Az Isonzo poklában

Irta: vitéz Kubinyi Gyula

 

Az 5.Isonzo-csata

   Az 1915. évi őszi csatákat hosszabb szünet követte, de ez sem jelentett lényegesebb nyugalmat az Isonzo védőinek. Január folyamán csapataink helyenként sike­res vállalkozásokat hajtottak végre, hogy visszaszerezze­nek egyes elvesztett állásrészeket. Február közepétől kezdve azután az olaszok - újabb támadásuk előkészí­tésére - árokmegközelítéssel és aknafolyosók előrehaj­tásával igyekeztek az Isonzo-védelem kulcspont­jához férkőzni s ez a tevékenységük állandó és minden­féle technikai és közelharceszközökkel vívott álláshar­cokra vezetett. Majd közbejött a rövid, tüntetés jellegű 5. Isonzo-csata (március 11-16. ). Közvetlenül utána csapatainknak, bár erejüket seregtestek elvonásával gyengítették, a déltiroli hadjáratunk előkészítésének leplezésére és annak megindítása előtt, sorozatos vállal­kozásokkal kellett az lsonzon álló olasz haderőket le­kötniök. Később az

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: C:\02.39.gyalogezred 1914-18\Isonzó-csaták\Isonzó-csaták képek\263kep.jpgolaszok is több lekötő és elterelő cél­zatú támadást hajtottak végre. Közben májustól kezdve az árok- és aknaharc erősen fokozódott, különösen a Doberdon, ahol végül csak a VII. hadtestünk gáztáma­dása könnyitett a Mt. S. Michele-S. Martino védősza­kasz szorongatott helyzetén. A harcok folyamán csapa­taink több sikert könyvelhettek el és javítottak állásai­kon; máskülönben az arcvonal általában azonos maradt az, őszi csaták végén kialakult helyzettel.

Az alábbiakban csak egyes, magyar katonák nevéhez fűződő teljesítményeket ismertetünk:

A görzi hídfőben Oslavijanál november végén beéke­lődött olaszokat január 14-én este az 52./II. és 80./I. zászlóalj megrohanta és egy óra leforgása alatt elfog­lalta az erősen kiépített és sűrűn megszállva tartott ál­lást, miközben közel 1000 foglyot ejtett, 4 géppuskát és 2 aknavetőt zsákmányolt. De 16-án az állás ismét elve­szett A veszteség ez alkalommal 584 főt tett ki, az

olaszoké 2293 főt. Végül a csapatok 24-i újabb vállal­kozását siker koronázta; az 52./II., fél 69./III. és egy dalmát zászlóalj végleg kivetette az olaszokat az állás­ból. Ezúttal kb 1200 fogoly, több géppuska és aknavető maradt a zászlóaljak kezén. Veszteségük 334 főt, az ola­szoké pedig 2307 főt tett ki. A tolmeini szakaszban is si­került a 37-eseknek Dolje mellett egy árkot, az 53-asok­nak pedig a hídfőben egy elvesztett lejtállást visszasze­rezniök. Az utóbbit futóárok-megközelítéssel.

Az 5. Isonzo-csatában az olasz gyalogság két napi he­ves tűzelőkészítés után március 13-án reggel zuhogó eső­ben indult támadásra. De csak egyes helyeken; egyébütt csak tüntetett. Legerősebb volt a harc S. Martino kör­nyékén, ahol a 46-osok két rohamot véresen visszavertek; a S. Michele felé húzódó lejtőn a 3-as honvédek kivéd­ték a támadást, míg a falutól délnyugatra esti sarokál­lásba három helyen is befészkelődött ellenséget a követ­kező éjjeleken a 43-asok lángszóró segítségével és a 39-es ezred 80 önként jelentkezett kézigránátharcosának támogatásával vetették ki az állásból. 15-én a Mt. S. Michele északi nyulványán betört olaszokat rövid tusa után a 4-es honvédek űzték vissza eredeti állásukba. A Selz feletti állásban a 17-es népfelkelők állították meg a támadókat. 16-án a gyalogsági harc ellanyhult.

A déltiroli támadással összefüggő tüntető tevékenység folyamán csapataink sok sikeres vállalkozást hajtottak végre. Megemlítést érdemel ezek közül: március 17-én a tolmeini hídfő északi részén az 5./II. és 25./IV. zászló­alj betört az olasz árokba; a 25-ös zászlóalj elfoglalt Ciginytől délre egy támpontot. A hídfő déli részéből az 53/III. és 86./III. osztagai a szemközti magaslatra nyo­multak fel s itt 779 foglyot ejtettek s több géppuskát és aknavetőt zsákmányoltak. A Mrzli vrh déli nyulványán 17-én Paduschitzky százados két 46-os századdal meg­lepetésszerűen megrohant egy erős támpontot s azt öt fő veszteség árán elfoglalta és meg is tartotta. 125 fogoly és 3 géppuska került a kezére. Paduschitzky százados ezért a fegyvertényéért és az 1915 június 2-i hősies ma­gatartásáért a tiszti arany vitézségi érmet nyerte el. Ápri­lis 13-án a 46./III. zászlóalj még egy támpontot elfog­lalt s május 15-én is behatolt az olasz árokba. A Dober­don április 8-án az l-es honvédek a Mt. S. Michele dél­nyugati lejtőjén, a 39-esek S. Martinonál, 24-én a 61­esek ugyanitt, 24-én és 29-én a 3-as honvédek a Mt. S. Michele északi nyulványán betörtek az ellenség vona­lába, foglyokat ejtettek és előretolt olasz árokfőket rom­boltak szét. Az olaszok erős ellenakciókkal

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: C:\02.39.gyalogezred 1914-18\Isonzó-csaták\Isonzó-csaták képek\264kep.jpgválaszoltak, de csak Selznél értek el sikert, ahol változatos harc után a 16. honvéd hegyi dandár vonalát kissé benyomták. Ugyanitt 17- és 26-a közt újból heves harc fejlődött ki; közben 25-én a már kimerült 17-es népfelhelők támoga­tására a szomszédos 19. népfelkelő hegyi dandár szakaszából iderendelték a 4./I., 19./I. és 19./IV. had­tápzászlóaljat. Ugyanekkor összeomlott egy újabb olasz előretörés. Ezt kihasználta a három zászlóalj. Megro­hanta a visszaözönlő olaszokat és az előzőleg elvesztett állásrészt is visszafoglalta. Május első felében a földalatti aknaharc is felélénkült; az olaszok aknamunkáját, mely főleg a Mt. S. Michele-S. Martino állásaink felrobbantá­sára irányult, VII. hadtestünk ellenaknák fúrásával akarta elhárítani. S. Martinonál a 17. hadosztály megelőzte az olaszokat. Az első aknát május 8-án Norny főhadnagy komáromi árkászai robbantották a 30-40 méterre fekvő olasz állás alatt; a robbantás sikerét látva a védősza­kaszból Heim Géza főhadnagy - parancs ellenére - egy 46-os századdal azonnal előretört, megszállta a kb 60 m átmérőjű tölcsért és azt meg is védte; viszont az olaszoknak 8- és 9-én elsietve felrobbantott aknái nem érintették csapataink vonalát. Heim főhadnagy fegyver­tényéért, mivel a védelem szempontjából kedvezőbb vi­szonyokat teremtett, a katonai Mária Terézia-rend lovag­keresztjét nyerte el. A tovább folyó akna- és tölcsérharc­ban különösen kitüntek a 4-es és 17-es honvédek, a Mt. S. Michele északi nyulványán. S. Martinonál 14-én este néhány 61-es század betört az olaszok vonalába és heves harcban 15-én megtartott egy kb 300 m széles árkot. A csatlakozó állás alatt utászaink aknát robantot­tak és a tölcsért megszálló 43-asok 16-án véres kézi­gránátharcban verték vissza a támadó ellenséget.

A május második felében és június folyamán mindjob­ban fokozódó árok- és aknaharcot végül is június 29-i gáztámadásunk akasztotta meg hosszabb időre. A vál­lalkozás teljesen meglepte és súlyosan megkárosította az olaszokat. Az elgázosítást egyébként harcászatilag nem lehetett kihasználni; a Wippach-Isonzo sarokban szélcsend volt s ezért a beépített 6000 gázpalack fele nem kerülhetett kifuvásra s így elmaradt az oldalozó ütegek ellen tervezett akció. Mt. S. Micheleről a támadásra kelt 17./I. és 1./III. honvéd zászlóalj elfoglalta az olaszok 2., illetőleg, 1. vonalát, S. Martinotól délnyugatra pedig a 61./III. a 197-es magaslatot, de azután parancsra mind­három zászlóalj visszavonult. A veszteség ez alkalommal összesen 1572 fő volt; ebből 36 gázhalott és 185 gáz­beteg. Az olaszok hivatalos becslése szerint kb 200 tisztet és 6.500 főt vesztettek; ebből kb 100 tiszt és 2.600 fő halott, a többi gázsérült vagy sebesült. Júliusban már csak a Doberdo déli részén voltak erősebb harcok.

Ebben az időszakban a gyalogságnak kb fele, a tü­zérségnek 2/3-a és a műszaki csapatoknak fele volt ma­gyar. Új magyar kötelék: a 209. népfelkelő dandár (2./l., II., 4./VI., 5./III., 26./IV., 30./VI. és 31./III. zászlóalj); elkerült Déltirolba nyolc magyar zászlóalj s júniusban más hadszíntérre a 61. hadosztály (16. hon­véd- és 19. népfelkelő hegyi dandár). Kiváló fegyverté­nyekért a magyarok közül 15-őt tüntettek ki arany vitéz­ségi éremmel.

   Az állománymozgás 1915 december közepétől 1916 július végéig igen élénk volt, ha tulajdonképpeni csata nem is zajlott le ebben az időben. A véres veszteség összesen 54.970 főt tett ki, megbetegedett 76.600, fel­gyógyult (sebesült és beteg) 59.660 fő, összes fogya­ték: 72.010 fő.

 

A 6. Isonzo-csata.

1916 augusztus 4-16.

 

   Az előző időszakban az 1916 tavaszán megindított déltiroli támadásunk erősen keresztezte az olasz had­vezetőség tervét; az olaszok ugyanis első ízben kény­szerültek védekezésre s kénytelenek voltak erejük nagy­részét a tiroli határon latba vetni. Visszavágásuk azon­ban váratlanul hamar következett be. Amint az ottani harcok elcsendesedtek, Cadorna az összesen 11 hadosz­tályt s sok nehéz tüzérséget és ugyancsak sok aknavetőt kitevő nélkülözhető erőt ügyesen leplezett tömegszállí­tásokkal az Isonzora dobta át. Az olaszok a támadás előkészületeit is oly észrevétlenül

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: C:\02.39.gyalogezred 1914-18\Isonzó-csaták\Isonzó-csaták képek\265terkep50.jpg

hajtották végre, hogy mikor vezetőségünk azokat felismerte, a kiszemelt sáv­ban: a 20 km széles görzi hídfő és a Mt. S. Michele-­S. Martino arcvonalrész előtt már óriási számbeli fölényű erők álltak támadásra készen. Az augusztus 3-áig érke­zett hét hadosztálynyi erősítéssel az olasz 2. és 3. had­sereg ereje a következő volt: 21 hadosztály, 2 alpini cso­port és 2 gyalogosított lovashadosztály, másszóval 266 zászlóalj, 73 lovasszázad, 1765 löveg, ebből 680 köze­pes és nehéz, 876 aknavető-, 9 repülőszázad. A 3. had­sereg, melynek a főtámadást kellett végrehajtania, 2,148.408 tüzérségi lövedékkel rendelkezett. A csata folyamán érkezett még: 4 hadosztály, 2 dandár és 1 lovashadosztály, azaz 67 zászlóalj, 28 lovasszázad, 34 üteg és 10 aknavetőüteg.

   5. hadseregünknek augusztus elején a Krntől a tenge­rig terjedő arcvonal védelmére mindössze 8 hadosztály állt rendelkezésére: 104 zászlóalj (közöttük 28 Land­sturm és népfelkelő), 7 lovasszázad, 584 löveg, ebből 147 közepes és nehéz, 51 gyalogsági ágyú, 333 akna- és 54 gránátvető, 5 repülőszázad. A gyalogságnak 46%-a volt magyar (48 zászlóalj), a tüzérségnek közel fele (116 ütegből 57) és 23 műszaki század közül 10. Egyéb­ként - a csapatok s főleg a tüzérség nagy számbeli fo­gyatékosságától eltekintve - védelmi berendezkedésünk sokkal magasabb fokú volt, mint bármely eddigi csatá­ban. A görzi és tolmeini hídfőt kiépítése szentpontjából a korszerű tábori erődítés mintapéldájának lehetett tekin­teni. Itt a csapatok kényelméről is messzemenően gon­doskodhattak, pl a kavernákat villanyvilágítással-, szel­lőztető- és fűtőberendezéssel is felszerelték. A Dober­don is sok helyen támasz- és felvételi állással egészítet­ték ki a harcállást s a dolinákhoz, kavernákhoz vezető homokzsákokkal vagy kőfalakkal védett összekötő utak­kal együtt az állás már némileg szintén mélységbetago­zottnak volt mondható. A kőfedezékek helyett is sike­rült lassankint talajba robbantott árkokat vagy kettős homokzsák-fedezékeket teremteni. Ezeket srapnelhatás és időjárás ellen nagyobbára még mindig tető óvta a velejáró veszély ellenére is. A lőrésekbe acélpajzsot épí­tettek be, kézigránát ellen dróthálókat alkalmaztak, ol­dalozó tűz ellen pedig sűrűn harántfalakat is. Kavernák és bombamentes óvóhelyek építése tekintetében is jelen­tős haladást értek el. De a Doberdo mostoha viszonyai között csapataink tengődése ezekben a karsztalatti le­bújokban és a nedves barlangokban egyik harctér nyomo­ruságával sem volt összehasonlítható, bár idővel Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: C:\02.39.gyalogezred 1914-18\Isonzó-csaták\Isonzó-csaták képek\265kep.jpg

minden lehető megtörtént, hogy katonáink állandó ottani élete tűrhetőbb legyen. A VII. hadtest 2. védővonala a Mt. S. Michele északi nyulványán és délkeleti lejtőjén párszáz méterre az 1. vonal mögött húzódott, majd S. Martino és Doberdo községektől keletre folytatódott dél felé; a 3. védővonal a Vallonetól keletre esett, de kiépítése még igen kezdetleges volt.

   Az olasz támadási terv szerint a 3. hadsereg főerő­feszítése a görzi hídfő és a Mt. S. Michele elfoglalására irányult. Csapatait Cadorna „Görz" jelszavával indí­totta el, mely szónak varázsereje alkalmas volt arra, hogy egyrészt a déltiroli harcokban megtépázott katonai szel­lemet emelje, másrészt a már csüggedő háborús hangu­latba új lelkesedést öntsön. A harcokat augusztus 4-én a 3. hadsereg tüntető támadással vezette be a Selz­-Monfalcone szakaszban, hogy figyelmünket és tartalé­kainkat a trieszti irányra terelje. A támadás átmeheti be­törések után meghiusult, de ekkor már egyéb jelek is valószinűsítették, hogy a nagy támadás is küszöbön áll. A főtámadás augusztus 6-án indult meg, míg tovább északra a 2. hadsereg - főleg heves tűzzel - csak le­kötő tevékenységet fejtett ki. Az új támadási eljárás sze­rint a lehengerlően erős előkészítő tűz hátrahelyezése­kor az aknavetőknek tömegtűzzel utolsó pillanatig lep­lezniök kell a sűrűn felzárkózott gyalogság betörését. A rohamra induló csapatok - eddigi szokásuktól eltérően - állásterületünkön át, lehetőleg a kavernákban és óvó­helyeken várakozó csapatainkon túlhaladva, egyhuzam­ban törnek előre a kitűzött célok felé.

A tulajdonképpeni csata két időszakban zajlott le: az elsőben (6-a és 9-e közt) a görzi hídfő Görzzel együtt olasz kézre került s ezzel összefüggésben a Doberdot ki kellett ürítenünk; a második időszakban (10-e és 16-a között) viszont az összes nagy támadásokat visszaver­tük - részben frissen érkezett erők latbavetésével - egy hátsóbb védővonalban.

 

* * *

 

A görzi szakaszt védő 58. hadosztály (181/2 zászló­alj, 87 löveg) 91/2 zászlóaljjal tartotta megszállva a kb 7 km széles hídfőállást - középen a Pevma melletti dombokon és a Podgora északi nyulványán a gyulai 2./l. és II. és a veszprémi 31./III. népfelkelő zászlóalj -, tovább délre az lsonzo mögött a budapesti 30./VI. és a károlyvárosi 26./IV. népfelkelő zászlóalj volt ál­lásban; hadosztálytartalék 7 zászlóalj Görztől keletre. E csekély erő ellen az olasz VI. hadtest, 6 hadosztály, illetőleg 74 zászlóalj, 603 löveg és 390 aknavető, vala­mint a 2. hadsereg déli szárnyáról oldalozó nehéz tüzér­ség támogatása mellett kelt támadásra s a harc folya­mán az ellenség még egy hadosztállyal erősödött.

Augusztus 6-án, 9 órán át tartó hatalmas tűzelőkészí­tés után, 16 óra körül következett be a hídfő megroha­nása. A nagy erőfölény (hétszeres tüzérségi és legalább négyszeres gyalogsági) helyenként érvényesült. A hídfő északi föpillére, a Mt. Sabotino hamarosan olasz kézre jutott. Itt a védők töredéke s a beavatkozó temesvári 7./4 utász század a meredek lejtő szegélyén állapodott meg. De a kavernákban rekedt katonák még napokon át folytatták a harcot. Csak az lsonzo-menti völgyzár ma­radt a védők (egy 52-es és egy 69-es menetszázad) bir­tokában. Estig az olaszok még két helyen áttörtek a híd­főálláson s Pevma és Podgora község közelében az Ison­zoig jutottak el. E három áttörési hely között azonban csapataink hősiesen helytálltak, köztük különösen a gyulai népfelkelők, akik minden rohammal dacoltak, szívósan kitartottak, sőt késő este a hátukba, Pevmara előrejutott ellenséget felmorzsolták, jórészét el is fog­ták. Éjjel az Isonzon át előretolt hadosztálytartalék és a szomszédos 62. hadosztálytól ide irányított 69./III. és egy dalmát zászlóalj négy csoportra tagolva ellentáma­dásra kelt. A Mt. Sabotino kivételével sikerült is az el­vesztett állásrészeket visszaszerezni, miközben csapata­ink kb 2000 foglyot ejtettek. A Mt. Sabotino elleni tá­madás azonban virradatra tolódott el, erős pergőtüzbe került és súlyos veszteségek között összeomlott.

Augusztus 7-én az olaszok friss tartalékok tűzbeveté­sével erőszakolták a döntést, de csak Oslavija környé­kén ért el egy frissen beékelt hadosztály nagyobb si­kert. Az itt harcbavetett 69./III. zászlóalj (3 század), mely az Oslavija melletti magaslatot előzetesen vissza­foglalta, hősies kitartás folytán a közben előrejutott friss olasz erők gyűrűjébe került és erősen felőrlődött; a ki­különített 10. század előző éjjel a Podgora északi nyul­ványán lépett harcba, ahol az ellenségnek az állásból történt kiverése alkalmával 247 foglyot ejtett. A Pevma melletti dombokon a három magyar népfelkelő zászlóalj három olasz hadosztállyal szemben önfeláldozásig kitar­tott és több mint 12 rohamot vert vissza. Az ellenség a Podgoran sem ért el sikert. Mindezek ellenére a hídfő helyzete válságosra fordult. A kimerült és megtizedelt védők felváltására nem volt erő s a fontos Mt. Sabotino visszafoglalásához még kevésbbé, pedig e nélkül a híd­főt nem lehetett tartani. A hadseregen belül még össze­szedhető és a Tirolból elindított erősítések csak augusz­tus 11-e körül érvényesülhettek. Ezért Boroevic, hogy a hídfő védőit fel ne áldozza, ami egyben az ellenségnek szabad utat jelentene, 7-én este elrendelte a hídfő kiürí­tését.

8-ára virradó éjjel csapataink zöme közvetlenül az Isonzo keleti partjára vonult vissza. A ma­gyar népfelkelők azonban csak a déli órákban hajtották végre a visszavonulást, de ekkor is azért, mert további kitartásukat nem engedélyez­ték. A hadosztály naplója szerint „a m. kir. 2. nép­felkelő ezred páratlan hősiességgel harcolt, 14 rohamot vert vissza, 27 tisztet és 800 főt foglyul ejtett ..." A hősi harc után a 2-esekből és a 31-esekből csak 150­-150 puskás jutott el hátra, de a három nap alatt 1900 - nyolc különböző ezredből való - olasz fogoly ment át kezükön. A hadosztálynak 18.000 fő eredeti állományá­ból mindössze 5000 fő jutott át a tulsó partra. Ezen a napon az olaszok elérték az Isonzot, de átkelésük csak a déli szárnyon sikerült, ahol a 30-as népfelkelőket kissé visszaszorították. Egyébként este az 58. hadosztály a ke­leti part védelemre kedvezőtlen viszonyai és a fedezékek hiánya miatt, Boroevic hozzájárulásával a Görztől ke­letre kiépített 2. védővonalba vonult vissza. Ebben azután a 9-ére virradó éjjelen, a közben érkezett erősíté­sekkel együtt, védelemre zavartalanul berendezkedett. 9-én az olaszok Cadorna parancsára megkezdték az üldözést s a plavai szakaszban a II. hadtest is táma­dásba ment át M. Santo irányába. A görzi szakaszban álló erők már 8 hadosztályra szaporodtak fel; ezek két hadtestre (VI. és VIII.) tagolva részben átkeltek az - Isonzon, de az új állást csak helyenként közelítették meg. Megszállták Görz városát, ahonnan azonban vé­dőink az ott felhalmozott hadianyagot - kereken 1000 tonna súlyban - idejében elszállították. A Plava mel­lett 12 órás heves tüzelőkészítés után megindított táma­dást a 62. hadosztály kötelékébe tartozó 209. népfel­kelő dandár (az 52./II. és egy dalmát, valamint a nagy­váradi 4./VI., szegedi 5./III. és lugosi 8./II. népfelkelő­zászlóalj) teljesen visszaverte. A hadijelentés kiemelte, hogy a pécsi 52./II. zászlóalj, mely a 383-as magasla­ton három rohamot véresen visszavert, újból kitüntette magát.

 

* * *

 

VII. hadtestünk ellen Mt. S. Michele főcéllal az olasz XI. és XIII. hadtest kelt támadásra, összesen 56 zászló­alj 294 löveg és 288 aknavető támogatása mellett. Mö­göttük állt még a hadseregtartalék 21/2 hadosztálya. A Mt. S. Michele-szakaszt a Wippachtól S. Martinoig be­zárólag a 20. honvéd hadosztály tartotta megszállva. Ál­lásban volt a 81. honvéd dandár (1. és 17. honvéd ez­red); a 39. dandár zöme (3. ezred és négy 4-es század) hadosztálytartalék volt. S. Martinotól délre a Mt. dei sei Busiig a 17. hadosztály; állásban volt a 33. dandár (61. és 39. ezred), tartalék a 34. dandár 3 zászlóalja. Hadtesttartalék Lokvice és Kostanjevica területén a 4. honvéd, 43. és 46. ezred 2-2 zászlóalja. Összerő 27 zászlóalj, 164 löveg és 150 aknavető.

   Augusztus 6-án az olaszoknak 8 órakor megkezdett és déltől kezdve leghevesebb mérvre fokozott előkészítő tüze a honvédek állásterületén nagy pusztítást vitt véghez. Az akadályokat és az állásokat szétlőtte, az árkokat, a ka­vernák kijáratait bedöntötte, a távbeszélő huzalokat el­lőtte és a

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: C:\02.39.gyalogezred 1914-18\Isonzó-csaták\Isonzó-csaták képek\267kep.jpgküldöncvonalak őrseit szétszórta. A sűrű por ­és füsttenger kizárt minden kilátást vagy áttekintést, az összeköttetésre küldött járőrök pedig elvesztek. 15 óra 30 perckor zárótüzünkön át az olasz gyalogság sűrű oszlopokban előretört. A támadás a honvédek egész arc­vonala és a 17. hadosztály jobbszárnya ellen irányult, súllyal a Mt. S. Michelere.

A középső alszakaszban az olasz tömegek leküzdték az állásban még élve maradt 1-es honvédek ellenállását, feljutottak a magaslati vonalra, sőt azon vagy 200 lépés­sel túlhaladtak, majd pedig - miután erősítést kaptak - egyes részeik Cotici és Crnci felé nyomultak előre. A gerincen csak az úgynevezett „Schönburg"-alagút ma­radt csapataink kezén. Ez az alagút a két 275-ös csúcs között vezetett a felvevő állásba. Ugyancsak a védők birtokában maradt még egy-két állásrész az északi nyul­ványon, de az ezek között beszivárgott ellenség a 2. állás közelébe jutott. Az északi alszakaszban a fél 17./I. hon­védzászlóalj szívósan tartotta Isonzo-menti állását, a 17-esek zöme is minden támadással szemben helytállt S. Martino mellett, csak jobbszárnyát kényszerült erős oldalozás miatt visszahajlítani. Késő délután a dandár ­és hadosztálytartalék tűzbevetése mellett elkeseredett küzdelem indult meg a S. Michele birtokáért. Lukachich tábornok azonnal harcbavetette tartalékait, amint azok a helyszínre érkeztek, mégpedig ott, hol pillanatnyilag legsürgősebb volt a segítség. A hősies harc még éjjel is vál­takozó eredménnyel hullámzott s a fölényben lévő és mindjobban erősödő ellenség nem tudta megtörni a hon­védek harckészségét, sőt honvédeink helyenkint nagyobb sikert is értek el. Alig egy órával az olaszok betörése után két század (1./5., 11.) merész lökéssel az észak­keleti csúcs közelében éket vert a támadók tömegébe, egy század (3./9.) az északi szárnyon meggátolta az Isonzo ­alszakasz felgöngyölítését, két század (4./5., 6.) a buda­pesti 4./3. utász századdal együtt, a Coticira előretört olaszokkal szemben biztosította az ott elhelyezett ütege­inket, majd egyes osztagai a S. Michelen avatkoztak be a harcba, két század (4./9., 12.) megállította a Crnci felé előnyomuló olaszokat és egy 17-es század megtá­masztotta az ezred visszahajlított jobbszárnyát. 19 óra után érkezett meg a helyszínére fokozatosan a hadosz­tálytartalék zöme, a 3. honvéd ezred. A III. zászlóalj visszavetette a Cotici felé előrejutott ellenséget, miköz­ben 300 foglyot ejtett. Az I. zászlóalj heves harcban a gerinc felé térnyereséget ért el s merész rohammal visszafoglalta a keleti 275-ös csúcsot. Az éjjel is dúló harc­ban a csúcs ismét elveszett, de az olaszok előretörését sikerült megállítani. A zászlóalj parancsnoka, Szirmay Ödön főhadnagy a Mt. S. Michelere végrehajtott ellentá­madásáért később a tiszti arany vitézségi érmet nyerte el. Végül a 20 óra után beérkezett 3./II. zászlóalj szívós éjjeli harcban az északi nyulványon előrejutott ellenséget az 1. és 2. vonal közötti felvevő állásig vetette vissza. A 17. hadosztálynál a 61-esek visszaverték a támadáso­kat és a 39-esek is kiverték az állásból a betört olaszo­kat. József főherceg egész tartalékát már 16 órakor előre irányította; a hat zászlóaljnak a S. Michele vissza­foglalására koncentrikusan tervezett ellentámadását Lu­kachich tábornok másnap hajnalra tűzte ki. 6-án az olasz XI. hadtest 6857 főt vesztett s este a 23. hadosztály zö­mével megerősödött.

   A 7-i harcokat a virradatkor megindított kettős ellen­támadásunk vezette be. Cotici környékéről Kratochvil ez­redes csoportja (két 4-es és egy fél 43-as zászlóalj) az ellenség vonalán feltartóztathatatlanul átgázolt s 5 óra­kor rohammal elragadta az ellenségtől a keleti csúcsot, később pedig a kétoldalt csatlakozó állásokat és a nyu­gati csúcsot is, míg egy 43-as zászlóalj biztonságból a közeli 2. védővonalat szállta meg. Az olaszok hatalmas tűzcsapásokkal válaszoltak és a csoportot

arcban, és friss erőkkel oldalban is megtámadták. A sokkal nagyobb erővel vívott súlyos közelharcban honvédeink hősiesen tartották a magaslatot, végül is elszigetelt helyzetük és a nagy veszteség miatt, 7 óra 30 perckor Kratochvil ezre­des kissé hátrább vitte őket, mégpedig a gerinc felső pe­remén lévő dolinák vonalába, ahol azután az ellenség minden erőfeszítésével szemben helytálltak; a Schön­burg-alagút kijáratát továbbra is megtartották csapa­taink. A déli, ellentámadásra

rendelt csoport (két 46-os zászlóalj) Crnciről erős oldalozó géppuska- és löveg­tűzben kb 700 méterre jutott előre, ott egyensúlyban tar­totta az olaszokat s ezért biztosította a 4-es honvédek veszélyeztetett balszárnyát. A délután folyamán csapa­taink az olaszok újabb támadásait teljesen kivédték, de az eddigi harcban a honvédek állományának már több mint fele elveszett. A 4-es

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: C:\02.39.gyalogezred 1914-18\Isonzó-csaták\Isonzó-csaták képek\268kep.jpghonvédek még lőszerhez, éle­lemhez és vízhez is csak éjjel juthattak, mivel az ellen­ség tüzérségének pokoli tüze teljesen elzárta őket az összeköttetéstől; viszont a dolinák szegélyén, karsztgöd­rökben, sziklák mögött szétszórt kis csoportokban tör­tént elhelyezkedésüknek volt köszönhető, hogy el nem

pusztultak az olaszok nehéz tüzérségi- és aknavető­ tüzében.

    Augusztus 8-án az újabb sorozatos támadásokat a VII. hadtestünk az egész arcvonalon mindenütt vissza­verte. Az olaszoknak az a többszöri kísérlete, hogy a Schönburg-alagút védőit lángszóróval és bűzbombákkal kifüstöljék, szintén meghiusult. A 4./I. honvéd zászlóalj parancsnoka, Szilágyi István százados a Shrönburg­ alagút környékének védelménél tanusított kiválóan hősies magatartásáért a tiszti arany vitézségi érmet nyerte el. S. Martinonál a 17. honvéd- és a 46. ezred kilenc tömeg­rohamot vert vissza véresen. A hadijelentés szerint: „a Mt. S. Michelen és S. Martinonál csapataink az ismételt támadásokat az olaszok legsúlyosabb veszteségei mellett utasították vissza. A m. kir. 17. honvéd ezred különösen kitüntette magát.”

Lukachich tábornok másnap virradatkor ismét meg akarta kísérelni a S. Michele csúcsainak visszaszerzését. A görzi események azonban már a Doberdo sorsát is döntően befolyásolták. Mivel Görz alatt az olaszok át­keltek az Isonzon, József főherceg a fedetlen északi oldal biztosítására este négy menetzászlóaljjal és a közben felfrissített 1-es honvédekkel szállatta meg a Wippach mentét s csapatokat küldött az 58. hadosztály támoga­tására. Mégis késő este Boroevic váratlanul elrendelte, hogy - az arcvonal megrövidítése érdekében - a VII. hadtest azonnal ürítse ki a Doberdot és csatlakozással az 58. hadosztályhoz, vonuljon vissza a Vallone völgye mögötti 3. védőállásba. Ennek a parancsnak végrehaj­tása ellen József főherceg erélyesen tiltakozott, mert - mint mondotta - nem lehet egy rövid nyári éjjelen a tüzérséget és hadianyagot hátravinni s egyébként is az északi oldal biztosításáról már gondoskodott. Erre 22 óra 30 perckor parancsot kapott, hogy a kiürítést a 10-­ére hajló éjjelen kell befejezni.

Augusztus 9-én - miközben a VII. hadtest előkészí­tette a Doberdo elhagyását - a harc még utoljása ismét nagy hevességre emelkedett. Az olasz XI. hadtest (már négy hadosztályra erősödve) a XIII. hadtest közreműkö­désével teljes erővel tört támadásra, hogy a Vallonet elérje. A támadás kifejlődése előtt a 4./II. honvéd zászló­alj önkezdeményezésből és váratlanul, mínden tüzérségi támogatás nélkül előretört és reggel 8 órakor páratlanul vakmerő megrohanással mégegyszer elfoglalta a S. Michele keleti csúcsát s csak a bekerítés veszélye miatt vonult később vissza. Utána a harc egész napon át elke­seredetten dúlt, de honvédeink veszteségük ellenére is rendíthetetlenül helytálltak; északi szárnyuk a 43-asok egy részével együtt a közeli 2. állásban állította meg a fölényes erővel végrehajtott rohamokat, a S. Michele déli lejtőjén betört olaszokat pedig a 46-osok ellentámadása vetette vissza. A 17. hadosztály szakaszában a 61-esek és 39-esek hősies kitartásán szintén vérbe fulladtak az ellenség folyton ismétlődő rohamai. Az esthomály leszál­lásával azután lassan elült a harci zaj s ezzel végetért az utolsó küzdelem a Doberdon. Másnap 4 óráig a VII. hadtestünk tervszerűen és látszólag észrevétlenül, lega­lábbis az ellenség által nem zavarva, teljesen kiürítette a Doberdot, a délre csatlakozó 9. hadosztály pedig jobb­szárnyát visszahajlította a Doberdo községtől délkeletre eső magaslatokra.

   Végeredményben a VII. hadtest - mely több mint egy éven át hősies küzdelemben védte ki az olaszok pá­ratlanul szívós és fölényes erejű támadásait - „teljesen veretlenül parancsra engedte át a legjobbjai sok ezeré­nek vérével dicsőségesen átitatott harcmezőt. Volt had­erőnk, de különösen a hős magyar harcosok történetében a Doberdo, S. Michele dicső védelmezése örök időkre ragyogó emléklap marad.” (Idézet az 5. hadsereg had­műveleti osztályvezetőjének kéziratából.)

   A csata második időszakának elején, augusztus 10- ­és 11-én az olaszok igen óvatosan előnyomultak és érint­kezésbe jutottak az új védőállással. A Görzöt övező ma­gaslatokra megkísérelt

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: C:\02.39.gyalogezred 1914-18\Isonzó-csaták\Isonzó-csaták képek\269kep.jpgelőretöréseik meghiusultak, Görz­től északkeletre, Sv. Katarina magaslatán, a betört olasz osztagokat a 69./III.- és egy lövész-zászlóalj gyors el­lenlökése vetette ki az állásból. A zászlóaljak itt 160 fog­lyot ejtettek. Az olaszoknak Plava mellett és a Doberdo déli részén állva maradt arcvonalunk ellen véghezvitt tá­madó kísérlete szintén nem járt sikerrel. A két napi idő­nyereség folytán a XVI. hadtestünk Görz mellett az ér­kező erősítések bevonásával megszilárdíthatta védelmi helyzetét. Az újonnan érkező csapatok közt volt a ma­gyar 48./I., 50./I., 62./I., 70./II., 85./III.

zászlóalj és nyolc üteg. A 2 népfelkelő ezredet újjáalakították a 25./IV., 30./VI. és 31./III. népfelkelő zászlóaljak be­olvasztásával. A comeni fennsíkon a VII. hadtestünk hoz­záfogott a kezdetleges állás kiépítéséhez; a Nova Vastól délre eső arcvonalrészt, mely a Vallonet keresztezte, 12-ére virradóra éjjel egyenes vonalba hátrahelyezték. Közben az olaszok előrevitték tüzérségüket; a támadás folytatásához a Görz körül küzdő VI., VIII. és a beékelt XXIV. hadtest a 2. hadsereg kötelékébe lépett, míg a Wippachtól délre a 3. hadsereg zömével a Vallonen át a VII. hadtestünk arcvonalán csoportosult.

   Augusztus 12-én és 13-án az olasz 2. hadsereg főleg Görztől északkeletre s a 3. hadsereg a Karszt északi ré­szén kísérelt meg áttörést, de hasztalanul. A Karszton 12-én az olaszok főlökése a VII. hadtestünk jobbszár­nyán állásban volt 59. dandár csapatait nehéz helyzetbe hozta, azonban a támogatásukra harcbavetett 43./IV. zászlóaljjal együtt sikerült a már 600 m. térnyereséget kiharcolt ellenséget megállítani. Csak az előreugró Nad­logem-magaslat egy része veszett el. Ezután éjjel a Wippachtól Lokvicaig terjedő vonalat a dandár felváltá­sával teljesen a 17. hadosztály szállta meg, míg tovább délre Nova Vasig bezárólag a 20. honvéd hadosztály ment állásba. A 13-i támadásokat a 17. hadosztály jobb szárnyán védő 46-osok és 43-asok véresen visszaver­ték. Az ezredhez délre csatlakozó 61. ezred a Nadlogem szikláin válságos helyzetbe került. III. zászlóalja úgy­szólván megsemmisült s a többi is erősen vérzett, de az ellentámadásra lendülő 61./IV. a beavatkozó 39-esek és egy 43-as zászlóalj segítségével az áttört olasz tömege­ket visszaszorította.

   Az augusztus 14-től 16-ig tartó véres csatanapokon az olasz 2. és 3. hadsereg egységes nagy támadása igen heves, szinte emberfelettien nehéz küzdelemre vezetett a görzi medencében és főleg a VII. hadtestünk arcvonalán. Plava mellett 14-én volt hevesebb harc, míg a külső szár­nyakon csak lekötő tevékenység folyt. A főtámadás sáv­jaiban erős tűzelőkészítés után mindig újabb és újabb tömegek rontottak állásainknak, mégpedig oly hevesség­gel, amilyen még az olaszoknál is ritkán volt tapasztal­ható. De sok roham már csapataink tüzében összeomlott s betöréseknél is sikerült tartalékokkal a helyzetet helyre­állítani. A Görz melletti harcokban a nagykanizsai 48./I. és egy bosnyák zászlóalj 14- és 15-én fényes ellentáma­dással vetette ki a Sv. Katarinan betört olaszokat. A hadijelentés dicsérettel emelte ki a zászlóalj szerepét, ugyanigy kitüntette magát a 85./III. zászlóalj Görztől délkeletre, St. Peter közelében. A bosnyák zászlóaljnál Révhegyi Ferenc főhadnagy a sv. katarinai harcokban tanusított kiválóan vitéz magatartásával a tiszti arany vitézségi érmet érdemelte ki. A VII. hadtestnél összes csapataink kiválóan verekedtek: a 17. hadosztály jobb­

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: C:\02.39.gyalogezred 1914-18\Isonzó-csaták\Isonzó-csaták képek\270kep.jpgszárnyán a 43. és 46. ezred teljesen kivédte a folyton megismétlődő rohamokat. A hadijelentés is kiemelte, hogy a két ezred ismét fényesen helytállt. Lokvicatól északra a 39. ezred verekedett páratlan hősiességgel. A 20. honvéd hadosztálynál Lokvica és Oppachiasella környékén a 3-as és 4-es honvédek elkeseredett tusák után szintén megtartották állásukat. A hadijelentés szerint „a sikerben kiváló része volt a kipróbált 3-as honvédeknek”. Ugyancsak hiánytalanul megtartották, illetőleg részben ellenlökésekkel visszavették állásukat az 1-es és a 17-es honvédek Nova Vas környékén. Végül is csapataink hősi elszántságán és kitartásán 16-án megtört az ellenség többszörösen nagyobb ereje. 17-én a harc ellanyhult s este Cadorna parancsot adott a csata beszüntetésére.

 

Az eredményt összegezve: az első időszakban Görz elhódítása és ezzel összefüggésben a Doberdo elnyerése nagy sikert jelentett az olaszoknak, viszont ennek a si­kernek harcászati kiaknázása a második időszakban már teljesen kudarcot vallott. Görz elvesztése politikailag még azzal a hatással is járt, hogy siettette Románia be­avatkozásának bekövetkezését. Az olaszok 51.232 főt vesztettek, míg a védők - betegekkel együtt - kereken 41.000 főt. Kiváló fegyvertényért a magyarok közül 18-nál többen nyerték el az arany vitézségi érmet.

 

 

 

 

Az 1916 őszi 7., 8. és 9. Isonzo-csata.

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: C:\02.39.gyalogezred 1914-18\Isonzó-csaták\Isonzó-csaták képek\270terkep50.jpg

Az augusztus 17-én félbeszakított olasz támadó had­művelet folytatása az ősz folyamán rövid idő alatt három összefüggő, néhány napos csatára vezetett. Ezek köz­vetve a már hadbalépett románok támogatását is cé­lozták. A támadás mindenekelőtt a Wippach és a ten­ger közötti állásaink áttörésére irányult. Az olasz 3. hadseregnek a comeni fennsíkon áttörve, súllyal a Fajti­-hriben át a Trestelj-magaslatokat kellett elérnie, ahonnan egy oldalozó előretörés nemcsak a görzi magaslatok el­érésére, hanem a trieszti előnyomulási irányt elzáró állá­saink hátbatámadására is jó kilátással kecsegtetett. A Wippachtól északra a 2. hadsereg egyelőre még csak lekötő feladatot kapott. A 3. hadsereget Cadorna - jó­részt a 2. hadsereg rovására öt hadosztállyal, két dan­dárral és tekintélyes számú romboló tűzeszközzel erősí­tette meg. A csata kezdetén a hadsereg tizenhárom had­osztállyal, egy gyalogos lovashadosztállyal és két dan­dárral rendelkezett. Ez összesen: 173 zászlóalj, 31 lo­vasszázad, 941 löveg -ebből 432 közepes és nehéz -, 558 aknavető s még 61 löveg légelhárításra és tartalék­ban. A felsorolt seregtestek mögött még egy hadosztály állott készen, mint főtartalék.

Az 5. hadseregünk a 6. csata után három hadosztál­lyal megerősödött, mégpedig a 28., 44. Landwehr- és az erdélyi 16. hadosztállyal, továbbá néhány köze­pes- és nehéz üteggel. Az Albániából érkezett 1. és 4. népfelkelő ezredet a harcban volt s igen megcsappant létszámú népfelkelő egységek pótlására használták fel. Az olasz 3. hadsereggel szemben állásban volt: a comeni fennsík északi részén Mernatól Nova Vasig bezárólag a VII. hadtest, 25 zászlóalj, 118 könnyű- és 44 nehéz lövcg; jobbra a 17., balra a 28. hadosztály. Utóbbi kö­telékében a kőszegi 11. vadászzászlóalj és a károlyvárosi 96. ezred, továbbá Nova Vas környékén az 1. honvéd ezred. Tovább délre a tengerig Schenk altábornagy cso­portja, a 24. Landsturm-dandár és a 9. hadosztály 18 zászlóalj, 77 könnyű és 45 nehéz löveg állta útját az olasz 3. hadseregnek. A felsorolt seregtestek mögött mint hadseregtartalék: a 20. honvéd hadosztály három ezrede (6 zászlóalj) és a 16. hadosztály kötelékébe tar­tozó 31. dandár (a brassói 2. ezred); a 32. dandár, azaz a nagyszebeni 31. ezred és a szászvárosi 64./IV. zászló­alj a görzi szakasz mögött állt. Csapataink nap-nap mel­lett várták az olaszok támadását és tudatában, voltak an­nak, hogy nehéz helyzet előtt állanak, de nem is an­nyira a gyalogsági erők aránytalansága miatt, amit az eddigi csatákban már úgyis megszoktak, hanem sokkal inkább az olasz tüzérségnek több mint háromszoros számbeli fölénye miatt. Szeptember 13-án azután az egész arcvonalon erősödő és a hátsóbb részek ellen is irányuló tüzérségi tűz jelezte, hogy az újabb csata kü­szöbön áll. Aggodalomra adott okot, hogy a VII. had­test harcállása még csak szükségszerű mérvben épült ki s hogy a kb 1000-1200 méterrel hátrább eső 2. védővo­nal kiépítése még kezdetlegesebb volt; legelőbbre hala­dott volt a 3. vonalé, amely a Fajti hrib keleti csúcsa -­ Kostanjevica vonalába húzódott.

A 7. Isonzo-csata első napján, szeptember 14-én, a 9 órán át folytatott és rendkívül hevessé fokozódott előké­szítő tűz csapataink állását összerombolta és súlyos vesz­teségeket okozott a védőknek: Utána 15 óra körül indult meg a comeni fennsíkon az olasz 3. hadsereg mélyen ta­gozott tömegtámadása. A VII. hadtest és a Schenk-cso­port csatlakozó szárnya ellen egy kb 7 km-es sávban az olasz XI. és XIII. hadtest (öt hadosztály első lépcsőben, kettő másodikban) 651 löveg és 414 aknavető támoga­tása mellett, tört rohamra. Az elkeseredetten dúló harc­ban az olaszok több helyen kisebb területnyereségre tet­tek szert, de az áttörést nem tudták kierőszakolni. Egyes árkokat védőink azonnali ellentámadással visszaszerez­tek, mások visszafoglalását kedvezőbb időpontra halasztották. A 17. hadosztálynál S. Grado di Merna mellett a 39-esek helytálltak; a Nad logem magaslaton, az olasz főáttörés helyén, a 61-esek három olasz ezred­del vívott harcban súlyos veszteséget szenvedtek, a reteszállásba szorultak vissza s ott egy 43-as zászlóalj és a szomszéd 96-osok segítségével visszaverték a további támadásokat; az elvesztett állás visszaszerzését a had­osztály másnap hajnalban akarta végrehajtani. A 28. hadosztály közepe Oppachiasellatól keletre vagy 200 lé­pésnyi területet elvesztett; a déli szárnyon folyt heves harcban eleinte az 1-es honvédektől megszállott Nova Vas, valamint a 9. hadosztály csatlakozó állása olasz kézre került, de később a honvédek, valamint a 11-es va­dászok és a 9. hadosztály egy része lendületes ellenro­hammal az összes állásokat visszaszerezték.

   Szeptember 15-én az olaszok - két friss hadosztály tűzbevetésével - még hegyesebben erőszakoltákaz áttörést, romboló tűzeszközeik pedig egész napon át oly orkánszerűen árasztották el csapatainkat, különösen az áttö­rési helyek környékén, amilyenre eddig még nem volt példa. József főherceg emlékiratában a világháború egyik legszörnyűségesebbjének jellemezte ezt a napot. A 17. hadosztálynál a Nad logem-magaslatra két 43-as zászló­aljnak virradatkor megindított ellentámadása a pusz­tító tűz miatt csak lassan jutott előre s később fölényes támadó erőkbe ütközött, de a 43-asok a hadtesttüzérség­től kiválóan támogatva és az este előrevitt 46./I. és IV.zászlóaljjal (eddig hadtesttartalék) megerősödve, hősie­sen helytálltak; éjjel a 46-osok mentek állásba. A Wip­pach mentén friss olasz erők harmadszor megismételt támadásukkal áttörték a 39-esek vonalát és feljutottak a S. Grado di Merna melletti magaslatra. De a már ve­szedelmesnek látszó áttörést a reteszállásba vitt 39-esek, a XVI. hadtestünk déli szárnyáról gyorsan beavatkozó egységek, valamint a 43./I. és 46./II. zászlóalj segítsé­gével végül is meghiúsították. A 28. hadosztály, amely a nap folyamán a 3. és 4. honvéd ezreddel megerősödött, mondhatni, szintén kivédte a sorozatos támadásokat; egyes elvesztett árkokat egy 11-es vadászszázad és egy fél 3-as honvéd zászlóalj merész rohammal szerzett vissza.

   16-án az olaszok különösen a VII. hadtest közepén és a Schenk-csoport csatlakozó szárnyán erőszakolták az áttörést. A hadtest közepén a 46-osok és 96-osok hő­sies kitartással verték vissza a mindúntalan megismételt támadásokat, pl a 46./I. zászlóalj hét rohamot. Op­pachiasellatól keletre a 3-as honvédek a betört ellenség kiverése után, még öt rohamnak helytálltak s csak a ha­todik, sokszorosan nagyobb erővel végrehajtott támadás­nál szorultak vissza a 100-150 lépésre lévő

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: C:\02.39.gyalogezred 1914-18\Isonzó-csaták\Isonzó-csaták képek\271kepalso.jpgreteszál­lásba. A 17. hadosztály északi szárnya, valamint a Schenk-csoport szintén megtartotta állását. Este Boroe­vic, miután a Wippachtól északra az ellenség csak tün­tető tevékenységet fejtett ki, tartalékból a 16. hadosztály kötelékébe tartozó 32. dandárt a VII. hadtest, a 31. dan­dárt pedig a Schenk-csoport megerősítésére adta. A megerősítés elegendőnek is bizonyult és a karsztvédők hősies kitartásán az olasz 3. hadsereg szeptember 17-i ál­talános támadása vérbe fulladt. A hadijelentés kiemelte, hogy „S. Grado di Mernanál a 39-esek osztagai az olasz gránátos dandár három támadását verték vissza.” Este Cadorna, hogy elejét vegye annak, hogy „a csata fel­morzsoló jelleget öltsön”, a támadást félbeszakította az­zal a szándékkal, hogy azt tökéletesebb előkészítés után folytatja.

  A csatában elért jelentéktelen területnyereséget az ola­szok 21.144 főnyi veszteség árán vívták ki; a karsztvé­dök egész szeptember folyamán 20.322 főt vesztettek, ebből a csata napjaira kb 15.000 fő esett.

 

* * *

 

A 8. Isonzó-csata (október 9-12.) folytatása volt az előzőnek, de a támadási sávnak kiterjesztésével. Az ola­szok célkitűzése szerint: a 3. hadsereg áttör a Karszt­fennsíkon s azután előrenyomul a Trestelj-magaslatokra, ugyanakkor a Wippachtól északra a 2. hadsereg déli szár­nyával Dornberg irányában tör előre és tovább északra tüntető támadást hajt végre. Az áttöréses támadáshoz Cadorna új eljárást írt elő. Ennek lényege volt: előbb a tüzérség és aknavetők lerombolják az 1. védővonalat s utána a gyalogság az egész támadási sávban egyidőben rohamra tör; majd áttörés rövid célkitűzéssel s ennek folytatása újabb tűzelőkészítés után, ez azután többször megismétlődik, míg a végcélt el nem érik a csapatok. Az olasz 3. hadsereg - a legjobban megviselt egységeknek tartalékban volt seregtestekkel történt felváltása mellett - a Wippachtól a doberdoi tóig terjedően hét és fél gyalog- s tovább délre két gyalog- és egy gyalogosított lovashadosztályt állított csatasorba, tartalékban maradt négy és fél hadosztály. A támadásra rendelt sereg tűz­csöveinek száma a támadási sávban 951 lövegre és 652 aknavetőre emelkedett.

   Az 5. hadseregünk a 7. csata után három hegyi dan­dárt adott le Erdélybe. Ezek helyett október elején a 10. hadosztály (kilenc zászlóalj) érkezett meg Tirolból. A támadási sávban csoportosítása a következű volt: a Wip­pachtól északra a XVI. hadtest balszárnyán állásban a 43. Landwehr-hadosztály, a comeni fennsík északi részén Nova Vasig a VII. hadtest (17., 28. közös és a 20. hon­véd hadosztály = 26 zászlóalj, 181 löveg), tovább délre a tengerig a Schenk-csoport 9., 16. hadosztály és a 24. Landsturm-dandár = 30 zászlóalj, 155 löveg); a VII. hadtest mögött kilenc kímélésre szoruló zászlóalj. Ez utóbbiak közül hat, valamint az egész 44. Landwehr-­hadosztály, hadseregtartalék. A VII. hadtest állásrend­szere az állandó zavaró tűz miatt még szükségszerűen sem épült ki. Egyelőre nagyobbára kő- és homokzsák­fedezékek alkották az állást, az akadályöv sem volt tel­jesen zárt, védett futóárok csak kevés helyen volt; a 2. védőállás 1-2 km-re hátrább ugyanilyen állapotban volt; a 3. védőállás a két másikhoz képest aránylag jó állapotban volt.

Október elejétől kezdve az olasz tüzérség erősen fo­kozta tevékenységét, 4- és 5-én romboló tűzzel s a következű napokban szakadatlan zavaró tűzzel árasztotta el az áliásterületet. Végül a 9-én egész napon át folyta­tott hatalmas romboló tüze és a gyalogság helyi előretörése jelezte a csata másnapi megindulását.

Október 10-én újabb, virradattól 14 óra 50-ig folyta­tott tömegtűz után Görz és a tenger között megindult az olaszok egységes nagy támadása, míg az arcvonal többi részét fel a Krnig továbbra is

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: C:\02.39.gyalogezred 1914-18\Isonzó-csaták\Isonzó-csaták képek\272kep.jpgnehéz tűz sújtotta. A Wippachtól északra az olaszok több véres roham után elfoglalták a S. Peter és Vertojba közötti magasla­tokat. Ellentámadással az elvesztett állásnak csak az északi részét sikerült visszaszerezni. Az 50./I. zászlóalj ez alkalommal különösen kitüntette magát. A még 12-ig tartott küzdelemben az ellenség 11/2 km szélességben (Sober környékén) megmaradt az elragadott állásban.

VII. hadtestünket hat és fél olasz hadosztály rohanta meg s a már elsepert állások területén a harc elkesere­detten hullámzott. A 17. hadosztály jobbszárnyán a 39. és a tűzbevetett 61. ezred minden rohamot hősiesen vis­szavert, ugyanígy a 28. hadosztály balszárnya is Lok­vica és Oppachiasella közt, a két hadosztály belső szár­nyán azonban a 43. és 87. ezred, miután előbbi a pusztító tűzben már állományának felét elvesztette, vagy 600 mé­terre, a Lokvicatól északra vezető taligaútig, hátraszo­rult. Válságos helyzet adódott Nova Vasnál; a 3. és 4. honvéd ezred két olasz hadosztállyal vívott súlyos harc­ban erősen felőrlődött, - különösen, amikor a déli szom­szédnál áttört ellenség a 4-esek hátába került - és ál­lását teljes egészében elvesztette; maradványai a 2. védőállásban kapaszkodtak meg, majd a 95./IV. zászló­alj és egy 1-es honvéd század segítségével kissé vissza­szorították a tovább előrejutott ellenséget. A Nova Vas körüli harcokban a 8./I. honvéd ágyúsüteg hősies kitar­tása és közreműködése lényegesen lendített a nehéz hely­zeten. Este József főherceg összes tartalékait a hadosz­tályok rendelkezésére adta, hogy visszaszerezzék elvesz­tett állásukat.

A Schenk-csoportnál is részben változatos harc folyt. A csoport jobbszárnyán Nova Vas és a doberdoi tó kö­zött, a brassói 2. ezred kezdetben véres közelharcban verte vissza a rohamokat, később kétoldali áttörés követ­keztében egész szakaszát elhagyni kényszerült, de a gyorsan beavatkozó csoporttartalékkal együtt hamarosan visszafoglalta az állás nagyobb részét és csak Nova Vastól délre négy század védő szakasza maradt olasz kézen. A doberdoi tótól délre szintén áttört és már Jamia­noig előrejutott olaszokat a tartalékban volt nagyszebeni 31-es ezred lendületes ellentámadással teljesen vissza­vetette. Tovább délre az ellenség átmeneti sikert sem ért el.

11-én hajnalban és délelőtt az őszi köd leple mellett a VII. hadtest és a Schenk-csoport jobbszárnya megkísé­relte az elvesztett állásrészek visszafoglalását. Lokvicatól északra a támadásra kelt 46-osok és a 43-asok néhány egysége, a 96./II. zászlóalj, valamint két Landwehr-­ezred egyes osztagai visszavetették az ellenséget, úgy­hogy csak a 17. hadosztály balszárnyán maradt egy 800 méteres állásrész olasz kézen. Nova Vas mellett a hon­védek és a Schenk-csoport alakulatainak közös ellentá­madása nem járt sikerrel; a 3-as és 4-es honvédek töre­dékei, az 1./I. honvéd és 96./IV. zászlóalj, valamínt Landwehr-csapatok hősiesen előreküzdötték magukat s a régi állás közelébe jutottak, de erős ellenlökések rész­ben visszavetették őket. Közben 10 órától kezdve, amikor a köd emelkedni kezdett, pokolian pusztító pergűtüz zú­dult az egész arcvonalra s 14 óra után újból megindult az olaszok tömeges rohama. A Nova Vas környékéről visszaszorított honvédeink a Hudilog és Lukatic közötti 2. vonalban állították meg az ellenséget. Egyébként csa­pataink kivédték az erős támadásokat, bár helyenként a harc késő estig vadul hullámzott és csak Lokvicatól északra a 28. hadosztály jobbszárnya (87. ezred) nyo­módott be. A Schenk-csoport közepén (144-es magasla­ton) a harc éjjel sem szűnt meg, az ellenség áttörési kí­sérlete azonban itt is meghiúsult. A Nova Vas visszafog­lalására tervezett ellentámadást este Boroevic a súlyos veszteségek miatt és az emberanyag kímélése érdekében leintette; ezért a VII. hadtest másnap hajnalig a 28. had­osztálynak még az eredeti állásban maradt zömét kissé hátravette Lokvica-Hudilog vonalába.

Este Cadorna - tekintettel ellenállásunk szilárdsá­gára - a támadást beszüntette és megismétlésének elő­készítésére 15 napi határidőt adott. Október 12-én délben azonban, amikor az olaszok a 28. hadosztályunk egy részének hátravételét észrevették, két hadosztályuk előretört s ezek

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: C:\02.39.gyalogezred 1914-18\Isonzó-csaták\Isonzó-csaták képek\273kep.jpgtámadásához az egész XI. és XIII. had­test is csatlakozott. Ez az előretörés is kudarcot vallott. Erősebb harc folyt a 17. hadosztály szakaszában. A hadijelentés szerint „az ellenség lökései legsúlyosabb veszteségek közt omlottak össze. A 46. gyalogezred osz­tagai hősiességükkel különös dícséretet érdemeltek ki.” Ezzel véget ért a csata. Éjjel a honvédek szakaszát a 17. honvédezred vette át; a 3. honvédezred 110, a 4. ezred 108 és az 1./I. zászlóalj 177 fő ütközetállománnyal ke­rült hátra.

A 8. csatában arcvonalunk a comeni fennsíkon kb 5 km szélességben benyomódott, a legmélyebb helyen Nova Vasnál 1 1/2 km-re és Görztől délkeletre került egy állás­rész olasz kézre. A fölényes erővel véghezvitt nagy táma­dásokat csapataink kereken 20.000 főnyi áldozat árán állították meg; az olaszok 23.866 főt vesztettek.

 

* * *

 

A 9. Isonzo-csatában (október 31-november 4.) az olasz 3. hadsereg eddigi célkitűzése nem változott, míg a 2. hadsereg a támadást az egész görzi medencére kiter­jesztette. Ez volt az őszi csaták legvéresebbje. Szeren­csére az első napok súlyos harcai a magyar seregtesteket kevésbé érintették, ezeket a 8. csata után a comeni fenn­síkon legerősebben megviselt erőket: a 20. honvéd-, a 17. és 16. közös hadosztály gyalogságát, valamint a 24. Landsturm-dandárt pihentetés és kiegészítés céljából hátravitték, úgyhogy ezek csapatainak nagy része csak az utolsó napok harcaiba avatkozott be. A támadási sáv­ban 5. hadseregünk a következő csoportosításban állt: a görzi szakaszban a XVI. hadtest (58. és 43. Landwehr­hadosztály); a comeni fennsík északi részén Hudilogig a VII. hadtest (28. és 44. hadosztály), tovább délre a ten­gerig Schenk altábornagy csoportja (9. és 10. hadosz­tály); hadseregtartalék a már említett hátravitt seregtes­tek és a pozsonyi 14. hadosztály, melynek első szállítmá­nyai a keleti hadszíntérről november 2-án érkeztek meg.

A támadás újrakezdésének időpontját Cadorna eleinte október 24-ére tűzte ki, majd pedig a kedvezőtlen légköri viszonyok miatt 31-ére halasztotta el. Az előkészítő tűz október 23-án kezdődött, de az esőzések miatt 30-ig csak időnként élénkült fel, majd 31-én - az első verő­fényes napon - pergőtűz jellegűvé fokozódott. Ugyan­ekkor erős légi kötelékek bombázták a hátsó terep fon­tosabb pontjait és a magasabb parancsnokságok harc­álláspontjait. Az olasz gyalogság 31-én még csak fel­derítést célzó előretöréseket hajtott végre. Novem­ber 1-én egy még hevesebb mérvre fokozott romboló tűz után, mely állásainkat már teljesen rohaméretté lőtte, 11 órakor megindult az olaszok egységes nagy támadása Görz és a tenger között.

A görzi szakaszban az olasz XXVI. és VIII. hadtest (öt hadosztály) november 1- és 2-i heves támadásait az 58. és 43. Landwehr-hadosztály csapatai véresen vissza­verték s a betört ellenséget is kivetették állásaikból. A harcokban különösen kitűnt: Görztől keletre a műút mentén a 2. népfelkelő ezred, melynek hősies kitartásán meghiúsult az olaszok minded áttörési kísérlete, a hadi­jelentés is kiemelte, hogy a gyulai 2. népfelkelő ezred „a heves támadásokkal szemben legszívósabban helytállt”; S. Petertől délkeletre pedig a gyulafehérvári 50./I. és a horvát 79./III. zászlóalj vert vissza három erős rohamot véres közelharcban. 3-án az olaszok már csak a Wip­pach közelében folytatták a támadást, de eredménytele­nül. 4-én a XVI.. hadtestünk visszahajlította szélső déli szárnyát, hogy csatlakozást teremtsen a VII. hadtestnek előzőleg benyomódott arcvonalához.

    A comeni fennsíkon, VII. hadtestünk arcvonalán, az olaszok már 1-én nagy sikert értek el. A két védő osztrák hadosztály a pusztító tűz miatt és megfelelő állás híján a harcállást csak csekély erővel tartotta megszállva és zöme a tűzkörleten kívül állt. Az itt előretörő olasz XI. hadtest és a XIII. balszárnya, összesen hat hadosztály, lendületes rohammal 4 km szélességben átgázolt az 1. vonalon és az ütegállások területéig jutott előre. Tüzér­ségünk hősiesen igyekezett a helyzeten javítani s tüzével leírhatatlan pusztítást vitt véghez az ellenség tömegei­ben; a 8-as honvéd ágyúsütegek veszélyeztetettségük el­lenére is helytálltak, a 17. tábori tarackosezred ütegei pedig kartácstűzzel tartóztatták fel az ellenséget. Ez alka­lommal tizenhét löveg megsemmisült, illetőleg olasz kézre került. 2-án két hadosztályunknak hajnalban el­lentámadásra kelt nyolc zászlóalja ugyan kezdetben helyenként visszaszorította az olaszokat, de újabb tö­megtámadásra az ellentámadást végrehajtó csoport a Fajti hrib (keleti csúcsa) - Kostanjevica vonalába kényszerült vissza, amely vonal mögött az 1-én felriasz­tott 17. hadosztály gyülekezett. Az olaszok a Fajti hrib nyugati magaslatán és

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: C:\02.39.gyalogezred 1914-18\Isonzó-csaták\Isonzó-csaták képek\274kep.jpgtovább délre Kostanjevica előtt állapodtak meg. A Schenk-csoport mindkét napon öt hadosztállyal vívott elkeseredett küzdelemben védte meg állását; a 144-es magaslaton áttört olaszokat csak hosszú véres ellentámadással sikerült visszavetnie. A csopor­tot Boroevic a 24. Landsturm-dandárral és 2-án a 16. hadosztállyal erősítette meg. Utóbbiból a 2. ezredet Jamianotól keletre vetették tűzbe. Este a 64./IV. és 62./I. zászlóaljat a középső szakaszba, a 31. ezredet pedig a VII. hadtest balszárnyának támogatására rendelték.

   2-án este Cadorna - a comeni fennsíkon elért siker után - a támadó műveletet beszüntette, de azután Aosta hercegének arra a javaslatára, hogy hadseregével a si­kert kibővíthesse, mégis hozzájárult folytatásához. A VII. hadtestünk másnapra a 17. hadosztály és egyéb csapatok bevonásával, összesen húsz zászlóaljjal, ellentá­madást készített elő; erről azonban 3-án az emberanyag kímélése érdekében lemondtak s azért is, mert József fő­herceg véleménye szerint célszerűbbnek látszott a Fajti hrib-Kostanjevica vonalában kiépített állás megvédése, mint a már nem létező 1. védővonal kérdéses visszafogl­alása.

   November 3- és 4-én az olasz 3. hadsereg, helyenkint még friss erők tűzbevetésével, különösen Hudilog­- Lukatic környékén törekedett siker elérésére. 3-án a Fajti hrib keleti csúcsára váratlanul nagyobb erővel történt betörése válságos helyzetbe hozta a védőket. A közel­ben felvonuló 61./IV. zászlóalj azonban parancs nélkül azonnal előretört és a 28. hadosztály ottani csapataival és a 39-esek egy részének támogatásával az olaszokat kivetette az állásból s egyúttal 511 foglyot ejtett és 7 géppuskát zsákmányolt. Ezenfelül még súlyos, véres veszteséget is okozott nekik. Döntést hozó fegyverté­nyéért a 61./IV. zászlóalj parancsnoka, Roósz Péter százados a katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét nyerte el. Fajti hrib-Hudilog vonalának védelmét este a 17. és a közben ide érkezett 14. hadosztály vette át; a szintén előrevitt 20. honvéd hadoszály hadseregtartalék maradt. 4-én az olaszok még megkísérelték a betörési zsák kibővítését Hudilogtól délre. Ezzel az estig tartó meddő erőfeszítésükkel ért azután véget az őszi csaták sorozata.

A csatában az olaszok a comeni fennsík északi részén értek el jelentős sikert, ahol arcvonalunk egy kb 41/2 km-es sávban 21/2-3 km-re benyomódott. Az eredményt 33.924 főnyi áldozat árán vívták ki. 5. hadseregünk ke­reken 28.000 főt vesztett. Ebből olasz adatok szerint 8929 fő jutott fogságba, 23 löveg, 9 aknavető és 42 gép­puska került olasz kézre. A harcokban még tönkrement 66 löveg és 4 géppuska.

Végül is az 1916. évi nehéz őszi csatákban az olaszok ugyan a comeni fennsíkon némi területnyereséghez ju­tottak, de kitűzött céljukat még sem érték el. A harcá­szati részletsiker teljesen eltörpül azzal a hadászati eredménnyel szemben, amelyet a Monarchia akkori nehéz helyzetében 5. hadseregünk a fölényes ellenség megállí­tásával elért.

Jogosan illeti meg az elismerés a magyar csapatokat, akik az őszi csatákban az Isonzo legveszélyesebb pont­jain hihetetlenül szívós kitartással és a legnagyobb vér­áldozatok árán védték ki az ellenség legsúlyosabb tá­madásait. Az őszi csatákban kimagasló fegyverténye­kért tizenöten nyerték el az arany vitézségi érmet.