérségünk tüze azonban ezúttal is gyors távozásra késztette őket.

30-án megérkeztek a kitüntetések. A magasabb parancs­nokságok különös elismerését bizonyította az a tény, hogy arany és ezüst vitézségi érmekben a legénység szokatlan bőséggel részesült.

Márc. 31-én ismét tiszti díjlövészet volt.

Ápr. 1., 2.

Meleg tavaszi nap, de vége is van a 8 napos táborozásnak. Vissza az á 11 á s o k b a! A szünet nélküli tüzérharcok közepébe! Este 7 órakor indult el az első század, melyet a többiek 5 perces időkőzőkben követtek. Éjjel 10 órakor volt az állásoknál  az ezred és a felváltás megkezdődött.

A III. zászlóalj a 21-23. körletbe ; a IV. a 24-26. ; az I. zászlóalj pedig a 27-29. körletbekbe jutott. A fél 5. szá­zad ezredtartalék a 14. század dandár - a 3. század pedig hadosztály-tartalék lett. Ez utóbbi Devetakiban.

Észrevehető volt, hogy ezuttal nem értesült az ellenség a felváltásról, mert ez majdnem tűzszünetben, rendben és veszteség nélkül folyt le és 2-án délben már be is fejező­dött. Közben a csapatok egy fölöttük lefolyó és eldöntetlenül végződött nagy repülőharcban gyönyörködtek. Este az olasz már kezdte lőni a 28-as árkokat. A hőség egész nap kelle­metlen volt.

Hadtestparancsnoksági rendeletre zászlóaljankint 1 tiszt és 20 emberből álló kézigránátvető osztagokat kell kiképezni.

Ápr. 3.—5.

Tüzérségünk a szemben levő magaslatok ellen tűztámadást indított. A délután 6 óra-6 óra 30 percig tartó igen heves tüzelése ránk nézve avval az eredménnyel járt, hogy az olaszok nehéz aknavetőiket állásaink ellen megszólaltatták. E számunkra igen kellemellen helyzetből tüzérségünk oly módon szabadított ki bennünket, hogy teljes hevességgel tűz alá vette a velünk szemben levő árkokat, mire az olaszok tüze elgyengült. A tüzérharcból kifolyólag 8 halottunk, 20 sebesül­tünk volt és két emberünk eltűnt, úgy széttépte őket az akna.

4-én az olaszok aknavető támadásukat legnagyobb heves­séggel megismételték. Délután 4 óra 30 perckor pergőtüzet zúdítottak a 27-es és 28-as állásokra, úgy hogy tüzérségünknek kellett újból beavatkoznia. Ez utóbbi körletet tartó 2. (Huszár) századtól nyolc idegsokkost küldtek le a segélyhelyre. - A 4. (Jakab) század állásai is már egészen szét voltak dúlva.

Alig hallgattak el az ellenséges aknavetők, sietve hozzá­fogtunk a megrongált állások kijavításához. A fárasztó nehéz munka sötét éjszakáig tartott. Az éj folyamán azonban parancs jött, hogy a munkát be kell szüntetni és mindenki résen álljon.

A következő napon újból megszólaltak az olasz lövegek kedvenc céljuk a 28-as árkok ellen. Ezek védelmére kelő tüzérségünknek megtorló tüze ismét eredményes volt. .

Ápr. 6.

Az olasz ágyúk és aknavetők ismét megkíséreltek egy-két heves tűzcsapást, azonban tüzérségünk ezuttal is fölényben maradt.

Közben dúlt a harcok egyik legrettenetesebb neme, a va­kond-háború, az a k n a h a r c is, melynél az olaszok, a kő­munkák, a kő-vésés- és fúrás világhírű mesterei, elemükben voltak. Ahol csak némi eredmény ígérkezett, munkára keltek és hihetetlen szorgalommal, 2-3 hét alatt, kivéstek akár egy 100 m hosszú tárnát, hogy állásunk alá jutva, azt légbe­röpítsék. Ha mi ezt idejében észrevettük, elébe indultunk a közeledő tárnának és állásunktól lehető távol, magunkrobbantottuk fel azt. Vagy ha erre már nem volt idő, úgy elszántan bevártuk, míg több ezer kilogrammnyi robbanó­anyaggal már megtöltötte, azonban maga felé még el nem tömte az olasz a tárnáját és ezekben a kritikus percekben, az ő saját töltetével röpítettük légbe az állását. Utászaink ma is felrobbantottak egy a 21-es körlet előtt vájt ellenséges tárnát.

Hogy a robbanás helyén keletkezett tölcsért meg ne szállhassuk, az olasz tüzérség a legnagyobb hevességgel lőtte a helyet, miből kifolyólag 6 halottunk és 20 sebesültünk volt. A robbanás helyén 7 olasz holttestet találtunk. Igen élénk repülőtevékenység. Egy ellenséges gépet sike­rült tüzérségűnknek lelőnie.

Ápr.7., 8.

Élénk tüzérségi lövöldözés. Az olasznak a sok lövöldözéssel kapcsolatban valami különleges szándékai lehettek, ezt igazolta két bátor járőrünk megfigyelése. Ezek ugyanis 8-án az ellenséges árkokhoz kúszva, azokat igen erősen megszállva találták.

A jelentések beérkezte után, délután 5 órakor, a 27. és 28. körletekből meglepetésszerű tüzet indítottunk az olasz állásokra. Sok köszönet igaz nem volt benne, mert az olasz nyomban reánk zúdította legnehezebb „macská”-it.

Az ellenség aknatüze számunkra annál kellemetlenebb volt, mivel kavernáink nagy része - bár azokon a fúrógépek éjjel-nappal sivítva dolgoztak - még korántsem voltak elég tágasak.

Ápr. 9.

Ese